A LÉLEK UTJÁN
(EGYHÁZI BESZÉDEK)

IRTA:
SZAKALL JÁNOS
HORKA-ÖZÖRÉNYI REF. LELKÉSZ

 

KIADJA:
EGYHÁZA ÉS LELKÉSZE IRÁNTI SZERETETE JELÉÜL
A HORKA-ÖZÖRÉNYI REF. EGYHÁZ PRESBITÉRIUMA
TISZTA JÖVEDELEM AZ EGYHÁZÉ

Nyomatott a Friedman-nyomdában, Tornalján 1933
Cégtulajdonos: Friedman Dezso és Poraczky László

lelek_02m.JPG (29121 octets)
lelek_03m.JPG (56391 octets)



ELŐSZÓ
A horka-özörényi ref. egyház rövid története.

Múlt nélkül nincs jövő. Múlt nélkül megérteni, a jelent sem lehet. E régi, kettős igazsággal indokolom, hogy az eddigi szokásoktól eltérőleg, előszó helyett, annak az egyháznak történetét írom le röviden, amelynek kebelén az Igét hirdetem, amelynek nehéz, szomorú helyzete e könyvnek is létét adott. A jelen sötét, szomorú, de annál dicsőbb a múlt, amely bátorsággal, új erővel tölti meg a szebb jövendőbe vetett hitünket.
Testvérem! Aki kíváncsi szemekkel hajolsz e sorok felé, - ne felejtsd, - hogy az én lelkem mindig Istenre nézett, amikor a horka-özörényi kis ref. egyház múltjának felderítésén fáradoztam; amikor a poros íratok sárga betűin keresztül a rég porladó ősök lelkével beszélgettem. - Igen! A lélek útját kerestem, hogy a szomorú jelenben, a mai hideg, hitetlen világban: a Lélek útját, - a múlt fényénél - néktek is megmutassam. Istenre tekintő, alázatos lélekkel olvasd azért e sorokat, mert a hideg sírok néma lakóinak hangját meghallani, megérteni, csak igy lehet!


A horka-özörényi ref. Egyház keletkezése a magyarországi reformáció elejére tehető. (1550-1570 közé) Erőteljes, gazdag gyülekezet lehetett, mert az egyedüli megbízható feljegyzés, a pelsőczi ref. egyház régibb jegyzökönyvében, szószerint ezt mondja: "Horka a reformáció elein maga tartott Prédikátort a maga jövedelméből..."
De a jólét, a virágzás napjai hamar alkonyra hanyatlottak. Az ellenreformáció hullámai, a szomorú üldözések annyira megbénították erejét, annyira elpusztították vagyonát, hogy - a feljegyzés szerint - "maga a helység Prédikátort nem tarthatván: a pelsőczi eklésiához adta magát csakhamar a reformáció után".
Horka tehát, a szomszédos Pelsőcz filiája lett s a jegyzőkönyvek bizonysága szerint, az 1588-ik esztendőtől kezdve 1758-ig, tehát 170 éven át: "a pelsőczi Prédikátor (lelkész) járt hozzájok." Pelsöcczel békés, testvéri viszonyban éltek; együtt örültek, együtt szenvedtek... S mint az 1792-ből való horkai jegyzőkönyv mondja: "A Pelsőczi Reformata Szent Ekklésia-.. kebelébe 1588-ik esztendőtől fogva csendesen nyugodtunk."
A fent jelzett 1758-ik esztendő szomorú dátum a horkai ref. egyház életében. Ekkor szakitották el őket a pelsőczi testvérektől; ebben az évben tiltották el a pelsőczi prédikátort a Horkára való járástól. Ennek megértésére a következőket kell tudnunk:
A gyászos emlékű asszony-király: Mária Terézia 1740-ben jutott a trónra, S míg elődei tűzzel-fegyverrel pusztították a protestánsokat, addig e sötét lelkű nő-uralkodó asszonyi furfanggal, nyilt és alattomos támadásokkal... A jezsuitákat, felséges kegyéről biztosítva, újra neki szabadította a protestánsoknak: - akik nem is késtek szomorú tervük végrehajtásával s a lelkészüldözések, lelkek rablása - úgyszólván napi renden voltak.
Így sújtott le az ő gyászos uralkodása mindjárt a kezdet kezdetén (1758) a kicsiny, de lélekben erős horkai ref. gyülekezetre (filiára) is. A halálos ítélet bevezetése - a már oly sok helyen kipróbált és bevált - pásztor és nyáj elkülönítése volt. Szent könyvünk úgy tanítja: "Verd meg a pásztort és elfut a nyáj!" - A magas uralkodó is úgy gondolta, hogy a pásztor nélküli nyáj magától is hamar szétszéled. Ez valóban be is következett volna, ha a legnagyobb és legjobb Pásztor: Jézus őrt nem áll az övéi felett.
De miért is tiltották el a jó pelsőczi prédikátort a "Horkára való kijárástól?" A korabeli jegyzőkönyv a szomorú okot így adja elő: Csoltón új plébánia létesítetvén s mivel maga Csoltó annak fentartására elégtelen volt, más helységeket kellett keresni és Csoltóhoz csatolni a terhek viselése végett. Ezért szemelték ki Horkát s ezért lett: "A pelsőczi prédikátor Pletnich László akkori ord. V. ispán (rendes alispán) és Kis József, akkori ord. notárius (rendes jegyző) által a Horkára való kijárástól eltiltva.
De az evangéliumi hit tiszta világosságában nevelkedett, pásztorától megfosztott kicsiny nyáj nem roppant össze a vállukra és lelkükre helyezett súlyos bilincsek alatt; nem széledt széllyel. Árván maradtak, de a mostoha, az idegen gyám hiába fáradozott a kiirtásukon. Lelkük a sötét, szomorú napokban is látta a "világ Világosságát" Jézust. Egyedül Benne bíztak s ezért hitökben nem is csalatkoztak. A nehéz bilincsek alatt növekedtek s lettek igazán erőssé. Pedig az idegen gyám súlyos terheket rakott e maroknyi gyülekezet vállára.
Míg a pelsőczi prédikátor járt hozzájok, ennek: "minden egész házhelyes gazda 1 (egy) köböl életet; fél házhelyes fél-köblöt; keresztelésért 8 polturát, esketésért nemtelenektől 3 márjásokat, nemes ember 7-et; temetésért 1 Rforintot" fizetett.
Amikor a csoltói plébánia fennhatósága alá vettettek (1758): "a plebánusnak fizettek; a nemesek 8 véka életet, a nemtelenek 19-et. Keresztelésért 8 polturát, esketésért nemtelenektől 1 R.forintot, nemesektől 7 márjást. Temetésért 1 R.forintot vett.
