| |
|
|
Vészjósló jelek a Vajdaságból – írta Molnár Gergely
Megjelent a Híradó-ban, a SMOSZ által szerkesztett országos terjedelmű újságban..
A HÍRADÓ a SMOSZ és egyben a svédországi magyar egyesületek közös tájékoztató
és hírközlő médiuma, az egymásközti állandó és tartandó kapcsolatok erősítését, ápolását biztosítja.
Nyugodt, csendes őszi tevékenységünk után hasonló hangvételű beszámolót szántam az év utolsó Híradójába. Kasza József látogatása azonban egészen más irányba terelte gondolataimat.
Kasza József szabadkai polgármester, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnökének riadó értékű elbeszélése mélyen megrázott bennünket. Két napig volt egyesületünk (Krisztinstadi Magyar Egyesület) vendége, s a látogatása iránt örvendetesen sokan érdeklődtek.
A vele való találkozás során azonban a hangulat nyomott és szomorú volt. Mert arra a kérésünkre, hogy „Mindent mondjon el nekünk, elnök úr", mindent el is mondott.
Mindent, ami a vajdasági és ami az összmagyarságot illetően a szívét-lelkét nyomja és szorongatja. Beszámolóját meglepően a régi idők felidézésével kezdte s a vajdasági magyarok nemzeti öntudatának satnyulását a Tito rendszerre, vezette vissza. A jugoszláv kommunista diktatúra nemzettudat-romboló politikája megtette hatását. Az akkori „jóléti" Jugoszláviában nem volt érdemes magyarnak maradni. A lassú elsorvasztási politika majdnem a vajdasági magyarság pusztulásához vezetett. (Ha meggondoljuk, hajmeresztő, hogy Svédországban még van magának magyarnak nevező egyesület, amelynek a klubhelységében a falon Tito képe díszeleg..)
Ha ez mind a múlté lenne – mondta az elnök -, akkor még reménykedhetnénk a jövőben, de az az elszomorító, hogy a Vajdaságban maradt 300 ezernyi magyar közül korántsem mindenki vállalja magyarságát úgy, ahogy azt kellene. Az egymással versengő magyar pártok sokasága és nem megfelelő politizálása ízekre tépi még ezt a csekély maradékot is. A Milosevity-rezsim magyar ellenpártokat hoz létre, ami lényegében a titoista politika folytatása. (Ugyanezt teszik más nemzetiségekkel is.)
A jugoszláviai magyar népcsoport elfásult és kiábrándult. Hamar lemond mindenről, s szembenállásról szinte szó sincs. A VMSZ szerint csakis a teljes autonómia mentheti meg a délvidéki magyarságot, ám ezt a gondolatot nem támogatja minden magyar párt. A kilátástalanná váló helyzet következtében az utóbbi években több mint 50 ezer fiatal hagyta el a Vajdaságot. Olyan magyar fiatalokról van itt szó, akik a nemzet megmaradását jelenthették volna ezen a tájon. „ Az életet jelentették volna számunkra" – sóhajtotta Kasza József.
Szomorúan tapasztaltuk, hogy az elnök saját magának teszi fel a kérdést: „Nekem kell-e az autonómia, vagy egyáltalán lesz-e, aki élvezze, ha egyáltalán magvalósul? Érdemes-e folytatni ezt az élethalálharcot, amikor olyan nehezen eszmél fel a nemzet? E mellé még társul a katasztrofális gazdasági helyzet is. Csak az igazat mondhatom önöknek, csak az igazat – mondta az elnök -, mert látogatásomnak csak így van értelme. Mi is felelősek vagyunk ezért a helyzetért, mert a régi jóléti Jugoszláviában megfeledkeztünk a nemzetről, elfelejtettük, hogy erdélyi magyar testvéreink élethalálharcot folytatnak a Ceausescu-rendszerrel, de becsületükre legyen mondva, Erdély megyarjai tudták, hogy mit tesznek."
Kasza József nem kímélt senkit, még azokat sem, akik a teremben ülve megkérdőjelezték az anyanyelv fontosságát. Nem kímélt, de nem félt a dorgálástól sem. " Ha megsértek valakit – mondta-, kimondom, hogy saját hibánk miatt van veszélyben, a nemzet s a vajdasági magyarság nemzet öntudata."
Több órás személyes beszélgetés után beláttam, hogy Kasza József fárdt ugyan, de a végsőkig képes küzdeni az igazáért.
"Kész vagyok az életemet adni a vajdasági magyar ügyért, de csak a magamét, mert több magyar vér kiontását nem akarom. Sok délvidéki magyar katona vesztette életét a szerb-horváth háborúban. Miért és kiért haltak meg? Meghaltak más nemzetek szabadságáért, de a sajátunkért nem vagyunk képesek megküzdeni. Feladjuk az iskolákat, elkergetjük a magyar papokat, mert megszoktunk már az ortodox rítust."
Búcsúzóul mondta: "Felélenkülve megyek el innen Kristanstadból". Mi pedig további kitartásra buzdítottuk, mert a magyar nemzet talpra állóban van katasztrofális helyzetéből.
Úgy látjuk: kiáltaniuk kell minazoknak, akik a még vállalják a szócső szerepét a nemzet érdekében.
Mindannyiunknak, otthon is, itt a szórványban is, vállalnuk kell magyarságunkat, ha azt akarjuk hogy nemzetünk valóban talpra áljon, magára találjon.
Beszámolóm elején említettem: Kristanstadban "nyugodt és szép ősz volt". A tevékenységünk iránti érdeklődésre igazán nem panaszkodhatunk (közel 300-an vettek részt a szüreti bálon). Lázasan készülünk a 2000. év nagy zenebonával történő fogadásra. Cseh Judittal az élen marosvásárhelyi zenekar húzza majd a talpalávalot. Aki jól akar szorakozni, szívesen látott vendég Kristianstadban.
A 2000. Év előestéjén megköszönöm mindazok munkáját, akik a közösség érdekében nem sajnálták időt és fáradságot áldozni. Áldott karácsnyt és boldog újévet kívánok tagjainknak és honfitársainknak. – a cikk a szerző beleegyezésével jelent meg a HUNSOR honlapján
Molnár Gergely
| |||||||||