Március 31.



• Kelemen Tibor ma hivatalosan is bejelentette, hogy pályázik Sepsiszentgyörgy polgármesteri tisztségére. Kelemen Tibor, aki az RMDSZ Kereszténydemokrata Platformjának színeiben indul az előválasztásokon 44 éves, mérnök, és jelenleg a Kovászna Megyei Munkaerőügynökség igazgatója. Kelemen kifejtette: nem nyomás hatására és nem Albert Álmos jelenlegi polgármester ellen, hanem vetélytársaként indul a választásokon, és a város érdekében pályázik a vezetői tisztségre. A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a sepsiszentgyörgyi előválasztásokon az RMDSZ ernyője alatt induló Polgári Kör és a Kereszténydemokrata Mozgalom jelöltjei között szoros eredmény fog születni. A kereszténydemokraták úgy gondolják, hogy a szavazatok legalább 50 százalékát megszerzik. Kelemen Tibor szerint, az emberek bár elfordultak az RMDSZ csúcsvezetésétől, de helyi szinten akarják a változást, és elmennek szavazni. Háromszéken április 18-án lesznek az RMDSZ-előválasztások.

• Az állam felelőssége, hogy lakást biztosítson azoknak a személyeknek, akik ki kell költözzenek a visszaszolgáltatott lakásokból – mondta sajtótájékoztatóján Puskás Bálint háromszéki szenátor. Az RMDSZ-es politikus a felsőházba törvénykezdeményezést nyújtott be, amelyben azt javasolja, hogy az állam költségvetési alapokból vásároljon fel lakásokat erre a célra. Puskás elfogadhatatlannak tartja, hogy az Országos Lakásépítési Ügynökség kritériumrendszere alapján egy 50 év fölötti családfőnek nincs esélye, hogy lakáshoz jusson. Bár megjelent egy sürgősségi kormányrendelet, amely meghosszabbítja a visszaszolgáltatott lakásokban élők bérleti szerződését, de ez csak ideiglenes megoldást jelent, véli Puskás. A szenátor elmondta: a törvényhozási tanács ellenvetés nélkül, pozitívan véleményezte az elképzelést, amely, a politikus szerint, megfelel az európai uniós követelményeknek is.

• A Kovászna Megyei Tanfelügyelőség nyilvánosságra hozta a hétvégi próbavizsgákon elért eredményeket, amelyekből kiderül, hogy a 8., 12. és 13. osztályos diákok csupán 46 százaléka kapott átmenőjegyet. Háromszéken ha most tartanak a képességvizsgát, akkor a 8. osztályosok fele nem kapna átmenő osztályzatot, és ha most lenne az érettségi, akkor a diákok csupán 52 százalékának sikerülnének a vizsgái. A 8 osztályosok próbavizsgáján a leggyengébb eredmények matematikából és földrajzból született, a legjobbak pedig történelemből. A próbaérettségin román nyelv és irodalomból a diákok 73 százaléka megbukott, míg magyar nyelv és irodalomból a tanulók 35 százaléka nem kapott átmenőjegyet.

• Lakossági fórumot tart ma este 6 órától az RMDSZ kézdivásárhelyi szervezete. A Vigadó Művelődési Házban sorra kerülő találkozón bemutatkoznak a város tanácsosjelöltjei, illetve négyéves önkormányzati tevékenységéről számol be Török Sándor polgármester. Tamás Sándor parlamenti képviselő szerint a fórum célja, hogy az érdeklődő lakosság megismerhesse azokat a jelölteket, akik közül választhat az április 18-i RMDSZ-előválasztáson.

• A Pallas-Akadémia Könyvkiadó pénteken 17 órától a sepsiszentgyörgyi Képtárban Farkas Árpád költőt köszönti 60. születésnapja alkalmából. A rendezvényen bemutatják a költő díszkiadásban megjelent Határátkelés című verseskötetét, és kiállítás nyílik a kötetet illusztráló grafikákból, melyeket Márton Árpád csíkszeredai képzőművész készített. Házigazda: Jánó Mihály művészettörténész és Bogdán László író.

• A marosvásárhelyi Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron színház nagytermében csütörtökön 10 illetve 12 órától az Adjátok vissza Pinocchiót című előadását játssza.

• A sepsiszentgyörgyi Képtárban holnap 18 órától megnyílik Hlavathy Károly nyolcvan fotót bemutató Vándor című kiállítása. A tárlatot Bogdán László író méltatja.

Március 30.


• Nyolc háromszéki községben kellene a helyi román pártoknak közös jelöltet állítaniuk – hangzott el a Demokrata és Liberális Párt Kovászna megyei Szövetségének sajtótájékoztatóján. A szervezet elöljárói úgy gondolják, hogy Árkoson, Kökösben, Kézdiszentkereszten, Rétyen, Szentléleken, Torján, Vargyason és Zabolán összromán jelöltek támogatásával esély lenne tanácsosi illetve polgármesteri székeket megszerezni. Petre Strachinaru, a szövetség szóvivője szerint félre fognak tenni minden előítéletet, és ha kell, akkor a Szociáldemokrata Párt képviselői mellett a Nagyrománia Párt helyi elöljáróival is tárgyalóasztalhoz ülnek.

• Azért szervezünk előválasztást, hogy az emberek ne csak szavazzanak, hanem választhassanak – ennek a mottónak a jegyében hívja lakossági fórumra Kézdivásárhely polgárait Tamás Sándor parlamenti képviselő, az RMDSZ kézdivásárhelyi szervezetének elnöke. A város tanácsosjelöltjeinek bemutatkozására holnap délután 6 órakor kerül sor a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Házban. A találkozón Török Sándor polgármester beszámol négyéves önkormányzati tevékenységéről is. Tamás Sándor parlamenti képviselő szerint a találkozó célja, hogy az érdeklődő lakosság megismerhesse azokat a jelölteket, akik közül választhat az április 18-i RMDSZ-előválasztáson.

• Uzonban továbbra sem oldódtak meg az ivóvíz-gondok. A Sepsiszentgyörgy melletti településen egy hónappal ezelőtt álltak le a vízpumpák, miután a nagy adósságok miatt az Electrica Részvénytársaság felfüggesztette az áramszolgáltatást a polgármesteri hivatalban, így ivóvíz nélkül maradt a település. A nagy kiesés után most az uzoni tömbházlakásokban szabályozzák az ivóvíz-szolgáltatást, csak reggel 7 és 8 óra köött, valamint este 6 és 10 óra között van víz. A falu elöljárói úgy érvelnek, hogy a megszorító intézkedés által ráveszik a lakókat a spórlásra, így nem növekszenek az áramszolgáltató felé felhalmozott adósságok, amelyet bankölcsönből törleszt a polgármesteri hivatal.

• Székelyföld népességföldrajzáról tart előadást ma a baróti Fókusz Klub vendégeként Vofkori László, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem csíkszeredai karának előadója. A találkozóra este 7 órakor kerül sor a baróti Művelődési Házban. Házigazda: Demeter Zoltán.

A Tamási Áron színház társulata ma 19 órától a kamarateremben játssza Szophoklész Antigoné című darabját.

• A marosváráhelyi Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron színház nagytermében holnap és csütörtökön 10 illetve 12 órától az Adjátok vissza Pinocchiót című előadását játssza.

• A Csíki Játékszín ma 18 órától a Kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Házban mutatja be a Stílusgyakorlatok című előadását.

Március 29.


• A román szavazók befolyásolni tudnák az RMDSZ-előválasztások eredményét Sepsiszentgyörgyön – hangzott el a Liberális és Demokrata Párt Kovászna megyei Szövetségének mai sajtótájékoztatóján. A két párt elöljárói egyelőre azt szeretnék tisztázni, hogy az április 18-ai RMDSZ-előválasztásokon szavazhat-e mindenki, vagy csak a magyar nemzetiségű polgárok. Ioan Balan, a Liberális Párt helyi elnöke úgy tudja, bárki voksolhat, ám Albert Álmos, az alsóháromszéki területi RMDSZ elnöke nemrég úgy nyilatkozott, hogy csak a magyar lakosság szavazhat. Balan kijelentette, ha részt vehetnének az előválasztáson, akkor Sepsiszentgyörgyön intenzív propagandával tudnának annyi személyt mozgósítani, hogy szavazataikkal előidézzék a változást, ami megfogalmazása szerint: jobbat illetve újat hozhat a város életébe. Sepsiszentgyörgyön az RMDSZ-előválasztásokon ketten indulnak a polgármesteri tisztségért. Albert Álmos jelenlegi városvezető a Polgári Kör illetve Kelemen Tibor, a Munkaerőügynökség igazgatója a Kereszténydemokrata Mozgalom színeiben vesz részt a megmérettetésen.

• Vakációs jegyek bevezetesét kezdeményezi Puskás Bálint RMDSZ-szenátor. A politikus sajtótájékoztatóján bejelentette, ezen a héten kerül a képviselőház asztalára az a törvénycsomag, amelyben javasolja, hogy minden alkalmazott kapjon ötmillió lej értékben üdültetési vagy gyógykezeltetési jegyet. A szenátor elképzelése szerint a jegyeket a dolgozok olyan turisztikai egységekben használnák fel, amelyek szerződéses viszonyban állnak a munkaügyi minisztériummal. Puskás szerint anyagi gondok miatt nagyon sok ember nem engedheti meg magának a pihenést, ezért a munkaerő újjáépítése is probléma. A politikus úgy gondolja, ez a törvény nemcsak szociális problémát oldana meg, hanem a turizmus fellendítését is elősegítené.

• A törvényhozási tanács pozitívan véleményezte Puskás Bálint háromszéki RMDSZ-szenátor törvénytervezetét, amely arra vonatkozott, hogy a nyugdíjasok az utazási jegy helyett kapjanak ételjegyet. A törvényjavaslatot ezen a héten vitatja meg a képviselőház. Az utazási jegyek csupán 30 százaléka van hasznosítva – mondta sajtótájékoztatóján Puskás Bálint, aki úgy véli, ez a törvénymódosítás szociális segítséget jelentene a nyugdíjasoknak. Bár a Szociáldemokrata Párt és az RMDSZ között kötött egyezményben kiemelt helyen szerepel a szociális problémák közös megoldása, mégis Puskás úgy véli: a protokollum sem fog segíteni ebben az esetben. A szenátor szerint a kormány azért nem ért egyet ezzel a javaslattal, mert több mint 5 millió személyt érintene, és plusszköltséget jelentene az államnak.

• Székelyföld népességföldrajzáról tart előadást holnap a baróti Fókusz Klub vendégeként Vofkori László, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem csíkszeredai karának előadója. A találkozóra este 7 órakor kerül sor a baróti Művelődési Házban. Házigazda: Demeter Zoltán.

• A Tamási Áron színház társulata holnap 19 órától a kamarateremben játssza Szophoklész Antigoné című darabját.

• A marosvásárhelyi Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron színház nagytermében mától csütörtökig minden nap 10 illetve 12 órától az Adjátok vissza Pinocchiót című előadását játssza.

• A Csíki Játékszín holnap 16 és 18 órától a Kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Házban mutatja be a Stílusgyakorlatok című előadását.

Március 27.


Egyidőben emlékeztek Rákóczira Sepsiszentgyörgyön és Budapesten

Egyidőben a budapesti Kossuth-téri Rákóczi-koszorúzással a nagy magyar fejedelem születésének 328. évfordulójára emlékeztek ma Sepsiszentgyörgyön.

A Székely Nemzeti Múzeumban zajló rendezvényen Kónya Ádám nyugalmazott múzeumigazgató elevenítette fel II. Rákóczi Ferencnek a történelemben betöltött fontos szerepét, és méltatta a múzeumban ez alkalomból kiállított Rákóczi-portrékat.




Maár István történelemtanár, a Rákóczi Szövetség háromszéki szervezetének elnöke beszédében kifejtette: 1704-ben az erdélyi rendek egységesen, ellenvetés nélkül választották fejedelmüknek II. Rákóczi Ferencet. Maár István úgy gondolja, bár az akkori társadalomban is voltak feszültségek, ellentétek, ám volt értelme az egységnek. A közös ügyért hajdanán fel tudott zárkózni a magyarság, ma viszont az is kérdéses, hogy beszélhetünk-e egyáltalán erdélyi magyar társadalomról – fogalmazott a Rákóczi Szövetség helyi elnöke.

A rendezvény zárómomentumaként Gecse Ramona, a sepsiszentgyörgyi Művészeti Líceum diákja Petőfi Sándor Rákóczi című versét adta elő.

Nagy Zsuzsanna

• Közszolgálat a kereskedelmi médiában címmel szervez médianapokat Sepsiszentgyörgyön a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete. A tegnap esti találkozón Gáspárik Attila, az Országos Audiovizuális Tanács alelnöke elmondta: a jelenlegi választási törvény minden eddiginél liberálisabb az elektronikus médiára nézve, és megteremti az esélyegyenlőség biztosításának lehetőségét. Gáspárik elismerte, hogy igencsak nehéz a teljes egyenlőséget biztosítani a választásokon részt vevő pártok bemutatkozására, de véleménye szerint a jelenlegi jogszabály első ízben megfelel ezeknek a követelményeknek. A találkozón részt vevő Márton Árpád parlamenti képviselő részletesen ismertette a választási törvény elektronikus médiára vonatkozó előírásait, elmondva, különbséget kell tenni a fizetett politikai reklámok és különböző információs műsorok között.

• Tulit Attila, a sepsiszentgyörgyi tanács önkormányzati képviselője a testület tegnapi soros ülésén értesült arról hivatalosan, hogy a prefektus, az összeférhetetlenségi törvényre hivatkozva, elrendelte tanácsosi mandátumának azonnali felfüggesztését. Tulit elmondta, ezelőtt három héttel a sajtóból értesült menesztéséről, és erről mindezidáig semmilyen hivatalos papírt nem kapott, éppen ezért folyamatosan részt vett az önkormányzat munkájában. Albert Álmos polgármester figyelmeztette Tulitot, hogy ha a prefektus rendeletének ismeretében továbbra is szavaz az ülésen, akkor gátolja az önkormányzat munkáját, mert megtörténhet, hogy a kormánymegbízott semmissé nyilvánítja az elfogadott tanácshatározatokat. A városháza jogászának javaslatára az önkormányzati képviselő magánemberként, szavazati jog nélkül maradt a tanácsülésen. Tulit Attila közölte, bár a polgármesteri hivataltól sem kapott semmilyen hivatalos értesítést, a városházától kikért másolat alapján, megfellebbezte a prefektus rendeletét, de véleménye szerint a fellebbezési idő még el sem kezdődött. Mindezek tudatában a városháza igencsak iparkodik megszabadulni tőlem – jelentette ki Tulit Attila.

• Háromszéken ma közel ötezer diák próbavizsgázik, közülük háromezer-kétszáz VIII. osztályos és több mint 1600 XII. illetve XIII. osztályos tanuló. A megye minden körzetében próbavizsgáznak a diákok, Sepsiszentgyörgyön négy, Kézdivásárhelyen két, Baróton, Kovásznán és Bodzafordulón pedig egy-egy iskolában mérik fel ma a diákok tudását. Az oktatási minisztérium jóváhagyta, hogy Kovászna, Hargita és Maros megyékben minden tárgyból fordítsák le az érettségi tételeket, a VIII. osztályosok felmérőjének matematikatételeit Bukarestben fordítják magyarra.

• A Magyar Újságírók Romániai Egyesületének szervezésében Közszolgálat a kereskedelmi médiában címmel zajlanak médianapok Sepsiszentgyörgyön. A találkozón ma Márványi Péter, a Gazdasági Rádió munkatársa, a BBC rádió magyar adásának volt szerkesztője Közszolgálati elvek és érdekek címmel tartott előadást. Egy rádió akkor közszolgálati, hogyha a hallgatóság igényeire épül, és az elvárásokat próbálja megvalósítani, mondta Közszolgálati elvek és érdekek című előadásában Márványi Péter. Az újságíró úgy gondolja, a mai társadalomban egyre növekszik a hírközlést igénylők száma, a hallgatók olyan tényinformációkat akarnak megtudni, amelyek megerősítik nézeteiket. Márványi szerint a közszolgálatiság felvállalása gazdaságos lehet egy kereskedelmi rádió számára. Délután Pénz a köz érdekében címmel Kádár Magor, a Pont Pályázati Figyelő munkatársa a pályázati és finanszírozási módozatokról, programokról értekezik, este pedig az együttműködési lehetőségek és a kereskedelmi média igényeinek a felmérése kerül terítékre.

Március 26.


Elkezdődött az MPSZ jelöltállítása a helyhatósági választásokra
Gyűlnek a támogató aláírások, de „nincs szó erőltetett tagtoborzásról"

Háromszéken több mint 6000, Brassó és Temes megyékben összesen 1000 támogató aláírás összegyűjtésére számít a Magyar Polgári Szövetség. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a magyar lakosság nagymértékben egyetért azzal, hogy a szervezet induljon a választásokon – jelentette ki mai sajtótájékoztatóján Tulit Attila, az MPSZ alelnöke. Tulit közölte: bárki jelöltetheti magát MPSZ-színekben, amennyiben a szövetség tagja, és nem vesz részt az RMDSZ-előválasztásokon.


Tulit Attila Háromszéken eddig 4000 támogató aláírás gyűlt össze – mondta Tulit Attila, a Magyar Polgári Szövetség alelnöke. Az aláírások szükségesek ahhoz, hogy a szervezet részt vehessen a helyhatósági választásokon. Bár a választási törvény kimondja, hogy az illető pártnak tagja kell legyen az aláíró, Tulit kérdésre válaszolva úgy fogalmazott, hogy a Magyar Polgári Szövetség akciója során a választásokon való részvételre nem tagokat toboroz, hanem támogató aláírásokat gyűjt, aki pedig tagja akar lenni a szervezetnek, az a székházban kitöltheti az erről szóló dokumentumot. A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy Háromszék még két szórvány megyében vállalta a támogató aláírások összegyűjtését. Temes és Brassó megyében már elkezdődött az akció, és a két megyében összesen 1000 aláírás begyűjtésére számítanak. Tulit Attila úgy gondolja, hogy Háromszéken hét végére már összegyűl a célként kitűzött 6000 aláírás, de véleménye szerint ennél jóval több támogató lesz, mint fogalmazott: az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a magyar lakosság nagymértékben egyetért azzal, hogy a Magyar Polgári Szövetség induljon a választásokon. Az alelnök szerint az RMDSZ megalakulása óta „ideológiát és értékrendet váltott, közképviseleti súlya megváltozott". Ennek ismeretében Tulit úgy véli. bárki teljes joggal támogathatja az MPSZ-t, attól függetlenül, hogy például 10 éve az RMDSZ tagja. Az alelnök ugyanakkor válaszolt Albert Álmos területi RMDSZ-elnök korábban megfogalmazott állításaira, mely szerint az MPSZ aláírásgyűjtéssel megbízott tagjai visszaélnek a polgárok naivságával, és a kettős állampolgárság ügyét felhasználják arra, hogy tagokat szerezzenek.

Tulit kijelentette, nincsen tudomásuk semmilyen visszaélésről, az aláírásgyűjtéssel megbízott személyek a szövetség hivatalos, írott meghatalmazásával rendelkeznek, nem vezetnek senkit sem félre, és ahol merev elutasítással találkoznak, onnan továbbállnak. Hozzátette: nincsen szó erőltetett tagtoborzásról. Az alelnök kifejtette, az MPSZ a szülőföld elhagyása nélküli, kettős állampolgárság igényét támogató aláírásokat is gyűjt, és elképzelhetetlennek tartja, hogy valaki ezt meggondolatlanságnak vagy naivságnak nevezze. Tulit megfogalmazása szerint, „az RMDSZ-elöljárók ahelyett, hogy hallgatnának az Szociáldemokrata Párttal együtt kifőzött antidemokratikus választási törvénnyel, még az aláírásgyűjtéssel kapcsolatosan is hamis állításokat terjesztenek."

Az alelnök ugyanakkor bejelentette: az MPSZ jelöltállítási szándékát bárki támogathatja, pártállásától függetlenül, a támogató aláírás nem jelent sem belépést egy szervezetbe, sem kilépést egy másik szervezetből. Mint mondta, „az aláírás mindössze annyit jelent, hogy az aláíró személy egyetért azzal, hogy a helyhatósági választásokon jelölteket indíthassunk." A sajtótájékoztatón elhangzott: bármely sepsiszentgyörgyi lakhellyel rendelkező személy jelöltetheti magát MPSZ-színekben a helyi vagy megyei tanácsosi választási listára, amennyiben MPSZ-tag, nem vesz részt az RMDSZ-előválasztásokon, és legkésőbb április 2-ig szakmai önéletrajzát és az önkormányzati munkára vonatkozó javaslatait írásban benyújtja a Konsza Samu utcai székházba.

Nagy Zsuzsanna

• Háromszéken eddig 4000 támogató aláírás gyűlt össze – mondta Tulit Attila, a Magyar Polgári Szövetség alelnöke. Az aláírások szükségesek ahhoz, hogy a szervezet részt vehessen a helyhatósági választásokon. Háromszék Temes és Brassó megyékben vállalta még a támogató aláírások összegyűjtését, a két szórványmegyében összesen 1000 aláírás begyűjtésére számítanak. Tulit Attila úgy gondolja, hogy Háromszéken hét végére már összegyűl a célként kitűzött 6000 aláírás, de véleménye szerint ennél jóval több támogató lesz. Tulit visszautasította azokat a vádakat, melyek szerint az aláírásgyűjtés során erőltetett tagtoborzás zajlana, mint mondta: nincsen tudomásuk semmilyen visszaélésről, az aláírásgyűjtéssel megbízott személyek nem vezetnek félre senkit, és „ahol merev elutasítással találkoznak, onnan továbbállnak”.