E nehéz időkben az evangélium táplálékán nevekedett lelkek nem csüggedtek, sőt napról-napra erősödtek hitökben. Még az eltiltott, jó pelsőczi prédikátortól megtanulták, hogy: "Az Isten lélek s akik Őt imádják, szükség, hogy lélekben és igazságban imádják." (János év. 4:24.) S ők e nehéz időkben valóban a lélek útjára léptek. Titokban behúzódtak a közeli pelsőczi testvérek templomába, de gyakran jöttek össze magánházakban is, hogy a dicső ősök példájához híven Dávid zsoltárainak hangján, "lélekben és igazságban" dicsérjék az Istent."
E szomorú idő 1782-ig, tehát 34 évig tartott. Az asszony király: Mária Terézia hosszú, sötét uralma 1780-ban bekövetkezett halálával véget ért s helyét fia: II. József foglalta el. A felvilágosodott, józan gondolkozású II. József (a kalapos király) a vallás gyakorlására nagyobb szabadságot adott s így történhetett meg, hogy a pelsőczi prédikátor, nemcsak Lekenyére, - "a régi szennyétől kitisztított templomba" - hanem Horkára is kijárhatott. S mivel a horkaiaknak ez idő szerint templomuk még nem volt, "egy bizonyos nemes ember házánál" (hogy ki volt ez, ma már nem lehet megállapítani) tartották a "közönséges istentiszteleteket."
Új élet kezdődött... A tiszta evangélium után szomjúhozó lelkek zsúfolásig megtöltötték "a terjedelmes házat" és buzgó áhítattal hallgatták a pelsőcziek híres pásztorának, a jó prédikátornak ajkáról Isten igéjét. De az öröm csakhamar bánatra változott. Isten újabb megpróbáltatást bocsátott a kicsiny nyájra, hogy hitét még erősebbé tegye.
A pelsőczi prédikátornak újra megtiltották a Lekenyébe és Horkára való kijárást. Igaz, hogy ez a tilalom rövid ideig tartott, da a horkaiak hite, mégis erős próbára tétetett. A korabeli feljegyzés ugyanis, szószerint így hangzik: "Kevés idővel ezután (tudniillik a pelsőczi lelkész eltiltása után) kegyelmes királyi engedelem adattatott az olyan helyekbe, ahol templom van, szabados kijárásra."
A legfelsőbb királyi parancs tehát, már megengedte volna a pelsőczi prédikátor kijárását, de most meg a horkai hívek szegénysége volt az akadály, akik ezideig templomot épiteni még nem tudtak. A királyi parancs pedig, szigorúan megtiltotta a magán-házaknál tartandó istentiszteleteket.
De a Lélek útjára lépett nyáj nem csüggedt. Szegények voltak a hívek, de lelkileg gazdagok. Nincs feljegyezve, hogy kinél s hogyan tanácskoztak a nagy feladat, a templomépités kérdése felett, de könnyekre fakasztó, ragyogó betűkkel van megörökítve, hogy rövid időn belül: "az 1786-ík esztendőben templomépitéshez fogtak" s azt még ugyanazon esztendőben elvégezték. Úgyhogy a tiszáninneni egyházkerület püspökének: Szalay Sámuel superintendensnek "az engedelméből és parancsolatjából" a pelsőczi anyaszentegyház prédikátora: Kökényesdi Pál úr 1786 szeptemben 19-én fel is szentelte. A templomban ő maga prédikált a 84-ik zsoltár: 3-4-5 versei alapján. A templomon kívül maradt nagyszámú hallgatóságnak pedig, Fejérvári János giczei prédikátor hirdette az igét.
Ettől az időtől fogva (1786) a pelsőczi prédikátor járt ki a horkai filiális eklésiába, mígnem "1791-ben prédikátort és Mestert (tanítót) kívánván a horkai filiális eklésia" a pelsőczi anyaszentegyháztól elszakadt s önállóvá lett. (1792-ben)
A sok szenvedésen átment, tűzpróbát kiállott, kicsiny horkai gyülekezet tehát, rövid 5 esztendő alatt annyira megizmosodott, hogy önálló életet kezdett. Már a templomépités után két évvel 1788 december 3-án, Barna Mihály főkúrátor és Palcsó Márton alkúrátor aláírásával és az egyház pecsétjével (amelynek körirata ez: Sigillum Horkensis 1632) ellátott beadványt terjesztettek a főtisztelendő Superintendens (püspök) elé, azzal a kéréssel, hogy: "Káplányi Hivatalt, vagy Szolgálatot viselő Tiszteletes Férfiút" küldjön a horkai eklésiába, mivel az eredeti beadvány szószerinti idézete szerint: "...az adófizető Népnek minden meg sértődése és terheltetése nélkül, Istenünk segedelme által és ő Szent Felségéhez való buzgó indulatunkból, úgy magunk igyekezeti által kívánunk..." élni.
S nagyon jellemző, hogy ugyanebben a beadványban a hivatali teendőket, vagy szolgálatot is leírták, nemkülönben az ezért adandó, önként felajánlott fizetést is, (díjlevél) amely szószerint így hangzik: "1.) Nyári hónapokban Vasárnapi Reggeli órákon prédikállyon; délután pedig Bibliát olvasson. 2.) Téli hónapokon is Vasárnapi Reggeli órákon prédikállyon; déllyest pedig csak könyörgést tegyen. 3.) Hétköznap kéttzer minden Nap könyörgést tegyen. 4.) Mind Férfi s mind Leány Gyermekeket taníttson. Melly szolgalatjáért ez alább megírt mód szerént fizetést szollgállya a Nemes Ekklésia: 1.) Búzabéli Fizetést meg rostáltatt harmíncz négy köblöt. 2.) Zabot tíz köblöt. 3.) Pénzbeli fizetést Tíz Rhénes Forintokat. 4.) Tüzelésre való fát tizenöt szekérrel. 5.) Gyermekek tanításáért, akár legyen az Principista (kezdő) akár fellyebb való Tudományu, Fizetése a tanításért harminchat krajcár. 6.) Halott el temetéséért, vagy Éneklésért tizenkét Krajczár. 7.) Két szekér széna. 8.) Minden gyermektől akár Fiú, akár Leány egy Janikuláris sirke. (januári csirke) 9.) A paróchiális Háznak vagyon jó gyümöltsös kertje, mikor az Isten áldást ad reá, abból is alkalmas hasznot vehet be."
Íme a legrégibb díjlevél, melyet, mint önkéntes ajánlatot terjesztett fel a kicsiny horkai eklésia a kerület püspökéhez káplán elnyerésé végett. Ez a dijlevél, egy időből (1788. dec. 3.) két példányban van meg; a másodpéldányt a fentebb emlitetteken kívül még Nemes Barna Familia Fő Hadnagya Barna Péter és a Helység Fő bírája Szabari Mátyás kezevonása is hitelesíti.
Még ugyanezen év (1788) december 19-én "A Nemes Vármegyéhez" a következő, szószerinti felterjesztést küldték:
"Tekintetes Nemes Vármegye!"
