Március 31.

• Oltszemen és Zoltán településeken tegnap délután az Olt folyó túllépte a megengedett árvízszintet, és elöntött több gazdaságot illetve mezőgazdasági területet. Ugyanakkor árvízveszélyt jelentettek Mikóújfaluból is, ahol 51 centiméterrel, Kökösben 42 centivel a figyelmeztetési szint fölé emelkedett a víz. Az áradás miatt Málnásfürdőn és Bodokon 100 hektár mezőgazdasági terület került víz alá, Oltszemen és Zoltánban pedig 12 gazdaságot öntött el a víz. Kovászna megyében az Olt és a Feketeügy vize lépett ki medréből, Bodza környékéről nem jelentettek áradást – mondta Vasile Sadean, a Katasztrófa-megelőző Hivatal elöljárója. Vasile Sadean közölte, értesítették Málnás, Bodok, Gidófalva, Illyefalva, Hídvég és Nagyajta települések elöljáróit, hogy készültségben legyenek, és hozzák meg a szükséges intézkedéseket.

Direkt link                                         A lap nyitó oldalára

• Sepsiszentgyörgyön az egykori Román Nemzeti Bank épületébe több fontos intézmény költözik be – erről határozat-tervezetet fogadott el a Kovászna Megyei Tanács. A döntés nagy felháborodást keltett, mert az ingatlan per tárgyát képezi. A Kovászna és Hargita Megyei Ortodox Püspökség magának akarja az épületet, és ezért beperelte a román kormányt. A bank épületét a Nastase-kormány előbb a megyének adta, majd 2004-ben, amikor már csak ügyvezető kormányként működött, az ortodox egyháznak utalta, végül a Tariceanu-kabinet ismét a megyei önkormányzatnak adta át az ingatlant. Időközben az ortodox egyház adminisztrálást nyert az épület fölött, a megyei tanács viszont telekkönyveztette azt. Florin Tohanean ortodox esperes sajtóközleményében hivatali visszaéléssel vádolja a kormányt, és a Hágai Törvényszékre készül elküldeni panaszát. Demeter János szerint a megyei önkormányzatnak semmi köze nincsen az ortodox egyház és a kormány közötti perhez. Az önkormányzati döntés szerint az épületbe egyebek mellett a Megyei Művelődési Központ, az Országos Lakásügynökség megyei kirendeltsége, valamint a Középrégió Területfejlesztési Ügynökség kirendeltsége költözne be.

Direkt link                                         A lap nyitó oldalára

• Visszaköltözhetnek lakásaikba a március 13-án tömbháztűz miatt kilakoltatott családok nagy része – erről döntött tegnap délután az építészeti szakfelügyelőség. A pusztító tűzvész miatt 54 lakrészt üresítettek ki. Az elmúlt 18 napban az épületet fémszerkezettel erősítették meg, kicserélték a megrongálódott vezetékeket, és visszakötötték a gázt is. A tömbház felső szintjein lakó hat család még nem költözhet vissza az épületbe, ez a rész annyira kiégett, hogy használhatatlan, ezekbe a lakrészekbe a gázt sem vezették be. Bár korábban a városháza 2,5 milliárd lejre becsülte a javítási munkálatokra szükséges pénzt, Albert Álmos polgármester szerint az újabb számítások azt mutatják legalább 4 milliárd lejre lesz szükség, hogy a kiégett részeket is rendbe tegyék. Az épületben a felvonó még nem működik, víz és villany már van, gáz pedig csak a hetedik emeletig van bevezetve.

Direkt link                                         A lap nyitó oldalára





Március 30.

• Tisztségei összeférhetetlenségére hivatkozva ma benyújtotta lemondását Kicsi József Kovászna megyei tanácstag. Kicsi Józsefet kinevezték a Kovászna megyei Útügy élére, ezért kellett távoznia a tanácsból, felmondásával pedig megüresedett a Közrendészeti Hatóság elnöki tisztsége is. Kicsi József 6 évig volt önkormányzati képviselő, helyét az RMDSZ választási listáján közvetkező Demeter Miklós foglalta el. Demeter Miklós a sepsiszentgyörgyi Váradi József Általános Iskola igazgatója, és az elmúlt mandátumban 4 évig önkormányzati tag volt. A 2004-es választások óta Kicsi József a második személy, aki tisztségei összeférhetetlensége miatt kell távozzon a tanácsból, korábban György Ervin helye üresedett meg, miután kinevezték prefektusnak.

Direkt link                                         A lap nyitó oldalára

• Egy nemrég elhunyt svájci állampolgár 2000 svájci frankot adományozott a Sing-Sing néven ismert sepsiszentgyörgyi szociális otthonban lakó gyermekeknek – jelentette be mai sajtótájékoztatóján Albert Álmos polgármester. Hurter Rudolf végrendeletében hagyta az összeget a rászoruló gyerekekre, a pénzt Albert Álmos polgármester nemrég vette át Svájcban a vagyon kezelőjétől. A svájci férfi másfél évvel ezelőtt járt Sepsiszentgyörgyön, akkor látogatta meg a szociális otthont, ahol jelenleg 93 család és 130 gyerek lakik. A városvezető a 2000 svájci frankot ma átadta Tankó Vilmosnak, a közösség-fejlesztő igazgatóság vezetőjének, aki az 50 millió lejt kitevő összegre húsvéti ajándékot vásárol a szociális otthon gyermekeinek.

Direkt link                                         A lap nyitó oldalára

• Állandó árvízkészültség van Kovászna megyében, miután az Országos Meteorológiai Szolgálat figyelmeztette a háromszéki kormányhivatalt, legyenek felkészülve az áradásokra. György Ervin prefektus közölte, Kovászna megyében már kevés hó maradt a hegyekben, ám az olvadás során a Hargitáról az Olt folyóba jutó nagy mennyiségű víz problémákat okozhat Háromszéken is. A Bodza vidékén egyelőre nincsenek gondok, ám a Bodza folyó szabályozására ígért pénz még nem érkezett meg a szaktárcától. A katasztrófaelhárító egységek nem rendelkeznek a szükséges felszerelésekkel, mondta György Ervin, kevés a pumpa, és közel 40 éves autókkal dolgoznak, rendelkezésre áll ugyan két motorcsónak, de azokat ritkán használják. Szükség lenne nagy teljesítményű pumpákra, mert ezeket, ha baj van cégektől kérik kölcsön, mondta a prefektus.

Direkt link                                         A lap nyitó oldalára

Művelődés

• A Háromszék Táncegyüttes Váróterem című előadását ma délután fél háromtól játssza Sepsiszentgyörgyön, a Lajtha László Stúdióteremben. Az előadás bevételét a baróti leukémiás Bocz Zoltán Imola műtétjére ajánlja fel a Háromszék Táncegyüttes.

• A Tamási Áron Színház társulata ma 18 órától Sepsiszentgyörgyön a színház nagytermében bemutatja William Shakespeare Machbeth című tragédiáját. Rendező: David Zinder.

• A sepsiszentgyörgyi Terefereklub mai vendége Haszmann Pál, az alsó-csernátoni Tájmúzeum igazgatója. A találkozó este 7 órakor kezdődik a Városi Művelődési Ház Pinceklubjában. Házigazda Matekovics János.

Direkt link                                         A lap nyitó oldalára





Március 29.

• Az Egészségügyi Minisztérium és a szakszervezetek közötti protokollumban leszögezett határidőket nem tartja be a szaktárca, jelentette ki Joós Stefan, a Sanitas Szakszervezet Kovászna megyei elnöke. Az egyezmény megszegése miatt az ágazatban dolgozók sztrájkot terveznek. A bizalmi közölte: Kézdivásárhelyen, Baróton és Kovásznán az alkalmazottak mai napig nem kapták meg a tavalyra szóló 13. fizetésüket. Joós Stefan átiratot küldött a minisztériumba, felsorolva azokat a háromszéki egészségügyi intézményeket, ahol nem tartották be a 2006. február elsején kötött protokollum előírásait, és kérte a szaktárcát, hogy orvosolják a helyzetet. A bizalmi közölte, az ebédjegyek problémája megoldódott, jelenleg minden kórházban kapják az alkalmazottak a támogatást, az Előpataki Izomsorvadásos Betegeket Kezelő Központban havi 30 ebédjegyben részesülnek a dolgozók, mert az előző hónapok elmaradását is most kapják meg.

Direkt link                                         A lap nyitó oldalára

• Kovászna megyében március közepén már elfogytak az ártámogatott gyógyszerek. Ioan Mitrea, az Egészségbiztosító Pénztár igazgatója ellenőrzést rendelt el a patikákban, hogy kiderítse, miért nem volt elégséges márciusban az ártámogatott gyógyszerekre kiutalt összeg. Mitrea szerint fölöttébb furcsa, hogy míg januárban és februárban nem volt gond a betegek kiszolgálásával, addig márciusban már hónap közepén nem tudtak ártámogatott gyógyszert kiadni, holott a kiutalt összeg erre a célra ugyanannyi volt, mint az előző hónapokban. Az igazgató elmondta, a korábbi évek gyakorlata azt mutatja, hogy márciusban kevesebb a betegek száma, és ezért eddig kevesebb gyógyszer is fogyott el. Idén ez nem így történt, ezért a háromszéki patikákban a napokban ellenőrzést tartanak. Kovászna megyében csak jövő hónapban, április 3-tól tudnak ismét ingyenes vagy ártámogatott gyógyszert kiváltani a betegek.

Direkt link                                         A lap nyitó oldalára

Művelődés

• A Háromszék Táncegyüttes Váróterem című előadását holnap délután fél háromtól játssza Sepsiszentgyörgyön a Lajtha László Stúdióteremben. Az előadás bevételét a baróti leukémiás Bocz Zoltán Imola műtétjére ajánlja fel a Háromszék Táncegyüttes.

• A Tamási Áron Színház társulata holnap 18 órától Sepsiszentgyörgyön a színház nagytermében bemutatja William Shakespeare Machbeth című tragédiáját. Rendező: David Zinder.

Direkt link                                         A lap nyitó oldalára





Március 28.

Összefogás egy leukémiás kislány mosolyáért


Szinte azt lehet mondani egy egész világ összefogott azért, hogy a baróti Bocz-Zoltán Imola 6 éves leukémiás kislány életét megmentse. Erdővidék, szülővárosa, Barót, Kovászna megye népe töretlenül hisz abban, hogy példátlan összefogásuk eredményeként megszületik a csoda, és összegyűl az életmentő csontvelő-átültetéshez szükséges 3,5 milliárd lej. Imola hónapok óta kegyetlen szenvedéseken megy át, jelenleg a marosvásárhelyi kórházban kemoterápiás kezelést kap, édesanyja van mellette.