• Bölönben az a veszély áll fenn, hogy a szinte többségben lévő román és roma közösség dönti el a választás sorsát – mondta sajtótájékoztatóján Albert Álmos, az alsóháromszéki RMDSZ területi elnöke. „Nem hiszem, hogy egy Bölön nagyságrendű falut éppen rájuk kellene bízni" – mondta a területi elnök, majd hozzátette: a választások ügyében a helyi magyarság tárgyalást folytatott a roma közösség képviselőivel. Albert Álmos úgy tudja, hogy a bölöni romák beleegyeztek abba, hogy már az előválasztásokon támogatják az RMDSZ-jelöltjét, cserében pedig képviselethez jutnának a helyi tanácsban. A június 6-i választásokon egyértelműen ki fog derülni, hogy ezt a konszenzust betartják-e, mondta a területi elnök.

• A Magyar Polgári Szövetségnél elkezdődött a jelöltállítás a helyhatósági választásokra. A szervezet jelöltállítási szándékát bárki támogathatja, pártállásától függetlenül, a támogató aláírás nem jelent sem belépést egy szervezetbe, sem kilépést egy másik szervezetből – mondta sajtótájékoztatóján Tulit Attila alelnök. Bármely sepsiszentgyörgyi lakhellyel rendelkező személy jelöltetheti magát MPSZ-színekben a helyi vagy megyei tanácsosi választási listára, amennyiben a szervezet tagja, nem vesz részt az RMDSZ-előválasztásokon, és legkésőbb április 2-ig szakmai önéletrajzát és az önkormányzati munkára vonatkozó javaslatait írásban benyújtja a Konsza Samu utcai székházba.

• Sepsiszentgyörgyön angliai finanszírozással egy 32 lakrészes tömbház készült el, amely tanácshatározattal a helyi önkormányzat tulajdonába került. A Szemerja negyedben található épület készen áll ahhoz, hogy a lakók beköltözhessen. Czimbalmos Kozma Csaba alpolgármester elmondta, már megtörtént a lakrészek kiutalása is. Az új lakásokba nem csak fiatal házaspárok költöznek, hanem olyan személyek is, akik eddig államosított házakban laktak, szociális problémákkal küzdenek, vagy testi fogyatékosok.

• II. Rákóczi Ferenc születésének 328. évfordulójára emlékeznek holnap Sepsiszentgyörgyön. Ez alkalomból a Rákóczi Szövetség háromszéki szervezete és a Székely Nemzeti Múzeum szervezésében holnap 11 órakor a múzeumban megnyílik A Nagyságos fejedelem arcmása a kortársak megjelenítésében című kiállítás. Emlékbeszédet mond Már István, a szövetség háromszéki elnöke. Házigazda Kónya Ádám nyugalmazott múzeumigazgató.

• A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház társulata holnap 19 órától a színház nagytermében előbemutatón Bertolt Brecht Jóembert keresünk című előadást játssza. Rendező Bocsárdi László.

• Tarthatatlan az egészségügyben uralkodó állapot – mondta mai sajtótájékoztatóján Puskás Bálint háromszéki RMDSZ-szenátor, aki jövő héten a felsőház elé kívánja tárni az ágazatban tapasztalható hiányosságokat. A politikus szerint katasztrofális helyzetben vannak a családorvosok, mert az egészségbiztosító pénztár olyan feltételeket szab meg, amelyeket szinte lehetetlen teljesíteni. Puskás úgy tudja, vannak olyan rendelők, ahol a költségek kifizetése után a minimálbér értéke sem marad meg az orvosnak. A szenátor szerint a jelenlegi egészségügyi ellátás miatt egyre több orvos hagyja el az országot. Bármilyen tiltakozási formát is választanának, Puskás Bálint támogatásáról biztosította a Kovászna megyei családorvosokat, mint fogalmazott: nem lehet egy ország népét a jelenlegi egészségügyi viszonyok között szenvedtetni. Ha így haladunk, akkor a fájdalomcsillapítás, az érzéstelenítés kalapáccsal fog történni – mondta a szenátor, aki javasolni készül a kormánynak, vizsgálja ki, hogy mi történik az egészségbiztosítási pénzekkel.

• Azokban a helységekben, ahol a helyhatósági választásokon az RMDSZ és a Magyar Polgári Szövetség jelöltjei mérettetnek meg, a Szociáldemokrata Párt egyértelműen az RMDSZ jelöltjét fogja támogatni - mondta mai sajtótájékoztatóján Adrian Vlad Casunean kormánypárti parlamenti képviselő. A két rossz közül a kevésbé rosszat kell választanunk - fogalmazott Casunean, majd hozzátette: nagyon sok olyan település van, ahol alig 50-re tehető a román kisebbség számaránya, és ezekben a helységekben az RMDSZ-jelöltekre szavaznak. A román politikus közölte, cserébe jóérzést és támogatást várnak az RMDSZ-elöljáróktól olyan ügyekben, amelyek a román közösséget érintik. Casunean kijelentette, a Szociáldemokrata Pártnak sokkal jobban megfelelne, ha nem a Magyar Polgári Szövetség, hanem az RMDSZ győzne a választásokon.

Március 25.


Albert Álmos: az MPSZ a hatalom megszerzésére törekszik
A területi RMDSZ-elnök megvizsgálja az aláírásgyűjtő ívek törvényességét

A Magyar Polgári Szövetség aláírásgyűjtési akciója, mely a választásokon való részvételhez szükséges, egyértelműen a hatalom megszerzését célozza meg – mondta sajtótájékoztatóján Albert Álmos, az alsóháromszéki RMDSZ területi elnöke.


Albert Álmos Albert Álmosnak tudomása van arról, hogy Zágonban és Sepsiszentgyörgyön az MPSZ megbízottjai olyan kérdéseket tettek fel a polgároknak, amelyek arra hivatkoztak, hogy a polgármester ellen, ám a Polgári Kör nevében illetve a kettős állampolgárság megszerzéséért gyűjtenének aláírásokat.

A területi elnök kijelentette, ezek a tények megerősítik abban a hitében, hogy az akció nem a magyarság megmaradásáról és egybetartásáról szól, hanem a hatalom megszerzéséről. Albert Álmos szerint a kettős állampolgárság egy olyan igény, amelyet mindannyian szeretnénk, és ezt nem lehet felhasználni választási célokra, hozzátette: ilyen közös ügy az autonómia kérdése is, amelyikben szintén nem lehet különböző a véleményünk.

Azok a naiv polgárok, akik nem olvassák el az ívek fejlécét, egy olyan párt létrehozását támogatják, amelyik a magyarság szétszakadását szeretné – mondta a területi elnök. Albert Álmos kijelentette, tisztázni fogja, hogy ebben az esetben mi a törvényes eljárás, és az íveken, amelyeket alá kell írni, mi kell szerepeljen.

A Magyar Polgári Szövetség helyi elöljárói a választási törvény megszavazása után, múlt hét végén indították el az aláírásgyűjtést. A támogató aláírások ugyanis szükségesek ahhoz, hogy az MPSZ részt vehessen az önkormányzati választásokon. Tulit Attila alelnök már korábban jelezte, hogy a Magyar Polgári Szövetség vezetősége úgy döntött, akciójukkal egyidőben a kettős állampolgárság megszerzése érdekében is aláírásokat gyűjtenek.

Nagy Zsuzsanna

• Az alsóháromszéki RMDSZ választmányi ülésén az a döntés született, hogy az őrkői cigányoknak nem lesz külön képviselete, az előválasztásokon jelöltjük a teljes listán fog megmérettetni – jelentette ki sajtótájékoztatóján Albert Álmos területi elnök. Albert szerint azért született ez a határozat, mert az elmúlt négy évben a romák nem saját közösségükből választottak, hanem felvállalt képviseletük volt, mint mondta, ez olykor abban merült ki, hogy szószólójuk különböző rendőrségi ügyeknél a büntetőjegyzőkönyv eltörlésében, vagy konkrét esetekben a lopott fa visszaszerzésében vállalt szerepet. Albert úgy gondolja, az elmúlt mandátumban Czimbalmos Kozma Csaba alpolgármester volt az, aki a cigányság képviseletét igazán felvállalta, és ez idő alatt olyan munkálatok születtek meg a roma közösség számára, amelyek igazán fontosak.

• Bölönben az a veszély áll fenn, hogy a szinte többségben lévő román és roma közösség dönti el a választás sorsát – mondta sajtótájékoztatóján Albert Álmos, az alsóháromszéki RMDSZ területi elnöke. „Nem hiszem, hogy egy Bölön nagyságrendű falut éppen rájuk kellene bízni" – mondta a területi elnök, majd hozzátette: a választások ügyében a helyi magyarság tárgyalást folytat a roma közösség képviselőivel. Albert Álmos úgy tudja, hogy a bölöni romák beleegyeztek abba, hogy már az előválasztásokon támogatják az RMDSZ-jelöltjét, cserében pedig képviselethez jutnának a helyi tanácsban. A június 6-i választásokon egyértelműen ki fog derülni, hogy ezt a konszenzust betartják-e, mondta a területi elnök, aki szerint nagyon sok bölöni cigány RMDSZ-tagsággal rendelkezik.

• Háromszéken eddig 4000 támogató aláírás gyűlt össze – mondta mai sajtótájékoztatóján Tulit Attila, a Magyar Polgári Szövetség alelnöke. Az aláírások szükségesek ahhoz, hogy a szervezet részt vehessen a helyhatósági választásokon. Bár a választási törvény kimondja, hogy az illető pártnak tagja kell legyen az aláíró, Tulit kérdésre válaszolva úgy fogalmazott, hogy a Magyar Polgári Szövetség akciója során a választásokon való részvételre nem tagokat toboroz, hanem támogató aláírásokat gyűjt, aki pedig tagja akar lenni a szervezetnek, az a székházban kitöltheti az erről szóló dokumentumot. A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy Háromszék még két szórvány megyében vállalta a támogató aláírások összegyűjtését. Temes és Brassó megyében már elkezdődött az akció, és a két megyében összesen 1000 aláírás begyűjtésére számítanak. Tulit Attila úgy gondolja, hogy Háromszéken hét végére már összegyűl a célként kitűzött 6000 aláírás, de véleménye szerint ennél jóval több támogató lesz, mint fogalmazott: az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a lakosság nagy mértékben egyetért azzal, hogy a Magyar Polgári Szövetség induljon a választásokon

Március 24.


• A Kovászna Megyei Önkormányzat soros ülésén úgy határozott, hogy vagyonkezelésébe veszi a Háromszék és a Cuvantul Nou megyei napilapok Sajtó utcai székházát. A határozat-tervezet eredetileg úgy szólt, hogy az épület eladásra kerül, miután a megye tulajdonát képezi, azonban a tanácsülést előkészítő szakbizottságok elutasították a dokumentumot, azzal az indokkal, hogy az önkormányzat ne árverezze el saját vagyonát. Petre Strachinaru tanácstag, a művelődési bizottság egyik tagja attól is tartott, hogy a Háromszék szerkesztősége, ha megvásárolja az épületet, akkor a Cuvantul Nou megyei román napilap bizonytalan helyzetbe kerül. Az önkormányzat ülésén végül csak a vagyonkezelésről született egyöntetű döntés, mely szerint az épületet ezentúl a Megyei Tanács adminisztrálja, és bérbe adja a két szerkesztőségnek. Az ingatlan eladása nem képezte a tanácshatározat tárgyát.

• Román központi lap munkatársa hívta fel a figyelmét a Kovászna megyei prefektusnak, hogy a Sepsiszentgyörgy melletti Szotyor helységnévtáblája alatt egy kis piros-fehér-zöld táblácska látható. Szotyor határában már több éve ki van téve a magyarországi Sárpilis település neve, és a kis tábla is, amelyek azt jelzik, hogy a két falu testvértelepülés. Grama megjegyezte, nem tartja különleges esetnek az ügyet, mert hasonló táblákat külföldi útjai során már látott, de azért utánanéz annak, hogy létezik-e valamilyen törvényes előírás más ország nemzeti jelképeinek a használatára.

• A Kovászna megyei Kórház tartószerkezete sürgős javításra szorul – derült ki az önkormányzat soros ülésén. A közgyűlés jóváhagyta 2,5 milliárd lej forgótőke felhasználását az ingatlan rendbetételére. A Demeter János tanácselnök által előterjesztett jelentés értelmében a több mint 30 éve felhúzott épület alagsorában a betonelemek meggyengültek, és ennek tudatában veszélyben van az épület stabilitása. Demeter elmondta, egy 2000-ben elvégzett tanulmány szerint egy nagyobb földrengés esetén az ingatlan összeomolhat.

• A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház társulata Bertolt Brecht Jóembert keresünk című darabját holnap 19 órakor a színház nagytermében előbemutatón játssza. Rendező: Bocsárdi László.

• A Marosvásárhelyi Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház a János Vitéz című előadást holnap 10 illetve 12 órától a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Házban mutatja be.

• A kőröspataki művelődési otthon kistermében holnap 18 órától Lőrinczi Etelka Árapataki magyar élő népművészet, varrottasok és tojásírás címmel tart előadást.

• Az előválasztásokra benyújtott jelölési csomagok esetében több fellebbezés ügyében döntött az alsóháromszéki RMDSZ területi szervezete – jelentette be mai sajtótájékoztatóján Albert Álmos területi elnök. Maksán olyan személy akart indulni polgármester-jelöltként, akiről kiderült, hogy a személyazonossági igazolványa szerint sepsiszentgyörgyi lakos. A választási törvény értelmében visszautasították a jelölési csomagot, mert a pályázónak az illető településen kell laknia. Továbbá Rétyen Csősz Ferenc jelenlegi polgármester nem tudta bebizonyítani, hogy négy év alatt törlesztette az RMDSZ-tagsági díjat. A község vezetője arra hivatkozott, hogy nem volt kinek kifizetnie a járulékot. Albert Álmos ezt a megállapítást cáfolta, és kijelentette: Csősz Ferenc jelölési csomagját a testület visszautasította.

• A Kovászna megyei Tanfelügyelőség adatai szerint Sepsiszentgyörgyön a következő tanévtől 400 diákkal kevesebb kezdi az ötödik osztályt, mint ahányan a nyolcadikot végzik. A beiskolázási tervből kiderül, hogy Háromszéken 54 ötödök osztály indul szeptemberben. Kézdivásárhelyen 12 ötödik osztály lesz, ebből 5 magyar tanyelvű, Kovásznán 7 osztályból 4 magyar, Sepsiszentgyörgyön pedig még nem véglegesítették a 5. osztályok számát. Az elmúlt esztendőkben Kovászna megyében évente ezerrel csökkent az általános iskolás tanulók létszáma.

Március 23.


• Közel másfélezer hektár erdős terület került vissza Kézdivásárhely tulajdonába, miután a Bákó megyei tulajdonmegállapító bizottság a céhes város javára döntött. Az 1470 hektáros erdőrészt az 1968-as megyésítés idején csatolták a szomszédos Bákó megyéhez. Török Sándor Kézdivásárhely polgármestere szerint az erdőrész visszajuttatása a városnak évi 3 milliárd lejes pluszjövedelmet jelent majd, ami nem elhanyagolható összeg. Ugyanakkor Török úgy véli, a döntés jelzés értékű, hiszen a határozat érvényesítése után az ezeréves határ mentén található terület visszakerül a székelyek tulajdonába.

• Háromszéken a legnagyobb munkanélküliség Bodzafordulón van - derült ki a Kovászna megyei Munkaerőügynökség adataiból. Gheorghe Baciu, a város polgármestere szerint 1989 előtt több mint ötezer alkalmazott volt a városban, ma alig 500 munkahelyet tartanak nyilván. Bodzafordulón a munkanélküliségi mutató eléri a 90 százalékot. A polgármester szerint ez annak a következménye, hogy felszámolták a városban működő fűrészüzemet és bútorgyárat, valamint sok Brassóban dolgozó bodzafordulói a nagy üzemek átszervezése miatt munkahely nélkül maradt. Baciu elmondta, a polgármesteri hivatal költségvetésének 30 százalékát a szociális segélyek kifizetésére fordítja.

• Világbanki támogatással öt év alatt készülhet el a kőröspataki turisztikai központ. A Kovászna megyei Tanács már két éve tervbe vette, hogy a csődbe ment kőbánya helyén tavat létesít, és üdülésre alkalmas területet épít ki. Tavaly elkezdődtek a munkálatok, az Ipari Minisztérium 600 milliárd lejt ígért a tó létesítésére, idén 100 milliárd lejt kap Kovászna megye a terület ökologiai rehabilitációjára. A megyei önkormányzat elképzelése szerint a tó környékén lesznek szállodák, vendéglők, táborozó- és szórakozóhelyek illetve sportpályák is. Kőröspatak polgármestere Székely Balatonnak nevezte a létesítendő tavat és környékét, elmondta, amióta a turisztikai központ létrehozása megfogalmazódott, a vidéken nagyon megnövekedtek a telekárak.

• A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház társulata bemutatóra készül ezen a héten. Bertolt Brecht Jóembert keresünk című darabját csütörtökön 19 órakor a színház nagytermében láthatja a közönség. Rendező: Bocsárdi László.

Március 22.


Csíksomlyói felhívás - közbirtokossági ösztöndíjalap
A kiművelt emberfők sokasága jelenti jövőnk zálogát


A csíksomlyói közbirtokosság elnöke felhívással fordul a Székelyföldön működő közbirtokosságokhoz, hogy járuljanak hozzá egy ösztöndíjalap létrehozásához, mely az Erdélyi Magyar Tudományegyetemen tanuló, hátrányos szociális helyzettel rendelkező diákok megsegítésére lenne hivatott.

A csíksomlyói közbirtokosság elnöke, Mátéffy Győző levelében kifejti: azt követően látja szükségesnek a kezdeményezést, miután a magyar kormányzat csökkentette a Sapientia - Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) fenntartására, működtetésére és fejlesztésére szánt összeget. Mint írja: az intézmény nem számíthat román állami támogatásra, és sok tehetséges fiatal azért nem részesülhet megfelelő képzésben, mert családjának anyagi helyzete nem teszi azt lehetővé. Az elnök szerint a felsoroltakat figyelembe véve és tudatában annak, hogy a "kiművelt emberfők sokasága" jelenti jövőnk zálogát, a csíksomlyói közbirtokosság ösztöndíjat hoz létre egy, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen tanuló, hátrányos szociális helyzettel rendelkező, de jó tanulmányi eredményeket felmutató somlyói diák megsegítésére.

A felhívás szövege szerint az ösztöndíjas kiválasztására a Tudományegyetem vezetősége hivatott. Ugyanakkor Mátéffy felkéri a Székelyföldön működő közbirtokosságokat, csatlakozzanak a kezdeményezéshez, és járuljanak hozzá egy közbirtokossági ösztöndíjalap létrehozásához. (NZS)

A Liberális Párt Kovászna megyei szervezete kérni fogja az európai fórumoktól, hogy csatlakozási feltételként szabják meg Romániának a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul tér rendbetételét – jelentette ki mai sajtótájékoztatóján Ioan Balan, a szervezet helyi elnöke. A párt vezetősége 10 millió lejt ajánl fel a tér renoválására, és úgy gondolják, a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatal az adományok begyűjtése érdekében bankszámlát kellene nyisson erre a célra. A sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul tér elhanyagolt állapota évek óta politikai viták tárgyát képezi. Corneliu Vadim Tudor, a Nagyrománia Párt elnöke 4 évvel ezelőtt választási körútja során 50 milliárd lejt, két héttel ezelőtt Ioan Rus belügyminiszter 6 milliárd lej átutalását ígérte meg. Balan nehezményezi, hogy míg az aradi Szabadság-szobor helyreállítására pénzt ad a kormány, addig a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul szoboregyüttes és környékének renoválására nem jut egy lej sem.

A Kovászna Megyei Tanács holnapi ülésének napirendjén szerepel annak az ingatlannak az eladása, amelyben jelenleg a Háromszék és a Cuvantul Nou megyei napilapok működnek. Petre Strachinaru, a Demokrata Párt Kovászna megyei alelnöke mai sajtótájékoztatóján elmondta, ellenzi az épület eladását. Strachinaru úgy tudja, hogy az árverés a magyar lap vezetőségének kedvez, akik meg szeretnék vásárolni az ingatlant. Az alelnök közölte, az önkormányzat művelődési bizottsága nem látamozta az eladásról szóló tanácshatározatot. Strachinaru közölte, elsősorban attól tart, hogy miután az épület már nem lesz a Megyei Tanács ügyintézésében, akkor veszélybe kerül a román nyelvű megyei napilap léte.

Március 21.


110 éve halt meg Kossuth Lajos, Sepsiszentgyörgy díszpolgára

Kossuth kritikus időkben örökké velünk volt, és velünk is marad

„Kossuth Lajos emléke soha nem halványul el ebben a városban, nem is volt szabad elhalványulnia, hiszen 1849 tavaszán díszpolgárává választotta a város" – mondta ma, a sepsiszentgyörgyi Kossuth-szobornál tartott ünnepi beszédében Kónya Ádám önkormányzati képviselő, a Székely Nemzeti Tanács helyi elnöke.

A tavaszias napsütésben mintegy ötvenen vettek részt a megemlékezésen, amelyet Kossuth Lajos halálának 110. évfordulója alkalmából szervezett a Magyar Polgári Szövetség sepsiszéki szervezete. Kónya Ádám beszédében felidézte Kossuth Lajos történelemben betöltött fontos szerepét, elmondva, 110 évvel ezelőtt óriási részvét mellett Sepsiszentgyörgytől Torinóig százezrek búcsúztatták és kísérték utolsó útjára az egykori magyar kormányzót, a magyar nemzet nagy halottját.

