- Egy amerikai alapítvány meghívására Belgrádban járt. Miket látott, tapasztalt a jugoszláv fôvárosban?
- A romániai koalícióról tartottam elôadást a szemináriumon részt vevô fiatal politikusoknak. Ugyanakkor találkozhattam több szerbiai, illetve a hat vajdasági magyar párt közül három - VMSZ, VMDK, VMDP - képviselôivel. A látogatás azért is volt különösen izgalmas számomra, mert ott-tartózkodásom alatt szavazta meg a belgrádi parlament a párizsi tárgyalásokon való részvételt. El kell mondanom, hogy az elsô sokk akkor ért, amikor felültem a szinte üres repülôgépre. Öt felnôttel és két gyermekkel utaztam együtt, a legénység szintén hét emberbôl állt. Megérkezésem után másfél nappal már világossá vált elôttem, hogy hová fajult az elmúlt két esztendôben Szerbiában a helyzet. Legutóbb a daytoni egyezményt követôen jártam ott, egy nemzetközi kivizsgáló bizottság tagjaként.
- És hová fajult?
- Slobodan Milosevic puha diktatúrája olyan törvényeket vezetett be, amelyek a szólásszabadságot korlátozzák és a szabad sajtót gyakorlatilag tönkretették. Átpolitizálták a fôiskolákat, az egyetemi autonómiának lôttek. A diákok persze ellenszegülnek, tiltakoznak, emiatt a rendôrség gyakran veri az egyetemistákat. Ottjártamkor is a bölcsészkaron történt összecsapás nyomán került kórházba két diák.
- Mit tartalmaz a sajtótörvény?
- Ha például egy újság a hatalomnak nem tetszô cikket közöl, akkor a közigazgatási és a polgári bíróság között félúton felállított "statáriális" grémium, egy sajátos ítélethozatali szerv négy óra alatt meghozza az elmarasztaló döntést. Általában pénzbüntetést ró ki, de ezt huszonnégy óra alatt kell kifizetni, és az összeg az esetek többségében akkora - két-háromszázezer márka -, amit az újságírók többsége nem tud lepengetni. Ebben az esetben a szerkesztôségek javait foglalják le, a fôszerkesztô pedig magánvagyonával is felel a lapokban megjelent írásokért. Az ítéletet akkor is végrehajtják, ha megfellebbezik. A legfôbb ellenzéki lapot már tönkre is tették, ezt jelenleg a jugoszláv föderáció kisebbik tagállamában, Montenegróban nyomtatják, hetilapként. A napilapot ugyanis nem tudnák idôben visszaszállítani és terjeszteni Szerbiába.
- Milyen a politikai helyzet?
- Az ellenzék szétforgácsolt. Sajátossága a szerb politikai életnek, hogy rendkívül sok párt van, és ha szövetségbe, koalícióba tömörülnek is, nem sikerül nekik a Milosevicétôl eltérô üzenetet megfogalmazniuk a nemzeti kérdésben. Egyetértenek abban, hogy Milosevic hibás a koszovói válság kialakulásáért, de nincs alternatív megoldásuk. Jelen pillanatban két nagy ellenzéki csoportosulás körvonalazódik, az egyiket a Demokrata Párt gyűjti össze, a másik a szocdemeket tömörítô Demokrata Pártok Szövetsége.
- Mekkora az esélye ezek hatalomra kerülésének?
- Hát... Gyakorlatilag nincs hozzáférésük a nagy nyilvánossághoz. A közszolgálati tévében például nem lehet valaki szerkesztô, ha nem tagja valamelyik hatalmi csoportosulásnak. Nemrég még a Szerbia Megújhodásáért mozgalom is kormányzati felelôsséget vállalt a nacionálkommunisták oldalán, ami az eddiginél is jobban megosztotta az ellenzéket.
- Mennyiben érzôdik a hatása a többéves polgárháborús helyzetnek?
- A társadalom deformálttá, polgári értékek nélkülivé vált, ahol a gyilkosság a mindennapi élet része. A tömeggyilkosokat feljelentôket éppen úgy ítéli meg a polgár, mint a gyilkosokat, teljesen fölborult tehát az értékrend. A koszovói kérdés pedig továbbra is feszültségeket okoz, igen nagy lázban tartja a társadalmat, mert a szerb hatalmi politikának ebben az esetben sincs, de nem is lehet jó választása. Horvátország, Szlovénia és Bosznia-Hercegovina után a jugoszláv alkotmány Montenegrót és Szerbiát egyenlô entitásnak mondja ki a föderáción belül. Podgorica félhivatalosan közölte Belgráddal, hogy abban az esetben, ha a szerbek elfogadnák, hogy Koszovó a föderáció harmadik komponensévé váljon, akkor Montenegró kiválik az államszövetségbôl. A nyugati országok szeretnék, ha békés megoldás születne Koszovó státusát illetôen, esetleg három esztendô múlva tartsanak népszavazást arról, hogy az ottani albánok önálló államban, netán Jugoszlávia vagy Szerbia keretében óhajtanának élni. Ennek kimenetele azonban aligha kétséges. Belgrád elôtt tehát két rossz választás áll. Vagy nem enged a koszovói albánok követelésének, ebben az esetben a fokozódó feszültségek következtében valószínűleg háborús állapotok fognak kialakulni, vagy pedig enged a nemzetközi nyomásnak, és ebben az esetben Montenegró távozik. Az is feszültséget okoz az államszövetség két komponense között, hogy Montenegró egyetlen föderális intézményt sem ismer el. Nem hajlandó elfogadni a Milosevic által kinevezett szövetségi kormányt, Belgrád pedig nem engedi be a jugoszláv felsôházba a montenegróiakat, azzal érvelve, hogy a régi delegáció négyéves mandátuma még nem járt le, hiába rendeztek idôközben Crna Gorában új választásokat. Ha a szerb nagyhatalmi politika nem módosul, elôbb-utóbb válásra kerülhet sor a két szövetséges között.