Kovászna megye testvérmegyéi, Heves és Veszprém megyék, Barót testvértelepülése, Zirc is felkarolta a kis Imola ügyét, de a világban még nagyon sokan tettek azért, hogy a kislány élete megmaradhasson. Kovászna megye önkormányzata a napokban 2 milliárd lejről szóló tanácshatározatot készített, hogy a gyerek műtétjének költségeihez hozzájáruljon, ehhez az egészségügyi minisztérium jóváhagyása is szükséges, de az ígéret már megvan.

A betegség úgy jött, mint derült égből villámcsapás


Bocz-Zoltán Szabolcs, Imola édesapja nyitott a beszélgetésre, ám észrevehetően megviseli az, hogy gyermeke betegségéről kell szóljon.

- A család hogyan élte meg azt a hírt, hogy a kislánynak ilyen súlyos betegsége van?

- Sajnos a hír úgy jött, mint derült égből villámcsapás. Tavaly, augusztus végén a román tengerparton voltunk, onnan hazajövetelünk után a kislánynak mandulagyulladása lett. Rosszul érezte magát, a családorvos azt tanácsolta, szükséges lenne egy komolyabb vérvizsgálat, és ekkor derült ki, hogy leukémiás.

- Mire panaszkodott a gyerek?

- Ahogy most visszagondolok, már a tengerparton voltak előjelek, mert fájtatta a lábát, karját, csontfájdalmakra panaszkodott, ahogy hazajöttünk meg is dagadt a bal könyöke.

- A kislány tudatában hogyan vált nyilvánvalóvá, hogy súlyos beteg?

- Elég nehezen fogadta el a bezártságot, a kórházat, de most már megszokta. Tudatában van annak, hogy csontvelő-átültetésre van szüksége. Már egy felnőtt fejével gondolkodik.

- Imolát megviseli ez a betegség?

- Nincs tudatában annak, hogy halálos betegsége van, erről nem beszélünk neki, de voltak időszakok, amikor nagyon nehezen viselte a kezelést, olyankor idegileg ki-kiborult, rossz állapotba került, mindent vert földhöz.

"A kemoterápia még egy felnőttet is megvisel"


Imolának be van rendezve egy sarok az óvodában, ahol az ő dolgai vannak, és őt oda várják vissza - mondja az édesapa, és ez az a pillanat, amikor már nem tudja visszatartani könnyeit, hangja elcsuklik, kis idő múlva tud ismét megszólalni:

- Az életünk teljesen megváltozott, az ember már csak ezzel a gondolattal él, hogy bármelyik pillanatban be tud következni a legrosszabb, azt hiszem mindenki el tudja képzelni, hogy ezzel a gondolattal élni, nagyon nehéz.

- Van-e olyan, hogy a gyerek panaszkodik?

- Nem olyan típus, hogy panaszkodjon, de vannak percei, amikor elkeseredik, haza szeretne mindenképpen jönni, és szeretné, ha vége lenne már ennek az egésznek. Jelenleg kemoterápiás kezelést kap, visszatértek a rákos sejtek a csontvelőbe, tehát, amíg nem történik meg a csontvelő-átültetés, addig Imola kezelés alatt kell álljon.

- Mi az, ami Imolát ezekben a nehéz hónapokban boldoggá teszi?

- Rengeteget rajzol, és sok rajzfilmet néz, ez az, amit a kórházban meg tud csinálni.

- Az orvosok mit mondanak Imola jelenlegi egészségi állapotáról?

- Szerintük állapota stabil, hogy meddig lehet húzni ezt, az attól is függ, hogy a kislány szervezete hogyan fogja bírni a további kezeléseket. A kemoterápia még egy felnőtt embert is megvisel, nemhogy egy hatéves gyereket.

"Utolsó pillanatig reménykedni kell"



Több rendezvényt, koncertet, előadást szerveztek Imola megmentéséért, többek között az erdővidékiek egy felhívással fordultak a jóérzésű, segítő szándékú emberekhez. A felhívásban egyebek mellett felkértek mindenkit, segítsen Imolán, amíg még nem késő. Tegye meg Imoláért, Imola mosolyáért, aki élni még jóformán nem is élt.

- Nagyon sok segítséget kaptunk sok helyről, az anyaországból, aztán Alaszkától elkezdve mindenhonnan, Finnországból, Hollandiából, innen az országból is, Dobrudzsából, Moldvából, nem lehet azt mondani, hogy az emberekben nincs érzés.

- Számítottak ekkora összefogásra?

- Őszintén megmondva, nem, kellemes meglepetés volt.

Magyarországon kompatibilitási tesztet végeznek el, ekkor derül ki egyebek mellett az is, hogy az édesapa lehet-e donor, ha nem, akkor, Imola felkerül arra a nemzetközi listára, amelyen a hozzá hasonló leukémiában szenvedő betegek vannak. Imolának van egy három és fél éves kishúga, Boglárka, aki már több vizsgálaton átesett, ő nem szenved a betegségben, de donor sem lehet.

- Volt-e olyan pillanat, hogy úgy érezték nincs tovább?

- Ilyen pillanat nem volt, még csak meg sem szabad forduljon az ember fejében. Utolsó pillanatig reménykedni kell.

Nagy Zsuzsanna
Polgári Élet

Direkt link                                         A lap nyitó oldalára

• Sepsiszentgyörgyön közel nyolcvanan szeretnének megtanulni magyarul. A Könczei László Alapítvány által meghirdetett magyar és román nyelvtanfolyam tegnap esti első találkozóján kiderült: 76-on iratkoztak be a magyar nyelvtanfolyamra, közülük 30-an a csendőrség munkatársai. A román nyelvtanfolyam iránt 41-en érdeklődtek, közülük 3-an magyarországiak és egyáltalán nem beszélik a román nyelvet, 38-an pedig fejleszteni szeretnék nyelvtudásukat. A magyar nyelvtanfolyamra beiratkozottak között van mások mellett Sorin Stoican, az Országos Utak Kovászna megyei Igazgatóságának vezetője, illetve Octavian Popovici állomásfőnök. A tanfolyam ideje alatt hetente három órát tartanak a beiratkozottaknak, a magyar nyelvtanfolyam esetében lesz kezdő és haladó nyelvosztály, és akik sikeres vizsgát tesznek lehetőségük lesz, hogy nemzetközi bizonylatot szerezzenek arra vonatkozóan, hogy ismerik a magyar nyelvet. A beiratkozásért szimbolikusan 20 új lejt kellett fizetni, ugyanis a helyi önkormányzat 4000 új lejjel támogatja a Könczei László Alapítvány kezdeményezését.

Direkt link                                         A lap nyitó oldalára

• Összesen 400 millió régi lej értékben kell a háromszéki gazdák egy része visszafizesse az ősszel kapott állami támogatást, mert a segélyt nem a törvényes előírások szerint használták fel. A Kovászna megyei gazdák 2900 gázolaj-, és 5800 vetőmag- illetve vegyszervásárlásra jogosító értékjegyet kaptak, ugyanakkor egy hektár föld után vetőmag- és vegyszervásárlásra 135 ezer régi lejre, valamint 400 ezer lej üzemanyagra jogosultak. Barabás Géza, a Kovászna megyei mezőgazdasági igazgatóság vezetője elmondta, összesen 400 millió régi lej értékben kell a gazdák visszafizessenek támogatást, mert nem rendeltetésszerűen költötték el azt. A törvény szerint ugyanis csak minősített vetőmagot lehetett vásárolni a kuponokra, több száz gazda nem a szabályozásnak megfelelően járt el, így március 31-éig kamat- és büntetésmentesen vissza kell fizesse a pénz, amennyiben nem tud igazoló bizonylatot felmutatni arra vonatkozóan, hogy az összeget az előírásoknak megfelelően költötte el. A legérintettebb Hídvég község, ahol közel százan 246 millió lejt kell visszafizessenek.

Direkt link                                         A lap nyitó oldalára

Művelődés

• A sepsiszentgyörgyi Képtárban ma 18 órától író-olvasó találkozó lesz. A csíkszeredai Pallas Akadémia Könyvkiadó gondozásában megjelent Hegedűs Imre János Benedek Elek monográfiája című kötetet Kozma Mária főszerkesztő mutatja be.

• A baróti Fókusz Klub ma esti vendége Csiszér Levente, aki a Csillagászat szerepe a mindennapi életben címmel tart előadást. A klubest 19 órakor kezdődik, házigazda: Hoffmann Edit.

• A Háromszék Táncegyüttes Váróterem című előadását csütörtökön délután fél háromtól játssza Sepsiszentgyörgyön a Lajtha László Stúdióteremben. Az előadást bevételét az együttes a baróti Bocz Zoltán Imola leukémiás kislány műtétjére ajánlja fel.

Direkt link                                         A lap nyitó oldalára





Március 27.

A spanyol király is evett székely ételt (Konferencia)


Mit főzzünk ma címmel az Erdélyi Gasztronómiai Szövetség és a Magyar Televízió az elmúlt hét végén második alkalommal szervezett Sepsiszentgyörgyön mesterszakács-kurzust illetve tanácskozást. A szombati zárókonferencián a szakma több jeles képviselője, köztük Tóth Endre, az MTV-ből ismert mesterszakács, illetve számos, a turizmusban, gasztronómiában érdekelt személyiség tartott előadást.


Kovács István, az Erdélyi Gasztronómiai Szövetség elnöke elmondta, az idén szervezett mesterkurzusra sokkal többen jelentkeztek, mint egy évvel korábban, meglátása szerint ez is bizonyítja azt, hogy nincs kihalófélben ez a szakma. Albert Álmos polgármester kifejtette: a városban több kis hangulatos étkezdét, éttermet kellene nyitni, mert jól képzett szakemberben nem lenne hiány.

Ma reggeli élményem, hogy a vajnak vaj íze, a kenyérnek kenyér íze volt Sepsiszentgyörgyön - mondta Bíró Gáspár, a magyarországi Turizmus Rt. romániai képviselője, a Magyar Köztársaság kolozsvári nagykövetségének munkatársa. Bíró az erdélyi vendéglátás helyzetéről szólva közölte, „a külföldiek azért is jönnek a térségbe, mert itt még sajátos ízekkel találkoznak, az erdélyi konyaművészet értéket képvisel, olyan hagyomány, amelyet meg kell őrizni, miközben fejleszteni kell azt".