A szónok közölte „Trianon után Kossuth kultusza csak búvópatakként élhetett tovább a lelkekben és a szívekben, még halálának ötvenéves évfordulóját is beárnyékolta a német hadseregnek a hitszegő bevonulása, és Magyarország elfoglalása”. Ezután következett a még kíméletlenebb terror, amelyről sokáig azt hittük, csak a hivatalos propagandának a szüleménye mindaz, ami végül több mint negyven éven át családjainkra, vagyonunkra, birtokunkra, jólétünkre, hitünkre, vélemény-szabadságunkra ráborította rémes vörös árnyát – mondta Kónya Ádám. Az önkormányzati képviselő példákat említve, kiemelte: Sepsiszentgyörgyön a kommunista önkény idején is akadtak olyanok, akik felvállalták a Kossuth-kultusz továbbvitelét, a hatalomnak is jelezve így, hogy a parázs alatt ég a tűz.

Végül Kónya Ádám arra kérte a jelenlévőket: „Ezen a szép tavaszi napon merítsünk hitet és reménységet Kossuth példamutató életútjából, hiszen szelleme kritikus időkben örökké velünk volt és velünk is marad.”

A Kossuth-szobor talapzatára az első szál virágot a fiatal cserkészek tették le, majd egymást követve a Magyar Polgári Szövetség és az RMDSZ területi és városi szervezetének elöljárói helyezték el a kegyelet virágait a nagy előd emlékművénél.

Nagy Zsuzsanna

Fotó: Toró Attila / www.sepsiszentgyorgy.info

Március 20.


• A Magyar Polgári Szövetség sepsiszéki szervezete ma elkezdi az aláírásgyűjtést a polgárok körében, ez szükséges ahhoz, hogy részt vehessen a helyhatósági választásokon – jelentette be Tulit Attila elnök. A választási törvény megszavazása után Sepsiszentgyörgyön tegnap nyomtatták ki az aláírás-gyűjtő íveket, ma húsz, igazolvánnyal ellátott megbízott el is kezdi a munkát. Tulit elmondása szerint akciójuk során legalább 8000 személy támogatására számítanak. A megbízottak ugyanakkor a kettős állampolgárság igényére is aláírásokat gyűjtenek a lakosság körében. Hétfőtől az Magyar Polgári Szövetség Konsza Samu utcai sepsiszentgyörgyi irodájában is fogadják azokat, akik kézjegyükkel akarják ellátni az íveket.

• Bármilyen diszkrimináció vagy mellőzés éri a Kovászna megyei románságot, akkor a Szociáldemokrata Párt és az RMDSZ között megkötött országos protokollum szövegére hivatkozva indítanak kivizsgálást – mondta sajtótájékoztatóján Adrian Vlad Casunean, a kormánypárt Kovászna megyei parlamenti képviselője. Casunean úgy értékelte, hogy a két szervezet között megkötött egyezménynek nagyon sok pozitív oldala van, nem ír elő semmilyen megszorítást a kisebbségben élő románság számára, és az esélyegyenlőséget szorgalmazza. Kovászna megyében utoljára 2002-ben kötött helyi szintű egyezményt a Szociáldemokrata Párt az RMDSZ-szel.

• Kár volt az autonómia-törekvéseket kampányfogásokra használni – mondta sajtótájékoztatóján Márton Árpád háromszéki parlamenti képviselő, aki úgy gondolja, egyértelműen a választások befolyásolása miatt került most a parlamentbe Székelyföld statútumtervezete. Márton Árpád törvényhozási és történelmi ügyetlenségeket említve elmondta, a statútumban megjelenített terület 800 ezer lelkes régiót határol körbe, ezért könnyebb lett volna azt kérni, hogy az országban létrejöjjön egy ekkora megye. A politikus szerint a statútum gazdasági vetületei a legrosszabbak, hiszen, mint mondta, nem készült erre vonatkozóan esettanulmány. Hogy a plénumban az RMDSZ-frakció miként fog szavazni, azt nem tudom megelőlegezni – jelentette ki kérdésre válaszolva Márton Árpád, aki úgy tudja, ebben az ügyben hétfőn fognak egyeztetni.

• Sztrájkra készül a Tanügyi Szabad Szakszervezetek Kovászna megyei csoportja, miután kiderült, hogy a márciusi 5 százalékos fizetésemelés még nem került napirendre a pénzügyminisztériumban – mondta Nagy Gábor, a szervezet megyei elnöke. A kollektív szerződés értelmében a pedagógusok azt az ígéretet kapták, hogy áprilisban már a megemelt fizetés kapják kézhez, és nem egyeznek bele a béremelés elhalasztásába. Nagy Gábor szerint már hétfőn megkezdik a sztrájkra való felkészülést.

• Kossuth Lajos, a nemzet szabadsághőse, Sepsiszentgyörgy néhai díszpolgára halálának 110. évfordulója alkalmából megemlékezést szervez a Magyar Polgári Szövetség széki szervezete. A városi művelődési ház előtt található Kossuth-szobornál ma 12 órától lesz ünnepi megemlékezés majd koszorúzás. A rendezvényen Kónya Ádám, a Székely Nemzeti Tanács városi szervezetének elnöke, önkormányzati képviselő mond beszédet.

Március 19.


• Európai Uniós prizmán keresztül nézve a mostani parlamenti képviselők nincsenek felkészülve egy olyan horderejű törvény elfogadására, mint Székelyföld autonómia-tervezete – mondta sajtótájékoztatóján Tulit Attila, a Magyar Polgári Szövetség alelnöke, reagálva arra, hogy a közigazgatási bizottság negatívan véleményezte a törvénykezdeményest. Tulit úgy tudja, a testület ülésén sem érdemi, sem szakmai vita nem volt, de mint mondta, a statútum mindenképpen a plénum elé kerül. A képviselőházi vita során az RMDSZ is bebizonyíthatja, hogy mi az álláspontja a törvénykezdeményezéssel kapcsolatosan – mondta Tulit, majd hozzátette, a Magyar Polgári Szövetség úgy tudja, Székelyföld autonómiatervezete április közepén kerül az alsóház asztalára.

• Alsó-háromszéken nagy az érdeklődés az RMDSZ-előválasztások iránt – derült ki Albert Álmos területi RMDSZ-elnök sajtótájékoztatóján. Vannak olyan települések, ahol többen is pályáznak a polgármesteri tisztségre. Mikóújfaluban 5-ön, Uzonban 4-en, Baróton, Kovásznán, Rétyen 3-an szeretnék ezt a funkciót elnyerni. Azokon a településeken, ahol az előválasztásokra egy polgármesterjelölt jelentkezett, csak a tanácsosi listára tartanak előválasztást. A sajtótájékoztatón kiderült, negyvenkét személy pályázik megyei tanácsosi tisztségre. György Ervin, Főcze Gyula és Lőrincz József két-két jelentkezési iratcsomót nyújtottak be, ami azt jelenti, hogy a tanácselnöki illetve alelnöki tisztségre is jelentkeznek. A 42 személyből 7 nő, és 35 férfi, 9-en 35 év alattiak, 33-an pedig 35 év felettiek.

• Kossuth Lajos, a nemzet szabadsághőse, Sepsiszentgyörgy díszpolgára halálának 110. évfordulója alkalmából megemlékezést szervez holnap a Magyar Polgári Szövetség széki szervezete. A városi művelődési ház előtt található Kossuth-szobornál szombaton 12 órától lesz ünnepi megemlékezés majd koszorúzás. A rendezvényen Kónya Ádám, a Székely Nemzeti Tanács városi szervezetének elnöke, önkormányzati képviselő mond beszédet.

• Kár volt az autonómia-törekvéseket kampányfogásokra használni – mondta mai sajtótájékoztatóján Márton Árpád háromszéki parlamenti képviselő, aki úgy gondolja, egyértelműen a választások befolyásolása miatt került most a parlamentbe Székelyföld statútumtervezete. A politikus tájékoztatása szerint a közigazgatási bizottság ülésén, amelyiken megvitatták és elutasították a 6 RMDSZ-es képviselő által benyújtott törvénykezdeményezést, a Nagyrománia Párt képviselője súlyos, durva szavakkal sértegette a magyar kisebbség tagjait. Márton Árpád fenntartja Kovács Csaba, RMDSZ-es képviselő, a közigazgatási bizottság ülésén kifejtett álláspontját, mely szerint a szövetség támogatja az autonómiatörekvéseket, ám a szakbizottságba benyújtott tervezetet nem tartja jónak. Márton Árpád kifejtette, bár örül annak, hogy a törvénykezdeményezők néhány általa javasolt módosítást elfogadtak, és kijavítottak, ám fenntartásai vannak az eljárással, a szöveggel és az időzítéssel kapcsolatosan. A parlamenti képviselő törvényhozási és történelmi ügyetlenségeket említve elmondta, a statútumban megjelenített terület 800 ezer lelkes régiót határol körbe. Márton Árpád úgy gondolja, könnyebb lett volna azt kérni, hogy az országban létrejöjjön egy ekkora megye. A politikus szerint a statútum gazdasági vetületei a legrosszabbak, hiszen, mint mondta, nem készült erre vonatkozóan esettanulmány. Hogy a plénumban az RMDSZ-frakció miként fog szavazni, azt nem tudom megelőlegezni – jelentette ki kérdésre válaszolva Márton Árpád, aki úgy tudja, ebben az ügyben hétfőn fognak egyeztetni. A háromszéki parlamenti képviselő úgy véli: „Sokat ártottak az autonómia-elkézeléseknek, de lehet, hogy tévedek”.

Március 18.


Elfogadva a Volt Politikai Foglyok Kovászna megyei Szövetségének meghívását Sepsiszentgyörgyre látogatott Markó Béla, az RMDSZ elnöke. A megbeszélés szűk körű volt, mindössze egy órát tartott, a sajtó csak utólag szerzett tudomást a találkozóról. A Volt Politikai Foglyok Kovászna megyei Szövetsége még tavaly októberben kezdeményezte egy nyílt fórum megszervezését, kérve Markó Béla RMDSZ-elnököt, és Szász Jenőt, a Magyar Polgári Szövetség elnökét, hogy üljenek tárgyalóasztalhoz megbeszélni a magyarságot érintő problémákat, és a választásokon való részvételt. Albert Álmos területi elnök tájékoztatása szerint a szűk körű találkozón részt vett a Volt Politikai Foglyok Szövetségének képviseletében Török József és Puskás Attila. Albert Álmos elmondása szerint Markó Béla szövetségi elnök kifejtette, azért nem tesz eleget a volt politikai foglyok felkérésének, mert abban a pillanatban, amikor tárgyalófelekként ülnek az asztalhoz a Magyar Polgári Szövetséggel, akkor az RMDSZ egyértelműen elismeri, hogy a romániai magyarság kettészakadt.

Rosszak a sepsiszentgyörgyi utak, és jogos a polgárok felháborodása – mondta mai sajtótájékoztatóján Albert Álmos polgármester. Idén csupán 15 milliárd lejt tud a hivatal út- és járdajavításra fordítani, ezzel szemben legalább 50 milliárd lejre lenne szükséeg. A polgármester úgy véli, Sepsiszentgyörgyön 70 kilométer útból 45 kilométer felújításra szorul. Albert Álmos közlése szerint egy brassói illetve egy sepsiszentgyörgyi cég pályázott útjavításra és valószínű, hogy mind a két részvénytársasággal szerződést köt a polgármesteri hivatal, ugyanakkor a városháza erre a célra kedvezményes kölcsön felvételét is tervezi. A polgármesteri hivatal tavaly is próbált hitelt igényelni útjavításra, azonban az erről szóló tanácshatározatot a helyi önkormányzat Magyar Polgári Frakciója nem szavazta meg, így az utak felújítása elmaradt.

• A Székely Nemzeti Múzeum Toleranciatermében holnap 19 órától a Tiberius kvartett koncertezik. Műsoron Mozart-művek szerepelnek. A zenei művekről Valádi Enikő zenetanár tart ismertető eladást.

• A Háromszék Táncegyüttes ma 18 órától a Tündérálom című új mesejátékát adja elő a Lajtha László stúdióteremben. Zeneszerző: Könczei Árpád, rendező-koreográfus Orza Calin, a rendező munkatársa Fazakas Misi.

Albert Álmos Albert Álmos, az alsóháromszéki RMDSZ elnöke reagált Horia Grama prefektus arra a megjegyzésére, miszerint a március 15-i ünnepségen mértéktelenül sok piros-fehér-zöld zászló volt kitűzve. Grama közölte: nem indít újabb zászlós-pert az önkormányzat ellen, ám nehezményezi, hogy Sepsiszentgyörgyön, az ünnepség színhelyén, csak egyetlen román trikolór volt kitűzve, miközben nagyon sok magyar zászló volt látható. Interjú Albert Álmost itt hallhatják:

Nyolcvanezer euróval felújítják a sepsiszentgyörgyi szociális otthont, köznéven a Csíki negyedi Sing-Singet – mondta Tankó Vilmos, a polgármesteri Hivatal Szociális irodájának vezetője. Az épület már rég tatarozásra szorul, ám erre eddig nem volt elegednő pénz. A polgármesteri hivatal a svájci kormány pályázatán nyerte meg a szükséges összeget, és már neki is kezdtek a munkálatoknak. A szociális otthonnak jelenleg 32 állandó lakója van, valamennyien munkanélküliek, és segélyekből élnek. A lakók a felújítási munkálatok ideje alatt nem kell kiköltözzenek az épületből. Tankó Vilmos reméli, hogy év közepéig befejeződik az épület renoválása.

A tervezett bevételek mintegy 25 százaléka folyt be eddig a polgármesteri hivatal pénztárába – mondta mai sajtótájékoztatóján Albert Álmos Sepsiszentgyörgy polgármestere. Az összeg meglepően sok, ismerte el a városvezető, ahhoz viszonyítva, hogy milyen szegénység uralkodik a lakosság körében. Albert Álmos közölte, azért gyűlt be ilyen sok pénz év elején, mert sokan már most kifizetik egész évi adójukat, így kedvezményben részesülnek. Az év első két hónapjában Sepsiszentgyörgyön az adók és illetékek befizetett összege 49 milliárd lejt tett ki.

Március 17.


A közigazgatási bizottság elutasította az autonómia-tervezetet

Csapó József hozzászólási jog nélkül vett rész a munkálatokon

Románia Képviselőházának közigazgatási bizottsága ma napirendre tűzte a Székely Nemzeti Tanács által kidolgozott és hat RMDSZ-képviselő által benyújtott Székelyföld autonómia-statútumának törvénytervezetét – írja ma kiadott sajtóközleményében Csapó I. József, a Székely Nemzeti Tanács elnöke.


A bizottság többségi szavazattal elfogadta, hogy dr. Csapó I. József, az SZNT elnöke és Bán István alelnök, hozzászólalási jog nélkül részt vegyen a munkálatokon.

A szakbizottsági ülésen a kezdeményező hat képviselő nevében Szilágyi Zsolt terjesztette elő a törvénytervezetet, Toró T. Tibor válaszadási lehetőséget kapott, Kovács Zoltán, Pécsi Ferenc és Vekov Károly képviselők részvételükkel fenntartották a törvénykezdeményezést. A törvénytervezetet benyújtó képviselők nem tagjai a közigazgatási szakbizottságnak, ezért szavazati jog nélkül vehettek részt az ülésen.

Csapó József szerint: a mértéktartó hangnemű általános vitában a bizottság tagjai általában kedvezőtlenül értékelték a kezdeményezést és több pontosító kérdést tettek fel.

Az általános vita után a bizottság 15 tagja elutasította a tervezetet, Kovács Csaba Tibor brassói RMDSZ-képviselő a statútum elfogadása mellett szavazott, míg a bolgár kisebbség képviselője tartózkodott. Csapó I. József közleménye szerint a közigazgatási bizottság jelentésével, illetve a költségvetési és a jogi bizottság láttamozásával a törvénytervezet hamarosan a képviselőház plénuma elé kerül.

Az elnök leszögezi: Székely Nemzeti Tanács korábbi döntése értelmében a statútum-tervezetet eljuttatja az Európai Parlamentbe és az Európa Tanács Parlamenti Közgyűléséhez. (NZS)

• Háromszéken két személlyel nő a polgármesterek száma, miután kormányhatározat született arról, hogy Árkos és Kézdialmás közigazgatásilag önálló községek lesznek – jelentette be sajtótájékoztatóján Horia Grama prefektus. Bár még nem nevezte ki a vezetőket, Grama nyilvánosságra hozta az új községek elöljáróinak névsorát. A prefektus közlése szerint Árkoson a polgármester idős Rétyi Ödön, az alpolgármester Váradi Mihály lesz, a jegyzői tisztséget pedig Vura Judit Imola fogja betölteni. Kézdialmáson Molnár István okleveles mezőgazdász lesz a polgármester, helyettese Gáll József, a lemhényi községháza gazdasági előadója, a jegyzői állást pedig Jancsó István Dezső jogász fogja betölteni.

• Több mint két hete nincsen ivóvíz Kőröspatakon és Uzonban, miután az Electrica Részvénytársaság a nagy adósságok miatt felfüggesztette az áramszolgáltatást, így a vízpumpák jó ideje nem működnek. Kőröspatakon nincsen villany a polgármesteri hivatalban sem, az intézmény elöljárói az áldatlan állapot megoldására banki hitelt kértek az adósságok törlesztése érdekében. Horia Grama prefektus szerint a kölcsönt ma kapja meg a falu, ami azt jelenti, hogy a napokban újra lesz ivóvízük az embereknek. A kormánybiztos közölte, kérte a román kormányt, hogy az állami tartalékból juttasson költségvetés-kiegésztést a két településnek.

• A Székely Nemzeti Múzeum Toleranciatermében pénteken 19 órától a Tiberius kvartett koncertezik. Műsoron Mozart-művek szerepelnek. A zenei művekről Valádi Enikő zenetanár tart ismertető eladást.

• A kovásznai Városi Művelődési Házban ma 17 és 19 órától a Csíki Játékszín bemutatja Stílusgyakorlatok című előadását.

• A Háromszék Táncegyüttes ma 17 illetve holnap 18 órától a Tündérálom című új mesejátékát adja elő a Lajtha László stúdióteremben. Zeneszerző: Könczei Árpád, rendező-koreográfus Orza Calin, a rendező munkatársa Fazakas Misi.

Polgárháborútól tart Gheorghe Funar

Index
2004. március 17., szerda 14:32

Polgárháborút vizionált legutóbbi nyilatkozatában Gheorghe Funar. A Daily Telegraph szerint a fegyvereket csempésző, erdélyi fiatalokat fegyveres harcra kiképző magyar titkosszolgálatokról nyilatkozó kolozsvári polgármester példázza legjobban azt, miért is nem alkalmas az európai uniós tagságra Románia.

Március 16.


Az SZNT autonómia-tervezetét megvitatják a szakbizottságok is

A negatív véleményezés nem kötelező a parlamentre nézve

A törvényhozási tanács parlamenten kívüli testület, amely az alkotmányos rendelkezéseknek és saját működési szabályzatának megfelelően véleményezi a parlamentbe benyújtott törvénytervezeteket és törvénykezdeményezéseket - áll a Székely Nemzeti Tanács Állandó Bizottságának ma kiadott sajtóközleményében.

Mint ismeretes a képviselőház törvényhozási bizottsága negatív véleményezést fogalmazott meg Székelyföld statútum-tervezetéről, mely Hargita, Kovászna és Maros megyék autonóm területté válását szorgalmazza. A tervezetet ez év február 25-én hat RMDSZ-es képviselő nyújtotta be a képviselőházba.

A dokumentumot tanulmányozva a törvényhozási tanács megállapította, hogy az autonómia-tervezet nem veszi figyelembe Románia Alkotmánya 1. szakaszának első bekezdésébe foglaltakat, nevezetesen, hogy Románia nemzeti, szuverén és független, egységes és oszthatatlan állam. A testület negatív véleményezésében ugyanakkor kitér arra is, hogy a Nemzeti Kisebbségek Védelmére Vonatkozó Európai Keretegyezmény nem szavatol kollektív jogokat a nemzeti kisebbségeknek, a nemzeti alapú területi önkormányzás pedig ellentmond a Romániában érvényes törvényeknek és a nemzetközi előírásoknak.

A Székely Nemzeti Tanács Állandó Bizottsága közleményében ismételten kihangsúlyozza, "hogy Székelyföld autonómia-statútumára vonatkozó törvénytervezet megfelel az EBESZ dokumentumaiban megfogalmazott alapelveknek, az Európa Tanács határozataiban foglalt előírásoknak, az Európai Unió őshonos autonóm közösségei által gyakorolt területi autonómiáknak."

Ferencz Csaba, az SZNT egyik alelnöke elmondta, a törvényhozási tanács negatív megítélése nem jelenti azt, hogy a statútum nem kerül a két ház asztalára. Az Állandó Bizottság nyilatkozata is leszögezi: a törvényhozási tanács véleményezése a parlamentre nézve nem kötelező, így a képviselőház és a szenátus illetékes szakbizottságai a házszabálynak megfelelően megvitatják a törvénytervezetet és elkészítik jelentésüket, amely a két ház plénuma elé kerül.

A Székely Nemzeti Tanács Állandó Bizottsága bízik abban, hogy a szakbizottsági munkálatok során "a demokratikus jogállamra jellemző határozatok és Székelyföld autonómia-statútumára vonatkozó törvénytervezet elfogadását ajánló jelentések születnek." (NZS)

. A helyhatósági választások tekintetében az RMDSZ valamint a Liberális és Demokrata Párt Szövetségének Kovászna megyei vezetői között kiegyezés született - véli Adrian Vlad Casunean, a Szociáldemokrata Párt helyi elnöke. A román politikus úgy tudja, hogy Zágonban a két román párt szövetségének tagjai közös megegyezés alapján a jelenlegi RMDSZ-es polgámesterre voksolnak a választásokon. Ugyanakkor informácói vannak arról, miszerint Kommandón azt az ígéretet kapták a magyar választók, hogy élelmiszercsomagban és pénzadományban részesülnek, ha a Liberális Párt jelöltjére voksolnak. Casunean sajtótájékoztatóján felhívta a Liberális és Demokarata Párt helyi Szövetségének elöljáróit, hogy a választók megvesztegetése törvénybe ütköző dolog.