Egész alázatossággal bátorkodunk jelenteni s egyszer smind instálni is kegyes színek előtt e végre:
Mint hogy jó Istenünk segedelme és Felséges Koronás Királyunk hozzánk mutatott engedelméből s magunk igyekezeti által a Templomunk már felépült; Annak okáért eltökéllett akaratunk és szándékunk ez, hogy mind Istenünk Szent Neve Magasztalására s mind pedig a mi Nevelendőinket Felséges Királyi parantsolat szerént, hogy taníttathassuk, ennek nagyobb bizonyságára, a Pelsützi Mater Ekklésianak (anyaegyháznak) s mind pedig Tiszteletes Prédikátor Urunk megegyezett tökélletes akaratjából és az adófizető Népnek, minden meg terheltetése nélkül akaratunk és szándékunk egy oly Káplányí hivatalt viselő Tiszteletes Férfiút az Ekklésiába hozni, beállítani, aki is az maga hivatalát e szerént vigye véghez s végezze:
1.) Minden Vasárnap Prédikáljon.
2.) Hétköznap könyörgést tegyen.
3.) Mind Férfi, s mind Leány Gyermekeket tanítson.
Mely jó szándékunk iránt, egész alázatosan és bizodalmasan instáljuk (kérjük) a Tekintetes Nemes Vármegyét, méltóztasson ezen alázatos instanciánkat Indorsalni, (kérésünket teljesíteni) hogy a Superentendentiális (püspöki) Szék általláthassa, hogy ezen igyekezetünk a Tekintetes Nemes Vármegye engedelmével és kegyes akaratjával esett meg.
Mely iránt is, amidőn óhajtott tellyes bizodalommal volnánk, Vagyunk A Tekintetes Nemes Vármegyének Horkán, 19 decembris 1788 alázatos Szolgái, úgy mint az Horkai Filiális Ekklésiának élő Tagjai mind Nemesség, s mind adófizető részről közönségesen."
Ez alázatos kérésnek elutasítás lett a vége. A gyors válasz 1789 január 7-én érkezett s a püspöki szék által megbízott Tiszteletes Lossonzi László Coadjutor Curator úr levele alapján Mandy Sámuel Rimaszombatból szószerint ezt írta: "A horkaiaknak kívánságát fontos okokra nézve helyesnek nem talállya... mivel a Felséges Rendelések Káplánnak filiális Ekklésiában való tartásáról semmi rendelést nem tesznek, oly számmal és tehetséggel pedig nintsennek, hogy ordinárius Prédikátort (rendes lelkészt) tarthassanak. Ezen kívül egy személy Prédikátori és Mesteri (tanítói) hivatalt helyes illendőséggel nem viselhet." S a befejező soraiban nyíltan kimondja, hogy: "Tiszteletes Pelsüczi Prédikátor Uramnak szolgalatjával elégedjenek meg."
A maguk erejét érző s minden-módon önálló életet élni akaró horkaiak azonban, nem elégedtek meg sem a pelsőczi szolgálattal, (mivel kevés volt) sem a Vármegye válaszával. A királyi parancsnak ellen nem szegülhettek s éppen ezért káplán helyett, megelégedtek volna már egy "oskolamesterrel" (tanító) is. Nem tanakodtak sokáig, hanem még 1790 január 22-én egy terjedelmes beadványt nyújtottak a püspüki székhez, amelyben: "A Tiszteletes Szént Atyáktól egy Rectori (tanítói) hivatalt viselő Tiszteletes Férfiút" kértek, "aki minden Vasárnap egyet Prédikállyon, délután Bibliát olvasson, Hétköznap könyörgést tegyen, és az Gyermekeket, úgy mind Férfi Gyermekeket és Leányokat tanítsa..." Ugyanezen beadványban leírták a rektornak adandó járandóságot is. Az eklésia főkúrátora: Nemes Barna György s a Nemes Família fő Hadnagya: Mellétéi Barna László s a vicekúrátor (alkúrátor) Palcsó István írták alá sajátkezük vonásával.
Úgylátszík, hogy ezen kérésüket is elutasították, mert még ugyanezen év (1790) június 6-án, újabb, terjedelmes felterjesztést küldtek a püspöki székhez és a "Főtisztelendő Superintendens" úrtól: "egy ordinarius, vagy actualis (rendes vagy helyettes) Prédikátori hivatalt, vagy szolgálatot viselő Tiszteletes férfiút" kértek. Ugyanezen beadványban a rendes lelkész fizetését is leirták, (legrégibb dijlevél) amely lényegében teljesen megegyezik az 1788 dec. 3-án kelt, "káplányi hivatalt viselő Tiszteletes Férfiúnak" felajánlott díjlevéllel. S nagyon jellemző, hogy míg az előző években kelt beadványokon csak a fő- és alkúrátor nevei szerepelnek, ezen 1790 június 6-án kelt, püspöki székhez intézett felterjesztésen (mely egyúttal a dijlevelet is magában foglalja) már a Konsistorium (Presbitérium) tagjai is kezük vonásával, még pedig ezek: "Nemes Barna Família fő Hadnagya: Mellétéi Barna László. Hellység Fő Bírája: Dusza Péter. Konsistoriális személyek, vagy Nemes Ekklésia Kurátora: Főkúrátor: Ifjabbik Barna Mihály, Vicekúrátor: Palcsó Márton, Idősb. Czakó János, Idősb. Czakó István, Berecz Miklós."
Rendes lelkészt (ordinarius prédikátort) ez alkalommal még nem kaptak, úgyhogy 1791-ben újra "oskolamestert" (tanítót) szándékozott hozni az eklésia, mégpedig ollyat, "ki prédikállyon is." A pelsőczi anyaszentegyház Prédikátorával pedig, egyezségre igyekeztek lépni, hogy bizonyos alkalmakkor (temetés stb.) járjon ki hozzájok és az Uriszentvacsorát Horkán szolgáltassa ki. Ezen fáradtságáért "7 köböl tisztán megrostált őszi életet" ajánlottak fel. Egyben információt kértek arra nézve is, hogy mimódon "tehetnek szert egy actualis (alkalmi, helyettes) prédikátorra?"
A saját erejét érző, s önálló életet élni akaró, kicsiny horkai gyülekezet a sok elutasító végzés dacára sem csüggedt s az egyházi fórumokon célt érve, újabb beadvánnyal kereste meg a "Tekintetes Nemes Vármegyét", amelyet nagyfontosságánál fogva, eredeti szöveggel, szóról-szóróra közlök:
"Tekintetes Nemes Vármegye!"