Demeter János megyei tanácselnök A háromszéki utazások ötcsillagos története című előadásában arra hívta fel a figyelmet, hogy „nem elég a táj szépsége, mert az ötcsillagos vendéglátáshoz ötcsillagos emberek kellenek". A háromszéki ízeknek fantasztikus ereje van, a ropogós házikenyér, a szalonna és a vöröshagyma számomra ma is a legízletesebb, és ha még előtte egy pohár pálinkával is megkínálnak, akkor az már minden lakománál többet ér - mondta a székely vendéglátásról szólva Demeter.

Rosner Herman, a Kereskedelmi és Iparkamara Kovászna megyei elnöke előadásában arra világított rá, hogy a turizmus milyen fontos tényezője a régiónak, és az Európai Uniós csatlakozás után is egy húzó ágazata kell legyen a gazdaságnak. Sárkány Árpádtól, az Abies Hunting Vadászegyesület vezetőjétől pedig azt is megtudhatták a jelenlévők, hogy mit evett János Károly spanyol király háromszéki portyája során. A vadászatra érkezett spanyol elöljárónak az erdő közepén terítettek asztalt fehér abrosszal, porcelántányérba tálaltak és kristálypohárba töltöttek bort, és igazi hagyományos, jellegzetes székely ebéddel kínálták a vendéget. A menü fölöttébb egyszerű volt, mert Sárkány szerint, egyrészt a spanyolok nem szeretik a komplikált ételeket, másrészt a helyi sajátos konyhával kívánták megismertetni a magas rangú vendéget. A Kormos patakából kifogott pisztrángot sütöttek, salátás paszulylevest főztek, töltött lucskos káposztát tálaltak fel, és kapros-ordás palacsintát készítettek Háromszéken a királyi asztalra.

Nagy Zsuzsanna

Direkt link                                         A lap nyitó oldalára

• Háromszéken sok hiányossága van a szociális ellátó rendszernek, főleg az idősek és a fogyatékosok gondozását tekintve – derült ki azon a Nemzetközi Szociális Konferencián, amely ma kezdődött Illyefalván, a Keresztény Ifjúsági és Diakóniai Központban. A szerdáig tartó tanácskozáson több hazai és külföldi szakember vesz részt. Ma délelőtt a fogyatékos-ellátásról tartottak előadást a magyarországi Heves megye és a svédországi Varmland tartomány képviselői, ugyanakkor szóba került az idősotthoni ellátás, és az együttműködési programok közös megszervezését is tervbe vették a jelenlévők. Holnap a szociális intézményeket látogatják meg a vendégek és az ágazatban dolgozók. Sepsiszentgyörgyön a fiatalok illetve az anyák központjába, az autista gyermekek számára kialakított központba, és az öregek otthonába, Kézdivásárhelyen a rehabilitációs valamint a fogyatékos felnőttek számára létrehozott központba, majd az oltszemi kisegítő iskolába látogatnak el a konferencia résztvevői.

Direkt link                                         A lap nyitó oldalára

• A Demokrata Párt Kovászna megyei vezetősége kérni fogja Traian Basescu államelnököt, hogy ne hagyja jóvá, és ne hirdesse ki a kisebbségek jogállásáról szóló törvényt, amennyiben a jogszabály tartalmazza a kulturális autonómiát – mondta mai sajtótájékoztatóján Gheorghe Baciu, a helyi szervezet elnöke. A Kovászna és Hargita megyei román civil és politikai szervezetek elöljárói két héttel ezelőtt kértek kihallgatást az államfőtől, hogy ismertessék a két megye románságának helyzetét és álláspontját, ám kérésükre mai napig nem kaptak választ. Az államelnöknek meg kell tudnia, hogy mi a véleményünk az RMDSZ politikájáról és a kisebbségi törvénytervezetről, mondta Baciu, hozzátette, ha Szász Jenő Székelyudvarhely polgármestere előtt kinyílt a Cotroceni palota kapuja, akkor a két megye románságának képviselőit is meg kell hallgatnia Traian Basescu államelnöknek. Baciu szerint Bogdan Olteanu az alsóház elnöke, nem a képviselőház, hanem a Nemzeti Liberális Párt nevében beszélt akkor, amikor kijelentette, hogy meg kell szavazni a kisebbségügyi törvényt és ebben az ügyben számít a koalíciós partnerek támogatására is.

Direkt link                                         A lap nyitó oldalára

• Más tankönyvek, és más tanterv kell a magyar anyanyelvű gyermekek számára – mondta hétvégén Sepsiszentgyörgyön Markó Béla, az RMDSZ elnöke, miniszterelnök-helyettes. A székelyföldi magyar anyanyelvű diákok évek óta nagyon gyenge eredményeket érnek el a képességvizsgán, többen fordultak ebben az ügyben a Diszkriminációs Tanácshoz. Markó szerint „a kisebbségi oktatás jelenleg félúton van, I–IV. osztályban már léteznek a kisebbségek számára írt román tankönyvek". Felemás megoldás van az V–VIII. osztályokban, és ezt kell megváltoztatni" – jelentette ki Markó Béla. A szövetségi elnök szerint a törvény kimondja, hogy azonos tantervből, de más tankönyvekből kell tanítani a kisebbségi gyermekeket. Markó Béla szerint „a jogszabály ad egyfajta lehetőséget, hogy a tankönyv úgy legyen elképzelve, miszerint a magyar gyermek ne szembesüljön legyűrhetetlen nehézségekkel". De ez nem elég, más tanterv kell az általános osztályokban, a képességvizsgára készülő magyar gyermekeknek ez nagyon fontos, mert nem elriasztani kell a magyar diákokat a román nyelvtől, hanem közelebb hozni számunkra a tanulás lehetőségét – mondta Markó.

Direkt link                                         A lap nyitó oldalára

• Támogatnunk kell az önálló magyar egyetem gondolatát, de ezt nem a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem szétválasztásával kell elképzelni, jelentette ki Sepsiszentgyörgyön Markó Béla, az RMDSZ elnöke, miniszterelnök-helyettes. Az elmúlt másfél évtizedben széles körben sikerült bevezetni a magyar nyelvű oktatást, több ezer diák tanul magyarul, mondta Markó, aki szerint most itt az ideje, hogy a Babes-Bolyai egyetemen belül önálló magyar tanszékeket és karokat hozzanak létre, és a magyar oktatóknak önálló döntési lehetőségük legyen. A szövetségi elnök úgy gondolja, ebben a kérdésben termékeny párbeszédre van szükség a román és magyar oktatók között, és meg kell találni a politikai eszközöket is, mert, mint fogalmazott: „az egyetemi autonómia ellentmondásba kerülhet egy másik autonómiával, egy közösségnek azon jogával, hogy amennyiben mód van rá karokat, tanszékeket, más oktatási intézményeket kérjen a maga számára".

Markó Béla szövetségi elnök hétvégén Kolozsváron részt vesz, és beszédet mondott a Magyar egyetemért tartandó fórumon.

Direkt link                                         A lap nyitó oldalára





Március 24.

Bartók Béla és a népzene (Emlékhangverseny)


„Az én igazi vezéreszmém: a népek tesvérré válásának eszméje. Ezért nem vonom ki magam semmiféle hatás alól, csak tiszta, friss és egészséges legyen az a forrás" - ezzel a jelmondattal hirdette meg holnapi Bartók-emlékrendezvényét a sepsiszentgyörgyi Városi Művelődési Ház és a Pro Cultura Alapítvány.

A Bartók Béla zeneszerző tiszteletére szervezett rendezvény szombaton a sepsiszentgyörgyi Városi Művelődési Házban délelőtt 10 órakor kezdődik. A Bartók-szimpóziumon Bartók Bélára és sepsiszentgyörgyi koncertjeire emlékezik Gutmann Mihály nyugalmazott főiskolai zenetanár.

A Belvárosi Református Templomban 17 órakor ünnepi hangverseny lesz. Énekel a Cantus Firmus Vegyeskar, lírai emlékezés lesz Magyari Lajos költővel, versek, népdalok hangzanak el zongorakísérettel. Fellép a Magyar Férfidalárda, az Uzoni Szivárvány Női Kórus, illetve több magánénekes.

Nagy Zsuzsanna

Direkt link                                         A lap nyitó oldalára

A sepsiszéki MPSZ a FIDESZ mellett kampányol (Felhívás)


A Magyar Polgári Szövetség sepsiszéki szervezete a FIDESZ mellett kampányol. Gazda Zoltán, sepsiszéki elnök sajtótájékoztatóján elmondta, az MPSZ felkéri minden tagját illetve szimpatizánsát, és minden nemzeti elkötelezettségű polgárát a térségnek, hogy levélben szólítsa meg magyarországi családtagjait, rokonait, barátait, hogy szavazatukkal támogassák a FIDESZ Magyar Polgári Szövetséget.

Az elnök kijelentette: az MPSZ sepsiszéki szervezete számára nem közömbös, miként fog alakulni Magyarország sorsa és jövője az elkövetkező 4 évben. Gazda szerint a FIDESZ győzelmével megvalósulhat a szülőföld elhagyása nélküli kettős állampolgárság elérése is.

Nagy Zsuzsanna

Direkt link                                         A lap nyitó oldalára

• A Veresvíz Közbirtokosság tagjai tiltakoznak a Kovászna Megyei Tanács azon elképzelése ellen, hogy Ökológiai Parkot alakítsanak ki a Nemere-hegység térségében. A Megyei Tanács a természeti értékek védelmére 2001-ben hozott tanácshatározatot, amellyel 34 területet helyeztek ideiglenes védelem alá, ekkor még állami köztulajdonban szerepeltek, ma viszont már magántulajdonban vannak az illető területek. A Kézdialmás, Polyán, Kézdiszentlélek, Esztelnek községeket magába foglaló Veresvíz Közbirtokosság tagjai a sajtónak eljuttatott nyílt levelükben Demeter János tanácselnököt teszik felelőssé az Ökológiai Park kialakításáért, megfogalmazásuk szerint „szervezett rablás” áldozatai, és a sajtó segítéségét kérik a kialakult helyzet nyilvánosságra hozásában. Demeter János megyei tanácselnök elismerte a területtulajdonosok felháborodásának jogosságát, és kommunikációs zavarral magyarázta a kialakult helyzetet, ám közölte, az önkormányzat mindvégig betartotta a törvényt. „A Nemere-hegység egy részének természetvédelmi területté való nyilváníttatása körüli bonyodalomkeltés jó arra, hogy egyes közbirtokosságok sikertelenségeiket álcázzák” – mondta Demeter, aki szerint az ügyben meg kell várni a szakemberek véleményezését, majd tudatni kell az emberekkel, hogy szükség van a területek védelmére. Az elnök hangsúlyozta, a szóban forgó tízezer hektár a kutatási területet jelenti, a védetté nyilvánítandó rész nagysága még nem tisztázott, ennek besorolása természeti park lenne.