. Egy éve ideiglenes vezetősége van a Kovászna megyei Kórháznak. Jelenleg az intézményt Albert István belgyógyász vezeti, aki Bálint Istvánt váltotta fel, miután az exigazgató beadta felmondását. A Közegészségügyi Igazgatóság közleménye szerint az intézményben ezen a héten megtartják a versenyvizsgákat az igazgatói állásokra, mert úgy gondolják, hogy egy év után véget kell vetni a bizonytalan állapotnak. A 400 ágyas megyei kórház vezetőségét 4 évre nevezik ki.

. Ha a Szociáldemokrata Párt nem volna hatalmon, akkor a madridi merényletben nem halnak meg román nemzetiségűek is - mondta sajtótájékoztatóján Gica Agrigoroaie, a Nagyrománia Párt Kovászna megyei elnöke. Agrigoroaie szerint a kormánypárt hibásnak tekinthető, mert, mint mondta, ha Romániában nem a szegénység és éhezés uralkodna, akkor az emberek nem mennének külföldre dolgozni. A Nagyrománia Párt elnöke úgy emlékszik, hogy a 2000-es parlamenti választások előtt a szociáldemokraták kétmillió új munkahely létrehozását ígérték meg a választóknak.

. A baróti Fókusz Klubban ma este dr. Bús János alezredes, a budapesti Hadtörténeti Intézet és Múzeum levéltáros-muzeológusa Magyarország embervesztesége a II. Világháborúban, és Illésfalvi Péter hadtörténész muzeológus Az 1944-es évi erdélyi harcok címmel tartanak előadást. Ezt követően bemutatják Gocz József 3006 év hadifogságban című könyvét. A találkozó este 7 órakor kezdődik a baróti muvelődési Házban. Házigazda Demeter Zoltán.

. Mértéktelenül sok piros-fehér-zöld zászló volt a tegnapi március 15-i ünnepségen - mondta mai sajtótájékoztatóján Horia Grama Kovászna megyei prefektus. A kormánymegbízott negatívumként értékelte azt, hogy a kézdivásárhelyi rendezvényen egyetlenegy román zászlót sem tűztek ki a fotéren. Sepsiszentgyörgyön is háttérbe szorult az egyetlen trikolór, miközben több száz magyar zászló volt látható a főtéren - mondta Grama, majd hozzátette: ez csak egy egyszerű megállapítás, és nem indít újabb zászlós-pert az önkormányzat ellen. Arra a kérdésre válaszolva, hogy mint egy olyan megye kormányképviselője, ahol a lakosság nagy többsége magyar nemzetiségű, miért nem vesz részt soha a március 15-i ünnepségeken, Grama azt válaszolta, nem megy olyan helyre, ahol nem tudja, és nem érti mi történik. A prefektúra honlapján az olvasható, hogy Horia Grama érti és beszéli a magyar nyelvet. .

. A Kovászna megyei Vérközpont felhívással fordul a lakossághoz, hogy aki teheti, és segíteni akar a madridi merénylet sebesültjein, az jelentkezzen véradásra. Berecz András igazgató elmondta, bár az utóbbi időben Kovászna megyében megcsappant a véradók száma, mégis számít az emberek empátiájára és segítőkészségére. Ebben a hónapban naponta legtöbb hárman jelentkeztek véradásra, decemberben viszont voltak olyan napok, amikor 10-15-ön is felkeresték a Vérközpontot. Az igazgató szerint az emberek nagy többsége a véradással járó juttatások miatt fordul az intézményhez.

Március 15.


Március 15 – Sepsiszentgyörgy

„Légiesített határok fölötti nemzetegyesítést akarunk”

Sepsiszentgyörgyön a Tamási Áron Színház előtti téren közel nyolcezren gyűltek össze, hogy részt vegyenek a Sötét éjben fényes csillagunk mottójú rendezvényen. A helyi önkormányzat szervezésében közösen ülték meg az idei március 15-i ünnepet az RMDSZ és a Magyar Polgári Szövetség.


Sepsiszentgyörgyön nemzeti ünnepünk tiszteletére délelőtt minden 48-as emlékhelynél volt tiszteletadás. Az emlékezők a kegyelet virágait helyezték el a szabadságharc hőseinek sírhelyeinél, a kőtömbös kopjafánál, a Lábas Háznal, a Váradi–Bartalis-emléktáblánál, az eprestetői csata emlékművénél, a belvárosi gróf Mikó Imre szobornál, a Kossuth Lajos szobornál, az Erzsébet-parkbéli 1848-49-es forradalom és szabadságharc emlékművénél.

Az ünnepség a zalaegerszegi Hagyományőrző Huszárok valamint a környező települések lovas fogatainak felvonulásával kezdődött, majd a rétyi Kováts András Fúvószenekar közreműködésével a Szózatot énekelte el a város egyesített kórusa.

Gazda Zoltán, a Tamási Áron társulat színésze köszöntő beszédében elmondta, „a 21. század előszobájában élünk, úgy, hogy naponta erősödik érzésünk: szerteágazó világunk lassan kisiklik látóterünk szórásából”. Az átértékelődés korát éljük, ünnepeink viszont nem értékelődhetnek át soha – jelentette ki Gazda, majd hozzátette: a „sötét éjben fényes csillagunk” volt és maradt március 15-e lelkének, hitének megnyilatkozása, mellyel szembeszegül egy olyan társadalom, ahol akaratunkért cserébe arctalanságot diktálnak, vagy fogyasztói társadalmi belépőt, globalizált látszatnyugalmat, és megalkuvást.

Székelyföld tudja hol a helye – jelentette ki ünnepi beszédében Albert Álmos polgármester, aki úgy véli: Meg kell értenünk, hogy életünket úgy kell rendeznünk, hogy az az egyetemes emberiség javára is váljon, és ezt lehetőleg a magunk életében tegyük meg. A polgármester szerint, ha a látszatokat szétszaggatjuk, akkor valós alapra építünk, a jó szándék, az együttérzés, az összefogás tudatosulhat bennünk. Albert Álmos úgy gondolja, valószínű, hogy a közeljövő kihívásaival nem lesz könnyű megbirkózni, ezért van és lesz szükségünk egymásra, ezért fontos egymásra odafigyelni, és fontos odafigyelni a mellettünk élő román közösségre. Beszédében a polgármester kijelentette, „légiesített határok fölötti nemzetegyesítést akarunk elképzelni, de próbálkozásunkat keresztbevágja az elfogadhatatlan ellenjavaslat: kisebbségekhez tartozó személyek jogairól lehet tárgyalni, de közösségekéről nem”. Albert Álmos leszögezte: Székelyföld tudja, hol lesz a helye, megfogalmaztuk magunkat, részt kérünk magunknak, így számíthatnak ránk.

A háromszéki kuruc hadak barcasági kiáltványát Erdély nemzeteihez Darvas László, a Tamási Áron Színház művésze tolmácsolta. Az alkalomhoz illő szavalatok és a Nemzeti dal eléneklése után beszédet mondott dr. Darkó Jenő történészkandidátus, a Pest Megyei Múzeumigazgatóság megyei igazgatóhelyettese.

Csintalan László római katolikus főesperes áldását követően a sepsiszentgyörgyi március 15-ei ünnepség a székely és a magyar himnusz eléneklése zárta.

Nagy Zsuzsanna

Fotó: Willmann Walter


Tízezren ünnepeltek Kézdivásárhelyen



Összefogás nélkül elvész a bástya

Kézdivásárhelyen, az ágyúöntők és szabadságharcosok városában a magyar forradalom és szabadságharc évfordulóján a zord időjárás ellenére a Gábor Áron téren közel tízezren vettek részt az 1848-49-es magyar forradalom tiszteletére szervezett megemlékezésen.


A hagyományokhoz híven a főtéri rendezvény előtt a helybéli iskolák diákjai tanáraik kíséretében, és különböző intézmények képviselői koszorúkat helyeztek el Turóczi Mózes sírjánál, a Molnár Józsiás-mauzóleumnál, a világháborús emlékműnél, a Szacsvay emlékplakettnél, a Petőfi mellszobránál és domborművénél illetve a Bem- és Turóczi-szobornál.

A központi ünnepség az immár hagyományos felvonulással kezdődött. A Gábor Áron téren felvonultak a 15. Székely Határőr Gyalogezred zászlóaljai, majd őket követték a felső-háromszéki falvak lakói, akik szekérrel, lóháton, székely ruhában, Kossuth-nótákat énekelve érkeztek a városközpontba. A 12 órás harangszó után a moldvai népviseletbe öltözött Nyisztor Ilona az Ó, Szent István című éneket adta elő.

Most nem kardokat kell kirántani a hüvelyből, s a harangokból nem kell ágyút önteni, de ahogy 156 évvel elődeinknek, úgy nekünk is megvan a dolgunk és nem kevés – mondta megnyitó beszédében Török Sándor Kézdivásárhely polgármestere, majd hozzátette: ma, gyors észjárásra, biztos tudásra és higgadt határozottságra van szükség, nem lehetünk tudatlan tömeg. A polgármester szerint, külön-külön nem tudjuk megoltalmazni azt, ami Trianon révén veszélybe került, nem tudjuk megvédeni értékeinket, nem tudjuk biztosítani jövőnket. Összefogás nélkül elvész a bástya –jelentette ki Török Sándor. A polgármester úgy véli: Más-más utakat járva nem tudunk eljutni a közös célhoz, csak vállvetve tudjuk kiharcolni az önrendelkezéshez való alapvető jogunkat, csak így tudunk építkezni, jólétet biztosítani, saját kezünkbe venni és megtartani a sorsunk alakítását.

Török Sándor köszöntötte az ünnepségen részt vevő Sándor Mátyást, a Magyar Köztársaság bukaresti nagykövetségének katonai attaséját, a magyarországi testvértelepülések küldöttségeit, köztük Ormai Istvánt Nagyatád polgármesterét és Sebők Antalt, Mezőhegyes polgármesterét valamint Csóti Györgyöt, Antall József néhai magyar miniszterelnök közvetlen munkatársát, az Orbán kormány zágrábi nagykövetét, a Magyar Demokrata Fórum külpolitikai szakértőjét.

Csóti György beszédében egyetértett a román miniszterelnök kijelentésével, miszerint: Románia útja az Európai Unió felé Erdélyen át vezet! Mint mondta: Ilyen felismerést román miniszterelnök még nem tett, ezt üdvözölni kell, ezzel egyet lehet érteni. Csóti véleménye szerint ez az út csak olyan Erdélyen vezethet át, ahol a magyarság önrendelkezési jogát 84 év után végre helyre állítják, ahol a magyarság mindenhol megkapja a személyi elvű és kulturális autonómiát, a történelmi Székelyföld pedig a területi autonómiát, vagyis az európai gyakorlatnak megfelelő kollektív jogokat. Csóti György úgy gondolja, a magyar–román viszonyt terhelő legfontosabb probléma ma az erdélyi magyarság asszimilációja, a magyarlakta vidékeken az etnikai arányok előre megfontolt, folyamatos megváltoztatása, az erdélyi magyarság kollektív jogainak a hiánya, az autonómia-törekvések elutasítása. A magyar politikus kijelentette: Ahhoz, hogy a magyar–román viszony olyan legyen, mint manapság a magyar–osztrák, vagy a német–francia, fel kell hagyni a magyar lakosságú vidékek elrománosításával, és autonómiát kell biztosítani az erdélyi magyarságnak.

Adrian Nastase román miniszterelnök március 15-ét köszöntő üdvözletét Olosz Gergely alprefektus tolmácsolta, Medgyessy Péter magyar kormányfő levelét Sándor Mátyás őrnagy, a Magyar Köztársaság bukaresti nagykövetségének katonai attaséja olvasta fel.

A történelmi egyházak képviselőinek áldása után több ezer ember ajkáról csendült fel Kézdivásárhelyen: Isten áldd meg a magyart!

Nagy Zsuzsanna

Március 15-i ünnepségek Háromszéken

Március 15.

Március 15-e tiszteletére minden háromszéki településén lesznek koszorúzási ünnepségek. Idén az RMDSZ és a Magyar Polgári Szövetség közösen szervezi meg a megemlékezéseket.

Sepsiszentgyörgyön délelott minden 48-as emlékhelynél lesz tiszteletadás. 12 órától Incze Dénes százados sírjánál, a kőtömbös kopjafánál, a Lábas Háznal, a Váradi-Bartalis-emléktáblánál, fél egykor az eprestetői csata emlékművénél, egy órakor a belvárosi gróf Mikó Imre szobornál, 14 órakor a Kossuth Lajos szobornál, délután fél négykor pedig a az Erzsébet-parkbéli 1848-49-es forradalom és szabadságharc emlékművénél lesznek koszorúzási ünnepségek.

16 órakor kezdődik a városközponti megemlékezo ünnepség, melynek mottója: Sötét éjben fényes csillagunk. A rendezvény a zalaegerszegi Hagyományőrző Huszárok valamint a környező települések lovas fogatainak bevonulásával kezdődik. A Szózat eléneklése után Albert Álmos polgármester mond köszöntő beszédet, majd dr. Darkó Jeno, történészkandidátus, a Pest megyei Múzeumigazgatóság munkatársa szól az egybegyűltekhez. Az ünnepség a székely és a magyar himnusz eléneklésével ér véget.

Kézdivásárhelyen délelőtt fél 10-kor kezdődnek a koszorúzási ünnepségek a céhes város 48-as emlékhelyeinél. A 15. székely határőr gyalogezred hagyományőrző csapatai és a felső-háromszéki települések hagyományos lovas és szekeres felvonulása a Gábor Áron téren negyed 12-kor kezdődik. A 12 órás harangszó után Nyisztor Ilona elénekli az Ó, Szent István címu éneket, majd ünnepi beszédek, alkalmi énekek és szavalatok hangzanak el.

Kovásznán déli fél egykor a Zalaegerszegi Hagyományőrző Huszárok, valamint a környező települések lovas-szekeres felvonulásával kezdődik az ünnepség. A városközpontban felállított szabadtéri színpadon ünnepi beszédet mondanak Puskás Bálint szenátor, Ferenc Botond, az Orbaiszéki Székely Tanács elnöke, a magyar történelmi egyházak lelkészei és más meghívottak. A rendezvény koszorúzással zárul a református templomkertben.

Baróton Baikó Lajos honvédtiszt emlékművének megkoszorúzása után, déli egy órakor a Diákdombnál ünnepi beszédet mond: Tóth József római katolikus plébános, a magyar nagykövetség részéről Dravucz Herbert, és a megyei tanács elnöke, Demeter János. Ezt követően megkoszorúzzák a római katolikus templomtorony falán elhelyezett '48-as emléktáblát. A Véczeri emlékműnél ünnepi szentbeszédet mond Nagy Károly esperes, Márton Árpád parlamenti képviselő, Németh Csaba szenátor és Dimény János, az RMDSZ városi szervezetének alelnöke. (NZS)

Március 15-i megemlékezés programja Sepsiszentgyörgyön


Március 15.


Koszorúzások, emlékünnepségek

11.30 Malomgát utca 3. szám – Incze Dénes százados sírja

12.00 Váradi József Általános Iskola – kőtömbös kopjafa

Lábas Ház – Váradi–Bartalis-emléktábla

Eresztevény – Gábor Áron-sírhely

12.30 Állomás negyed – az eprestetői csata emlékműve

13.00 belvárosi Erzsébet-park – gróf Mikó Imre-szobor

Őrkő – Váradi–Bartalis vesztőhelyi emlékmű

14.00 Városi Művelődési Ház – Kossuth Lajos-szobor

15.30 belvárosi Erzsébet-park – az 1848–49-es forradalom és szabadságharc emlékműve

11.00 református Vártemplom – cinterem

Gödri Ferenc főhadnagy és Márk Istvánné sírhelyei – a Gödri Ferenc Általános Iskola tanulói

Császár Bálint hadnagy sírhelye – a Székely Mikló Kollégium tanulói

Váradi–Bartalis-emléktábla – a Székely Mikó Kollégium és a Művészeti Líceum tanulói

Gödri Ferenc esperes sírhelye – a Református Kollégium tanulói

11.00 a református Vártemplom temetőkertje

Gyárfás Áron huszártrombitás, Gyárfás Károly százados, Óvári István huszár sírhelyei – Mikes Kelemen Líceum

Király József hadnagy, Téglás Gábor ágyúkovács, Páljános Sámuel tizedes sírhelyei – 6. sz. Általános Iskola

Kiss Dániel főhadnagy sírhelye – Székely Mikó Kollégium

Kiss István tizedes, Kovács Áron tűzmester, Sajtos János alhadnagy sírhelyei – Református Kollégium és Mezőgazdasági Iskolaközpont

Beke András őrmester, Demeter Sándor tűzmester sírhelyei – Művészeti Líceum

Sikó László hadnagy, Sikó László tizedes sírhelyei – Puskás Tivadar Líceum

Pallói Gyárfás Károly tizedes, Fadgyas Bálint főhadnagy, Szabó János honvéd sírhelyei – Kereskedelmi Líceum

Gyárfás Lajos százados, Demeter József főhadbiztos sírhelyei – Nicolae Colan Általános Iskola és Mezőgazdasági Iskolaközpont

12.00 katolikus temetőkert

Tuzson János őrnagy sírhelye – Székely Nemzeti Múzeum

Lengyel János hadnagy, Málnási Antal honvéd, Nagy Elek alezredes, Vajna Tamás főhadnagy sírhelyei – a Kós Károly Iskolaközpont tanulói

13.00 szemerjai református temetőkert

Bora István hadnagy, Serester László honvéd, Györgybíró Barabás tizedes sírhelyei – a Kiss Árpád Általános Iskola tanulói

16.00 városközpont – megemlékező ünnepség

Sötét éjben fényes csillagunk

– A Zalaegerszegi Hagyományőrző Huszárok, valamint a környező települések lovas fogatainak bevonulása

Szózat – rétyi Kováts András Fúvószenekar, karnagy Kelemen Antal; egyesített kórusok: Cantus Firmus és Magyar Férfidalárda, vezető: László Attila; Pro Musica és Szemerjai Református Dalárda, vezető: Sipos Zoltán; Laudate Kórus, vezető: Rózsa Imre; Kriza János Vegyes Kar, vezető: Benkő Enikő; a Mikes Kelemen Gimnázium kórusa, vezető: Szőts Dániel.

– Köszöntőbeszéd: Albert Álmos, Sepsiszentgyörgy polgármestere

– Balogh Ádám nótája, Most szép lenni katonának, Kossuth-nóta – egyesített kórusok

– A háromszéki kuruc hadak barcasági kiáltványa Erdély nemzeteihez – felolvassa Darvas László, a Tamási Áron Színház művésze

– Rákóczi-induló – rétyi Kováts András Fúvószenekar

– Petőfi Sándor: Rákóczi – elmondja Csia Ibolya, a Művészeti Líceum diákja

– Nemzeti dal – Szotyori Nagy Károly megzenésítése – egyesített kórusok

– Babits Mihály: A magyarok Istenéhez – elmondja Gecse Ramóna, a Művészeti Líceum diákja

– Dr. Darkó Jenő történészkandidátus, a Pest Megyei Múzeumigazgatóság megyei igazgatóhelyettese, ünnepi meghívott beszéde

– Kónya Lajos: A magyar nép történetének margójára – elmondja Molnár Gizella, a Tamási Áron Színház művésze

– Népdalok – előadja Thiesz Katalin

– Ft. Csintalan László római katolikus főesperes áldása

– A székely és a magyar himnusz.

* * * * *



Március 14.


Az 1848-49-es szabadságharcra emlékeztek Uzonban

Az igazság szabaddá tesz minket

Uzonban tört ki 156 évvel ezelőtt Háromszék önvédelmi harca. Az 1848-49-es szabadságharcra és áldozataira vasárnap emlékeztek az alsóháromszéki településen.


Ha megismerjük az igazságot, az szabaddá tesz minket – mondta ünnepi szentbeszédében Ungvári Barna András uzoni református lelkész. A zsúfolásig megtelt helybéli református templomban Ungvári Barna András hangsúlyozta, az igazság megismerése küzdelemmel és szenvedéssel jár, nem megalkuvásra és széthúzásra, hanem megbékélésre és gyermekáldásra van szüksége a magyar népnek. A lelkész föltette a kérdést: békességben és szeretetben akarunk-e az igazságnak Krisztus általi birtokosai lenni, vagy csak hangoztatjuk ezt, de nem teszünk érte semmit, vagy nem teszünk érte eleget?

Az ünnepi istentisztelet keretében Szabó Margit, az uzoni RMDSZ alelnöke köszöntötte az egybegyűlteket, majd Kőmíves István, a Jókai Mór Közművelődési Egyesület elnöke Petőfi Sándor Nemzeti dal című versét szavalta el. Ezt követően Lőrincz Ilona és Borcsa Réka történelem szakos tanárok a 1848-49-es szabadságharc magyarországi és erdélyi eseményeit ismertették.

Az ünnepség felemelő momentuma volt az óriás-kokárdakészítő pályázatra beérkezett munkák kiértékelése.

A magyar himnusz eléneklése után az ünneplők koszorúkat helyeztek el a település 48-as emlékhelyeinél. A rendezvény az uzoni polgármesteri hivatal előtti téren a székely himnusz eléneklésével zárult.

