Olvasom a magyarországi politikusok megnyilatkozásait. A készülő (és ki tudja, mikor elkészülő) Státustörvény majd barátságosabb lesz a vajdasági és a más országokban élő magyarokkal. Tisztességesebb körülmények közepette vállalhatnak munkát Magyarországon. Miközben reményt keltenek az éhbéren tengődő vagy munkanélküli határon túli munkaképes lakosságban - a fiatalok iránti viszonyulás egyszerűen érthetetlen.

Megtiltja, hogy az ott tanuló fiataljaink letelepedési engedélyért folyamodjanak a tanulmányi idejük alatt (s ezáltal ,,haladjanak" az állampolgárság elnyerése felé vezető hosszadalmas úton). Ha nálunk normális körülmények lennének - ez rendjén is volna.

A fölvételi vizsgák esetében hátrányos helyzetbe hozza a ,,határon túli magyarok"-at. Amíg itthon normális körülmények voltak - ez rendjén is volt.

Minden előírással a tanulmánya befejeztével azt is ,,hazakényszeríti", aki nem szeretne itthon munkanélküli lenni.

A vajdasági magyar fiatalok nem azért mennek Magyarországra tanulni, mert a jónál is jobbra vágynak. Logikus követelményük-e, hogy ha már anyanyelvükön kezdték meg tanulmányaikat - azon is szeretnék folytatni, nem pedig szerbül? Logikus elvárásuk-e gyermekeinknek, hogy ne 16 hőfokos tanteremben tanuljanak? Jogos igényük-e, hogy anyanyelvükön írt tankönyvekből szeretnének tanulni? Túlzott igény-e, hogy nyugalomban, biztonságban szeretnének tanulni és élni - anélkül, hogy bombáktól reszkessenek, életüket féltsék? Mindezt itthon most nem kaphatják meg.

Csodálom, hogy az anyaországban nem értik meg, hogy Vajdaságban most nagyon rossz fiatalnak lenni. Szerb fiatalnak is, hát még magyarnak. Ezek a fiatalok szeretnék, ha folyamatos és minőségi oktatásban részesülnének. Szeretnének becsülettel tanulni, hiszen az a dolguk. Szeretnének korszerű oktatást. (Szabadkán egyetlen általános vagy középiskolában sincs lehetőségük az Internet-használatra a gyerekek.)

A vajdasági magyar gyerekek, fiatalok nem mehetnek nyugati iskolákba. Legfeljebb Magyarország elérhető számukra. Ott sem kellenek. Vajon néhány száz délvidéki középiskolás és egyetemista koldusbotra juttatná az anyaországot?

Aki nem élte meg, ne tudja meg, micsoda családi tragédia az, amikor a 14-18 éves gyereket külföldre, a szülői háztól messzire kell iskolába engedni. Hirtelen olyan távolivá válik a szükséges szülői gondoskodás lehetősége. Akkor már a szülőben is felmerül a kétely: talán sohasem tér többé haza.

Az anyaország befogadott több tízezer 30-45 év közötti délvidéki elköltözőt. Köszönet érte - talán megtalálták ott a boldogságukat. A fiatalokat nem kívánja vállalni. Őket visszataszítja a nyomorba. Tudnának, szeretnének hasznos munkát végezni. Vajdaságban viszont nem tehetik meg, mert nincs rá igény. Nem tehetik Magyarországon, mert nem kelhetnek versenyre a ,,hazaiak"-kal. Nem kaphatnak magyar állampolgárságot, hogy ezáltal esetleg más országokban próbáljanak boldogulni.

Elátkozott ez a mostani fiatal korosztály. Súlyos átok nehezedik rá. A gyerekeknek nem volt boldog gyermekkoruk, a fiataloknak nem volt gondtalan ifjúságuk. Otthon csak azt a szót hallották: NINCS! Látták az alkoholba menekülő apát, a nincstelenség miatt gyötrődő és titokban síró anyát.

A meleg budapesti irodában ülve nehéz megérteni, hogy Szerbiában nem működnek a gyárak, tíz éve elszigeteli a világ az országot, nincs igény a tudásra, a szorgalomra, a fiatalok munkájára. Nehéz megérteni, hogy az átlagkereset (ha van) 80 márka, és semmi kilátás a javulásra. Ha az egyetemet végzettek havi 100-200 márkát keresnek a munkahelyükön, azok nagyon szerencsések!

Annyira érthetetlen, hogy ez a korosztály a munkájával legalább még tíz esztendeig legfeljebb csak annyit kereshet, hogy legyen mit ennie? Ha már holnap elkezdődne a ,,fölvirágzás", akkor sem tudna a béréből házat építtetni vagy méltányos albérletet fizetni, ruházkodni, kocsit venni, nyaralni, gyermekeket eltartani, fodrászhoz menni.