"Jóllehet minapában nyújtottuk alázatos Instanciánkat a végett, hogy Gyermekeink számosan lévén Iskola-Mestert kegyesen meg engedne be hozni; de mint hogy már ily meg szaporodott Népnek Lelki Pásztora is el kerülhetetlen szüksége volna, mind azért, hogy az éltesek más vidékre nem járhatnak, de sokszor hirtelen betegséggel környül vétetvén, minden Lelki vígasztalás nélkül e világból ki kelletik költözni s mind pedig azért, hogy mi az Papot minden magunk erőltetése nélkül el tarthatnánk, annyival inkább: hogy á Pelsütziek maguk önként az el vallást meg engedték, mivel maguk is Prédikátori okát könnyen el tarthattyák, amint az ide zárt A,) betű alatt Pelsütziek Bizonyító Levelekből ki tetszik. Mellyre való nézve, alázatosan Instállyuk á Tettes Nemes Vármegyét, méltóztasson valamint á Mesternek, úgy á Papnak is be hozatására engedelmet kegyesen meg engedni. A kik is Úri kegyes malasztokban be zártak vagyunk... A Tekintetes Nemes Vármegyének, Alázatos Szolgái Horkai Filiális Reformata Ekklésiának élő Tagjai, mind Nemesség s mind Adófizetők közönségesen. Horkán. A Tekintetes Nemes Vármegyéhez az belül megírtt Horkaiakk Alázatos Instanciája." Gomör vármegye 1791 pünkösd havának 19-én, Pelsőczön tartott (ebben az időben Pelsőcz volt a megye székhelye) közgyűlése tárgyalás alá vette a horkaiak előbb ismertetett kérvényét is s úgy határozott, hogy a beadványban foglalt tények igaz voltáról személyesen kell meggyőződni "a járásbéli fő- és alszolgabíró uraknak." Erről a határozatról a vármegye akkori aljegyzője, Szontágh Mihály az alábbi, szószerinti levélben értesítette a horkai filiális eklésiát:
"Tekintetes Nemes Vármegye Végzése."
"A dolognak ki nyomozása és annak, ha vallyon az el vállás a Pelsützi Ekklésiának tsonkúlása s az esedezőkk pedig, meg erőltetések és az Oráriumnak kára nélkül meg eshetik-é? meg vizsgálása végett á Járásbéli Fő- és V. (al) Szolgabiró Urak ki küldettnek. Költ 1791-dik esztendő, Pünkösd havának 19-dik napján Pelsützön tartott közönséges Gyűlésből és ki adódott Tettes Ns. Gomör Vármegye V. Nótáriusa Szontágh Mihály által."
A vármegye határozatához híven, a szolgabirák ki is szálltak helyszíni szemlét tartani s erről a következő, szószerinti jelentést terjesztették fel a vármegyéhez:
"A Horkai Prédikátor és Mester be hozattatása végett való be jelentés,"
"Alább írtak alázatosan jelentjük á Tettes Nemes Vármegyének, hogy minek utána az Horkai, addig volt Pelsützi Helvéth Evangelica Ekklésiának Nemes és Nemtelen Tagjai Esedező Levelekre 604. szám alatt költ Kegyes Rendelése szerint folyó 1791-dik esztendőben, Szent András havának 25-dik napján, annak ki nyomozása és meg vizsgálása végett, ha vallyon, az el vállás á Pelsützi Ekklésiának tsonkúlása, az esedezőkk pedig meg erötlenítések és az Oráriumnak kára nélkül meg eshetik-e? Következésképen Prédikátort és Mestert magok tehettségekből tarthatnak-e? Ki mentünk volna, akkor számosan, sött az egész Hellység Nemes és Nemtelen Össze gyűlvén, Tettes Lossontzy László és Fay Fay Benedek Földes Urakk jelenléttében előnkbe adták először is az ide zárt, A.) betű alatt Pelsütz Várossának, úgy annak mostani Prédikátorának hiteles Levelét, amelyben megismerik, hogy á töllük való el vállással, ámbár eddig filiájok volt, semmit sem praejudikálnának (veszítenek). Ami pedig az Horkai Népességet illeti, általunk Conscribaltatott (összeiratott) 83 familia (család), melyekben 411 Lelkek foglaltatnak, azok közül pedig oskolában járandó férfi 40, Leány Gyermekek pedig 34 találtatnak.
Az esztendőnként való fizetést eképen határozták meg, hogy á Prédikátornak légyen 1.) Minden nyomásban 4 kila alá való vetése, mellyet a Szántóvető emberek Nemes és Nemtelen fogják be dolgozni. Nemkülönben 2-szor 35 köböl élettye és 10 köböl Zabja szemül. 35 váltóforinttya, 3 szekér szénája és 10 öl fája.
A Mesternek (tanitó) pedig, szemül 15 köböl élettye, 5 köböl zabja, 15 váltóforinttya, minden oskolában járandó Gyermektül egy-egy szekér fája és minden Gyermektül olvasásig 6 garas, olvasástul Gramatikáig (nyelvtan) 12 garas. Ha pedig fellyebb tanítana egy-egy forint.
Mely fizetésnek kiszedése eránt, köz akarattal ekképen állapodtak meg, hogy Nemes és Nemtelen, aki Szántó-földet és Rétet bír, á búzát, zabot és pénzt 12 esztendőn felül való Lelkek számátúl fel vetés szerént egy aránt fogják fizetni, a Zsellérek is hasonlóképpen 12 esztendős Lelkek számátúl, de tsak harmadat, mint a szántó-földet bíró Lélektől fogják adni. A mostani felvetés szerént esett minden szántó-vető emberre 12 esztendőn felül 1 véka búza, 1 véka zab, pénzbéli fizetésből pedig 10 Kr. A Zsellérekre mindenbül tsak harmada.
Hogy pedig ezzel nem sokat terheltetnek, abbúl is kisül, hogy eddig á Pelsützí Prédikátornak, mint filiálisták fizettek 10 köböl búzát, 10 köböl zabot és 10 szekér fát, amint az ide rekesztett B.) alatt lévő recognitíóbúl (bizonyítvány) meg tetszik. A Pelsützi Mesternek (tanitó) adtak 2 köböl buzát, 10 rénesforintot és minden gyermektül 12 garast, azon felül egy-egy szekér fát.
A Csólti Plebánus úrnak 6 köböl és 3 rész búzát és így á mostani Önként ajánlott fizetés menne többre 21 és 1 köböl búzával, 5 köböl Zabbal és 38 váltóforinttal, amely annyi Népnek megfizetni, éppen nem nagy terhére volna, a Gyermekek pedig oskolában, magok pedig á Templomban az anynyira való járástúl kivált á Víznek Áradásakor mellyet igen veszedelmesnek tartanak, meg menekednek. Az Öregek, akik az udvarokból is nehezen léphetnek ki, az Isteni szolgálatban részesülnek, úgy a halállal tusakodó emberek Lelki vígasztalás nélkül az Árnyék világból ki nem múlnak, a fizetésnek pedig, ötöd részit igen a Nemes Uraimék fizetik.
Ami á Pap és Mesternek lakó-hellyét illeti, áztat meg nézvén alkalmasnak ítéltük, rész szerént azon helyen, mellyet Horkárúl el származott Nagyoktúl vett az Ekklésia, az holott mostanában két ház vagyon és míg mást építenek á Prédikátor benne el lakhatik, rész szerént pedig á közönséges helybül is minden sérelem nélkül ki tellik, költséget azon épületre 70 váltóforintokat meg mutattak, melyhez járul mostanában el vetett 7 köböl Őszi vetés, azt is arra fordíttyák és így minden erőltetés nélkül tőlük ki telik. Költ Horkán a fellyebb ki tett napon és esztendőben. Tettes Nemes Gömör Vármegyének Ord, (rendes) Szolgabírája: Mező Madarassy Lajos m. p. Azon T. N. V. megyének V. (al) Szolgabírája: Mumhart Mártony m. b."