Nagy Zsuzsanna

• Sepsiszéken a Székely Nemzeti Tanács elöljárói nem tartanak ünnepi beszédet sehol március 15-én – erről határozott a testület helyi vezetősége. Tulit Attila alelnök elmondta, nem szeretnének kockáztatni, és így akarják elkerülni azt, hogy bármilyen félreértés adódjon, vagy támadás érje a szervezetet. Tulit közlése szerint annak ellenére hozták ezt a döntést, hogy sokan jelezték, a Székely Nemzeti Tanácsnak hallatnia kellene hangját most, amikor Székelyföld statútum-tervezete be van nyújtva a parlamentbe, és az autonómiatörekvésekről ilyen sok szó esik. Sepsiszentgyörgyön, az önkormányzat szervezésében közösen ülik meg a március 15-i ünnepséget az RMDSZ és a Magyar Polgári Szövetség – mondta Gazda Zoltán, a Magyar Polgári Szövetség megbízottja. Gazda közölte, az RMDSZ helyi vezetőivel megállapodták abban, hogy az idei március 15-i megemlékezés teljesen politikamentes lesz, megmarad nemzeti ünnepnek, és nem kap semmilyen más vetületet. Hozzátette: annak a lelkén fog száradni, ha nem a konszenzus szerint történik az ünnepség, aki átlépi ezt a megegyezést.

• Március 15-e tiszteletére emlékfutást szervezett tegnap a sepsiszentgyörgyi Gáll Lajos Futókör. A negyedik alkalommal sorra kerülő hagyományőrző rendezvényen, a Futókör tagjain kívül, részt vettek az Alpinsport Egyesület képviselői illetve a tanintézmények diákjai is. Csutak Tamás szervező elmondta, a futók Bereckből, Gábor Áron szülőfalujából indultak, és minden útjukba eső településen koszorút helyeztek el a 48-as emlékhelyeknél. A táv 80 kilométeres volt, a részt vevők 8 kilométerenként váltották egymást Sepsiszentgyörgyig, ahol este 7 órakor helyezték el az Erzsébet-parkbéli 48-as obeliszknél azt a koszorút, amelyre felkerült az útjuk során érintett 15 település neve.


Március 13.


Ma első konferenciáját tartotta Sepsiszentgyörgyön a Román Ökologista Párt. Ez alkalomból megválasztották a szervezet új Kovászna megyei vezetőségét. A Gábor Áron teremben tartott ülésen jelen volt Cornel Protopopescu, a párt országos elnöke és Ion Hutanu választási kampányfőnök. Protopopescu elmondta, a Román Ökologista Pártnak 86 ezer tagja van, és az ország minden megyéjében illetve Bukarest 6 körzetében vannak kirendeltségei. Az elnök ismertette a jelenlévőkkel a szervezet célkitűzéseit, mint mondta, a helyhatósági választásokon az ország 3100 településén indítanak jelölteket, olyan embereket, akik tiszta múlttal rendelkeznek, és a közösség által elismert személyiségek. A Román Ökologista Párt négy évvel ezelőtt nem jutott be a parlamentbe – mondta az elnök, majd hozzátette, kitűzött céljuk, hogy az idei választásokon mandátumot szerezzenek. A jelenlévők megválasztották a párt öttagú Kovászna megyei vezetőségét. Elnök Lengyel József vállalkozó, alelnök Sima Eugen, titkár Ciumaru Laura, vezetőségi tagok Halász János és Adespi Marian. Lengyel József pozitív kampányt ígért, amelyik során nem támadnak másokat, kitűzött célja, hogy a választásokig minden Kovászna megyei folyót, tavat kitakarítanak, és április 20-ig Háromszék minden településén tagokat toboroznak.

• Sepsiszentgyörgyön az RMDSZ színeiben ketten pályáznak a polgármesteri tisztségre. Tegnap zárult le a jelentkezési határidő azoknak, akik az április 18-án sorra kerülő RMDSZ-előválasztásokon polgármester- illetve tanácstagjelöltekként szeretnének megmérettetni. Sepsiszentgyörgyön a polgármesteri tisztségre Albert Álmos jelenlegi városvezető és Kelemen Tibor, a Kovászna megyei munkaerőügynökség igazgatója pályázik – tájékoztatott Orbán-Barra Gábor, a sepsiszentgyörgyi RMDSZ elnöke. A megyei tanácsosi mandátumra 45 jelölési csomagot nyújtottak be – közölte a jelentkezési határidő lejárta után Tischler Ferenc ügyvezető elnök, a megyei választóbizottság tagja. Kézdivásárhelyen 46-on pályáznak a 19 tagú helyi tanácsba, és a jelenlegi önkormányzati képviselők közül 14-en próbálnak újabb mandátumot szerezni. A polgármesteri tisztségre egyedül Török Sándor jelenlegi városvezető nyújtotta be igényét.

• Március 15-e tiszteletére emlékfutást szervez a sepsiszentgyörgyi Gáll Lajos Futókör. Ma reggel Bereckből, Gábor Áron szülőfalujából indultak el a futók, akik Sepsiszentgyörgyig szaladnak, és útjuk során minden faluban koszorút helyeznek el a forradalom emlékműveinél, kopjafáinál. Útvonal: Bereck - Kézdimartonos - Ozsdola - Hilib - Gelence - Haraly - Zabola - Tamásfalva - Szörcse -Telek - Barátoos - Cófalva - Réty - Angyalos - Gidófalva - Sepsiszentgyörgy. Az emlékfutáson résztvevők Sepsiszentgyörgyre este 6 óra után érkeznek meg.

• Nemzeti ünnepünk tiszteletére ma és holnap több háromszéki községben lesznek emlékező ünnepségek. Ma 19 órakor Alsócsernátonban a Petőfi Sándor Művelődési Otthonban bemutatják Demeter Lajos és Demeter László Határvidék című könyvét. Holnap 15 órakor Kézdimartonfalván az általános iskola tanulói megkoszorúzzák a református templomkertben levő 1848/49-es kopjafát, majd az alkalomhoz illő verseket és énekeket adnak elő. Holnap fél 11-kor Csernátonban a megemlékezések ünnepi istentisztelettel és szentmisével kezdődnek, majd 12 órakor megkoszorúzzák a központi parkban levő emlékművet. Holnap 11 órakor Felsőcsernátonban a magyar forradalom emlékét idéző rendezvények istentisztelettel kezdődnek, 12 órától megkoszorúzzák a ’48-as emlékművet, ahol ünnepi műsor bemutatására is sor kerül. Orbaiszék településein a magyarság idén is a hagyományos módon emlékezik az 1848/49-es forradalomra és szabadságharcra. A megemlékezések sora Papolcon március 14-én ünnepi istentisztelettel kezdődik, melynek keretében felavatják a papolci származású Kiss Sándor honvédezredes emlékére állított márványtáblát. Igét hirdet Szőcs László kézdi-orbaiszéki esperes.

Március 15-i megemlékezés programja Sepsiszentgyörgyön


Március 15.


Koszorúzások, emlékünnepségek

11.30 Malomgát utca 3. szám – Incze Dénes százados sírja

12.00 Váradi József Általános Iskola – kőtömbös kopjafa

Lábas Ház – Váradi–Bartalis-emléktábla

Eresztevény – Gábor Áron-sírhely

12.30 Állomás negyed – az eprestetői csata emlékműve

13.00 belvárosi Erzsébet-park – gróf Mikó Imre-szobor

Őrkő – Váradi–Bartalis vesztőhelyi emlékmű

14.00 Városi Művelődési Ház – Kossuth Lajos-szobor

15.30 belvárosi Erzsébet-park – az 1848–49-es forradalom és szabadságharc emlékműve

11.00 református Vártemplom – cinterem

Gödri Ferenc főhadnagy és Márk Istvánné sírhelyei – a Gödri Ferenc Általános Iskola tanulói

Császár Bálint hadnagy sírhelye – a Székely Mikló Kollégium tanulói

Váradi–Bartalis-emléktábla – a Székely Mikó Kollégium és a Művészeti Líceum tanulói

Gödri Ferenc esperes sírhelye – a Református Kollégium tanulói

11.00 a református Vártemplom temetőkertje

Gyárfás Áron huszártrombitás, Gyárfás Károly százados, Óvári István huszár sírhelyei – Mikes Kelemen Líceum

Király József hadnagy, Téglás Gábor ágyúkovács, Páljános Sámuel tizedes sírhelyei – 6. sz. Általános Iskola

Kiss Dániel főhadnagy sírhelye – Székely Mikó Kollégium

Kiss István tizedes, Kovács Áron tűzmester, Sajtos János alhadnagy sírhelyei – Református Kollégium és Mezőgazdasági Iskolaközpont

Beke András őrmester, Demeter Sándor tűzmester sírhelyei – Művészeti Líceum

Sikó László hadnagy, Sikó László tizedes sírhelyei – Puskás Tivadar Líceum

Pallói Gyárfás Károly tizedes, Fadgyas Bálint főhadnagy, Szabó János honvéd sírhelyei – Kereskedelmi Líceum

Gyárfás Lajos százados, Demeter József főhadbiztos sírhelyei – Nicolae Colan Általános Iskola és Mezőgazdasági Iskolaközpont

12.00 katolikus temetőkert

Tuzson János őrnagy sírhelye – Székely Nemzeti Múzeum

Lengyel János hadnagy, Málnási Antal honvéd, Nagy Elek alezredes, Vajna Tamás főhadnagy sírhelyei – a Kós Károly Iskolaközpont tanulói

13.00 szemerjai református temetőkert

Bora István hadnagy, Serester László honvéd, Györgybíró Barabás tizedes sírhelyei – a Kiss Árpád Általános Iskola tanulói

16.00 városközpont – megemlékező ünnepség

Sötét éjben fényes csillagunk

– A Zalaegerszegi Hagyományőrző Huszárok, valamint a környező települések lovas fogatainak bevonulása

Szózat – rétyi Kováts András Fúvószenekar, karnagy Kelemen Antal; egyesített kórusok: Cantus Firmus és Magyar Férfidalárda, vezető: László Attila; Pro Musica és Szemerjai Református Dalárda, vezető: Sipos Zoltán; Laudate Kórus, vezető: Rózsa Imre; Kriza János Vegyes Kar, vezető: Benkő Enikő; a Mikes Kelemen Gimnázium kórusa, vezető: Szőts Dániel.

– Köszöntőbeszéd: Albert Álmos, Sepsiszentgyörgy polgármestere

– Balogh Ádám nótája, Most szép lenni katonának, Kossuth-nóta – egyesített kórusok

– A háromszéki kuruc hadak barcasági kiáltványa Erdély nemzeteihez – felolvassa Darvas László, a Tamási Áron Színház művésze

– Rákóczi-induló – rétyi Kováts András Fúvószenekar

– Petőfi Sándor: Rákóczi – elmondja Csia Ibolya, a Művészeti Líceum diákja

– Nemzeti dal – Szotyori Nagy Károly megzenésítése – egyesített kórusok

– Babits Mihály: A magyarok Istenéhez – elmondja Gecse Ramóna, a Művészeti Líceum diákja

– Dr. Darkó Jenő történészkandidátus, a Pest Megyei Múzeumigazgatóság megyei igazgatóhelyettese, ünnepi meghívott beszéde

– Kónya Lajos: A magyar nép történetének margójára – elmondja Molnár Gizella, a Tamási Áron Színház művésze

– Népdalok – előadja Thiesz Katalin

– Ft. Csintalan László római katolikus főesperes áldása

– A székely és a magyar himnusz.

* * * * *



Március 12.


Sepsiszentgyörgyön ma 14 óráig lehetett jelentkezni polgármester- illetve tanácstagjelölteknek az április 18-án sorra kerülő RMDSZ-előválasztásokra. A polgármesteri tisztségre két személy pályázik, Albert Álmos jelenlegi városvezető és Kelemen Tibor, a Kovászna megyei munkaerőügynökség igazgatója – tájékoztatott Orbán-Barra Gábor, a sepsiszentgyörgyi RMDSZ elnöke.

A megyei tanácsosi mandátumra 45-ön pályáznak – közölte a jelentkezési határidő lejárta után Tischler Ferenc ügyvezető elnök, a megyei választóbizottság tagja.

Kézdivásárhelyen tegnap zárult le a jelentkezési határidő, 46-on pályáznak a 19 tagú helyi tanácsba, és a jelenlegi önkormányzati képviselők közül 14-en próbálnak újabb mandátumot szerezni. A polgármesteri tisztségre egyedül Török Sándor jelenlegi városvezető nyújtotta be igényét.

. Illyefalván összmagyar előválasztást tartanak - jelentették be sajtótájékoztatójukon Tulit Attila és Gazda Zoltán, a Magyar Polgári Szövetség sepsiszéki elöljárói. A szervezet kezdeményezte ezt a megmérettetési formát azokon a településeken, ahol a magyarság számaránya nem éri el az 50 százalékot. Sepsiillyefalva nem tartozik ezek közé a községek közé, ám mégis a faluban megegyezés született arról, hogy az előválasztást közösen szervezik meg a Magyar Polgári Szövetség és az RMDSZ jelöltjei illetve a független pályázók. Gazda Zoltán közlése szerint, a községben és a hozzá tartozó településeken mozgóurnás előválasztást tartanak. Tulit Attila példaértékunek és követendőnek nevezte a faluban történt megegyezést. Az elképzelés szerint, Illyefalván, az előválasztáson kapott voksok alapján föl tudják majd állítani a rangsort a tanácsosi listán. A polgármesteri tisztségre pályázók esetében pedig konszenzus született, hogy az a jelöl, aki alul marad az előválasztásokon, elfogadja a megmérettetés eredményét, és visszalépik.

. Horia Grama prefektus a közigazgatási bíróságon támadta meg a zágoni tanács határozatát. A dokumentum szerint Zágon önkormányzata együttmuködési megállapodást kötött a magyarországi Rodostó Alapítvánnyal. Az egyezmény értelmében a zágoni tanács és a budapesti székhelyű civil szervezet közösen építenék újra Törökországban a rodostói Mikes Kelemen emlékházat. A prefektus okfejtése szerint a határozat azért törvénytelen, mert a helyhatósági jogszabály értelmében az önkormányzat, bár együttműködési határozatot fogadhat el idegen országok jogi személyiségeivel, de a munkálatok finanszírozása nem történhet az ország határain kívül. Egy év leforgása alatt ez a második eset, hogy a prefektus brósági eljárást indít a zágoni önkormányzat ellen. A kormánybiztos tavaly a magánerdészet létrehozása miatt fogta perbe a falu vezetoit.

. Sepsiszentgyörgyön közösen szervezik meg a március 15-i ünnepséget az RMDSZ és a Magyar Polgári Szövetség - mondta Gazda Zoltán önkormányzati képviselo, a Magyar Polgári Szövetség tagja. Gazda közölte, az RMDSZ helyi vezetoivel megállapodták abban, hogy az idei március 15-i megemlékezés teljesen politikamentes lesz, megmarad nemzeti ünnepnek, és nem kap semmilyen más vetületet. Tulit Attila alelnök hozzátette: "annak a lelkén fog száradni, ha nem a konszenzus szerint történik az ünnepség, aki átlépi ezt a megegyezést." Tulit közölte, a Székely Nemzeti Tanács helyi képviselői nem fognak koszorúkat elhelyezni az ünnepségeken, így akarják elkerülni azt, hogy bármilyen félreértés adódjon vagy támadás érje őket.

Követendõ példa Illyefalván

A Magyar Polgári Szövetség és az RMDSZ közös elõválasztást tart

Illyefalván összmagyar elõválasztást tartanak ? jelentették be sajtótájékoztatójukon Tulit Attila és Gazda Zoltán, a Magyar Polgári Szövetség sepsiszéki elöljárói.


Gazda Zoltán A szervezet kezdeményezte ezt a megmérettetési formát azokon a településeken, ahol a magyarság számaránya nem éri el az 50 százalékot. Sepsiillyefalva nem tartozik ezek közé a községek közé, ám mégis a faluban megegyezés született arról, hogy az elõválasztást közösen szervezik meg a Magyar Polgári Szövetség valamint az RMDSZ jelöltjei illetve a független pályázók.

Gazda Zoltán közlése szerint a községben és a hozzá tartozó településeken mozgóurnás elõválasztást tartanak, a megbízott személyek minden egyes portára bekopognak, mint fogalmazott "nem egy közvélemény-kutatás, hanem valós elõválasztás lesz Illyefalván."

Tulit Attila példaértékûnek és követendõnek nevezte a faluban történt megegyezést, mint mondta, az RMDSZ hangoztatta, hogy nagy és megbocsátó, mindenkit befogad, de összmagyar megméretkezésrõl hallani sem akart.

Az elképzelés szerint, Illyefalván, az elõválasztáson kapott voksok alapján föl tudják állítani a rangsort a tanácsosi listán. A polgármesteri tisztségre pályázók esetében pedig konszenzus született, hogy az a jelöl, aki alul marad az elõválasztásokon, elfogadja a megmérettetés eredményét, és visszalépik.

Nagy Zsuzsanna

Március 15-i megemlékezés programja Sepsiszentgyörgyön


Március 15.


Koszorúzások, emlékünnepségek

11.30 Malomgát utca 3. szám – Incze Dénes százados sírja

12.00 Váradi József Általános Iskola – kőtömbös kopjafa

Lábas Ház – Váradi–Bartalis-emléktábla

Eresztevény – Gábor Áron-sírhely

12.30 Állomás negyed – az eprestetői csata emlékműve

13.00 belvárosi Erzsébet-park – gróf Mikó Imre-szobor

Őrkő – Váradi–Bartalis vesztőhelyi emlékmű

14.00 Városi Művelődési Ház – Kossuth Lajos-szobor

15.30 belvárosi Erzsébet-park – az 1848–49-es forradalom és szabadságharc emlékműve

11.00 református Vártemplom – cinterem

Gödri Ferenc főhadnagy és Márk Istvánné sírhelyei – a Gödri Ferenc Általános Iskola tanulói

Császár Bálint hadnagy sírhelye – a Székely Mikló Kollégium tanulói

Váradi–Bartalis-emléktábla – a Székely Mikó Kollégium és a Művészeti Líceum tanulói

Gödri Ferenc esperes sírhelye – a Református Kollégium tanulói

11.00 a református Vártemplom temetőkertje

Gyárfás Áron huszártrombitás, Gyárfás Károly százados, Óvári István huszár sírhelyei – Mikes Kelemen Líceum

Király József hadnagy, Téglás Gábor ágyúkovács, Páljános Sámuel tizedes sírhelyei – 6. sz. Általános Iskola

Kiss Dániel főhadnagy sírhelye – Székely Mikó Kollégium

Kiss István tizedes, Kovács Áron tűzmester, Sajtos János alhadnagy sírhelyei – Református Kollégium és Mezőgazdasági Iskolaközpont

Beke András őrmester, Demeter Sándor tűzmester sírhelyei – Művészeti Líceum

Sikó László hadnagy, Sikó László tizedes sírhelyei – Puskás Tivadar Líceum

Pallói Gyárfás Károly tizedes, Fadgyas Bálint főhadnagy, Szabó János honvéd sírhelyei – Kereskedelmi Líceum

Gyárfás Lajos százados, Demeter József főhadbiztos sírhelyei – Nicolae Colan Általános Iskola és Mezőgazdasági Iskolaközpont

12.00 katolikus temetőkert

Tuzson János őrnagy sírhelye – Székely Nemzeti Múzeum

Lengyel János hadnagy, Málnási Antal honvéd, Nagy Elek alezredes, Vajna Tamás főhadnagy sírhelyei – a Kós Károly Iskolaközpont tanulói

13.00 szemerjai református temetőkert

Bora István hadnagy, Serester László honvéd, Györgybíró Barabás tizedes sírhelyei – a Kiss Árpád Általános Iskola tanulói

16.00 városközpont – megemlékező ünnepség

Sötét éjben fényes csillagunk

– A Zalaegerszegi Hagyományőrző Huszárok, valamint a környező települések lovas fogatainak bevonulása

Szózat – rétyi Kováts András Fúvószenekar, karnagy Kelemen Antal; egyesített kórusok: Cantus Firmus és Magyar Férfidalárda, vezető: László Attila; Pro Musica és Szemerjai Református Dalárda, vezető: Sipos Zoltán; Laudate Kórus, vezető: Rózsa Imre; Kriza János Vegyes Kar, vezető: Benkő Enikő; a Mikes Kelemen Gimnázium kórusa, vezető: Szőts Dániel.

– Köszöntőbeszéd: Albert Álmos, Sepsiszentgyörgy polgármestere

– Balogh Ádám nótája, Most szép lenni katonának, Kossuth-nóta – egyesített kórusok

– A háromszéki kuruc hadak barcasági kiáltványa Erdély nemzeteihez – felolvassa Darvas László, a Tamási Áron Színház művésze

– Rákóczi-induló – rétyi Kováts András Fúvószenekar

– Petőfi Sándor: Rákóczi – elmondja Csia Ibolya, a Művészeti Líceum diákja

– Nemzeti dal – Szotyori Nagy Károly megzenésítése – egyesített kórusok

– Babits Mihály: A magyarok Istenéhez – elmondja Gecse Ramóna, a Művészeti Líceum diákja

– Dr. Darkó Jenő történészkandidátus, a Pest Megyei Múzeumigazgatóság megyei igazgatóhelyettese, ünnepi meghívott beszéde

– Kónya Lajos: A magyar nép történetének margójára – elmondja Molnár Gizella, a Tamási Áron Színház művésze

– Népdalok – előadja Thiesz Katalin

– Ft. Csintalan László római katolikus főesperes áldása

– A székely és a magyar himnusz.