Direkt link                                         A lap nyitó oldalára

• A sepsiszentgyörgyi Lakószövetségek zöme a polgármesteri hivatal felszólító levele ellenére sem költözik ki a városháza tulajdonában levő lakásokból – mondta Albert Álmos polgármester. A hivatal év elején szólította fel a lakószövetségeket, hogy keressenek más megoldást, és költözzenek ki azokból a lakrészekből, amelyekben jelenleg tevékenységüket kifejtik. A városháza tervei szerint a megüresedett helyiségeket szociális lakásokká alakítanák át, mert ezekből hiány van a városban. A polgármesteri hivatal két felszámolt kazánházat ajánl fel egyet a Szemerja negyedben, egyet pedig a Csíki negyedben, ahol a lakószövetségek irodahelyiséget alakíthatnak ki tevékenységük folytatására.

Direkt link                                         A lap nyitó oldalára

• Ma délután Sepsiszentgyörgyre várják Markó Bélát, az RMDSZ elnökét, miniszterelnök-helyettest, költőt, aki legújabb könyvének megjelenése alkalmával látogat Háromszékre. Markó Béla A lábujjhegyre állt ország című könyvének bemutatása holnap 18 órától kezdődik Sepsiszentgyörgyön, a Megyei Könyvtár Gábor Áron termében. A Pallas Akadémia Könyvkiadó illetve a Megyei Könyvtár közös szervezésében sorra kerülő rendezvényen a kötetet Bíró Béla politológus ismerteti, a könyv Ágoston Hugó Markó Bélával készült nagyinterjúját is tartalmazza. A kiadó legújabb könyveiről Kozma Mária, a Pallas Akadémia Könyvkiadó főszerkesztője beszél. Házigazda: Kiss Jenő, a Kovászna Megyei Könyvtár igazgatója.

Direkt link                                         A lap nyitó oldalára

Művelődés

• Ma este Sepsiszentgyörgyön koncertezik az Új Bojtorján együttes. A zenekar 1998-ban alakult, részben a régi tagok közreműködésével. A Sepsiszentgyörgyön megjelent plakátokon csak Bojtorjánként hirdetik koncertjüket. Kemény Győző, a legendás Bojtorján együttes vezetője sajtóközleményében visszaéléssel és jogsértéssel vádolja az Új Bojtorján tagjait. A koncertre ma este 8 órától kerül sor a Szakszervezetek Művelődési Házában, eddig elővételben 200 jegyet vásároltak meg a sepsiszentgyörgyiek.

• „Az én igazi vezéreszmém: a népek tesvérré válásának eszméje. Ezért nem vonom ki magam semmiféle hatás alól, csak tiszta, friss és egészséges legyen az a forrás" – ezzel a jelmondattal hirdette meg a holnapi Bartók-emlékrendezvényét a sepsiszentgyörgyi Városi Művelődési Ház és a Pro Cultura Alapítvány. A Bartók Béla zeneszerző tiszteletére szervezett rendezvény szombaton a sepsiszentgyörgyi Városi Művelődési Házban délelőtt 10 órakor kezdődik. A Bartók-szimpóziumon Bartók Bélára és sepsiszentgyörgyi koncertjeire emlékezik Gutmann Mihály, nyugalmazott főiskolai zenetanár. A Belvárosi Református Templomban 17 órakor ünnepi hangverseny lesz. Énekel a Cantus Firmus Vegyeskar, lírai emlékezés lesz Magyari Lajos költővel, versek, népdalok hangzanak el zongorakísérettel. Fellép a Magyar Férfidalárda, az Uzoni Szivárvány Női Kórus, illetve több magánénekes.

Direkt link                                         A lap nyitó oldalára





Március 23.

Diákcsere- és ösztöndíjprogram (Testvérvárosok)


Kiskunhalas és Ferencváros magyarországi testvértelepülések ebben az esztendőben is tervezik ifjúsági programok támogatását, illetve közös megszervezését. Kiskunhalassal egy diákcsere-pályázat, Ferencvárossal egy ösztöndíj-program lebonyolításában érdekelt Sepsiszentgyörgy.


Testvérvárosok diákcseréje címmel nyert pályázatot a sepsiszentgyörgyi önkormányzat - jelentette be Albert Álmos polgármester. Az Európai Bizottság Kulturális és Oktatási Főosztálya közel 3700 euró értékben támogatja a diákcsere-pályázatot. A programban négy sepsiszentgyörgyi középiskola és 36 diák vesz részt. A Székely Mikó Kollégium, a Református Kollégium, a Kós Károly Líceum, és a Kereskedelmi Iskolaközpont küldhet diákokat a magyarországi Kiskunhalasra a csereprogram keretében. Ugyanakkor Magyarországról 18 gyereket és két kísérőtanárt várnak április folyamán. A programban sporttevékenységek, egymás kultúrájának megismerése, környezetvédelem, közös kirándulások, túrák megszervezése szerepel.

Ferencváros önkormányzata idén is ösztöndíjat ajánl fel 6 sepsiszentgyörgyi fiatal számára - mondta Albert Álmos polgármester. A programot tavaly indította Sepsiszentgyörgy magyarországi testvérvárosa, és célja azoknak a tehetséges fiataloknak a segítése, akik külföldön szeretnék tanulmányaikat folytatni, ám erre nincsen anyagi fedezetük. Albert Álmos elmondta, Ferencváros önkormányzata fejenként 110 000 forinttal támogatja azokat a fiatalokat, akik elnyerik az ösztöndíjat. Az érdekeltek iratcsomót kell leadjanak a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatalnál, a dokumentum-csomagnak egyebek mellett tartalmaznia kell a szülők jövedelemigazolását, az iskolalátogatásról szóló bizonylatot, illetve a diák tanulmányi eredményeit.

Nagy Zsuzsanna
Fotó: Kiskunhalas

Direkt link                                         A lap nyitó oldalára

Ajánló a Polgári Élet friss számából

A Polgári Élet március 24-30-i száma kiemelten foglalkozik a Basescu udvarhelyi látogatása óta továbbgyűrűző hatásmechanizmussal. Az elnök gesztusa arra utaló jel, hogy új erővonalak alakulhatnak ki az erdélyi magyar politikában. Talán ezzel magyarázható, hogy az RMDSZ agresszíven, a pánik-politika jeleivel reagálta le a Basescu-Szász Jenő találkozót, diverziót és megosztási szándékot emlegetett, megpróbálva elterelni a figyelmet az államelnök azon közvetett üzenetétől, hogy az RMDSZ nem örökös partnere a román politikai erőknek.

A székelyföldi tudósítások közül kiemelhető a sepsiszentgyörgyi tűzesetet követő kármentésről szóló beszámoló, a marosvásárhelyi Azomures helyzetéről való összefoglaló, valamint egy gyergyószéki falu RMDSZ-elnökének lemondása. A Polgári Élet friss számában ugyanakkor megtalálható magyar nyelvű tolmácsolásban az egyik országos román napilap, az Evenimentul Zilei által a Verestóy fantomcégeiről és a PSD-közeli üzletemberekkel való összefonódásáról írt tényfeltáró riport is. A kultúra-oldalon a baróti Művelődési Ház igazgatónőjével olvasható beszélgetés Erdővidék közművelődési életéről, a sportoldalon pedig a Gyergyóban lezajlott ifi-hoki eredményeiről és a női tenisz-világranglistában történt változásokról olvashatnak.

Polgári Élet - 16 oldalon, húsvéti nyereményakcióval, internetes fórummal: www.polgarielet.ro

Direkt link                                         A lap nyitó oldalára

• Székelyföldön, illetve Erdély azon területein, ahol számottevő a magyarság, az állami oktatási intézményekben kellene tanítsák a román diákoknak idegen nyelvként a magyart – mondta mai sajtótájékoztatóján Gazda Zoltán, a Magyar Polgári Szövetség sepsiszéki elnöke. Gazda közölte, az MPSZ támogatja a Könczey László Alapítvány programját, hogy román nemzetiségűek számára magyar nyelvtanfolyamot indítsanak Sepsiszentgyörgyön. A tanfolyamok szervezése azért vált szükségessé, mert egyre több Háromszéken befektető román vállalkozó érdeklődik afelől, hogy alkalmazottaiknak, vezetőiknek van-e lehetőségük megtanulni magyarul. A Könczei László Alapítvány 4000 új lejt nyert el az önkormányzat művelődési alapjából, hogy nyelvtanfolyamokat szervezhessen, a városháza pedig támogatja a kezdeményezést. Ugyanakkor Gazda Zoltán azt is fontosnak tartja, hogy mind a román, mind a magyar tannyelvű iskolákban tanítsák a magyar történelmet is, mint fogalmazott „egymás múltjának megismerése után várható el egymás megértése, és a békés egymás mellett élés.”

Direkt link                                         A lap nyitó oldalára

• Természetesnek tartom, hogy a közlekedési rendőrök és a közrendészet alkalmazottai ismerjék a magyar nyelvet – jelentette be sajtótájékoztatóján Albert Álmos Sepsiszentgyörgy polgármestere. A városvezető szerint a lakosság kiszolgálása a cél, és ebben az esetben normális, ha a városlakó elvárja, hogy anyanyelvén tudjon érvényesülni, hozzátette: törvény szabályozza azt, hogy a közhivatalnokok beszéljék a kisebbségek nyelvét. Albert Álmos elmondta, ragaszkodik ahhoz, hogy a közrendészeti és a közlekedési rendőrség az önkormányzat alárendeltségébe kerüljön. A polgármester fölöttébb szükségesnek tartja a két említett osztálynak az önkormányzat fennhatósága alá kerülését, mint közölte, a rendőrség többi ügyosztálya országos érdekeltségű, de a közlekedési és a közrendészeti hivatal a város polgárait kell szolgálja.

Direkt link                                         A lap nyitó oldalára

• Közel száz roma házat költöztetnek át Kovászna megyéből Brassó megyébe. A háromszéki Bölön területén az elmúlt 15 évben törvénytelenül házat épített, ám szászmogyorósi illetőségű roma családok beleegyeztek abba, hogy átköltözzenek Brassó megye területére – mondta sajtótájékoztatóján György Ervin prefektus. A kormánybiztos hónapok óta tárgyalásokat folytat a Brassó megyei elöljárókkal, hogy közösen rendezzék a roma családok sorsát. György Ervin a szomszédos megyei hatóságokat teszi felelőssé az illegális építkezésekért, ugyanakkor felkérte a brassói prefektúrát, jelöljön ki területet, ahová a romák újból felhúzhatják házaikat. A prefektus közölte, ha az érintettek átköltöznek Brassó megye területére, akkor eltekintenek attól a családonkénti ötvenmillió lejes pénzbírságtól, amelyet a napokban róttak ki az illegálisan építkezőkre.