Közérdekű jelentőségénél fogva szükségesnek látom szószerínt közölni a pelsőczi anyaszentegyház 1791-évi Vezetőségének azon bizonyítványát is, melyről már fentebb is volt szó, mely így hangzik:
"Mi Helvetica Confession (ref. hiten) lévő Pelsützi Nemes Mater Ecclesia (anyaegyház)-nak Kurátora, Konsistoriális (presbiteri) személlyel és Tagjai közönségesen adjuk tudtokra és értésére mindeneknek, az kiknek illik, ezen Bizonyság Levelünket rendiben: Hogy midőn mi folyó alább írtt esztendőben és napon Ekklésiánknak egy némely bajai rendbeszedése végett, összegyülekezve lettünk volna, Akkoriban jövének élőnkbe ugyan felül írtt konfession (hiten) lévő Horka filiális Ekklésiájának Deputált Nemes és Betsületes személyei és kérének bennünket azon, hogy ha filiális Ekklésiájok Istennek segedelmével meg nyerhetne kegyelmesen az Felsőségtől Ekkléssiájokban leendő Lelki tanítónak és Oskola Mesternek be hozattatását, tehát, hogy azon szent szándékokban, ellent ne állanánk, sőtt jó igyekezeteket elő mozdítanánk. Kiknek igaz kéréseket meg vetni nem akarván, egy szívvel, lélekkel ígéretet tettünk, hogy semminemű akadályt sem teszünk idvességes szándékokban; Annyival is inkább, mivel az által Mater Ecclesianknak nem praejudikálnak (anyaegyházunknak nem ártanak). Nagyobb bizonyságnak okáért pedig, adtuk ezen Várossunk Petsétével s kezünk subscriptiojával (aláírásával) megerősített Bizonyság Levelünket. Dátum. Pelsütz, die 25. May 1790-ben. (L.S.) Kökényesdi Pál Pelsützi Prédikátor m.h. Felülírtt Nemes Ekklésia Kurátora: Antal Márton m.h. Konsistoriális személlyel (presbiterek) Tömöl Mihály m.h. Bukó Istvány m.h., Simon Istvány m.h. és az egész község.
Az akkori pelsöczi ref. lelkész: Kökényesdi Pál az alábbi, szószerinti bizonyítványt adta a horkai híveknek a tőlük élvezett fizetésről:
"A N. Horkai filiális Ekklésia fizetett esztendőnként a Pelsützi Mater Ekklésia Prédikátorának az oda való kijárásért 1.) 20 - Húsz köböl őszi életet, 2.) 10 - Tíz köböl zabot. 3.) 10 - Tíz szekér tűzifát. Extradátum per Ord, Ecclesia Helveticae Confessionis Addict. Pelsütz filialium V. D, Ministrum Paulum Kökényesdi m. p. Pelsütz 24, Gbris 1791."
A fentebb, szószerint közölt felterjesztésnek, a szolgabírák helyszini szemléjének s a jó pelsöczi szomszédok támogatásának meg lett a kellő eredménye, mert a "Tekintetes Nemes Vármegye" főjegyzője: Boldogházy Kiss Károly 1791 december 21-én, az alábbi - szószerinti - végzésben közölte a horkai kis egyház híveivel azt a nagy Örömet, hogy a Vármegye is elismeri önállóságukat és megengedi a Lelkész és Tanító meghívását, "behozatalát." A vármegye végzése - szószerint - így hangzik:
"Veleje a dolognak. Tettes Ns. Vármegye Végzése."
"Feő Szolgabíró Nemzetes és Vitézlő Mező Madarassy Lajos, és Al-Szolgabíró Nemzetes Mumhart Mártony Urak meg vizsgálván az Horkai Evangélika Valláson lévő Nemes és Nemtelennek állapotját, hivatalosan jelentik, hogy az Papp és Mester be hozattatása az hivatalos jelentésben elől terjesztett okokra való nézve meg engedtetthetik.
Az Horkai Nemes és Nemtelen lakosok igyekezetét ezen hivatalos tudósítás kettőzteti és erősíti, mert azon igyekezetek, sem a Pelsützi Ekklésiának tsonkúlására, sem pedig az esedezők meg erőtlenítésére, ugy az Oráriumnak karára lenni nem tannáltatik, azért á Nemes Vármegye á Lelki Pásztor s Mesternek azon Helységben be vitelit nem ellenzi, sőtt a Felséges Rendelések értelméhez képest meg engedi. Költ 1791-dik esztendőben Karátsony havának 21-dik napján Pelsützön tartott köz Gyülésbül és ki adatott Fő Nótárius Boldogházy Kiss Károly által m.h." Pár soros latin záradék és a megyei főjegyző sajátkezű aláírása zárja be a fentebbi végzést.
1791 december 21-e tehát, az az örömteljes s nevezetes dátum, mellyel a horkai református egyház önálló élete kezdetét veszi. A vármegyétől nyert engedély felhasználásával nem sokáig késtek a buzgó horkaiak s ordinárius prédikátor (rendes lelkész) kirendelése iránti kérésüket azonnal felterjesztették a püspöki székhez. S így történt, hogy az 1792-ik év Böjt elő havának első napján, Disznóshorvátiban tartott egyházkerületi gyűlés "legelső Lelki Tanítóul a Nemes Mesterségeknek Mesterét, és a Természet Tudományát Magyarázó Doktort, Tiszteletes Tudós Gödé István Urat" Retskéről (Recskéről) a horkai református ekklésiába rendelte. S az örömmámorban úszó horkai reformátusok legelső lelkipásztorukat: Tiszteletes Gödé István urat Recskéről még ugyanezen év (1792) Böjt elő havának 7-ik napján a horkai paróchiára szállították. S nagyon jellemző, hogy beszállítása után, az eklésia közköltségen, - azonnal négy darab, 3-3 koncz papirosból álló protukulomokat (jegyzőkönyvek - anyakönyvek) vettek. Hármat: a születtek, házasságra léptek és megholtak számára; - ezek a máig is meglévő, legrégibb anyakönyvek -; egyet pedig, az egyház nagy eseményeinek a feljegyzésére. Egyúttal megbízták a "Nemes Familia Hadnagyát: N. Barna László urat, hogy e könyvek épségét, helyes vezetését őrizze ellen."