* * * * *



SPORT

Nemzeti ünnepünk alkalmából emlékfutást szervez a Gáll Lajos Futókör. A résztvevők március 13-án, szombaton Berecktől, Gábor Áron szülőfalujától Sepsiszentgyörgyig futnak, és minden faluban koszorút helyeznek el a forradalom emlékműveinél, kopjafáinál. Az útvonal: Bereck - Kézdimartonos - Ozsdola - Hilib - Gelence - Haraly - Zabola - Tamásfalva - Szörcse -Telek - Barátoss -- Cófalva - Réty - Angyalos - Gidófalva - Sepsiszentgyörgy. Bereckbe szombaton reggel fél nyolckor indul autóbusz a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Líceum elől. Bereckből, a tervek szerint 9 órakor indulnak a futók, és Sepsiszentgyörgyre este 6 óra után érkeznek meg. A március 15-e tiszteletére szervezett emlékfutásra bárki benevezhet.

Művelődés

. A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron színház társulata Moliere A nők iskolája című darabját a kamarateremben ma 18 órától adja elő.

. A Csíki Játékszín Bródy Sándor A medikus címu kétrészes színművét játssza ma 16 illetve 19 órától a baróti Művelődési Házban.

. Március 15-e tiszteletére ma 18 órától ünnepi tárlat nyílik a kézdivásárhelyi Céhtörténeti Múzeumban. A kiállításon helybéli és brassói muvészek munkái láthatók. A tárlatot Deák Ferenc magyartanár nyitja meg.

. "Szabadság, te szülj nekem rendet" mottóval az 1848-49-es szabadságharcot köszöntő ünnepség helyszíne lesz ma 17 órától a sepsiszentgyörgyi Városi Művelődési Ház. Fellép a Cantus Firmus Vegyes Kar, a Magyar Férfidalárda és a Művelődési Ház néptáncegyüttese.

Március 11.



Albert Álmos Alsóháromszéken közel 600-an igényeltek jelölési csomagot az RMDSZ-előválasztásokra – mondta Albert Álmos területi elnök. A Kovászna megyei településeken a lakosság 5 százalékos részvétele elégséges ahhoz, hogy érvényes legyen a szavazás – döntötték el a helyi RMDSZ-elöljárók. A kampányt saját finanszírozásából kell állja pályázó, és csak azok a személyek indulhatnak az RMDSZ-előválasztásokon, akik négyéves tevékenységükről beszámoltak a választmánynak.

Interjú Albert Álmos területi RMDSZ-elnököt meghallgathatják.

• Háromszéken a helyhatósági választások lebonyolítása elõtt biztosan nem köt protokollumot az RMDSZ a kormánypárttal - jelentette ki Albert Álmos, az RMDSZ alsóháromszéki elnöke. A területi elnök úgy gondolja, az egyezmény aláírása befolyásolhatja a választások eredményét, ezért kizártnak tartja, hogy a közeljövõben errõl megbeszélést folytassanak helyi szinten a Szociáldemokrata Párttal. Háromszéken utoljára 2002-ben kötött protollumot a két szervezet. Albert Álmos közölte, továbbra is azt tartja a megállapodás legfontosabb pontjának, hogy az intézményvezetõi tisztségek a lakosság nemzetiségi számarányának megfelelõen legyenek elosztva. A területi elnök valószínûnek tartja, hogy a kormánypárt helyi képviselõi kérni fogják Sepsiszentgyörgyön az egyik alpolgármesteri tisztséget. Ez a funkció nem képezheti alku tárgyát - jelentette ki Albert Álmos.

• A Magyar Polgári Szövetség Vezetõtanácsa arról döntött, hogy memorandumot készít, mely tartalmazni fogja a romániai magyar nemzeti közösség legégetõbb, megoldatlan problémáit - jelentette be mai sajtótájékoztatóján Tulit Attila, a szervezet alelnöke. A dokumentumot az MPSZ eljuttatja az európai közösségekhez, fórumokhoz. Tulit közlése szerint a memorandum elkészítéséhez a különbözõ kérdéskörök avatott ismerõit kérték fel, így az autonómia ügyében Csapó I. József, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács által kijelölt személyiség, a választási törvény módosításáról, diszkriminatív voltáról Gál Kinga, a sajtószabadságról és emberi jogokról Bakk Miklós, a magyar egyetem kérdésérõl pedig Brassai Zoltán és Vincze Gábor állít össze tájékoztatót. Az alelnök közölte, a dokumentum elkészítéséhez nem jelöltek ki záros határidõt, ám mint fogalmazott "az idõ sürget, éppen ideje, hogy egy ilyen jellegû memorandum megszülessen, amely összeállítására az elmúlt 14 év alatt a romániai magyarság érdekvédelmi képviselete nem gondolt."

• Országosan és összehangoltan jövõ héten elkezdõdik a támogató aláírásgyûjtés ahhoz, hogy a Magyar Polgári Szövetség indulhasson a helyhatósági választásokon - jelentette be mai sajtótájékoztatóján Tulit Attila, a szervezet alelnöke. Bár az új választási törvény jóváhagyása késik, és még nem került a képviselõház napirendjére sem, de a választópolgárok igénye miatt Erdély 15 megyéjében és Bukarestben nekikezdenek a támogató aláírások gyûjtéséhez, mondta az alelnök, majd hozzátette: elfogadhatatlan, hogy két és fél hónappal a választások elõtt még nincs választási törvény, így emiatt a polgárok az utolsó pillanatban kényszerhelyzetbe kerülnek. Tulit megfogalmazása szerint: Hasonló eljárás egy jogállamban megengedhetetlen. A támogatási aláírások gyûjtésével egyidõben a Magyar Polgári Szövetség "a szülõföld elhagyása nélküli, kettös állampolgárság igényét alátámasztó aláírásgyûjtésbe is kezd" - errõl döntött a szervezet vezetõtanácsa. Tulit Attila közölte: a nagyon rég megfogalmazott igényt igazoló íveket Magyarország kormányának juttatja el a szervezet.

SPORT

Nemzeti ünnepünk alkalmából emlékfutást szervez a Gáll Lajos Futókör. A résztvevõk március 13-án, szombaton Berecktől, Gábor Áron szülőfalujától Sepsiszentgyörgyig futnak, és minden faluban koszorút helyeznek el a forradalom emlékmûveinél, kopjafáinál. Az útvonal: Bereck - Kézdimartonos - - Ozsdola - Hilib - Gelence - Haraly - Zabola - Tamásfalva - Szörcse - Telek - Barátos - Cófalva - Réty - Angyalos - Gidófalva - Sepsiszentgyörgy. Bereckbe szombaton reggel fél nyolckor indul autóbusz a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Líceum elõl. Bereckbõl, a tervek szerint 9 órakor indulnak a futók, és Sepsiszentgyörgyre valamikor este 6 óra után érkeznek meg. A március 15-e tiszteletére szervezett emlékfutásra bárki benevezhet.

MÛVELÕDÉS

• A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron színház társulata Moliere A nõk iskolája címû darabját a kamarateremben holnap 18 órától adja elő.

• A Csíki Játékszín Bródy Sábdor A medikus címû kétrészes színmûvét játssza holnap 16 illetve 19 órától a baróti M•vel•dési Házban.

• Az Árkosi Mûvelõdési Központ és a Székely Nemzeti Múzeum ma 19 órától közös kortárs mûvészeti estet tart a sepsiszentgyörgyi Képtárban.

• Március 15-e tiszteletére holnap 18 órától ünnepi tárlat nyílik a kézdivásárhelyi Céhtörténeti Múzeumban. A kiállításon helybéli és brassói mûvészek munkái láthatók. A tárlatot Deák Ferenc magyartanár nyitja meg.

• "Szabadság, te szülj nekem rendet" mottóval az 1848-49-es szabadáságharcot köszöntõ ünnepség helyszíne lesz pénteken 17 órától a sepsiszentgyörgyi Városi Mûvelõdési Ház. Fellép a Cantus Firmus Vegyes Kar, a Magyar Férfidalárda és a Mûvelõdési Ház néptáncegyüttese.

Március 10.


Horia Grama • Horia Grama Kovászna megyei prefektus elképzelhetőnek tart egy helyi szinten megkötött protokollumot az RMDSZ és a kormánypárt között. Grama azt követően nyilatkozott ez ügyben, miután a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és a Szociáldemokrata Párt csúcsvezetése tegnap Bukarestben újabb együttműködési megállapodást írt alá. Háromszéken utoljára 2002-ben kötött protollumot a két szervezet. Az akkori megállapodást jó tapasztalatnak és példamutatónak értékelte sajtótájékoztatóján a háromszéki prefektus, annak ellenére, hogy az egyezmény több pontja nem valósult meg. Grama úgy gondolja, csak az RMDSZ helyi vezetőin múlik, hogy Kovászna megyében lesz vagy sem protokollum.

• Sepsiszentgyörgyön ciprusi vendégek jártak, akik a város sporttevékenységei iránt érdeklődtek – tájékoztatott Albert Álmos polgármester. Az edzőtáborban levő ciprusi csapattal érkezett két sportbefektetők is, akik a sportolási lehetségek iránt érdeklődtek. A város vezetőségével folytatott megbeszélésen elhangzott, hogy elsősorban közös sportrendezvények megszervezése érdekében szeretnének szorosabb kapcsolatot kialakítani Sepsiszentgyörgy önkormányzatával. Az egyeztetésen szó esett a műkorcsolyapálya befedéséről, a sugásfürdői sípálya modernizálásáról, egy kerékpározó út megépítéséről, és egy edzőterem létesítéséről is.

• A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron színház társulata Moliere A nők iskolája című darabját a kamarateremben ma 18 órától adja elő.

• Az Árkosi Művelődési Központ és a Székely Nemzeti Múzeum ma 19 órától közös kortárs művészeti estet tart a sepsiszentgyörgyi Képtárban.

• „Szabadság, te szülj nekem rendet” mottóval az 1848-49-es szabadságharcot köszöntő ünnepség helyszíne lesz pénteken 17 órától a sepsiszentgyörgyi Városi Művelődési Ház. Fellép a Cantus Firmus Vegyes Kar, a Magyar Férfidalárda és a Művelődési Ház néptáncegyüttese.

Március 9.


Horia Grama Alkalmatlan személyek vezetik a Kovászna megyei Áramszolgáltató Vállalatot – mondta mai sajtótájékoztatóján Horia Grama prefektus. A kormánybiztos egy héttel ezelőtt is jelezte, hogy elégededetlen azzal a móddal, ahogyan az említett intézmény elöljárói kezelték a Sepsikőröspatakon illetve Uzonban kialakult helyzetet. A két településen ugyanis már két hete nincs ivóvíz, miután az Electrica Részvénytársaság a felhalmozott adóságok miatt lekapcsolta a hálózatról a polgármesteri hivatalt, így az elektromos árammal működtetett vízpumpák is leálltak. Grama úgy tudja: az Áramszolgáltató Vállalat elöljárói idén a központi vezetéstől csupán 252 ezer dollárt kértek beruházásokra, miközben a szomszédos Hargita megye 12 millió dollárt igényelt a villanyhálózat korszerűsítésére. A prefektus bejelentette: teljesen alkalmatlannak tartja a vállalat vezetésével megbízott személyzetet, ezért kérte az illetékes hatóságot vizsgálja meg, hogy kompetens személyek vezetik-e a Kovászna megyei kirendeltséget.

Albert Álmos polgármester Nem érdekel az a mód, ahogyan Albert Álmos polgármester fizeti a zászlós-perben rá kirótt büntetést – jelentette ki mai sajtótájékoztatóján Horia Grama prefektus. Ennek ellenére a kormánybiztos a sajtó képviselőin keresztül figyelmezteti Albert Álmost, hogy a külföldről adományba kapott pénz után adót kell fizetni, és ha ezt elmulasztja, akkor a törvény értelmében újabb büntetésben lesz része. A városvezető havi bérének egyharmad értékét fizeti be a Pénzügyhöz, részletekben törleszti azt a 100 millió lejes büntetést, amelyet a román zászló hiányáért és a magyar nyelv használatáért rótt ki rá a prefektus. Albert Álmos az összeget abból a pénzből törleszti, amelyet tavaly a testvérvárosok polgármesterei a bírság kifizetése céljából adományoztak neki.

Önálló községgé vált Kézdialmás. Erről kormányhatározat születetett, amely a Hivatalos Közlönyben is megjelent. A település tavaly kérte az adminisztratív átszervezést, ezért tavaly augusztusban népszavazást tartottak a faluban. A sikeres referendum után Kézdialmás visszakapta községi rangját. A törvény értelmében a helyhatósági választásokig Horia Grama prefektus ideiglenes vezetőséget nevez ki a település élére. Petre Strachinaru, a Demokrata és Liberális Párt Kovászna Megyei Szövetségének szóvivője nem ért egyet azzal, hogy az új községek létrehozása a jelenlegi kormányzat ideje alatt történik. Strachinaru sajtótájékoztatóján elmondta, az adminisztratív átszervezés befolyásolhatja a helyhatósági választások kimenetelét.

Március 8.


Nőnapi üdvözlet • A Kovászna megyei Közlekedési Rendészet közleménye szerint az elmúlt évben egyetlen női gépkocsivezetőt sem kellett Kovászna megyében gyorshajtás vagy alkoholfogyasztás miatt megbüntetni – ezt ma hozta nyilvánosságra ez említett intézmény vezetősége. Ion Hutanu parancsnok elmondta, a nők nemzetközi napja alkalmából a háromszéki közlekedési rendészek ma 600 virágcsokrot illetve ugyanennyi üdvözletet osztottak szét a női gépkocsivezetők körében.

• Tavaly több mint 15 milliárd lejt irányítottak Háromszékről más megyékbe, miután a munkahelyteremtésre Bukarestből átutalt 27 milliárd lej kedvezményes kölcsönből csak 11,6 milliárd lejre nyújtották be igényüket a kis- és középvállalkozók – közölte Kelemen Tibor, a munkaerőügynökség vezetője. Az intézmény kimutatása szerint tavaly a kedvezményes kölcsönt felhasználók 112 munkahelyet teremtettek, melyből 60 állást a munkanélküliek foglalhattak el. Háromszéken az országos átlag fölötti a munkanélküliségi ráta, ezért ebben az esztendőben 37,3 milliárd lej kedvezményes kölcsön fölött rendelkezik az ügynökség. Ezzel a pénzzel közel 400 új munkahelyet lehetne létrehozni.

• Kovászna megyében bárki indulhat a helyhatósági előválasztásokon – mondta sajtótájékoztatóján Márton Árpád háromszéki parlamenti képviselő. A politikus bejelentette, a Magyar Polgári Szövetség is részt vehet az előválasztásokon, és ha bármelyik tagja csak egy szavazattal kap többet, mint az RMDSZ jelöltje, akkor a helyhatósági választásokon a több voksot összesítő személy indul a megpályázott tisztségért, függetlenül politikai hovátartozásától. Márton Árpád nem zárkózik el az előválasztás közös lebonyolításától, mint mondta, úgy gondolja, ez egy valóban demokratikus út lenne, hiszen a Magyar Polgári Szövetség tagjai négy évvel ezelőtt az RMDSZ színeiben jutottak be az önkormányzatokba. Háromszéken ezen a héten jár le a jelentkezési határidő az előválasztásokon való részvételre. Mindezidáig sem Sepsiszentgyörgyön, sem Kézdivásárhelyen nem pályázott senki még a polgármesteri tisztségre.

• Sepsiszentgyörgynek is lesz egy külföldi tőkével épülő nagy áruháza – jelentette be sajtótájékoztatóján Albert Álmos polgármester. A városháza véglegesítette a Billa üzlet-lánc vezetőivel azt a szerződést, amelyben a hivatal engedményezi az áruház felépítését. A Billa osztrák cég a fedett uszoda és a Mol-benzinkút közötti területen szeretné felépíteni az üzletet, amelynek megnyitását július végére ígérik.

• Nagy könyvtáraink a múltban és ma címmel tart előadást a kovásznafürdői Művelődési Házban Kiss Jenő, a Kovászna Megyei Könyvtár igazgatója. A rendezvény ma este 6 órától kezdődik.

• A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron színház társulata szerdán 18 órától a kamarateremben játssza Moliere a Nők iskolája című darabját.

Március 6.


Sepsiszentgyörgyön kiosztották a Mix Média-díjakat

Sepsiszentgyörgyön harmadik alkalommal osztották ki a Mix Média-díjakat. Akárcsak az elmúlt években, a színház épületében sorra kerülő gálán több meglepetésben volt részük mind a jelölteknek, mind a közönségnek. Minden volt, mint egy Oscar-díjkiosztáson: konferansziék, pulpitus, kivetítővászon, jelöltek, lezárt boríték, méltatás, köszönet és taps.


Tizenkét emlékplakett talált gazdára. Elsőként osztották ki a Next generation elnevezésű, fiatal tehetségeknek járó díjat, amelyet idén Cristina Vieru diáklány vehetett át, aki egy nemzetközi angol nyelvű vita-versenyen ért el kimagasló eredményt.

A legjobb kapcsolat a sajtóval című elismerést Stefan Rosculet, a sepsiszentgyörgyi tűzoltó-alakulat mindig segítőkész, udvarias és közlékeny szóvivője kapta.

A leggyakrabban szereplő téma kategóriájában az autonómia ügye vívott ki magának első helyezést. A díjat Tulit Attila, a Székely Nemzeti Tanács alelnöke vette át.

A legérdekesebb megvalósítások című elismerést Ioan Drusan tojáspatkoló kapta, aki 1001 szeget vert bele egyetlen tojásba.

A legkitartóbb háromszéki üzletember Simon Attila lett, a vállalkozó 420 ezer eurót áldozott a Sugás vendéglő felújítására.

A legmediatizáltabb személyiség díját idén is Albert Álmos polgármester vehette át, akivel a tavaly a legtöbbet foglalkozott a sajtó. A városvezető megköszönve a díjat, és előreláthatóan bízva saját sikerében a helyhatósági választásokon, reményét fejezte ki, hogy az elkövetkező négy évben is része lesz ebben az elismerésben. Bár gazdára talált Az év botránya elnevezésű díj, de az elmúlt évek gyakorlatához hasonlóan, átadása ezúttal is elmaradt, mert Bálint István volt kórházigazgató nem kívánta átvenni az elismerést.

Az év asszonya Balázs Mária, a Vöröskereszt Kovászna megyei igazgatója lett, aki az elmúlt esztendőben is sokat tett a rászorulók, az idősek és gyermekek megsegítéséért.

Az év bakija elnevezésű elismerést a fedett uszodát építtető polgármesteri hivatal képviseletében Albert Álmos városvezető vette át. Az ingatlan közel két évtizedig épült, és azonkívül, hogy azért nem lehet benne nemzetközi úszóversenyeket szervezni, mert a medencéje pár centivel kisebb a szabványosnál, sok más hibája is van. Egy kicsit ilyen, egy kicsit olyan, de a miénk - hangzott el a gálán.

Az év legfontosabb befektetése díját a Kovásznafürdőn épülő Pepsigyár képviselője vehette át.

Az év sportolójának Kelemen Ida aerobikedzőt választották, aki tavaly Guinness-rekordot állított fel, 24 órán keresztül tornázva. A díjátadás után Kelemen Ida bejelentette, hogy Londonból megkapta azt a szerződést, amely egy 720 órás aerobik-rekord felállítására szólítja fel.

Az év nyilatkozata díját Czimbalmos-Kozma Csaba alpolgármester érdemelte ki, aki a sepsiszentgyörgyi december elsejei ünnepről hiányzó Albert Álmost azzal mentette ki, hogy a polgármester a román nemzeti ünnepet megülni elutazott Gyulafehérvárra.

A Mix Média-díjkiosztó gála pezsgőbontással ért véget.

Nagy Zsuzsanna

Az EMNT elítéli a szabadságjogok korlátozását
Bayer Zsolt és Barki Éva Mária kitiltásának felülvizsgálatát kérik

Okkal feltételezhető, hogy az erdélyi magyar autonómia támogatása szolgált Bayer Zsolt magyarországi újságíró Romániából való kitiltása alapjául – írja sajtóközleményében az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Állandó Bizottsága.


A testület az üggyel kapcsolatosan nyilatkozatot fogalmazott meg, melyben leszögezi, hogy az eset az 1989-ben megdöntött Ceauşescu-rezsim rég meghaladottnak vélt gyakorlatát idézi. Az Állandó Bizottság levelében a diktatúrát bíráló Chrudinák Alajos televízióriporter egykori kitiltását, illetve Barki Éva Mária bécsi ügyvédnő, magyar emberjogi aktivista nemkívánatos személlyé való nyilvánítását is felhozza példaként.

Az EMNT Állandó Bizottsága úgy véli, a Magyar Nemzet újságírójának kitiltása mögött az autonómia ügyének a támogatása feltételezhető, hiszen Bayer többször is nyíltan állást foglalt a székelyek önrendelkezése mellett. Mint írják, erre enged következtetni Adrian Năstase miniszterelnöknek az a kijelentése, mely szerint nemkívánatos személynek nyilvánítja mindazokat a külföldi állampolgárokat, akik „az autonómia mellett foglalnak állást”.

Az EMNT, mint az erdélyi magyar közösségi önrendelkezés letéteményese, nyilatkozatában elítéli Bayer Zsolt kitiltását, és elfogadhatatlannak tartja azokat „a hatósági megnyilvánulásokat és intézkedéseket, melyek a demokrácia alapelveivel és az európai normákkal ellentétben korlátozni próbálják az egyetemes szabadságjogok gyakorlását.”

A testület felkéri a román kormány illetékeseit, hogy vizsgálják felül Bayer Zsolt és Barki Éva Mária ellenében hozott határozataikat. Ugyanakkor felszólítják az RMDSZ országos vezetőségét, hogy ne vállaljon közösséget a román kormányzat autonómia-törekvéseket akadályozó magatartásával.

