Marosvásárhely


Egy város szellemképe




                Íme a város, amelyet évszázadokon át a Székelyföld szellemi központjaként tartottak számon, bár nem
        annak közepén, katonai virtus, nyelvi lobogás szerint sem a szive táján, hanem a nyugati peremén található.
                Íme a város, amelyet székely-magyar mivoltában, a két Bolyai világhirnevének ellenére, és felrúgva
        történelmi hagyományokat, megsemmisített a félelem, a paroxizmusig fokozódott nemzeti paranoia, nehogy
        valaha is újból egy Magyar Autonóm Tartomány székhelye lehessen.
                Íme a város, amelyet Nagyvárad, Szatmár és Kolozsvár után kiszemelt a Mítosz, hogy itt is elégtételt
        vehessen magának egy légbõl kapott történelmi sérelem okán, amely hangzik ekképpen: Marosvásárhely
        a IX-ik század végén virágzó dák, tehát román város volt, amelyet földig romboltak az Ázsiaból Boldog
        Dáciába zúduló barbár magyarok.
               S mivel Mítoszt alkotó mesefüzér úgy hat igazán, ha fordulatos, müfaji követelményt telyesítettek
        azok a román történészek, akik kidolgozták a székelyek román eredetének elméletét is.
               De vissza Dák-Vásárhely lerombolásának (mese)drámájához! Miként lehet azt egy évezred után
        megtorolni? A város magyar lakóinak burkolt módon véghezvitt elüzetésével, szétszóratásával, míg az
        emgeri jogokra kényes demokráciák szúnyokálnak; tömeges betelepítéssel, amely csak akkor jogtiprás,
        ha Izrael cselekszi azt megszállt területeken egy másik Mítosz nevében-jegyében, amelyrõl az igazság
        kedvéért meg kell jegyeznünk, hogy nem légbõl kapott.
               Íme tehát a város, amelyet a századforduló éveiben Bernády György kivételes képessége, tervezõ
        merészsége és kivitelezõ energiája emelt ki szorgos, áldozatkész polgárokkal az elmaradottságból.
               A legendás polgármester poliszában helyet kaptak már korábban a nemzet nagyjainak szobrai,
        mártírjainak bronzalakjai. Nem bántottak azok senkit a rossz leliismeretlen és a Mítosz tanításán kívül,
        ám ez épp elegendõ volt megsemmisítésük indoklásához.
               A mitológiák nem pragmatikusak. Azt hallván, hogy Finnországota Kalevala teremtette, csakis a
        népeket megtartó szellemre s a nemzeti génállomány titkos müködésére gondolunk- semmilyenképpen
        sem politikai küzdelmek ilyen-amolyan katekizmusára. A helyi érdekü Mítoszok azomban épp gyakorlatias
        mivoltukban hasznosíthatók. Szerencsés történelmi körülmények között csodaszámba menõleg is.
        A népvándorlás szennyes hullámzásába sorolt magyar honfoglalást és Boldog Dácia barbár földúlását a
        román kontinuitás meghirdetõi ott és akkor tudták szinte friss vérnyomokkal elfogattatni, ahol hajlam és
        erõ állott a pártjukra. Így támadt az a világtörténelmi ritkaság is, hogy a Mítosz Kelet-Európa harmad-
        félezer éves múltjából szinte napi hadászati aktualitással bíró követelményeket hívott elõ. Az elsõ
        világháború gyõztes hatalmai korábbi titkos szerzõdések alapján épp ott Románia új államhatárait ahol
        a mitikus Boldog Dácia az akkori dákológus külügyérek szerint kimúlt a magyarok nyílzáporában.
                Így thát Bernády György városának szobrait: Kossuth Lajos, Ben József, Rákóczi Ferenc kegyeleti
        emlékeit, Petõfi Sándor emlékoszlopát nem személyi indulat semmisítette meg, hanem a Mítosz, amely
        minden minden gyermekre kiterjedõ tanításaival szabott és szab irányt a magyarellenességnek. Ez a
        Mítosz, akár mohamedánnak a Korán: tabu Jobb sorsra érdenem román elmék lettek áldozataivá.
        A Mítosz ugyanis épp történelmi sikerei révén emelkedett irracionális régióba. Aki szembekerül vele:
        a nemzetárulás bünét vonja magára. Valószínü,hogy így is marad ez mindaddig, míg a magyarok
        "történelmi büneinek" megtorlása után a románság köztudatából el nem párolog a fenyegetettség
        rossz érzése is.
 
                                                                                                                     Sütõ András

Vissza az elözö oldalra!


Az oldalt készítette Kokamoka!