Direkt link                                         A lap nyitó oldalára

• Villanyáram nélkül maradnak azok a Rétyi tó környéki hétvégi házak, amelyeket építkezési engedély nélkül húztak fel. A rétyi Polgármesteri Hivatal holnapi határidővel le kell adja a Kovászna Megyei Tanácshoz a térség területrendezési rehabilitációs tervét. Tavaly egyebek között a közegészségügyi hivatal utasította el a területrendezési tervet, mert a szakemberek úgy gondolták, hogy a térségben található illemhelyek fertőzésveszélyt jelentenek. A Rétyi tó térségében az elmúlt években közel 80 hétvégi házat építettek fel illegálisan, a helyi önkormányzat évek óta próbálja rávenni az építkezőket arra, hogy rendezzék kötelezettségeiket. Ha a tulajdonosok nem tisztázzák ingatlanjaik ügyét, akkor villanyáram nélkül maradnak. Az urbanisztikai terv leadását követően az építkező köteles szerződést kötni a közbirtokossággal, amelynek területén találhatóak az illegálisan felépített hétvégi házak.

Direkt link                                         A lap nyitó oldalára

• Holnap délután Sepsiszentgyörgyre várják Markó Bélát, az RMDSZ elnökét, miniszterelnök-helyettest, költőt, aki legújabb könyvének megjelenése alkalmával látogat Háromszékre. Markó Béla A lábujjhegyre állt ország című könyvének bemutatása holnap 18 órától kezdődik Sepsiszentgyörgyön, a Megyei Könyvtár Gábor Áron termében. A Pallas Akadémia Könyvkiadó illetve a Megyei Könyvtár közös szervezésében sorra kerülő rendezvényen a kötetet Bíró Béla politológus ismerteti, a könyv Ágoston Hugó Markó Bélával készült nagyinterjúját is tartalmazza. A kiadó legújabb könyveiről Kozma Mária, a Pallas Akadémia Könyvkiadó főszerkesztője beszél. Házigazda: Kiss Jenő, a Kovászna Megyei Könyvtár igazgatója.

Direkt link                                         A lap nyitó oldalára

Művelődés

• A sepsiszentgyörgyi Városi Művelődési Ház és a Pro Cultura Alapítvány közös szervezésében szombaton több rendezvényen emlékeznek Bartók Béla zeneszerzőre. Délelőtt 10 órától a sepsiszentgyörgyi Művelődési Házban Bartók-szimpózium lesz, Bartók Bélára és sepsiszentgyörgyi koncertjeire emlékezik Gutmann Mihály, nyugalmazott főiskolai zenetanár. A Belvárosi Református Templomban 17 órakor ünnepi hangverseny kezdődik, énekel a Cantus Firmus Vegyeskar, lírai emlékezés lesz Magyari Lajos költővel, népdalok hangzanak el zongorakísérettel. Fellép a Magyar Férfidalárda, az Uzoni Szivárvány Női Kórus, illetve több magánénekes.

• A sepsiszentgyörgyi Terefereklub mai vendége Márkó Imre orvos, tanár, író, aki Matekovics János újságíróval beszélget Adhat-e valami pluszt az olvasónak, ha az író gyakorló orvos? témakörben. A találkozó este 7 órakor kezdődik a Városi Művelődési Ház Pinceklubjában.

• A Háromszék Táncegyüttes Mozgásszínházi Műhelye Free című előadását ma 19 órától mutatja be a sepsiszentgyörgyi Kultúrpalota Lajtha László termében.

Direkt link                                         A lap nyitó oldalára





Március 22.

• Testvérvárosok diákcseréje címmel nyert pályázatot a sepsiszentgyörgyi önkormányzat – jelentette be mai sajtótájékoztatóján Albert Álmos polgármester. Az Európai Bizottság Kulturális és Oktatási Főosztálya közel 3700 euró értékben támogatja a diákcsere-pályázatot. A programban négy sepsiszentgyörgyi középiskola vesz részt. A Székely Mikó Kollégium, a Református Kollégium, a Kós Károly Líceum, és a Kereskedelmi Iskolaközpont küldhet diákokat a magyarországi Kiskunhalasra a csereprogram keretében. Ugyanakkor Magyarországról 18 gyereket és két kísérőtanárt várnak április folyamán. A programban sporttevékenységek, egymás kultúrájának megismerése, környezetvédelem, közös kirándulások, túrák megszervezése szerepel.

Direkt link                                         A lap nyitó oldalára

• Ferencváros önkormányzata idén is ösztöndíjat ajánl fel 6 sepsiszentgyörgyi fiatal számára – mondta mai sajtótájékoztatóján Albert Álmos polgármester. A programot tavaly indította Sepsiszentgyörgy magyarországi testvérvárosa, és célja azoknak a tehetséges fiataloknak a segítése, akik külföldön szeretnék tanulmányaikat folytatni, ám erre nincsen anyagi fedezetük. Albert Álmos elmondta, Ferencváros önkormányzata fejenként 110 000 forinttal támogatja azokat a fiatalokat, akik elnyerik az ösztöndíjat. Az érdekeltek iratcsomót kell leadjanak a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatalnál, a dokumentum-csomagnak egyebek mellett tartalmaznia kell a szülők jövedelemigazolását, az iskolalátogatásról szóló bizonylatot, illetve a diák tanulmányi eredményeit.

Direkt link                                         A lap nyitó oldalára

• A Kovászna megyei rendőrség munkatársai tízmillió lejt gyűjtöttek össze a sepsiszentgyörgyi tömbház-tűzben károsultak megsegítésére. Az adományt Silviu Stoenescu rendőrkapitány-helyettes tegnap adta át a mamut-tömbházat magába foglaló lakótársulás gondnokának. A március 13-án kigyulladt tömbházból 53 családot kellett kilakoltatni, akik jelenleg ismerősöknél, bentlakásokban húzták meg magukat addig, ameddig az épület megerősítése, illetve a kárfelmérés folyik. Silviu Stoenescu elmondta, reméli, hogy a város lakói, akik tehetik, követik a rendőrség alkalmazottainak példáját, és segítséget nyújtanak a tűzkárosultaknak. Ugyanakkor a rendőrparancsnok-helyettes cáfolta azokat a híreszteléseket, miszerint a tűzet valaki szándékosan okozta volna, Stoenescu szerint az eddigi vizsgálatok alapján megállapították, hogy kizárható a szándékos gyújtogatás gyanúja.

Direkt link                                         A lap nyitó oldalára

• Árvízvédelmi szempontból felkészületlenül éri Kovászna megyét a tavasz. Ioan Ursache alprefektus részt vett a közigazgatási minisztérium által szervezett bukaresti megbeszélésen, amelyre az árvizek veszélyeztette megyék elöljáróit hívták meg. A találkozón jelen volt Sulfina Barbu környezetvédelmi miniszter is. Ursache elmondta, tavaly az Olt és a Buzó áradása okozott nagy gondokat a térség lakóinak, számos gazdaság, mezőgazdasági terület került víz alá, több milliárd lejes kár keletkezett. Az alprefektus kérte az illetékes minisztériumok elöljáróit, hogy állami költségvetésből utaljanak ki pénzt a folyók, patakok szabályozásához, a védelem megerősítéséhez. Néhány helyen tavaly ugyan már elkezdték a munkálatokat, ám pénzhiány miatt nem tudják folytatni a folyók szabályozását, ugyanakkor a Környezetvédelmi Minisztérium perben áll azzal az olasz céggel, amelyik a Buzó völgyében elfogadhatatlan munkát végzett. A csatornák kitakarítása, védőtöltések kialakítása vált fontossá, közölte az alprefektus, aki megsürgette a szaktárcák elöljáróit, hogy azonnali intézkedéseket hozzanak a megye árvízvédelmének megerősítése céljából.

Direkt link                                         A lap nyitó oldalára

Művelődés

• A sepsiszentgyörgyi Holló Ernő Sajtóklub ma esti vendégei a Marosvásárhelyen megjelenő Népújság munkatársai. A találkozó este 7 órakor kezdődik a Művelődési Ház pinceklubjában. Jelen lesz, Makkai János főszerkesztő, Nagy Miklós Kund főszerkesztő-helyettes, Bodolai Gyöngyi és Mózes Edit szerkesztők. Az est házigazdája Magyari Lajos költő.

• A Háromszék Táncegyüttes Mozgásszínházi Műhelye Free című előadását ma 19 órától mutatja be a sepsiszentgyörgyi Lajtha László Stúdióteremben.

• A Tamási Áron Színház társulata holnap 19 órától Sepsiszentgyörgyön a színház nagytermében bemutatja William Shakespeare Machbeth című tragédiáját. Rendező: David Zinder.

Direkt link                                         A lap nyitó oldalára





Március 21.

Gyorssegély a tűzkárosultaknak (Tömbháztűz)


Családonként 5 millió régi lejes gyorssegélyt kapnak a múlt heti sepsiszentgyörgyi tömbháztűzben károsult lakók - erről döntött a helyi önkormányzat. A „mamuttömbház" kilencedik emeletén kitört tűz végezte pusztítás miatt az épületből mindenkit kilakoltattak.


Jelenleg a kárfélmérés, és a tömbház megerősítése folyik, az alsó hét szinten lakók az ígéret szerint jövő hét végén már visszaköltözhetnek lakásaikba, a 8. és 11. emelet között lakók viszont még legalább 2 hónapot kell várjanak arra, hogy az épület felső szintjeit megszilárdítsák. Egyelőre fa tartógerendákkal támasztották ki az omlásveszélyes helyeket, közben marosvásárhelyi szakemberek elkészítették a vasszerkezeti megerősítés tervrajzait. Albert Álmos polgármester elmondta: becslések szerint 2,5 milliárd régi lejre lesz szükség a mamuttömbház rendbetételéhez, ezt a katasztrófa-elhárításra létrehozott különleges állami alapból igényli a város. Ugyanakkor internetes honlapot hoztak létre a tűzkárosultak megsegítésére, melynek elérhetősége: www.segits.extra.hu

Nagy Zsuzsanna
Fotó: Kovács László Attila

Direkt link                                         A lap nyitó oldalára

• Az AlfaKartel szakszervezeti tömb Kovászna megyei tagjai, csatlakozva az országos megmozdulásokhoz, háromnapos tiltakozó akciót hirdettek meg Sepsiszentgyörgyön. A szakszervezet ma és holnap 10 és 12 óra között a prefektúra előtti térre várja mindazokat, akik tiltakozni kívánnak a gáz és a villányáram árának emelése miatt. Bong Vilmos, a Háromszéken több mint háromezer tagot tömörítő szakszervezet vezetője szerint az országban az európai szintre emelték az energiahordozók árát, miközben a fizetések méltánytalanul alacsonyak maradtak. A kormány a földgáz árát 3,6 százalékkal növeli április elsejétől, mondta Bong Vilmos, hozzátette, az emelés más termékek árának módosulásához vezet, ami tömeges elbocsátásokat eredményezhet. Bong Vilmos felhívásban kéri a szakszervezetek demokratikus konföderációját, illetve a Fratia szakszervezet Kovászna megyei elöljáróit, hogy csatlakozzanak a mai és holnap délelőtti sztrájkőrséghez.