Felhívják továbbá a nemzetközi emberjogi szervezetek és a sajtószabadság tiszteletben tartását ellenőrző szervezetek figyelmét, hogy „a román hatóságok ezen újabb intézkedése félelmet és bizonytalanságot kelt nem csak a romániai magyarság, hanem az egész román társadalom szintjén is”. Az EMNT Állandó Bizottsága úgy véli, az ehhez hasonló intézkedések nem a demokrácia intézményeinek és gyakorlatának megszilárdítását szolgálják, hanem a sajtószabadság korlátozásával és a jogállamiság szabályainak be nem tartásával aláássák az ország és a térség stabilitását.

Az EMNT nyilatkozatában arra kéri a Magyar Köztársaság kormányát, hogy hivatalos úton járjon közben mind a Bayer Zsolt elleni tilalom feloldása, mind az erdélyi autonómia-törekvéseket antidemokratikus módon gáncsoló román hatalmi intézkedések megszüntetése érdekében.

(NZS)

Március 5.


Ma Sepsiszentgyörgyre látogatott Ion Giurascu, az Országos Nyugdíjpénztár vezérigazgatója, aki délelőtt a Kovászna megyei kirendeltség vezetőségével illetve a sepsiszentgyörgyi nyugdíjasok egy csoportjával találkozott. Giurascu sajtótájékoztatóján elismerte, hogy más országokhoz viszonyítva Romániában alacsonyak a nyugdíjak, és nagyon nehéz helyzetben vannak főleg a mezőgazdasági nyugdíjasok. Az igazgató közölte, a kormány háromlépcsős nyugdíjemelést kezdeményez 2005 januárjától, a folyamat 2007-ben ér véget. Ennek értelmében legtöbb 24 százalékkal növekednek a nyugdíjak, amelyeket az országos minimálbérhez szeretnének igazítani. Giurascu közölte, nem tartja megvalósíthatónak Puskás Bálint szenátor javaslatát, mely szerint a nyugdíjasok az ingyenes utazási jegy helyet kapjanak ebédjegyet. A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a Kovászna megyei nyugdíjpénztárnak 700 milliárd lej kinnlevősége van, ugyanakkor megtudtuk: a megyében 511 személy kénytelen más munkát is vállalni havi nyugdíjjáruléka mellett.

• Az összeférhetetlenségi ügy csupán ürügy, amellyel egy választott magyar képviselőt, a polgári frakció vezetőjét el akarják távolítani a sepsiszentgyörgyi önkormányzatból – mondta sajtótájékoztatóján Tulit Attila városi tanácstag, a Magyar Polgári Szövetség sepsiszéki elnöke. Mint ismeretes, a Kovászna megyei prefektus kedden jelentette be, hogy a polgármester jelzése nyomán a kormányhivatal megállapította, Tulit esetében fennáll az összeférhetetlenség, miután első fokú rokona szerződéses viszonyban áll a városházával. Az önkormányzati képviselő úgy gondolja, politikai leszámolásról van szó, mint fogalmazott, „el kell bánni a székelyek autonómia-kérésének képviselőivel, bármi áron el kell hallgattatni a másként gondolkodókat”. Tulit felháborítónak és ízléstelennek tartja az eljárást, mint mondta az összeférhetetlenségi ügyben nincs tisztáznivalója illetve magyarázkodnivalója, és még semmiféle hivatalos értesítést nem kapott.

• Strasbourgban megkapták Albert Álmos polgármester beadványát, melyben a városvezető kéri a nemzetközi emberjogvédő fórumot, vizsgálja felül a sepsiszentgyörgyi zászlós-ügyet. Ezt sajtótájékoztatóján jelentette be a polgármester. Albert Álmost azért büntette meg a prefektúra, mert, a városháza tornyáról hiányzott a piros-sárga-kék zászló, és az intézmény hivatalos papírjain használták a magyar nyelvet. A végleges bírósági döntés nyomán a Pénzügy fizetésre szólította fel a polgármestert, aki részletekben törleszti a 100 millió lejes összeget, abból a pénzből, amely tavaly adományokból gyűlt össze. A nemzetközi emberjogvédő szervezet további adalékokat kért az ügyről, amelyeket Albert Álmos eljuttatott Strasbourgba.

• Vasárnap népszavazást tartanak Kézdiszentléleken. A referendumon a közigazgatásilag Kézdiszentlélekhez tartozó Kézdikővár és Kézdiszárazpatak önállósulásáról döntenek. A szenátus tegnap elfogadta Dálnok községgé válását, annak ellenére, hogy a településnek nincs 1500 lakosa. A román felsőház képviselőit úgy sikerült meggyőzni, hogy Dálnok Dózsa György parasztvezér szülőfaluja, így a honatyák a törvénytervezet mellett voksoltak – mondta Puskás Bálint háromszéki szenátor.

• Ma Sepsiszentgyörgyön tartózkodik Ion Giurascu, az Országos Nyugdíjpénztár Vezérigazgatója, aki a Kovászna megyei kirendeltség vezetőjével, Bartók Gabriellával folytat megbeszélést. Ion Giurascu ma délelőtt találkozik a háromszéki nyugdíjasok egy csoportjával is, és meghallgatja panaszaikat. Mint ismeretes országos szinten Kovászna megyében a legkisebbek a nyugdíjak.

• A Kovászna megyei munkaerőügynökség ma délelőtt a nőknek szervez állásbörzét. Kelemen Tibor, a hivatal igazgatója elmondta, a rendezvényre több mint 215 céget, kereskedelmi társaságot hívtak meg, amelyek közel 150 munkahelyet ajánlottak fel. A legtöbb állást a könnyűiparban és a kereskedelemben hirdettek meg. A Kovászna megyei munkaerőügynökség adatai szerint Háromszéken a munkanélküliek sorában több a férfi, ugyanis a megye számos külföldi tőkével létrehozott nadrággyárában több ezer nő talált magának állást.

• A festett kazettás mennyezetekről tart ma előadást Sepsiszentgyörgyön Pap Gábor. A rendezvény délután 6 órakor kezdődik a Megyei Könyvtár Gábor Áron termében.

• Sepsiszentgyörgyön, a Csíki utcai Corvina Könyvesházban ma 18 órától bemutatják Szakács István Péter székelyudvarhelyi író Jerikói lonc című elbeszéléskötetét. A rendezvény keretében Turcsán Péter Szellemi szennyesünk tisztítása címmel tart előadást Wass Albert-dokumentumok alapján.

• A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron színház társulata Moliere A nők iskolája című darabját holnap 19 órától a kamarateremben mutatja be. Az előadást vasánap is játsszák úgyszintén 19 órától, amikor a nőnapra való tekintettel a hölgyeknek ingyenes a belépés.

Március 4.


Tárgyalóasztalhoz ültek az RMDSZ és az MPSZ helyi elöljárói

„Eldöntött tény, hogy külön listán indulunk”

Összefogás a városért címmel hívta megbeszélésre Sepsiszentgyörgyön az RMDSZ Polgári Kör platformja a Magyar Polgári Szövetség helyi elöljáróit. A megbeszélés kitűzött célja volt a választásokra való felkészülés és az álláspontok közelítése. A tárgyaláson egyértelműen megfogalmazódott: az MPSZ nem kíván egy listán indulni az RMDSZ-szel.


A polgármesteri hivatal tanácskozótermében szemtől szembe ültek tárgyalóasztalhoz a felek, az RMDSZ képviseletében mások mellett jelen volt Albert Álmos polgármester, Demeter János megyei tanácselnök, Olosz Gergely alprefektus, a Magyar Polgári Szövetség részéről pedig Tulit Attila sepsiszéki elnök, Pethő István alpolgármester, illetve Kónya Ádám, Gazda Zoltán és Kovács István önkormányzati képviselők.

Albert Álmos polgármester Bevezetőjében Albert Álmos polgármester, a tanácson belüli egységes döntések fontosságát hangsúlyozva, azt rótta fel a másik oldalon levőknek, hogy a várost érintő fontos kérdésekben nem álltak ki az RMDSZ-frakció álláspontja mellett, és nemmel szavaztak. Tulit Attila válaszában leszögezte, a tanács Magyar Polgári Frakciója nem dacból hozta döntéseit, hanem a város polgárainak érdekeit tartotta szem előtt.

Kónya Ádám Kónya Ádám a hulladéktárolás ügyének megoldását, a városi kertészet hatékonyabb kihasználását, zöldövezetek létesítését, a Mikó-szobor környékének és a belváros épületeinek rendbetételét említve kiskirálynak nevezte a polgármestert, aki „szabadon garázdálkodhat a városlakók pénzével".

Demeter János megyei tanácselnök azt hangsúlyozta, hogy Háromszéknek politikailag erősnek kell lennie, és úgy véli, ez az RMDSZ-en belül is lehetséges. Demeter azt javasolta, a választás szabadsága helyett a szabadság választása lehetne a közös szlogen, indoklása szerint az erőfelaprózódás nem válik a megye magyarságának javára, mint mondta „erős identitású, együttgondolkodó csapatra lenne szükség".

Elhangzott a javaslat, hogy az RMDSZ-előválasztásokon mérettessen meg a két szervezet, és ekkor feltevődött a kérdés: az önkormányzati lista tetejére kinek a jelképe kerül? Gazda Zoltán azt hangsúlyozta, fölösleges az álegységet fenntartani akkor, amikor vannak olyan magyar polgárok, akik kiábrándultak az RMDSZ-ből. Gazda szerint meg kell adni ezeknek az embereknek az alternatívát, hogy válasszanak, ellenkező esetben távol maradnak a voksolástól, és így több román juthat be a tanácsba, mint eddig. A vita végére akkor került pont, amikor a Magyar Polgári Szövetség részéről elhangzott: Eldöntött tény, hogy külön listán indulunk!

Tulit Attila tanácsos Ellenfelekből ne váljunk ellenségekké! – hangsúlyozta Olosz Gergely alprefektus, majd közölte nem politikai okok, hanem az összeférhetetlenségi törvény megszegése miatt történt Tulit Attila tanácsosi tisztségéből való felmentése. Ha főbűnös vagyok, akkor miért kellett velem előválasztásokról beszélni – tette fel a kérdést Tulit, majd kijelentette: Tisztelt ítélőbíróság csak az ügyvédem jelenlétében válaszolok a hozzám intézett kérdésekre.

A megbeszélés végén Albert Álmos polgármester reményét fejezte ki, hogy fontos kérdésekben ezután is tárgyalóasztalhoz tudnak ülni a Magyar Polgári Szövetség és az RMDSZ helyi képviselői.

Nagy Zsuzsanna


• A Magyar Polgári Szövetség tagjai, akik RMDSZ-színekben jutottak be négy évvel ezelőtt az önkormányzatokba ne is számítsanak arra, hogy az RMDSZ kizárja őket soraiból – jelentette be mai sajtótájékoztatóján Albert Álmos alsóháromszéki területi elnök. Ez a döntés nem fog megszületni, hangsúlyozta Albert Álmos, aki úgy gondolja, a más szervezet színeiben indulóknak pontosan meg kellene fogalmazniuk, hogy melyik oldalon állnak. Tulit Attila, a Magyar Polgári Szövetség sepsiszéki elnöke, reagálva Albert Álmos kijelentésére, sajtótájékoztatóján közölte, ő már nem RMDSZ-tag, hiszen nem fizeti a tagsági díjat, és azt a járulékot sem, amelyet tanácsosi tiszteletdíjából kellene befizetnie a szövetségnek. Tulit úgy véli, már csak egy technikai kérdés, hogy őt még RMDSZ-tagként tartják számon. Gazda Zoltán önkormányzati képviselő szerint az RMDSZ szabályzatában nincs olyan paragrafus, amely előírná, hogy valaki nem lehet egyazon időben két szervezet tagja, ezért nem érti miért kellene a Magyar Polgári Szövetség tagjainak állást foglalniuk ez ügyben.

A Székely Nemzeti Tanács felhívása március 15-e megünneplésére

Politikamentes, egységteremtő nemzeti ünnepet

A közelgő nemzeti ünnep megszervezésében a települési és a széki tanácsok, valamint a Székely Nemzeti Tanács tevékenyen vegye ki részét – határozta el a testület Állandó Bizottsága Borsos Géza szervezési alelnök javaslatát figyelembe véve.


Az SZNT Állandó Bizottsága úgy döntött, hogy felhívással fordul elsősorban a települési székely tanácsokhoz, azzal a kéréssel, hogy kezdeményezzék a nemzeti ünnep megszervezését, illetve kapcsolódjanak be az illető helységben sorra kerülő március 15-i rendezvények lebonyolításába. Mint írják „azt mindenképpen elengedhetetlennek tartjuk, hogy a helyi székely tanács az ünnepség keretében koszorút helyezzen el a forradalom hőseinek emlékére.”

A testület felhívása szerint „a nemzeti ünnep, a nemzet hősei előtti méltó tisztelgés olyan közös cselekvést feltételez, amelynek mindenkoron mentesnek kell lennie az aktuálpolitikai megközelítésektől.” Az Állandó Bizottság úgy gondolja, hogy a települési és széki székely tanácsok, valamint a Székely Nemzeti Tanács által felvállalt nemzetstartégiai célok, jelesen a Székelység autonómiatörekvése olyan cél, „amely mellett Székelyföld magyar közössége egy emberként áll ki.”

A nagy elődök példájából táplálkozva bízzunk a nemzeti ünnep egységteremtő erejében – áll a közleményben.

(NZS)

• Albert Álmos polgármester ettől a hónaptól havi bérének egyharmad értékét fizeti be a Kovászna Megyei Pénzügyhöz. A sepsiszentgyörgyi Polgármesteri Hivatal megkapta a Pénzügy átiratát, hogy vonják le Albert Álmos fizetéséből azt a 100 millió lejes büntetést, amelyet a prefektus rótt ki a városvezetőre még két évvel ezelőtt. Mint ismeretes Albert Álmost azért bírságolta meg a prefektúra, mert a városháza tornyáról hiányzott a piros-sárga-kék zászló, és az intézmény hivatalos papírjain használták a magyar nyelvet. Albert Álmos mai sajtótájékoztatóján elmondta: nem fizeti ki egy tételben a büntetés értékét, ezért a hivatalban kiszámították, hogy mekkora összeget tesz ki polgármesteri fizetésének egyharmada, ugyanis a törvény értelmében ennyit vonhatnak le a városvezető béréből. Albert Álmos közölte: a megállapított öszeget azonban nem a fizetéséből, hanem abból a pénzből törleszti, amelyet a testvérvárosok polgármesterei és a helyi vállalkozók erre a célra adományoztak a városvezetőnek.

• Összefogás a városért címmel hívta megbeszélésre Sepsiszentgyörgyön az RMDSZ Polgári Kör platformja a Magyar Polgári Szövetség helyi elöljáróit. A megbeszélés kitűzött célja volt a választásokra való felkészülés és az álláspontok közelítése. A tárgyaláson egyértelműen megfogalmazódott: az MPSZ nem kíván egy listán indulni az RMDSZ-szel.

A megbeszélésen az RMDSZ képviseletében mások mellett jelen volt Albert Álmos polgármester, Demeter János megyei tanácselnök, Olosz Gergely alprefektus, a Magyar Polgári Szövetség részéről pedig Tulit Attila sepsiszéki elnök, Pethő István alpolgármester, illetve Kónya Ádám, Gazda Zoltán és Kovács István önkormányzati képviselők.

Bevezetőjében Albert Álmos polgármester, a tanácson belüli egységes döntések fontosságát hangsúlyozva, azt rótta fel a másik oldalon levőknek, hogy a várost érintő fontos kérdésekben nem álltak ki az RMDSZ-frakció álláspontja mellett, és nemmel szavaztak. Tulit Attila válaszában leszögezte, a tanács Magyar Polgári Frakciója nem dacból hozta döntéseit, hanem a város polgárainak érdekeit tartotta szem előtt.

Kónya Ádám a hulladéktárolás ügyének megoldását, a városi kertészet hatékonyabb kihasználását, zöldövezetek létesítését, a Mikó-szobor környékének és a belváros épületeinek rendbetételét említve kiskirálynak nevezte a polgármestert, aki „szabadon garázdálkodhat a városlakók pénzével".

Demeter János megyei tanácselnök azt hangsúlyozta, hogy Háromszéknek politikailag erősnek kell lennie, és úgy véli, ez az RMDSZ-en belül is lehetséges. Demeter azt javasolta, a választás szabadsága helyett a szabadság választása lehetne a közös szlogen, indoklása szerint az erőfelaprózódás nem válik a megye magyarságának javára, mint mondta „erős identitású, együttgondolkodó csapatra lenne szükség".

Elhangzott a javaslat, hogy az RMDSZ-előválasztásokon mérettessen meg a két szervezet, és ekkor feltevődött a kérdés: az önkormányzati lista tetejére kinek a jelképe kerül? Gazda Zoltán azt hangsúlyozta, fölösleges az álegységet fenntartani akkor, amikor vannak olyan magyar polgárok, akik kiábrándultak az RMDSZ-ből. Gazda szerint meg kell adni ezeknek az embereknek az alternatívát, hogy válasszanak, ellenkező esetben távol maradnak a voksolástól, és így több román juthat be a tanácsba, mint eddig. A vita végére akkor került pont, amikor a Magyar Polgári Szövetség részéről elhangzott: Eldöntött tény, hogy külön listán indulunk!

A megbeszélés végén Albert Álmos polgármester reményét fejezte ki, hogy fontos kérdésekben ezután is tárgyalóasztalhoz tudnak ülni a Magyar Polgári Szövetség és az RMDSZ helyi képviselői.

Március 3.


A Székely Nemzeti Tanács felhívása március 15-e megünneplésére

Politikamentes, egységteremtő nemzeti ünnepet

A közelgő nemzeti ünnep megszervezésében a települési és a széki tanácsok, valamint a Székely Nemzeti Tanács tevékenyen vegye ki részét – határozta el a testület Állandó Bizottsága Borsos Géza szervezési alelnök javaslatát figyelembe véve.


Az SZNT Állandó Bizottsága úgy döntött, hogy felhívással fordul elsősorban a települési székely tanácsokhoz, azzal a kéréssel, hogy kezdeményezzék a nemzeti ünnep megszervezését, illetve kapcsolódjanak be az illető helységben sorra kerülő március 15-i rendezvények lebonyolításába. Mint írják „azt mindenképpen elengedhetetlennek tartjuk, hogy a helyi székely tanács az ünnepség keretében koszorút helyezzen el a forradalom hőseinek emlékére.”

A testület felhívása szerint „a nemzeti ünnep, a nemzet hősei előtti méltó tisztelgés olyan közös cselekvést feltételez, amelynek mindenkoron mentesnek kell lennie az aktuálpolitikai megközelítésektől.” Az Állandó Bizottság úgy gondolja, hogy a települési és széki székely tanácsok, valamint a Székely Nemzeti Tanács által felvállalt nemzetstartégiai célok, jelesen a Székelység autonómiatörekvése olyan cél, „amely mellett Székelyföld magyar közössége egy emberként áll ki.”

A nagy elődök példájából táplálkozva bízzunk a nemzeti ünnep egységteremtő erejében – áll a közleményben.

(NZS)

• Keresztély Irma, Kovászna megyei fõtanfelügyelõ cáfolja Adrian Vlad Casunean kormánypárti parlamenti képviselõ állítását, mely szerint egyes háromszéki óvodák titkárnõi állásait a tanfelügyelõség csak a magyar sajtóban hirdette meg. A fõtanfelügyelõ asszony elmondta, a törvényes elõírásoknak megfelelõen az állásokat 30 nappal a versenyvizsga elõtt meghirdették mind a magyar, mind a román megyei napilapokban, és a felhívásban nem volt feltüntetve a magyar nyelv ismeretének kizáró jellege. Adrian Vlad Casunean múlt heti sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy interpellálni készül ez ügyben a parlamentben, és kérni fogja a tanügyminisztériumot, végezzen átfogó vizsgálatot a háromszéki tanfelügyelõségen.

• A Kovászna megyei kormányhivatal elöljárói, Horia Grama prefektus és helyettese Olosz Gergely, valamint Nicolae Carlenescu fõtitkár tavaly 547 fogadóórát tartottak õ adja hírül a prefektúra sajtóközleménye. A dokumentum szerint 2002-höz viszonyítva tavaly 3,4 százalékkal növekedett a meghallgatások száma. A lakossági panaszok többsége a föld- és erdõtulajdonjog rendezésére, az államosított házak visszaadására és különbözõ szociális problémákra vonatkozott. Horia Grama úgy értékeli, hogy azért emelkedett a hivatalhoz fordulók száma, mert az utóbbi idõben a lakosság bizalma megnövekedett a kormánypárt iránt.

Szilágyi Zsolt magyarázatot kér Ioan Rus belügyminisztertől „Európa ki fogja utasítani Romániát”

Ha Románia ki fogja utasítani az európai újságírókat, Európa ki fogja utasítani Romániát – jelentette ki a román parlament alsóházában elhangzott politikai nyilatkozatában Szilágyi Zsolt képviselő. A politikus felszólalásában magyarázatot kér Ioan Rus belügyminisztertől Bayer Zsolt magyarországi újságíró Romániából való kitiltására.


Szilágyi Zsolt Nyilatkozatában Szilágyi kijelentette: „Sokan vagyunk ebben az országban, akik azt hittük, hogy egy demokratikus társadalomban elképzelhetetlenek az ilyen eljárások. Sokan vagyunk, akik 1989 decemberében azt reméltük, hogy a régi rendszer jól ismert módszerei többé nem térhetnek vissza. De íme, ez nem igaz.”