- És ez békés lesz?
- Ki tudja? Milosevic a nemzetmentô pózában tetszelegve olyan erôs legitimációval rendelkezik, amely biztosíthatja számára a túlélést. A polgári társadalom fejletlen, a nyilvánosság által biztosítható civil kontroll szintén, az emberek bizonyos hányada félelemben él, nincs erô, amely át tudná venni a hatalmat, eséllyel indulhatna a választásokon. Talán ha a két ellenzéki szövetség egyesülne, és egy nagykoalíciót hoznának létre, akkor fölvehetnék a versenyt a központi hatalommal.
- Mi a helyzet a magyarok lakta vidéken?
- Ma már csupán 350 ezerre becsülik a magyarság lélekszámát. Helyzetük minden szempontból siralmas. A széthúzás miatt politikailag legyengültek, képviseletük felét elvesztették. Jelenleg csak a VMSZ-nek van a szövetségi parlamentben képviselôje. A különbözô magyar csoportosulásokat az különbözteti meg egymástól, hogy miként viszonyulnak az etnikai közösség által igényelt autonómiához. Abban egyetértenek, hogy a Vajdaságot mint önálló entitást kell engedje a központi hatalom a regionális együttműködésre, például a Duna-Tisza-Körös-eurórégióban. Ám nem ez történik, hanem pontosan ellentétes folyamatok léteznek. Az elszegényedés így napról napra sújtja a magyarságot, a központ által kihelyezett és a központosítást szolgáló bürokrata réteg megállít minden civil társadalmi kezdeményezést. Az ottani magyarok abból élnek, ami még Jugoszlávia fénykorából megmaradt. Milosevic ugyan ígéretet tett, hogy a helyzetüket rendezni fogja, de ebbôl nem lett eddig semmi. Sôt.
- Mint erdélyi magyar politikust miként fogadták?
- Bárkivel beszéltem, kedvesen és szolgálatkészen tájékoztatott bármilyen kérdésrôl. Nem éreztem semmiféle elôítéletet, inkább tájékozatlanságot tapasztaltam, hiszen volt olyan részvevôje a szemináriumnak, aki nem tudta, hogy Romániában magyarok is élnek.
- Mennyire van elegük a háborúból?
- A szerb társadalom teljesen kimerült, kifulladt a háborúkban. Riasztó az infláció, a gazdasági instabilitás. 1989-1990-ben Jugoszlávia a csúcséveit élte, innen zuhantak tíz év alatt a teljes gazdasági kilátástalanságba. Ugyanaz zajlik, csak fokozottabban, mint Romániában. Vagyis a politika teljesen dominálja a gazdaságot, a többé-kevésbé minden posztkommunista országban megfigyelhetô osztogatás-fosztogatás dominánssá vált. A hatalmon lévô politikai elit megszedi magát, az állami vagyont politikai érdekek szerint használják fel, a közvagyon szétrablása az egyéni meggazdagodás eszközévé vált. A nemzeti retorikát rossz mederbe terelte és infantilizálta a háború. Nincs normális európai diskurzus errôl, az eddigi területek elvesztése gyakorlatilag láthatatlanná tette azt a politikai centrumot, amely a normalitásra törekedhetne. Aki ugyanis megpróbál mást mondani, józanságra inteni - ezt a jelenséget mi is ismerjük -, azt egyszerűen leárulózzák. A gyanakvás olyan mértékben van jelen a szerb társadalomban, hogy az értelmiség nem mer tiltakozni, a rezsim ellen fordulni. Az önkéntes szabadcsapatokat szervezô és gyakorlatilag tömeggyilkosnak tekinthetô Arkan például zavartalanul élheti életét Belgrádban, egy cukrászdát vezet. Az ultranacionalista Seselj csetnik vajda a hatalom oszlopa. A szerb társadalom kénytelen együtt élni egy felborult értékrenddel. Az elmúlt évtized traumáit nem sikerült feloldani, minden deformálódott, eltorzult. Ilyen ma Szerbia.
Román Gyôzô
Erdélyi Napló