Direkt link                                         A lap nyitó oldalára

• Kéthetes választási kampány kezdődött meg ezen a héten a felső-háromszéki Esztelneken. A település lakói a 2004 októberében kiírt referendum alkalmával döntöttek úgy, hogy Esztelnek önállósul, és közigazgatásilag leválik Kézdiszentkereszt községtől. Az önállósult település polgármesteri tisztségére ketten pályáznak, egy RMDSZ-es illetve egy független jelölt. A kormány április 2-ra tűzte ki az esztelneki időközi helyhatósági választások időpontját, a helyi választási iroda elnöke Illés Katalin községi jegyző, alelnöke Zonda Balázs. Záros határidőig az RMDSZ teljes listát adott le, amelyen 11 tanácstagjelölt neve szerepel, a szövetség polgármester-jelöltje Varga Attila, a független polgármester-jelölt pedig: Marti Emília.

Direkt link                                         A lap nyitó oldalára

Művelődés

• A Tamási Áron Színház társulata csütörtökön 19 órától Sepsiszentgyörgyön a színház nagytermében bemutatja William Shakespeare Machbeth című tragédiáját. Rendező: David Zinder.

• A Háromszék Táncegyüttes Mozgásszínházi Műhelye Free című előadását csütörtökön19 órától mutatja be a sepsiszentgyörgyi Lajtha László Stúdióteremben.

Direkt link                                         A lap nyitó oldalára





Március 20.

• Sepsiszentgyörgyön ma elkezdték a megyei kórház mellett tavaly felszámolt kazánház vállalkozói inkubátorházzá való átalakítását – tájékoztatott Vajda Lajos, a Kovászna megyei önkormányzat alelnöke. A premier számba menő első háromszéki inkubátorház létrehozását 70 ezer dollárral támogatja az ENSZ vállalkozásfejlesztő programja. A projektben a megyei illetve a városi önkormányzat közösen vesz részt, a két pályázó még 7 milliárd lejjel kell hozzájáruljon a költségekhez. Az elképzelések szerint az inkubátorház húsz vállalkozásnak adna helyet, és létrehozásával közel 100 új munkahely létesülne, mondta Vajda Lajos. A projekttel az önkormányzatok a kis- és középvállalkozásokat segítenék megmaradni, fejlődni, számukra kedvezményes áron adnának bérbe helyiséget, üzleti tervvel, banki kapcsolattartásban, könyvvitelben segítenék munkájukat. Vajda Lajos közölte, az inkubátorközpont átadását május végére tervezik, és a tervek szerint az épületben tevékenykedő cégek 60 százalékát a szolgáltatás területéről választják ki.

Direkt link                                         A lap nyitó oldalára

• Még három évig fog elhúzódni Sepsiszentgyörgyön a megyei Kórház felújítása – mondta Bács Mihály igazgató. Az intézmény megerősítését tavaly kezdték el, a munkálatok lassan haladnak, időközben szóba került egy új kórház felépítése is. Háromszék legnagyobb egészségügyi intézményének megerősítése a 2000-es évi földrengés után vált nyilvánvalóvá, amikor a szakemberek megállapították, hogy az összeomlás veszélye fenyegeti az épületet. A kórház 8 milliárd lejt kapott a szaktárcától a szerkezet-megerősítésre, azonban még 4 milliárd lejre lenne szükség ahhoz, hogy az épület megszilárdítása utáni kisebb munkálatokat is el lehessen végeztetni, véli az igazgató. A megyei kórházat 1974 és 1976 között építették fel. Szakemberek véleménye szerint 30 évvel ezelőtt egy hat emeletesre tervezett alapra nyolc emeletet húztak fel, ezenkívül az alagsorban található mosoda kialakítása is szabálytalan volt. Jelenleg az épület első emeletén folynak a megerősítési munkálatok, és Bács Mihály igazgató szerint még legalább 3 év kell ahhoz, hogy az épületet rendbe lehessen tenni.

Direkt link                                         A lap nyitó oldalára

Művelődés

• A Kovásznai Ignácz Rózsa Irodalmi Klub mai vendégei a Székelyföld kulturális folyóirat szerkesztői. A találkozó 17 órakor kezdődik a városi művelődési házban.

• A Tamási Áron Színház társulata csütörtökön 19 órától Sepsiszentgyörgyön a színház nagytermében bemutatja William Shakespeare Machbeth című tragédiáját. Rendező: David Zinder.

• A Háromszék Táncegyüttes Mozgásszínházi Műhelye Free című előadását csütörtökön19 órától mutatja be a sepsiszentgyörgyi Lajtha László Stúdióteremben.

Direkt link                                         A lap nyitó oldalára





Március 19.

• Az RMDSZ háromszéki Operatív Tanácsa úgy döntött: számba veszik az egyetemi központokban tanuló háromszéki fiatalokat, és ha megfelelő állásajánlat adódik a térségben, akkor megszólítják őket. Ezt Albert Álmos területi elnök, és Márton Árpád parlamenti képviselők jelentették be, miután tegnap a Kovászna Megyei Mezőgazdasági Hivatalnál meghirdetett állásra senki nem jelentkezett. Albert Álmos közölte, a munkahely-lehetőségekről szóló hírek nem jutnak el a célközönséghez, ezért a szövetség úgy döntött, felveszi a kapcsolatot a diákszövetségekkel, a civil szervezetekkel, és számba veszik az internet nyújtotta lehetőségeket is, hogy az információ eljusson a háromszéki fiatalokhoz. A területi elnök szerint az Európai Uniós csatlakozás közeledtével számos új intézmény alakul, ezért jól képzett szakemberekre lesz szükség, amelyeket Kovászna megyei fiatalok kellene betöltsenek.

Direkt link                                         A lap nyitó oldalára

• Petre Strachinaru jövő héten politikai nyilatkozatban ítéli el Markó Béla, az RMDSZ elnökének Kézdivásárhelyen március 15-én elhangzott beszédét. A Demokrata Párt Kovászna megyei politikusa a képviselőházban készül felolvasni a dokumentumot. Strachinaru szerint Markó Béla üzenete nagyon káros a közösségre nézve, és az együttélés illetve együttgondolkodás szempontjából is sokat rontott a helyzeten az elhangzott szöveg. A román politikus közölte: az utóbbi időben a kisebbségi törvénytervezet kapcsán több nézeteltérés volt a koalíción belül, de ennek ellenére tudtak építő párbeszédet folytatni, azonban Strachinaru most úgy gondolja, hogy Markó március 15-i üzenete után nehéz lesz megtalálni a közös hangot, illetve a közös utat. Markó Béla RMDSZ elnök ünnepi beszédében egyebek mellett azt mondta, hogy a román hivatalnokok tanuljanak meg magyarul, mert a mi kenyerünket eszik. Márton Árpád parlamenti képviselő szerint Markó Béla beszéde nem minősül provokációnak, ha az adófizető polgár elvárja a közhivatalnoktól, hogy tudja annak a közösségnek a nyelvét, amelyik mellett lakik. Ez fordítva is elvárható, azazhogy a magyar hivatalnok is tudjon románul, ez az alapja a demokráciának, tette hozzá Márton Árpád.

Direkt link                                         A lap nyitó oldalára





Március 17.

Székely nagygyűlés Székelyudvarhelyen

IGEN az autonómiára



Kovács László Attila képriportja itt látható.

Direkt link                                         A lap nyitó oldalára

Regionális stúdió indul (Duna TV)

A sors igazságtalansága, hogy a Duna Televíziónak eddig még nem volt Sepsiszentgyörgyön működő regionális stúdiója - mondta Sepsiszentgyörgyön Cselényi László, a Duna Televízió elnöke. Cselényi László, Albert Álmos polgármester, és Demeter János megyei tanácselnök tegnap megállapodást írtak alá egy regionális stúdió létrehozásáról.

Az elképzelések szerint az ősszel induló stúdió a Duna Televíziótól teljesen független, de általa támogatott, önálló intézmény lesz, amelyik legalább 10 személyt foglalkoztat. Cselényi László közölte, a Duna Tévé tulajdonában levő felszerelés átcsoportosításával biztosítani tudják a sepsiszentgyörgyi stúdió működését, és elsősorban a már meglévő munkatársak közreműködésére számítanak. A Duna Tévét sem kényezteti el a jelenlegi kormány, mondta Cselényi, aki szerint pályázatokkal fent lehet tartani a stúdiót, és mint fogalmazott: meg kell találni, azokat a témákat, amelyek által a vidéket ki lehet emelni a szürkeségből.

Nagy Zsuzsanna

Direkt link                                         A lap nyitó oldalára

• Markó Béla RMDSZ-elnök, miniszterelnök-helyettes március 15-én Kézdivásárhelyen elhangzott beszédére hivatkozva Traian Basescu államelnök, a kormány illetve a parlament sürgős közbenjárását, a Hargita illetve Kovászna megyei románok helyzetének kivizsgálását kérik a két megye román civil szervezeteinek elöljárói. Markó Béla ünnepi szövegének szélsőséges, irredenta, revizionista és soviniszta tartalma volt – áll a Hargita és Kovászna megyei román civil szervezetek fórumának ma kiadott sajtóközleményében. A dokumentum megfogalmazói úgy gondolják, hogy a szövetségi elnök március 15-én „levetette a demokra, moderált, és európai álarcát”. A Hargita és Kovászna megyei román civil szervezetek fóruma szerint „Markó Béla üzenete gyűlöletet szít, a románság asszimilálására buzdít, etnikai tisztogatást sejtet, és a horthysta időkre emlékeztet”. A levél megfogalmazói kijelentik, a miniszterelnök-helyettes március 15-én elhangzott beszédével bebizonyította, hogy nem méltó a román kormányban magas funkciót ellátni, ezért a két megye civil fórumainak igazgató tanácsa a Hargita és Kovászna megyei románok helyzetének sürgős kivizsgálását kéri az államelnöktől, a kormánytól, és románia parlamentjétől.