A képviselő nehezményezi, hogy azon a héten, amikor Románia parlamentje ratifikálta a NATO-csatlakozási egyezményt, egy újságírót nem engednek be az országba. Szilágyi föltette a kérdést: „Veszélyezteti a nemzetbiztonságot, zavar valakiket, párthatározat született a kitiltásáról, vagy a nemzetbiztonság őrzésével megbízott intézmények döntöttek úgy, hogy Bayer Zsolt feketelistára kerüljön?”

Szilágyi Zsolt felszólalásában párhuzamot vont az 1989 előtti és utáni időszak között, mondván: sok olyan etnográfust, nyelvészt, kutatót, egyetemistát, aki a kommunizmus idején Erdélybe, a csángókhoz vagy a Székelyföldre jött, kiutasítottak anélkül, hogy közölték volna velük, mi a valódi oka annak, hogy megtiltották, ne lépjenek be az országba. Hozzátette: Akárcsak annak idején, hivatalosan most sem közölnek semmit.

A politikus szerint ez az eljárás megszegi az Idegenrendészeti törvény 8-as számú cikkelyének 4. bekezdését, mely kimondja: „A Romániába való belépés megtagadására vonatkozó intézkedést a határrendőrségi szerveknek meg kell indokolniuk, és arról azonnal értesíteni kell az érintett személyt és a Külügyminisztérium keretében működő Konzuli Kapcsolatok Igazgatóságát.”

Szilágyi Zsolt politikai nyilatkozatában Ioan Rus belügyminiszterhez fordult, és magyarázatot kért arra, hogy „miért nem tartották be ezt a törvényt, és miért nem hozzák az érintett személy és a nyilvánosság tudomására azokat az okokat, amelyek ennek a döntésnek az alapját képezték?” A képviselő a következő kérdésekre vár egyebek mellett választ a szaktárca vezetőjétől: „Ön úgy véli, hogy a NATO-ba frissen meghívott Romániának tartania kell egy újságíró gondolataitól? Úgy véli, hogy azon újságírók kitiltása, akik nem a kormány szája íze szerint írnak, közelebb viszi Romániát Európához? Úgy véli, hogy az újságírók kitiltásával gondolataikat is megállíthatják a határon? Úgy gondolja, hogy a cikkek, a könyvek letartóztathatóak a határon? Mit sugall ez a félelem, tisztelt Rus miniszter úr? Azt, hogy a hatóságok félnek a véleménynyilvánítás szabadságától? Hogy félnek egy újságíró gondolataitól? Hogy az egyetlen, amit a nem az önök kedve szerint író újságíró gondolatai ellen tehetnek, az, hogy nem engedik belépni az országba, hogy korlátozzák a mozgásszabadságát?”

Szilágyi kérte a belügyminisztertől, hogy különös tekintettel azokra a nemzetközi emberjogi egyezményekre, amelyeket Románia aláírt illetve ratifikált, vizsgálja meg a döntés törvényességét, és tárja fel, hogy nem történt-e hivatali visszaélés.

A magyar politikus felszólalásában megemlítette Victor Roncea román újságíró esetét, akit kitiltottak Ukrajnából, mert bírálta az ottani románok jogainak megsértését. Párhuzamot vonva a két eset között Szilágyi kéri a romániai civil társadalom képviselőit, az újságírókat, parlamenti kollégáit, és „mindazokat, akik hisznek az értelem erejében, a szó szabadságában, az emberi jogokban és az Európa eme részében élő nemzetek szabadságában és jólétének megteremtésében, legyenek szolidárisak, ne hagyják, hogy ilyen dolgok történhessenek, és álljanak ki azok mellett, akiknek bántódásuk esik, amiért van bátorságuk kimondani illetve leírni, amit látnak és hallanak, szót mernek emelni azok érdekében, akik nehéz helyzetben vannak.”

Szilágyi Zsolt felszólította a minisztert, tartsa tiszteletben a vélemények sokféleségét, és fogadja el, hogy „abban az Európában, amely felé állításunk szerint tartunk, a véleménykülönbség nem számít a nemzetbiztonság elleni merényletnek.” Ugyanakkor a képviselő kérte, hogy vonják vissza a Bayer Zsolt újságíró kiutasítására vonatkozó döntést, és vonják vissza mindazok kitiltását, akik azért nem léphetnek be az országba, mert szolidaritást vállaltak a romániai magyarokkal, éppen úgy, mint Victor Roncea az ukrajnai románokkal.

Ha Románia ki fogja utasítani az európai újságírókat, Európa ki fogja utasítani Romániát – szögezte le Szilágyi Zsolt, majd hozzátette: ebben az esetben sosem kerül azon országok sorába, amelyek teljesítik a koppenhágai feltételeket, és amelyek nem csupán a nyilatkozatok szintjén, hanem a gyakorlatban is tiszteletben tartják az emberi jogokat.

(NZS)

• Ma tárgyalóasztalhoz ülnek Sepsiszentgyörgyön az RMDSZ Polgári Kör elnevezésű platformjának és a Magyar Polgári Szövetségnek a képviselői. Az RMDSZ Polgári Köre által kezdeményezett megbeszélés Összefogás a városért címet viseli. A meghívó szerint „a nyitottság jegyében, a választásokra való felkészülés és az álláspontok közelítése érdekében a sepsiszentgyörgyi RMDSZ Polgári Köre ma 18 órára a polgármesteri hivatal gyűléstermébe hívja találkozóra a Magyar Polgári Szövetség képviselőit." Sztakics Éva, a Polgári Kör szóvivője arról tájékoztatott, hogy személyesen adta át Tulit Attilának, a Magyar Polgári Szövetség sepsiszéki elnökének az RMDSZ meghívóját. Sztakics Éva közölte, megtették ezt a lépést a Magyar Polgári Szövetség felé, annak reményében, hogy a megbeszélésen sikerül félretenni az előítéleteket, és a város érdekében tudnak közösen cselekedni. Tulit Attila, a Magyar Polgári Szövetség sepsiszéki elnöke elfogadta a meghívást. Az RMDSZ Polgári Köre részéről mások mellett a tanácskozáson részt vesz Albert Álmos polgármester is.

• A sepsiszentgyörgyi Közigazgatási Főiskolán korrupció-gyanús esetet vizsgál az ügyészség, miután 11 diák feljelentést tett a rendőrségen az intézmény egyik tanára ellen – jelentette be sajtótájékoztatóján Costica Balhui, a gazdasági rendőrség parancsnoka. A diákok azzal vádolják Kocsis László Lajost, hogy egy- és kétmillió lej közötti összegeket fogadott el tőlük, hogy átmenő jegyet kaphassanak a vizsgákon. Kocsis László szerint az ellene felhozott vádak valótlanak. A kivizsgálás folytatódik.

• Jászai Mari-díjat vehet át március 13-án Pállfy Tibor, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház színművésze. Pállfy Tibor művészeti munkája elismeréseként részesül a Jászai Mari-díjban, amelyet a budapesti Iparművészeti Múzeum aulájában Hiller Istvántól, a Nemzeti Kulturális Örökség Miniszterétől vehet át.

• A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház társulata szombaton és vasárnap 19 órától a kamarateremben játssza Moliere A nők iskolája című darabját.

Március 2.


A Székely Nemzeti Tanács felhívása március 15-e megünneplésére

Politikamentes, egységteremtő nemzeti ünnepet

A közelgő nemzeti ünnep megszervezésében a települési és a széki tanácsok, valamint a Székely Nemzeti Tanács tevékenyen vegye ki részét – határozta el a testület Állandó Bizottsága Borsos Géza szervezési alelnök javaslatát figyelembe véve.


Az SZNT Állandó Bizottsága úgy döntött, hogy felhívással fordul elsősorban a települési székely tanácsokhoz, azzal a kéréssel, hogy kezdeményezzék a nemzeti ünnep megszervezését, illetve kapcsolódjanak be az illető helységben sorra kerülő március 15-i rendezvények lebonyolításába. Mint írják „azt mindenképpen elengedhetetlennek tartjuk, hogy a helyi székely tanács az ünnepség keretében koszorút helyezzen el a forradalom hőseinek emlékére.”

A testület felhívása szerint „a nemzeti ünnep, a nemzet hősei előtti méltó tisztelgés olyan közös cselekvést feltételez, amelynek mindenkoron mentesnek kell lennie az aktuálpolitikai megközelítésektől.” Az Állandó Bizottság úgy gondolja, hogy a települési és széki székely tanácsok, valamint a Székely Nemzeti Tanács által felvállalt nemzetstartégiai célok, jelesen a Székelység autonómiatörekvése olyan cél, „amely mellett Székelyföld magyar közössége egy emberként áll ki.”

A nagy elődök példájából táplálkozva bízzunk a nemzeti ünnep egységteremtő erejében – áll a közleményben.

(NZS)

• Sepsikőröspatak és Uzon lakói egy hete maradtak ivóvíz nélkül, miután az Electrica Áramszolgáltató Vállalat a felhalmozott adósságok miatt lekapcsolta a hálózatról a polgármesteri hivatalt, így az elektromos árammal működtetett vízpumpák is leálltak. A Prefektúra a Kovászna Megyei Önkormányzattal közösen egyelőre valamilyen áthidaló megoldást keres az áldatlan állapot megszüntetésére – jelentette be mai sajtótájékoztatóján Horia Grama prefektus. A kormánybiztos elmondta, nem egy nagy összegről van szó, Kőröspatak 470, míg Uzon 380 millió lejjel tartozik az áramszolgáltatónak, és úgy véli banki kölcsönnel ki lehetne fizetni ezt az összeget, az állami költségvetésből pedig kiegészítést lehet kérni. Grama ugyanakkor elégedetlen a helyi Áramszolgáltató Vállalat vezetőségének az ügyhöz való viszonyulásától, mint mondta, akárhányszor fordult az intézményhez, soha nem volt építő hozzáállásuk a problémákhoz, valamennyi esetben elutasító választ adtak. A kormánybiztos bejelentette: az Országos Villamosenergia-szolgáltató Igazgatósághoz fordult, és kérte, vizsgálják meg, hogy kompetens személyek vezetik-e a Kovászna megyei kirendeltséget.

egy szép ember A Kovászna megyei Prefektúra mai hatállyal elrendeli Tulit Attila helyi tanácstag leváltását – jelentette be sajtótájékoztatóján Horia Grama prefektus. Tulit Attila RMDSZ-színekben jutott be a helyi önkormányzatba, jelenleg a szövetség frakciójából kivált Magyar Polgári Frakció elnöke. Grama indoklása szerint a polgármester jelzése nyomán vizsgálta meg a kormányhivatal, hogy Tulit Attila esetében fennáll-e az összeférhetetlenség, miután a tanácstag elsőfokú rokona, a Consic Részvénytársaság igazgatója, szerződéses viszonyban áll a városházával. A prefektus kijelentette, a kormányhivatal ellenőrzése nyomán a törvénytelenség beigazalódott, ezért a vonatkozó jogszabály értelmében Tulit Attilát felmentik tanácsosi tisztségéből. Grama hozzátette, az önkormányzati képviselőnek 30 nap áll a rendelkezésére, hogy a közigazgatási bíróságon megfellebbezze a döntést. Tulit Attila megkeresésemre nem kívánta kommentálni a prefektus eljárását, mint mondta, akkor hozza nyilvánosságra álláspontját, miután kézhez kapja a kormányhivatal levelét.

• Az államosított ingatlanok visszaigénylését szabályozó törvény értelmében a Kovászna megyei prefektúrára 651 kérést nyújtottak be a kommunizmus ideje alatt elkobzott épületek tulajdonosai vagy azok leszármazottai – adja hírül a kormányhivatal sajtóközleménye. A dokumentum szerint az igénylések mintegy 10 százalékára született jegyzőkönyv, a kártérítés értéke 22,2 milliárd lejt tesz ki. Horia Grama prefektus elmondta, a bizottság úgy döntött, hogy 17,5 milliárd lejt készpénzben, a fennmaradó összeget pedig részvényekben és birtoklevelekben törlesztik a jogosultaknak. A 651 kérésből 129-et még tanulmányoz a bizottság, 9 ügy polgári per tágyát képezi, 112 esetben külföldi állampolgár kér kárpótlást, 442 iratcsomót pedig eljutattak azoknak az intézményeknek, amelyek ügyintézése alatt áll a visszaigényelt ingatlan. A sajtóközlemény szerint a testület pénzbeli kárpótlást javasolt a málnásfürdői Általános Iskola, a Prefektúra, a hídvégi óvoda, a baróti Tanulók Háza, és a vargyasi Polgármesteri Hivatal esetében.

• Adrian Vlad Casunean Kovászna megyei szociáldemokrata honatya interpellálni készül a parlamentben, mert a háromszéki tanfelügyelőség csak a magyar sajtóban hirdetett meg néhány óvodai titkárnői állást. Casunean sajtótájékoztatóján bejelentette: a Tanfelügyelőség eleve kizárta annak az esélyét, hogy román szakemberek is pályázhassanak az említett munkahelyekre. A román politikus kérni fogja a Tanügyminisztériumot, hogy végeztessen átfogó vizsgálatot ebben az ügyben. Casunean azt is kifogásolja, hogy a román tanfelügyelők nem jelentették az esetet a kormánypárt helyi elöljáróinak.

• A Marosvásárhelyi Gruppen Hecc Társulat és az autóstop MS együttes A meztelen igazság című zenés-táncos politikai kabaréját ma este fél 8-tól a sepsiszentgyörgyi Kultúrpalotában mutatja be.

• A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház társulata szombaton és vasárnap 19 órától a kamarateremben játssza Moliere A nők iskolája című darabját.

Március 1.

Az SZNT állásfoglalása Székelyföld autonómia-statútumáról

„Egyetlen esélyünk, ha ma szólunk!”

A Székely Nemzeti Tanács Székelyföld őshonos, szülőföldjén többségben levő közösségének akaratából nyilvánította ki Székelyföld autonómiájához való jogát – szögezi le ma kiadott sajtóközleményében az SZNT Állandó Bizottsága.

A közvetlen és közvetett demokráciát gyakorolva, a helyi, regionális és nyelvi európai charták rendelkezéseivel azonosulva, az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet koppenhágai és genfi dokumentumaiban feltüntetett demokratikus eszközöket magáénak tekintve, a Kormány és Államfők Bécsi Nyilatkozatában vállalt politikai kötelezettségek betartását igényelve, az Európa Tanács 1993/1201-es számú Ajánlásában, és 2003/1134-es számú Határozatában feltüntetett területi autonómiához való jogot nemzeti önazonossága védelmének tekintve, az Európai Unió demokratikus jogállamaiban gyakorlattá vált területi autonómiákat követendő példának tartva, a Székely Nemzeti Tanács, a székelység nevében, közképviseleti hatáskörét és megbízatását teljesítette, amikor a Székelyföld autonómia-statútumára vonatkozó törvénytervezetet véglegesítette, jóváhagyta és Románia képviselőháza elé juttatta – szögezi le állásfoglalásában az Állandó Bizottság.

A testület tagjai kijelentik „felelősségünk tudatában nyilatkozzuk, hogy az európai integráció folyamatában az utolsó lehetőség esélyt teremteni Székelyföld többségi magyar nemzetiségű lakói számára, hogy a történelmi régió, amelyben őshonosak, a parlamenti demokrácia eszközével nyerhesse el különleges hatáskörökkel is felruházott területi autonómiáját, amely számukra meghozza a teljes és tényleges egyenlőséget.”

Az Állandó Bizottság szerint vannak, akik az erdélyi magyarság és a székelység autonómiatörekvéseit megjelenítő statútumokat már 1993-tól kezdődően, s még ma is, „nem kellő időben, nem kellő formában és nem kellő tartalommal” megfogalmazottaknak minősítik. Az állásfoglalást álaírók úgy vélik, hogy Székelyföld autonómia-statútuma, amelyet Románia képviselőházába a felkért igen magas felelősségtudattal és felelősségvállalással rendelkező képviselők törvénytervezetként nyújtottak be, a közakaratot, az európai jogrendet, az európai gyakorlatot véve alapul, tartalmazza mindazokat a hatásköröket, jogosítványokat és intézményeket, amelyeket az európai jogállamok autonóm közösségei elnyertek, s amelyek a székelység számára is a teljes és tényleges egyenlőséget szavatolják.

A testület tagjai úgy gondolják, hogy a párbeszédre Székelyföld autonómiájáról csakis akkor van esély, ha a statútummal Románia Parlamentje, az Európai Unió, az Európa Tanács, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet szembesül. Mint írják: „esély Székelyföld autonómiájának törvény általi szavatolására csakis akkor adódik, ha a lakóterületéhez történelmileg kötődő magyar nemzeti közösség a területi önkormányzásra való igényét megfogalmazza és statútum formájában a Parlamentbe juttatja.”

Végül a Székely Nemzeti Tanács Állandó Bizottsága leszögezi „Székelyföld autonómiáját most, a még nyitott integrációs fejezetek tárgyalásakor kell határozottan, a demokrácia eszközével igényelnünk és nem a tárgyalási fejezetek lezárása, 2004 után. Egyetlen esélyünk, ha ma szólunk!”

Nagy Zsuzsanna


* * * * *

• Tárgyalóasztalhoz ülnek Sepsiszentgyörgyön az RMDSZ Polgári Kör elnevezésű platformjának és a Magyar Polgári Szövetségnek a képviselői. Az RMDSZ Polgári Köre ma kiadott sajtóközleményében adja hírül, hogy Összefogás a városért címmel szervez megbeszélést a Magyar Polgári Szövetség elöljáróival. A meghívó szerint "a nyitottság jegyében, a választásokra való felkészülés és az álláspontok közelítése érdekében a sepsiszentgyörgyi RMDSZ Polgári Köre március 3-án, szerdán 18 órára a polgármesteri hivatal gyűléstermébe találkozóra hívja a Magyar Polgári Szövetség képviselőit. Sztakics Éva a Polgári Kör szóvivője arról tájékoztatott, hogy ma személyesen adta át Tulit Attilának, a Magyar Polgári Szövetség sepsiszéki elnökének az RMDSZ meghívóját. Sztakics Éva közölte, megtették ezt a lépést a Magyar Polgári Szövetség felé, annak reményében, hogy a megbeszélésen sikerül félretenni az előítéleteket, és a város érdekében tudnak közösen cselekedni. Tulit Attila, a Magyar Polgári Szövetség sepsiszéki elnöke elfogadta a meghívást. Az RMDSZ Polgári Köre részéről mások mellett a tanácskozáson részt vesz Albert Álmos polgármester is.


• A Szociáldemokrata Párt Kovászna megyei Szövetsége 6 milliárd lejt kért a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul tér felújítására. Mint ismeretes, a helyi románság évek óta felrója a városháza illetékeseinek, hogy nem fordítanak kellő figyelmet a szoborcsoport környékének rendbetételére. Ebben az ügyben tüntetést is szervezett már a helyi román közösség, azóta több, Sepsiszentgyörgyön megfordult vezető román politikus ígért támogatást, de pénzt még egyik sem küldött. Adrian Vlad Casunean kormánypárti parlamenti képviselő sajtótájékoztatóján bejelentette: ebben az ügyben felkereste Ioan Rus belügyminisztert, aki még erre a hétre ígérte a 6 milliárd lej átutalásáról szóló kormányhatározat megszületését.


• Ismét nőtt a háromszéki munkanélküliségi mutató. A Kovászna megyei Munkaerőügynökség adatai szerint januárhoz viszonyítva 0,10 százalékkal nőtt az állástalanok száma. Jelenleg a megyében a munkanélküliségi ráta 8,15 százalékos. Háromszéken több mint 7800 állástalan személyt tartanak nyilván, a legtöbb munkanélki, 3662-en Sepsiszentgyörgyön és környékén élnek. Ebben a hónapban elbocsátások várhatóak a Köpeci Szénbányáktól, a sepsiszentgyörgyi Autóvillamossági gyártól, ugyanakkor a brassói nagy vállalatoknál történő átszervezések miatt több Kovászna megyei, a Cenk alatti városban dolgozó személy kerül az utcára.


• Alkotmányellenes törvénykezdeményezésnek nevezte a Székely Nemzeti Tanács képviselőházba benyújtott autonómiatervezetét Adrian Vlad Casunean kormánypárti honatya. A román politikus hozzátette: valószínű Birtalan Ákos parlamenti képviselő egészségi állapota súlyosbodott, ha „képes volt elvállalni” a statútum támogatását. Casunean sajtótájékoztatóján, az Alkotmány paragrafusaira hivatkozva, bizonyítgatta a dokumentum törvénytelenségét, mint mondta, a tervezet sérti Románia szuveranitását, nemzeti jelképeit, az állam hivatalos nyelvét, és az ország közigazgatási beosztását. Casunean úgy látja, amellett, hogy az RMDSZ elítéli a Székely Nemzeti Tanács cselekedeit, határozott lépeseket kellene tennie annak érdekében, hogy megbüntesse azokat a parlamenti képviselőit, akik szerepet vállalnak a tanács munkájában.


• Jelenleg nincs árvízveszély Kovászna megyében – tájékoztatott Ion Florescu, a háromszéki Polgárvédelmi Igazgatóság vezetője. Florescu elmondta, két helységből jeleztek kisebb problémát, ahol a vízszint meghaladta a megengedett mértéket. Bardóc és Lemhény környékén kellett beavatkozni, Bardóc községben robbanóanyaggal zúzták szét a Kormos patakon levő jégtömböt, a Lemhény mellett áthaladó folyó pedig kiöntött az útra, 30 centiméterrel meghaladva a megengedett vízszintet. Ion Florescu közölte, az Olt folyón nem voltak gondok, lakóházak sehol sem kerültek veszélybe, a Polgárvédelem állandó készültségben van.