A horkai ref. egyház legelső lelkésze tehát, Tiszteletes Gödé István úr volt. Működéséről keveset tudunk. Rövid 3 évig szolgált Horkán, mert 1795 Böjt elő havának 23-ik napján új lelkészt, név szerint: Tiszteletes Nagy Gábor urat hozták Hartnaczról. Ennek idejéből való (1795) az önálló horkai ref. egyház legelső, teljesszámú Konsistóriumának (Presbitérium) névjegyzéke, mely a következő tagokat nevezi meg: Főkúrátor: Ns. Barna György úr, Assessorok (kisegítők) Ns. Barna László, Sándor, Mihály és Bálint urak. A nemtelenek részéről: Czakó István, Palcso Márton, Dusza Miklós, Mogyoródy András, Czakó János, Palcso István, Czakó György, Berecz István, (Összesen: 13.) A legelső két feljegyzett egyházfi: Nemes Barna Sámuel és Pap András. S mivel Barna Sámuel a "hit letétele után azonnal lemondott" helyébe ifjabb nemes Barna Györgyöt választották.
Hogy mily szerepet töltött be ez az első, teljesszámú Presbitérium, az 1795-ik év február 22-én tartott presbiteri gyűlés jegyzökönyvéből, mint jellemző eseteket, a következőket közlöm szószerint: (Mivel megholtakról van szó, a vezetéknévnek csak a kezdőbetűjét írom).
"Különösen előidéztettek a következő bűnösök:
1.) Ns. B.. István káromkodásáért, aki a Konsistorium előtt Ekklésiát követett (bocsánatot kért),
2.) Ns. Ifjú B. Sándor tetemes lopásban találtatván, ugyan a Konsistorium előtt Ekklésiát követett,
5.) Ns. B. Sámuel az Egyházfiságról való lemondásért és a Hitesek meg betstelenittetéséért két R. forintig bűn-tettetett.
6.) Ns. B.. Jósef, Ns. V. .-né, Ns. Cz.. Peterné, mint Templomot nem gyakorlók megintettek, hogy ezen szent kötelességeket gyakorolják, különben az Ekklésiából ki rekesztettnek."
Az 1795-ik év pünkösd havának 26-ik napján tartott presbiteri gyűlés jegyzőkönyvében pedig az áll, hogy a legelső tanitó: "B.. István, ez a nyavalyás Mester 1795-dik esztendő Pünkösd Havának 26-ik napján, Nős - Paráznaságon találtatván, Hívatalától megfosztatott."
Az 1795-ik év aug. 17-iki gyűlés jegyzőkönyvében meg szószerint ez van feljegyezve:
"Z... Miklós és B... Katalin ifjú házasok egymással össze békéltettek és magokról Szüléjök előtt Reversálist (biztosíték) adtak, hogy többé hásártosságban nem fognak élni, különben az Ekklésiából kirekesztetnek.
2.) Minthogy L... Pál, az oskola-Mester a rossz Társaság által annyira megvesztegettetett, hogy az Oskola Dorbézolásnak, Kártyázásnak, Táncznak és több eféle botránkozásoknak Mühelyévé tétetett, tehát ilyen végezést tettszett tenni a Ns. Ekklésiának:
Valaki az Oskolába dorbézolás, kártya, táncz s más botránkozások kedvéért mulatni fog, ezutánn, akár Házas, akár Nőtlen, akár özvegy, akár Nemes, akár nemtelen legyen, mihelyt az oskolába találtatik, mindannyiszor egy R.forintig büntettetik valamennyiszer ott találtatik; ha pedig ezen rendelésnek vakmerőén ellene szegezik magokat, az Ekklésiábúl kirekesztetik, a Mester (tanitó) pedig a V. Publicum eleibe adattatik."
És még sok hasonló tényt írhatnék le ebből a 138 éves jegyzőkönyvből, de a fentebb közöltekből is világosan kitűnik, hogy mily magas színvonalon álló, erkölcsi Testület, a jó rendnek, békességnek őre volt ebben a régmúlt időben a Presbitérium. Intett, fenyített, dorgált, pénzzel is büntetett, sőt a legsúlyosabb büntetéstől, az egyházból való kirekesztéstől sem riadt vissza, ha megátalkodott, makacs bűnössel álott szembe. A presbitérium volt az őre az istentiszteleti rendtartásnak is, melyet nagyjelentőségénél fogva szükségesnek tartok ismertetni.
Mindennap volt istentisztelet és pedig: reggel egy órával napfelkelte után, este pedig egy órával naplenyugta előtt.
Vasárnapokon és más ünnepnapokon semminemű munkát sem volt szabad végezni "se a háznál, se a házonkívűl, se gyalog, se marháján... annak, "ki magát az eklésia tagjának akarja tartani."
S hogy a makacsokkal szemben hogy jártak el, a következő, szószerint kozlött törvényből világosan kitűnik:
"Az, kik különben cselekesznek és az Urnak szenteltetett napokat megrontani nem irtódznak, minden személyre való tekintet nélkül, első esetre tíz garasig büntettessenek, ha többször cselekszik, a nemtelenek a Templom előtt az egész Nép láttára meg csapattassanak, a Nemesek egy Rforintig exegváltassanak (büntettessenek). A megátalkodottak pedig, mint makacsok az Ekklésiai Elöljáróktól ugyan az Uri Vatsorával való éléstől eltíltassanak; az Ekklésiából való ki rekesztetés végett pedig, (a cégéres bűnösök, minémüek a káromkodók, részegesek, tolvajok, paráznák, gyilkosok, templomkerülök is ide értvén) a Ven. Publicumnak a tiszt. Visitátor Urak által bé adattassanak."
Mindezek ellenőrzése, végrehajtása a presbitérium feladata volt. S nem kell külön hangsúlyoznom, hogy e szabályok szigorú betöltése elsősorban, magától a presbitertől követeltetett meg. S aki magát az egyházi tisztség viselése alól kivonta, tartozott 12 R.forint váltságdíjat fizetni.
Az 1796-ik év január 25-én kelt jegyzőkönyvben is igen fontos bejegyzést találunk. Arról van itt ugyanis szó, hogy a Presbitérium határozata folytán a düledező, úgynevezett "Malai Puszta Templom széjjel hányattasson és a köve a Parochiához hordattasson." Ez meg is történt, jóllehet "a Puszta templom" köveinek el hordása ellen a Dereskei V. A. Diakonus protestált (tiltakozott). A rozsnyói rom. kath. püspök panaszt emelt a horkai eklésia ellen s ennek kivizsgálása végett 1796 június 6-án Nemzetes és Vitézlö Fő Szolgabiró Pankovits András és Nemzetes Táblabiró Czikó Péter, mint a vármegye megbízottjai helyszíni szemlére szállottak ki és kérdőre fogták a horkai Ekklésiát, hogy: "Ki engedelméből rontotta le a Puszta templomot az Ekkíésia? és annak köveit a V. A. Diakonus tilalma után miért hordotta el?" - Még más vádpontot is emeltek a vármegyei biztosok a horkai ref. eklésia ellen, nevezetesen ezt: "Miért vesznek a Protestánsok a Katholikusokon a halotti harangozásért két annyit, mint a Protestánsoktól?"
