Az utóbbi időben viszonylag keveset írtam, kevés eseményről tudósítottalak benneteket. Mindezt nem azért tettem, mert nem találtam megfelelő témát, s az sem volt az oka, hogy nem kívántam bekapcsolódni a kialakult (számomra is érdekesnek tűnő) vitákba. Az ok igencsak prózai: nem volt, s ma sincs elegendő időm. Ami jelenleg legtöbb időmet elvesz, az nem más, mint a terepjárás. Nem múlik el olyan hét, amikor legalább két-három alkalommal ne lennék a Délvidéken/Vajdaságban megtalálható magyar települések egyikén-másikán, hogy találkozzam az ott élő nemzettársaimmal, s elbeszélgessünk azokról a témákról, problémákról, amelyek őket nyomasztják, de megkíséreljünk valamiféle megoldást is találni (közösen) mindezek orvoslására.

Ezek alapján sokan akár azzal is megvádolhatnak: érzem a választások közelségét, s emiatt róvom az utamat. Nem védekezésképp írom le a tényt, de el kell mondanom, nagyon kicsiny a lehetősége annak, hogy ebben a nevenincs országban (Jugoszláviának hívni Koszovó nélkül és Montenegró tartózkodása miatt dőreség, Szerbiának nevezni pedig túlzás) előrehozott választásokat tartana a hatalom; a „rendes" választások pedig november vége, december eleje előtt nem várhatók. Éppen ezért azt is be kell vallanom, a felpörgött tevékenység oka inkább abban rejlik, hogy az apátiába süllyedt délvidéki/vajdasági magyar emberekbe megkísérlünk lelket önteni, hogy a most már egyre inkább közelgő rendszerváltozást felkészülten, akár: ugrásra készen várják, várjuk. E célt szolgálja (többek között) a Vajdasági Magyar Szövetség március 11-ére összehívott Közgyűlése is. Nem kell külön ecsetelnem a tényt: a VMSZ jelenleg a délvidéki/vajdasági magyarság legnagyobb politikai erőt felmutató szervezete. Még akkor is, ha egyesek különféle vádakkal illetik (persze, legtöbbször a határainktól túlról, s olyanok, akiknek fogalmuk sincs az itteni helyzetről) az egész szervezetet, annak vezetőségét és egyes egyéneket.

Nem tagadhatom, hogy pont a gyűjtőpárt jellegből az is következik, hogy egyesek már eddig is (de ezután sem zárható ki a lehetőség) saját kicsinyes egyéni vagy csoportérdekeit szerették volna érvényesíteni. Az sem titok, hogy léteznek olyanok is, akik eddig, a „civil" életükben semmi érdemlegeset nem tudtak felmutatni, s a VMSZ-t kívánták (kívánják) ugródeszkának felhasználni, hogy érvényesüljenek. Az ilyen emberek voluntarizmusa annyira szemet szúró, hogy még a saját közvetlen környezetük is felismeri demagógiájukat. De ami a leginkább érvényes rájuk, általában valamely szélsőséghez közeledve (itt nemcsak a jobb, hanem a bal oldalról is említést teszek) meglovagolják a gyakorlatban teljesen megvalósíthatatlan ideológiákat, önmagukat megváltóként kikiáltva megkísérelnek valamiféle pártbéli „hatalom"-hoz jutni. Az sem titok, az ilyenek azonnal támogatóra találnak vagy az anyaországban, vagy pedig ebben a térségben (persze, a beállítottságuktól függően).

Én csak abban lettem még biztosabb, hogy az azonnali, gyakorlati eredményeket felmutató politizálás, a térség demokratizálásáért folytatott kíméletlen küzdelem, a jelenlegi rendszer megváltoztatásának mielőbbi bekövetkezése önthet bármiféle reményt mind az Udvarszálláson, mind pedig máshol: a Szerémségben, Nyugat- vagy Dél-Bácskában, esetleg bárhol másutt a Délvidéken/Vajdaságban, szórványban élő magyar testvéreinkbe. Erre pedig jelenleg (ez nem zárja ki, hogy később is így lesz) egyedül a VMSZ képes.