Az ember elviseli a zord jelent, ha van jövője. A fiatal számára aligha lehet nagyobb tragédia annál, mint ha nincs jövője. Ez a korosztály már megőszül, mire itt kitavaszodik.

Nem kellene Magyarországról, s egyáltalán külföldről ,,hazazavarni" azokat a szerencséseket, akiknek lehetőségük nyílt ott tanulni, ha itthon találnának olyan munkahelyet, amely biztosítaná a megélhetésüket! Kínálna csak föl nekik bárki Vajdaságban havi 300-500 márkás keresetet, jönnének örömest! Hiszen itthon a legjobb! Ahol gyermekek voltak, ahol barátaik, szüleik élnek. De hát ez ábránd! Sokáig még az is marad. Még ha lesznek is ,,demokratikus változások".

Azokat a vajdasági magyar politikusokat becsülöm, akik azt vallják és annak megfelelően is politizálnak: le a kalappal az itthon maradottak előtt, de engedjük meg mindenkinek, hogy ott keresse a boldogulását, ahol akarja!

Nem szeretem azokat a politikusokat, akik csak azt szajkózzák: maradjon minden magyar itthon, még ha éhen hal is! Miért csupán a magyarnak nincs joga a boldogulásra? Még a családok idő előtti szétszakadásának árán se.

A szerb politikusok nem hullatnak krokodilkönnyeket, amiért több tízezer nemzettársuk kivándorolt az országból. Nem esnek kétségbe, hogy ettől hamarabb kihal itt a szerbség. A szerbiai politikai elit zöme már külföldi iskolákban taníttatja gyermekeit. ,,Kimentette" őket, aki tehette. Tudom: többen vannak. De kinek jó az, ha Vajdaság 200 000 boldogtalan magyar hazája (is) lesz?

Emberileg joga van-e a vajdasági magyar politikának az anyaországi politikával összhangban béklyóba kötni az innen elvágyó magyar fiatalokat? Joga van-e a ,,mindenáron itt maradni és megmaradni" szólamért föláldozni a fiatal

korosztályt? Van-e még olyan, akinek nem világos: Vajdaságban a magyarok száma megfeleződött, s ezt a folyamatot megállítani nem lehet! A politika nehezítheti, keserűbbé teheti az amúgy is kegyetlen létet, de a fiatalság boldogság utáni vágyát nem tudja megfékezni!

Tud-e a vajdasági magyar politika (akár anyaországi támogatással is) anyanyelvű oktatást biztosítani? Nem - mert nem rajta múlik.

Tud-e a vajdasági magyar politika munkahelyről gondoskodni most és a jövőben a tanult magyar fiataloknak? Nem - mert nem rajta múlik.

Hát akkor miért tűri, amikor az anyaország be akarja zárni kapuit? Miért csupán kér, s miért nem követel? Hogy ezzel éppen a szerbek azon törekvését segíti, hogy megszűnjön itt a magyarság? Hát ha nincs mit ennie - szűnjön is meg!

Nem tudom elfogadni, hogy az emberek egyéni boldogságának akár csak a lehetőségét is föláldozzuk valamiféle távlati, ködben úszó célokért. Nem a vajdasági magyarság hagyta el az anyaországot, hanem fordítva. Ezért a jelenlegi politikának vállalnia kell a felelősséget, s legalább amit lehet, azt helyrehoznia. Aki akar, az mehessen, aki akar, az maradhasson.

Ilyen összefüggésben üres szólamként csengnek fülemben a magyarországi politikusok szavai, amikor március 15-e és augusztus 20-a kapcsán a dicső múltat, a múltbéli tanulságokra épülő politikai folyamatosságot emlegetik. Ennyire feledékenyek volnának? Elfeledték már, hogy mi történt 1956-ban? Elfelejtették őseinknek a magyarság összetartására vonatkozó intelmeit?

Az anyaországi politikusok elfeledték, hogy a világ országai az elmúlt évtizedekben a magyarországi magyarok több milliós táborát befogadták, olyanokat, akik vagy menekültek otthonról (miként azt a vajdasági fiataloknak egy része most tenné) vagy a jobb és boldogabb élet reményében hagyták el szülőföldjüket? Fájdalmas törést okozott a szülőföld elhagyása. Ám akkor (és most is) vendégszeretőbben, emberibben viszonyult Amerika, Anglia, Németország és Ausztrália a magyarországi magyarokhoz, mint ahogyan Magyarország viszonyul most a saját, külföldre szakadt honfitársaihoz!