Direkt link                                         A lap nyitó oldalára

• A Székelyudvarhelyen március 15-én elhangzott szöveget Cotroceni-ben írták – jelentette ki mai sajtótájékoztatóján Albert Álmos, az alsó-háromszéki RMDSZ területi elnöke. Albert Álmos szerint a székelyudvarhelyi nagygyűlés nem érte el azt a sikert, amelyet elvártak az emberek, és a területi elnök a sajtó képviselőinek feltette a kérdést, hogy: Mi változott a Székely Nagygyűlés után? Albert Álmos információi szerint Szász Jenő polgármester tegnap nem tartotta fontosnak felvetni az autonómia kérdéskörét Traian Basescu államfőnek. A területi elnök kijelentette: a székelyudvarhelyi nagygyűlés szervezőivel ellentétben az RMDSZ képviselői sosem mutatták be senkinek és sehol azt a szöveget, amelyet március 15-én fel akartak olvasni. Albert Álmos szerint már volt precedens arra, hogy „a Magyar Polgári Szövetség román párttal egyezkedett, amikor a helyhatósági választásokon képviselői egy olyan szervezet színeiben indultak, amelyik nem kardoskodott az autonómia mellett”.

Direkt link                                         A lap nyitó oldalára

• Elköltöztetik mostani helyéről a csernátoni Haszmann Pál Tájmúzeumot – mondta Demeter János, a Megyei Tanács elnöke. A Tájmúzeum elköltöztetése azért vált aktuálissá, mert a kúriát visszaigénylő Damokos család pert nyert a Megyei Tanáccsal szemben, az ítélet végleges és megfellebbezhetetlen. Az önkormányzat elnöke közölte, a tulajdonos bérbe adta az ingatlant az elkövetkező három évre, a megyei tanács még a bérleti szerződés lejárta előtt új helyet, megfelelő környezetet keres a gyűjteménynek szintén Csernátonban. A Tájmúzeum, mely évtizedek óta működik, a székely népművészet egyedi értékeit mutatja be, és szabadtéri kiállítással is rendelkezik, Erdély legnagyobb ilyen jellegű létesítménye, Csernátonban látható egyebek mellett a Kárpát-medence leggazdagabb mezőgazdasági gépgyűjteménye. Nem lesz kis kaland áttelepíteni a gyűjteményt egy új helyszínre – ismerte el Demeter János, hozzátette: a megyei tanács keresi a lehetséges megoldásokat.

Direkt link                                         A lap nyitó oldalára

Művelődés

• A sepsiszentgyörgyi városi Művelődési Ház pinceklubjában sorra kerülő mai Terefereklub meghívottja Szász Károly vegyészmérnök, vállalkozó, aki a vállalkozó lehetőségeiről tart előadást. Az est házigazdája Matekovics János újságíró. A talalkozó este 7 órakor kezdődik.

• A sepsiszentgyörgyi Képtárban ma este 6 órától bemutatják dr. Nagy Lajos Réty című monográfiáját. A kötetet Kónya Ádám múzeumigazgató méltatja.

• A sepsiszentgyörgyi Kultúrpalota Lajtha László stúdiótermében ma este 7 órától Bicskei Zsuzsanna Asszonytánc című táncestjét mutatja be a közönségnek.

• A Szentegyházai Színjátszókör ma 19 órától a sepsiszentgyörgyi Művelődési Házban vendégszerepel, ahol Dürrenmatt A fizikusok című darabját játssza. Rendező: Kiss László.

Direkt link                                         A lap nyitó oldalára





Március 16.

Székely nagygyűlés Székelyudvarhelyen

IGEN az autonómiára



Kovács László Attila képriportja itt látható.

Direkt link                                         A lap nyitó oldalára


• Markó Béla RMDSZ-elnök, miniszterelnök-helyettes tegnap Kézdivásárhelyen elhangzott beszéde elégedetlenséget váltott ki a Kovászna megyei román politikai vezetők körében. Markó Béla március 15-i felszólalásában azt mondta: „aki hivatalt visel, a rendőr is, a postás is, mindenki, aki a mi ke­nyerünket eszi tanuljon meg, szólaljon meg magyarul”. Végtére is a mi adónkból, a székely ember adójából kapja a fizetését, nem másból – tette hozzá Markó. A legvehemensebb replikát Gheorghe Baciu, a Demokrata Párt Kovászna megyei elnöke fogalmazta meg, elmondva, Románia minden egyes lakója román kenyeret eszik, Háromszéken a Baraganból és Bánátból hozott búzából készítenek kenyeret, és amíg az ország hivatalos nyelve a román, senki nem kényszerítheti a román lakosságot, hogy megtanuljon magyarul. Baciu az RMDSZ-elnök nyilatkozatát „szégyenteljesnek” titulálta, és határozottan elutasította.

Direkt link                                         A lap nyitó oldalára

• A Kovászna Megyei Tanács kis üléstermében regionális tévéstúdió létrehozásáról szóló szerződést írtak alá. A Duna Televízió regionális tévéstúdiót fog működtetni Sepsiszentgyörgyön, erről szól a dokumentum, amelyet Cselényi László, a Duna Televízió elnöke, Demeter János, a Kovászna megyei Tanács vezetője, és Albert Álmos Sepsiszentgyörgy polgármestere látnak el kézjegyükkel. Cselényi László, a Duna Televízió elnöke, több napja Székelyföldön tartózkodik, tegnap a kézdivásárhelyi, illetve a sepsiszentgyörgyi március 15-i rendezvények díszvendége volt, ünnepi beszédet mondott, és egyebek mellett bejelentette, hogy a határon túli magyarok televíziója húsvétkor beindítja az Autonómia-csatornát. Ma este 8 órakor a Megyei Könyvtár Gábor Áron termében Cselényi László találkozik a sepsiszentgyörgyi közönséggel.

Direkt link                                         A lap nyitó oldalára

„Kell a székelység autonómiája is!” (Kézdivásárhely)

A kézdivásárhelyi Gábor Áron téren a zord, télies időjárás ellenére közel tízezren vettek részt a március 15-e alkalmából szervezett központi ünnepségen. A néhány napja zajló magyarellenes retorika dacára jelenlétükkel több ezren válaszoltak a háromszéki RMDSZ két fiatal politikusának A székelyek becsülete azt kívánja… címmel kiadott felhívására, amelyben az állt, hogy minél többen vonuljanak ki, és vegyenek részt a nemzeti ünnepen.

Az ágyúöntők és szabadságharcosok városában, a hagyományokhoz híven már kora délelőtt voltak koszorúzási ünnepségek Kézdivásárhely 1848-as emlékhelyeinél. A Gábor Áron térre elsőként a 15. székely határőr gyalogezred I. és II. zászlóaljának hagyományőrző csapata vonult be, őket követte a felső-háromszéki települések lovas, szekeres felvonulása. A környező falvak lakói szekéren, lóháton, székely ruhában, piros-fehér-zöld zászlókat lobogtatva, Kossuth-nótákat énekelve érkeztek a főtérre.

Az idei kézdivásárhelyi központi ünnepség ünnepi szónoka Cselényi László, a Duna Televízió elnöke volt. Az ünnepségen Markó Béla miniszterelnök-helyettes, az RMDSZ elnöke mellett számos RMDSZ-politikus volt jelen, ugyanakkor az eseményen részt vett Sagyebó László, a Határon Túli Magyarok Hivatalának főosztályvezetője, dr. Terényi János, a Magyar Köztársaság bukaresti nagykövete, és Kisvári Tamás alezredes, katonai attasé.

Elsőként Török Sándor Kézdivásárhely polgármestere szólt az ünneplőkhöz, elmondva: „Aki hisz a szabadságban, annak töretlen az optimizmusa, s aki bizakodva néz a jövőbe, annak jobban bírja a válla a terhet, tovább és határozottan tud haladni előre. Belülről válunk kikezdhetetlenné, és akkor a szabadságot soha nem vehetik el tőlünk, és velünk egyetemben a Szent Korona országának legkeletibb bástyája is biztonságban marad” - hangsúlyozta a polgármester.

„Amit eleink elveszítettek, nekünk azt most meg kell nyernünk. Amit őseink reánk hagytak, azt meg kell őriznünk” - ezekkel a szavakkal indította ünnepi beszédét Markó Béla miniszterelnök-helyettes. Markó kijelentette: Ne felejtsük, nincsen fontosabb igazság, mint a magyarság egysége, semmilyen érdek, semmilyen elégedetlenség, semmilyen sértettség, semmilyen türelmetlenség nem jogosít fel senkit ennek az egységnek a megbontására.” Markó Béla beszédében azt emelte ki, hogy azok, akik a Székelyföldön „hivatalt viselnek, a rendőr is, a postás is, aki a mi kenyerünket eszi meg kell tanuljon magyarul”. Az RMDSZ elnöke kijelentette: „Bízom a magyar nemzet kárpát-medencei megerősödésében, és hiszem, hogy nekünk mielőbb be kell lépni az Európai Unióba, mert akkor ismét tényleg együtt leszünk Magyarországgal”. Markó Béla beszédében kiemelte: „Kell az autonómia, kell a székelység autonómiája is! Jó lenne, ha ezt nyilatkozatokkal, vagy kiáltványokkal meg lehetne valósítani. Jó lenne, ha ma kikiáltanánk, és holnap arra ébrednénk, hogy van autonómiánk. Jó lenne, ha ülhetnénk ezután karba tett kézzel. De nem lehet! Az autonómiáért dolgozni kell, küzdeni kell, azt tégláról téglára föl kell építeni. Nekünk megvan az erőnk, megvan a tudásunk, megvan a politikai eszközünk hozzá! Minket ma nem lehet megkerülni Romániában, nélkülünk nem lenne kormánytöbbség, nem lenne stabilitás” - hangoztatta az RMDSZ elnöke. Markó szerint van értelme a munkának, azonban a megosztást el kell kerülni, józan ésszel, türelemmel, összefogással kell cselekedni.

A hagyományokhoz híven felszólalt az a diák is, aki az RMDSZ kézdivásárhelyi szervezete által meghirdetett Zúg Március című szónokversenyt megnyerte. Róth-Balázsi Hunor, a Nagy Mózes Gimnázium diákja után felolvasták Calin Popescu Tariceanu miniszterelnök üzenetét is, majd Terényi János, a Magyar Köztársaság bukaresti nagykövete tolmácsolta Gyurcsány Ferenc magyar kormányfő üdvözletét.

Cselényi László, a Duna Televízió elnöke beszédében bejelentette, hogy a Duna Tévé húsvétkor beindítja az Autonómia-csatornát. „Olyan Romániát várunk az Európai Unióba, ahol van autonómia, ahol megbecsülik a magyar nyelvet, ahol az autonómia nem ország-szétdarabolás, hanem bölcs lépés, helyben maradás Transzilvániában” - mondta Cselényi.