A horkai ref. eklésia illendően megfelelt a vármegyei biztosoknak mind a két kérdésre s azok a felelettel hazatérve a Vármegyei közgyűlés elé terjesztették, amely ugyanezen év (1796) Sz. Mihály havának 22-ik napján ezt a szószerinti végzést hozta:
"A templomra nézve úgy látja a Nemes Vármegye, hogy minekutánna azon régi Templom immár elpusztult és haszonvehetetlenné lett: szabadságokban volt annak köveit elhordani..." A harangozásért pedig felekezeti különbség nélkül 3 krajcárt tartozik adni az Ekklésia pénztárába, a harangozót pedig közösen fizetik." Erre a reformátusok kijelentették, hogy: "inkább ingyen harangoztatnak minden halottnak tisztességére... mintsem a Haranggal felosztozzanak."
Ettől az időtől kezdve, a 135 éves presbiteri jegyzökönyvet forgatva s a korabeli okmányokat vizsgálva, úgy találtam, hogy a presbitérium minden időben hivatása magaslatán állott s a kicsiny egyház élete napról-napra erősebbé, virágzóbbá lett. Pedig közben sok próbára tette hitöket az Isten. (1836-ban az iskola égett le, éhinség stb.)
Az 1848/49-es háborús évek nehéz megpróbáltatások elé állították a ref. egyházakat, így a kicsiny horkai eklésiát is. Külső és belső ellenségek dolgoztak a jó rend felborításán, az erőteljes élet elsorvasztásán. S igazán megható az az eredetiben őrzött körlevél, mellyet Szakall László a tiszáninneni egyházkerület akkori helyettes püspöke intézett az egyes gyülekezetekhez, kitartásra, a dicső ősökhöz méltó hithüségre buzdítván a szenvedő lelkeket. (1860 márc. 19)
A hanyatlás ideje tehát, az 1848/49-es évek után (tehát háború után!) észlelhető, amikor a vezetők iránti kellő tisztelet is meglazúlt egyes könnyelmű lelkekben. (Csurgay H. Ferencz akkori lelkész szomorú hangon jegyezte fel az 1851-évi jegyzőkönyvbe, hogy egy gonosz asszony megbecstelenitő szavakkal illette s kenyere ellen tör, mivel a Sz... leányát az ő székébe ültette.) De ez az áldatlan állapot csakhamar véget ért az egyház jóérzésü, istenfélő többségének a magatartása folytán s jól esik olvasni az 1863-ki év jan. 15-ki bejegyzést, hogy a híres költő-pap: Tompa Mihály és társai mint visitátorok (egyházlátogatók) mindent rendben találtak.
Csurgai H. Ferencz lelkész öreg napjaiban a fegyelem újra meglazult s nemcsak a hívek, hanem a presbiterek között is; "a tanácskozásban a személyeskedés" lett úrrá, úgyhogy 1868-ban már határozatilag mondják ki, hogy: "a gondnoknak segédkezet nyújtani nem akaró egyháztanácsosok helyébe mások választassanak," (1868 január 19.) S úgylátszik, hogy az adó fizetése alól is kivonták egyesek magokat, mert 1868 márc. 3-án Bődön Ábrahám egyházmegyei tanácsbiró, alispáni megbízott, utána pedig azonnal Hevessy Benedek alszolgabiró esküdtjével: Mogyoródi Imrével "a régi adóságok rendbe szedése végett" jöttek, "melyet végezvén 5-én elmentek."
Az élni akarásnak azonban, ekkor is fényes jelét adták, mert 1872-ben a régi rozoga iskola helyett újat épitettek. (mait)
1878-ban a munkában megfáradt öreg pásztor: Csurgai H. Ferencz meghalt. Először Kálniczky Endre vályi lelkész úr meghívására gondoltak, de "hideg válasz esetén" Komjáthy István zsípi lelkész urat szemelték ki. De ez utóbbitól is elutasitó választ kapván, a szuhafői lelkészt: Szkárosi Gusztávot választották meg, aki horkai állomását 1880 április 21-én foglalta el. A közbeeső másfél év alatt, a pelsőczi káplán, Magyari István látta el a lelkészi szolgálatot.
Szkárosi Gusztáv 30 éves horkai működése az egyház "virágkorának" mondható. Lelkiismeretes, buzgó fáradozása kiküszöbölte mindazokat a hibákat, melyek Csurgai Ferencz öreg napjaiban az egyházba becsúsztak. Az egyház erkölcsileg, anyagilag annyira megizmosodott, hogy a gömörí egyházmegye legrendezettebb, legvirágzóbb gyülekezeteinek sorába tartozott. Ő maga járt elöl jó példával mindenben. Fényes bizonysága ennek, a horkai egyház javára végrendeletileg tett gazdag hagyománya. (Föld, szent edények stb.)
A nagy emlékű Szkárosi Gusztáv halálával, a virágkor után csakhamar gyásztized következett, de ennek fekete lapjait nem írom meg, részint azért, mert élő személyek a szereplők s így az élők is jól ismerik e gyászos időt, részint pedig azért, inert az egyház iratai hűen Őrzik a szomorú tényeket s így az utánunk jövő, késő nemzedékeknek könnyű lesz betűbe foglalni, - akkor, amikor mi már síri álmunkat alusszuk.

Mielőtt bezárnók a múlt e dicső könyvét, vessünk még egy futó pillantást azokra az igaz munkásokra, akik hűen fáradoztak az Ur szőlőskertjében, Kik voltak ez egyháznak lelkészei, tanítói és gondnokai az írásban megörökített, legrégibb időktől fogva mind a mai napig?

Lelkészek: 1.) Gödé István, Recskéről hozták 1792-ben, Horkán működött 1795-ig. 2.) Nagy Gábor Harmaczról hozták 1795-ben Horkán működött 1801-ig. 3.) Jorts János Horkára hozták 1801-ben, Innen Zeherjébe költözött 1808-ban. 4.) Bakó Ferencz Körtvélyesről hozták 1808-ban, Meghalt Horkán 1810-ben. (1810. VII. 14-től 1811 IV. 16-ig, mint helyettes Nagy Sámuel működött.) 5.) Vetsei T. Lajos Hubóról hozták 1811-ben, Pelsőczre költözött 1820-ban. 6.) Kis István Hubóról hozták, 1820-ban, Martonfalvára költözött 1831-ben. 7.) Török János Martonfalváról hozták 1831-ben, Recskére vitték 1846-ban. 8.) Csurgay H. Ferencz Recskéről hozták 1846-ban. Meghalt Horkán 1878-ban. (1878 XII. 4-től 1880 IV. 24-ig, mint helyettes Magyari István pelsőczi káplán) 9.) Szkárosi Gusztáv Szuhaföről hozták 1880-ban. Meghalt Horkán 1911-ben. 10.) Deési Sándor Páskaházáról hozták 1911-ben, Giczére költözött 1929-ben. (1929 VII. 1-től 1930 X. l-ig Kovács Ferenc és Dr. Papp Sándor káplánok szolgáltak.) 11.) Szakáll János, mint pelsőczi esperesi káplánt Horkára megválasztották 1931 március 16-án.