A vajdasági magyarok helyzete most nem azonos a többi Kárpát-medencei ,,kívül rekedt" magyaréval. Innen nem csupán a szegénység miatt menekülnek az emberek, hanem a tíz éve (és ki tudja, még meddig) tartó háborús létbizonytalanság miatt is.

A vajdasági magyarság számára Magyarország nem az Ígéret Földje. Tudjuk, hogy Magyarország is gazdasági gondokkal küzd, hogy szegény ország. Van munkanélkülisége, szociális szükségben élő őshonos polgársága. De van néhány olyan erénye, amelyeket a már tíz esztendeje folyamatosan elszegényedő vajdasági magyarok nagyon megbecsülnek: aki akar és tud, az dolgozhat, szabadon élhet és megélhet; aki szorgalmas, annak van jövője; aki többre vágyik, nyitva áll előtte az egész világ.

Magyarország 10 milliós lélekszámú ország. Ha valami csoda folytán netán úgy határozna, hogy a vajdasági magyarok közül befogadja mindazokat, akik el akarnak menni - azok száma nem lenne több 100 000-nél. Ez azt jelenti, hogy Magyarország lakossága annyival gyarapodna, amennyivel 2 esztendő alatt csökken a negatív népszaporulat miatt... Azokról nem is szólva, akik máris Nyugaton élnek és dolgoznak, sőt számuk az EU-tagság után még nagyobb lesz.

Még csúnyábbat mondok: ha Magyarország nem ,,pótolja" lakosságát külföldről, 30-40 év múlva már a nem magyaroknak is két kézzel osztogatja az állampolgárságot. S azok nem olyan érzelműek, kultúrájúak, történelműek lesznek, hogy úgy érezzék, az anyaországukba települnek... (Ez a föltevés csak akkor helyénvaló, ha 30-40 esztendő múlva egyáltalán lesznek még határok és országok.)

Elvándorlás, kivándorlás mindig volt és mindig lesz. Amikor Vajdaságban volt jobb az élet, Magyarországon pedig rosszabb, akkor onnan vándoroltak ide. Emlékezzünk csak vissza, milyen ,,jó parti" volt ide házasodni a magyarországi állampolgároknak! Csakhogy azt akkor itt senki sem gátolta. Az ember keresi a boldogságát.

Biztosan rossz hasonlat, hiszen vér és tragédia váltotta ki: a 10 milliós Jugoszlávia több mint egymillió (de az is lehet, hogy kétmillió) menekültet fogadott be az elmúlt évek során. Az élet mégsem emiatt lett szegényebb, kilátástalanabb, tragikusabb.

Úgy tűnik, Budapest jobban tudja, mi jó a délvidéki magyarságnak, mint maga ez a magyarság. Tudomásom szerint egyetlen vajdasági magyar párt sem mondta ki valamiféle belső közvita alapján, hogy Magyarország nehezítse meg fiataljaink ott-tanulását vagy letelepedési lehetőségét! Ha az itteni magyaroknak itt (volna) jobb, akkor itt maradnának. Aki úgy gondolja, ezt is teszi. Budapest most úgy gondolja, megfelelőbb a vajdasági magyarságnak, ha ,,otthon" marad a bizonytalanságban, ha fiataljait ágyútölteléknek használják, miként tették az elmúlt esztendők értelmetlen polgárháborúiban.

A politika csak pénzügyi érdek? Túlságosan sokba kerül a (valóban még mindig szegény) anyaországnak évi néhány száz diák, néhány ezer munkaképes ember befogadása? Csupán ezen múlik az anyaországi magyarok általános gazdasági fellendülése?

Néhány észérv másról győz meg. Alapállásban azt szokták mondani, hogy ,,a magyarországi adófizetők pénzéből nem lehet." például a külföldi magyarokat iskoláztatni. Abból talán nem. De Magyarország nagyon sokat profitált a vajdasági magyarok (és egyáltalán a szerbiaiak) nyomorából! Csupán két példa ennek alátámasztására. Az éveken át tartó üzemanyaghiány időszakában Magyarország sok millió liter üzemanyagot ,,exportált" a személyautók benzintartályában! Mivel az üzemanyag árának több mint kétharmada állami teher - ezeket az adókat valutában fizették neki a nem magyar állampolgárok! S ez a kivitel semmibe sem került a magyar gazdaságnak: nem kellett külföldi reklám, külképviselet, szállítási kapacitás. Jócskán megnövelte az államkassza bevételét, növelte a foglalkoztatást, azonkívül a határ mentén létesült benzinkút megannyi tulajdonosa szépen megszedte magát - s ebből a pénzből újabb beruházásokat eszközölhetett. Ez a valutában fizetett ÁFA nem csupán az üzemanyagra érvényes. Tömték bizony szépen a vajdasági magyarok a magyar állam kasszáját...