Tanítók : 1.) Bende István Horkára hozatott 1792-ben, paráznaság miatt hivatalától megfosztatott 1795-ben. 2.) Litteráti Pál 1795-1796. 3.) Zorkovszky Mihály Radnótról hozták 1796-ban. Katonaéletre adta magát 1800-ban. 4.) Maksa Ferencz Mint pataki deák Horkára hozatott 1800-ban, Meghalt Horkán 1831-ben. 5.) Maksa József - Maksa Ferenc fia, Tisza-Nánáról hozatott 1831-ben, Pelsőczre költözött mint káplán 1838-ban. 6.) Seres István Horkára hozták 1838-ban Szalóczra költözött 1851-ben. 7.) Sebők Imre Szalócról hozatott 1851-ben, Meghalt Horkán 1875-ben. (Mint ideiglenes 1875 ápr. 23-tól 1875 szept. 1-ig Tóth József horkai fi tanított). 8.) Pongó Gyula, Mihály-falváról hozták 1875-ben, Meghalt Horkán 1898 okt. 14-én. (Utána leánya: Pongó Piroska működött, mint helyettes egy évig. 9.) Sonkoly Barna Ragályról hozták 1899-ben s mint ideiglenes működött 1903-ig. 10.) Dusza József Pelsőczről hozták 1903-ban, Elköltözött 1914-ben. Utána, mint helyettesek működlek: Bátky Izabella, Kormos Júlia, Bartal Dezső, Bodon István, Deesi Etelka. 11.) Fejes István Kőrösből hozták 1920-ban, Sajólénártfalvára költözött 1928-ban. 12.) Petróczy Pál Dercenböl hozták 1929-ben, Jolsva Taplocára költözött 1932-ben. A tanitói állás jelenleg üresedésben van. (Mint helyettesek működnek: Dusza Borbála és Berecz János).
Gondnokok: Barna Sándor 1792-1795, Barna György 1795-1814, Czakó György 1814-1816, Barna Zsigmond 1816-1817, id. Barna György 1817-1822, Barna Károly 1822-1823, Nagy Pál 1823-1830, Dusza János 1830-1832, Barna István 1832-1836, Barna Sándor 1836-1844, Berecz István 1844-1846, Barna István 1846-1847, Barna Illyés 1847-1848, Bodnár János 1848-1850, Bellér István 1850-1852, ifj. Barna Károly 1852-1854, Palcso János 1854-1857, Dusza Miklós 1857-1860, Bodnár János 1860-1862, Barna István 1862-1864, Szokolay János 1864-1866, Vajda Mihály 1866-1870, Berecz József 1870-1871, Gaál Imre 1871-1875, Bodnár János 1875-1878, Barna Dániel 1878-1880, Barna János 1880-1882, Dusza András 1882-1883, Barna Pál 1883-1887, Dusza István 1887-1891, Barna Pál 1891-1899, Dusza András 1899-1901, Dusza Béla 1901-1909, Nagy Sándor 1909-1913, Bodon Rafáel 1913-1914, Nagy Sándor h. gondnok 1914-1917, Szabó József 1917-1919, Balázs János 1919-1921, Dusza Imre 1921-1923, Balázs Pál 1923-1924, Balázs János 1924-1926, Ambrus Lajos 1926-1931, Bodon Béla 1931-
A ma működő Presbitérium a következő buzgó tagokat foglalja magában: 1.) Bodon Béla gondnok, 2.) Ambrus Lajos, 3.) Antal András, 4.) Bakó János, 5.) Bodon Rafáel, 6.) Czakó Sándor, 7.) Dusza János, 8.) Lipták János, 9.) Nagy János, 10.) Ötvös István, 11.) Palcso Márton, 12.) Ronyetz György, 13.) Szabó József. (E helyen is illesse kegyelet az 1932-ik esztendőben elhunyt két hű presbiter testvérünknek: Berecz Lajosnak és Dusza Bélának emlékét!) Az anyaszentegyház jelenlegi buzgó egyházfia: Tóth András.
E sorok íróját 1931. január 4-én keresték fel, az Urban immár megboldogult néhai Berecz Lajos és Czakó Sándor horkai presbiterek, mint az egyház megbízott kiküldöttei s könnyekre fakasztó szavakkal panaszolták az erkölcsi és anyagi lezüllés sötét örvényébe jutott egyháznak, - a két éven át rendes lelkész nélkül lévő, kommunizmus által megfertőzött lelkek folytonos támadásának kitett Gyülekezet siralmas állapotát. Csak egyet kívántam, hogy a rommá lett paróchiát tegyék lakhatóvá,... úgy meghívásukat elfogadom s elmegyek Gömör e veszedelmes tűzfészkébe. Kérésemnek, nehéz belső küzdelmek után az istenfélő, áldozatkész lelkek, Önkéntes adományaikkal, fáradságot nem ismerő munkájukkal eleget tettek. S azóta együtt küzdünk a Sátán ezer támadása, az ellenünk zúditott nagy akadályok ellen... egyedül Isten dicsőségéért; az Ő szent országának: a szeretet, igazság, békesség országának diadaláért.
E küzdelemnek, ez élni akarásnak parányi jele - kedves Testvérem! - e kis könyv is, melynek sorai felé hajolsz... Hogy született?... - Elégedj meg Testvérem ezzel a felelettel: a belőle befolyó minden egyes fillér a nagy anyagi terhekkel küzdő egyház oltárára tétetik, mert így akarta Isten s így akarja e sorok írója is. (aki az 1932. szept. 25-i presbiteri gyűlésen tette meg erre az ajánlatát, melyet a presbitérium lelkesen a magáévá tett).
Testvérem! E néma betűk által a hideg sírok régi, lakóit hívtam elő; ha e község falain belül élsz úgy a te Őseidet; ha e községtől távol, úgy dicső példákat. Láthatod, hogy az Ő életük sem volt könnyebb a mainál, de most már elhiheted azt is, hogy ők valóban a Lélek útján jártak, ezért élnek ma is.
Testvérem! A beszédeket, melyeket e néma betűkben most átnyújtok Néked, oly napokon írtam, amikor a szenvedések legsúlyosabb keresztje nehezedett vállamra s Gyülekezetemre.... De én, egy pillanatig sem csüggedtem, mert megtanultam Krisztus Urunktól, hogy az Ő követése kereszthordozást, az Ő békessége pegig, harcot, kemény küzdelmet jelent... (Máté ev. 16:24. és János ev. 16:33.) Nem csüggedtem, mert életem legsötétebb perceiben is tisztán láttam a Lélek útját... Testvérem! Látod-e Te ezt az utat a mai hideg, hitetlen világban... a saját életed sötét napjaiban? Ha igen, úgy ne félj, mert : " Erős várunk nekünk az Isten és fegyverünk ellenség ellen... " (185. dics)

A szöveget szkennelte és közreadja: Alexander Ambrus (c) 2002