A másik példa: a kivándorolt vajdaságiak nem szociális segélyt mentek kérni. Vitték magukkal (és be is fektették) minden vagyonukat. Vittek magukkal szorgalmat, jó tudást és munkaszokásokat. Az ilyen bevándorlóktól csak gazdagabb lett (és semmiképpen sem szegényebb) Magyarország. Jár-e érte gazdasági logikán alapuló hála?

Diákjaink, akiknek korrekt ott-tanulási lehetőségéért szállok síkra, szintén vásárlók, fogyasztók. Az itthon maradt szülők szó szerint akár éheznek is, csakhogy gyermeküknek lakásról, élelemről, ruhaneműről és tanszerről gondoskodhassanak. Ez pedig valuta-beáramlás, bárhogy nézzük is.

Ha a Magyarországon tanuló 100 délvidéki egyetemista közül csupán 20 tér haza, 80 pedig ott marad, akkor az anyaország saját magának képzett okos embereket. Akik letelepedését engedélyezni elsősorban és mindenekelőtt Magyarország érdeke! Ezzel önmagát segítette, saját szellemi potenciáljába fektetett be.

A magyarok elvándorlását nem tiltó rendelkezésekkel kell megállítani. Horvátország nem mindenben lehet éppenséggel példa, de ebben igen: minden horvátnak, bárhol éljen is, állampolgárságot adott. Gyorsan. Ezáltal a külhoni horvátok (a vajdaságban élők is) biztonságosabban élhetnek szülőföldjükön, mert ha ,,ne adj' isten, szükség lesz rá", befogadja őket az anyaország. Pedig Horvátország sokkal véresebb viharokat megélt már, és szegényebb ország, mint Magyarország.

Tudom, politikailag eretnekség, amit mondtam. Viszont tény és való, hogy innen most nem csupán a magyarok akarnak elmenni, hanem az államalkotó nemzet fiataljai is - ha volna, aki befogadná őket. Szerbeket és magyarokat egyaránt.

Tudom, azt kéne szajkóznom: itt maradni! De nem tudom szívvel tenni. Mert szeretnék kacagó, boldog fiatalokat látni magam körül. De nem kacagnak! Itt az emberek elsőként elfelejtettek kacagni, majd nevetni, s most már még mosolyogni sem tudnak!

Szeretnék boldog fiatalokat és öregeket látni magam körül, s magam is az lenni. De hiába. Akivel csak beszélek, mindenkiből ömlik a panasz. Akitől elvették a jövőt, annak roncs lett a jelene.

Szeretnék szorgalmasan, kedvvel dolgozó embereket látni magam körül, bár tudom, hogy ez hiú ábránd. A túlélési kényszer és ösztön tönkretette a barátságokat, a családokat, a jó viszonyokat. A becsületnek, az emberéletnek már nincs értéke, ára.

Nagyra becsülöm azokat a fiatalokat, akik mégis itt maradnak. Nagy az ő hitük! Adja a Teremtő, hogy minél többen legyenek! Azokat pedig, akik elmennek, nem tudom elítélni. No de azokat, akik útját állják a fiatalok boldogulásának, legyenek akár államfők, akár kicsiny helyi magyar politikusok, a legjobb szándékom ellenére sem tudom szeretni. Nagyon rossz mindenhonnan kitaszítottnak lenni.

Nyújtson tehát Magyarország tandíjmentes tanulási lehetőséget minden arra alkalmas, azaz korrekt föltételek közepette felvételt nyert valamennyi vajdasági magyar fiatalnak! Ha többen lesznek, esetleg többen haza is jönnek. Mihelyt erre lehetőség nyílik. Ha nyílik egyáltalán...

Nem tudom elfogadni, ha az anyaország vezetői a honi szavazatokért való kegyetlen harcban hátat fordítanak nehéz helyzetben levő nemzettársaiknak. Lehetek-e én boldog, ha a szomszédom, testvérem boldogtalan? Talmi boldogság, mulandó öröm az. Nem hiszem, hogy Orbán Viktor úr vagy Kasza József úr ilyen örömre vágyna. Bízom benne, hogy ekképpen is cselekednek.

Örömömre szolgálna, ha a délvidéki magyarság érdekeit leghatékonyabban képviselő Kasza úr elbeszélgetne Pokorni Zoltán miniszter úrral, s megfelelő megoldást találnának. Fiataljaink és azok szülei érdekében.

A jóban könnyű barátnak lenni. A bajban derül ki, ki az igaz barát.