A történelmi egyházak áldása után elhangzott a magyar és a székely himnusz, a rendezvény koszorúzással zárult.

Nagy Zsuzsanna

Direkt link                                         A lap nyitó oldalára

Sepsiszentgyörgyön kifütyölték Gyurcsány üdvözletét


Sepsiszentgyörgyön kifütyölték a Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnök üdvözlő szavait felolvasó Zákonyi Botondot, a Magyar Köztársaság Bukaresti Nagykövetségének munkatársát. A jelenlévők hangosan fütyöltek és bekiabáltak a magyar kormányfő levelének elhangzása közben. Ugyanakkor az ünneplők megtapsolták Calin Popescu Tariceanu román miniszterelnök, és Traian Basescu államelnök üdvözlő szavait.


Sepsiszentgyörgyön délután 4 órakor kezdődött a március 15-ét köszöntő rendezvény a Tamási Áron Színház épülete előtt, ahol közel négyezren gyűltek össze, kevesebben, mint tavaly. A központi rendezvényt megelőzően délelőtt a város valamennyi 48-as emlékhelyénél volt koszorúzás. Idén első alkalommal a román és a magyar fiatalok együtt koszorúztak a Nicolae Balcescu és Gábor Áron szobornál. A Közösségért Egyesület román értelmiségieket tömörítő szervezet tagjai napokkal korábban már bejelentették, hogy elfogadják a helyi RMDSZ meghívását, részt vesznek a magyar nemzeti ünnepen, és koszorúznak is.

A délutáni rendezvény előtt az ünneplők a kegyelet virágait helyezték el a parkban levő 1848-49-es oroszlános emlékműnél. A beszédek sorát Albert Álmos polgármester, az RMDSZ területi elnöke indította, aki elöljáróban elmondta: „Nekünk különösen fontos ez a nap, mert számunkra március 15-e nemcsak az 1848-as forradalom, hanem az 1989. utáni közös szabadságharcunk ünnepe is. Forradalmat élünk meg 1990-től kezdve, magyar iskolákkal, visszaszerzett földekkel, visszaszerzett erdőkkel, visszaszerzett ingatlanokkal, létrehozott magyar konzulátusokkal." A polgármester szerint „mindannyian tudjuk, hogy az elért eredményeink az összefogás eredményeinek könyvelhetőek el, azoknak, akik a magyar népünk érdekeinek képviseletére tettek esküt". Az adott szót és az esküt viszont minden körülmények között be kell tartani - hangsúlyozta Albert Álmos, aki az egység fontosságára hívta fel az emlékezők figyelmét. „Bebizonyosodott: közösségünk létének legfőbb igazsága, megtartó ereje az egység. Ezzel az egységgel, ezzel a konok összefogással ünnepelünk március 15-én, mi magyarok itt Sepsiszentgyörgyön is. Közös felelősségünk, hogy ez a nap minden magyar ember ünnepe maradjon, és ne engedjük, hogy ezt az ünnepet bárki is önös politikai célokra használja " - mondta Albert Álmos. A polgármester közölte: „Az állandó változás Európáját éljük, az új gondolkodás Európáját. A ma célkitűzései a holnap megvalósításai, a helyi autonómia, az önkormányzatiság, a helyi hatalom érvényesítése."

A területi elnök szerint Európa ma a helyi autonómiát támogatja, lebontva a központosítást, a centralizációt. „Arra kell odafigyelnünk, hogy megtartsuk erőnket az elkövetkezendő időszakra is a helyi tanácsokban, az önkormányzatokban. A többpártosodás a magyarság autonómiájának ellensége. Mindenki gondolja ezt jól végig. Vagy egységben maradunk, egyek maradunk, vagy nincsen autonómia!" - zárta beszédét Albert Álmos.

A polgármester felszólalása után az ifjúság képviseletében Zsigmond József, a Középiskolások Kovászna Megyei Szövetségének elnöke szólt az egybegyűltekhez. Zsigmond József elmondta, „nincsen állandó magyar egyetemünk, 16 éve illúzióban élünk, 2004. decembere óta megtapasztaltuk, hogy az anyaországra sem számíthatunk". A középiskolás diák szerint az eseményeket nem csak követni kell, hanem azokban aktívan részt kell venni. Fogjunk össze, érezzük jól magunkat itthon, merjünk bátrak lenni, merjünk élni az önrendelkezés lehetőségével, bízzunk a helyi románságban, egységben valósítsuk meg céljainkat - hangsúlyozta Zsigmond József.

Cselényi László, a Duna Televízió elnöke beszédében bejelentette, hogy húsvétkor a határon túli magyarok televíziója beindítja az Autonómia-csatornát.

A sepsiszentgyörgyi megemlékezés a magyar és a székely himnusz eléneklésével ért véget.

Nagy Zsuzsanna
(Fotó: Háromszék)

Direkt link                                         A lap nyitó oldalára

Művelődés

• A sepsiszentgyörgyi Képtárban ma este 6 órától bemutatják az Ecce poeta! című Farkas Árpád költővel, illetve a Válaszút vándora című Kallós Zoltánnal készült interjúköteteket. A könyvek szerzője. Benkei Ildikó rádióriporter.

• A sepsiszentgyörgyi városi Művelődési Ház pinceklubjában sorra kerülő holnapi Terefereklub meghívottja Szász Károly vegyészmérnök, vállalkozó, aki a vállalkozó lehetőségeiről tart előadást. Az est házigazdája Matekovics János újságíró. A talalkozó este 7 órakor kezdődik.

• A sepsiszentgyörgyi Színház Kamaratermében holnap este 7 órától Bicskei Zsuzsanna Asszonytánc című táncestjét mutatja be a közönségnek.

• A Szentegyházai Színjátszókör holnap a sepsiszentgyörgyi Művelődési Házban vendégszerepel, ahol bemutatja Dürrenmatt A fizikusok című darabját. Rendező: Kiss László.

Direkt link                                         A lap nyitó oldalára





Március 15.

Március 15-i megemlékezések

Háromszék valamennyi magyar lakta településén ma megemlékező ünnepségek lesznek március 15-e, nemzeti ünnepünk tiszteletére.


A központi rendezvény helyszíne, Kézdivásárhely, ahol ma délelőtt fél-9-től kezdődtek el a koszorúzások. Megemlékezések voltak a Petőfi Sándor szobornál, a Turóczi Mózes síremlékénél és a Szacsvay János-emlékplakettnél, Kossuth Lajos szobránál és az 1848-49-es forradalom és szabadságharc, valamint az első és második világháború áldozatainak emlékművénél, a Molnár Józsiás parkban, Bem József és Turóczi Mózes szobránál. Fél 11-kor kezdődött a 15. székely határőr gyalogezred hagyományőrző csoportjai és a felső-háromszéki falvak lovas felvonulása, 11 órakor dobpergés jelezte az ünnepi program megkezdését, elsőként Török Sándor polgármester köszöntője hangzott el. Markó Béla miniszterelnök-helyettes, az RMDSZ elnökének ünnepi beszédét a Zúg Már­cius című szónokverseny nyertesének felszólalása követi, majd Cselényi László, a Duna Televízió elnöke köszönti az ünneplőket. Az eseményt a Duna Televízió élőben közvetíti.

Sepsiszentgyörgyön nemzeti ünnepünk tiszteletére délelőtt minden 48-as emlékhelynél lesz koszorúzás. Adásunk időpontjában Incze Dániel százados sírjánál, 12 órakor Gábor Áron, Nicolae Bălcescu, gróf Mikó Imre szobrainál, valamint a Gábor Áron-emléktáblánál koszorúznak, szavalnak. A Nicolae Balcescu szobornál idén első alkalommal együtt ünnepelnek a román és a magyar fiatalok. A Közösségért Egyesület román értelmiségieket tömörítő szervezet tagjai már napokkal korábban bejelentették, hogy elfogadják a helyi RMDSZ meghívását, részt vesznek a magyar nemzeti ünnepen, és koszorúznak. Az Eprestetőn, a Váradi-Bartalis vesztőhelyen és a szemerjai csata emlékművénél egy órakor, fél kettőkor Kossuth Lajos szobránál, 15 órakor pedig a központi park 1848-as emlékművénél lesz megemlékezés. A emlékünnepség 16 órakor kezdődik a központi parkban, 19 órakor pedig hangversenyt tartanak a Tamási Áron Színházban.

Orbaiszék hagyományosan emlékezik az 1848-49-es forradalomra és szabadságharcra, a központi rendezvényre ezúttal is Kovásznán kerül sor. A program szerint fél egykor a környező falvak szekeres-lovas felvonulásával indul a rendezvény, majd a központi üzletház előtti parkolóban felállított színpadon ünnepi műsorra kerül sor. Ezt követően a református templomkertben megkoszorúzzák a szabadságharcosok emlékművét. Puskás Bálint Zoltán szenátor a Kovásznafürdő melletti Kommandón részt vesz a március 15-i rendezényen, ahol beszédet mond.

Baróton március 15-e tiszteletére ma 13 órától ünnepi kulturális rendezvényekre kerül sor a város központjában, illetve a Diákdombon. Közreműködnek: az egyesített baróti kórus, az egyesített diákkórus, Dabas város diákküldöttsége, a Baróti Szabó Dávid Középiskola irodalmi körének tagjai. Beszédet mondanak: Nagy István, Barót város polgármestere, Demeter János, a Kovászna Megyei Tanács elnöke. A koszorúzás, a himnuszok eléneklése után délután fél négykor lovas felvonulás lesz a véczeri em­lékműhöz, ahol beszédet mondanak: Márton Árpád parlamenti képviselő, Dimény János megyei tanácstag, illetve Nagy Károly református esperes. Tegnap ismeretlen tettesek meggyalázták az erdővidéki összefogást jelképező véczeri emlékművet, amelyről az éjszaka leple alatt eltűnt a kétnyelvű emléktábla. Az erdővidéki március 15-i rendezvénysorozat 19 órakor a Baróti Művelődési Házban a Maros Művészegyüttes ünnepi műsorával zárul.

Direkt link                                         A lap nyitó oldalára





Március 14.

Pro Comitatu-díj Haszmann Pálnak (Veszprémi elismerés)


Március 15-e alkalmából a Veszprém Megyei Önkormányzat Pro Comitatu-díjjal tünteti ki Haszmann Pál Pétert, a csernátoni Haszmann Pál Múzeum vezetőjét - tájékoztatta lapunkat Demeter János, a Kovászna Megyei Tanács elnöke. Veszprém testvérmegyével több mint 15 éves kapcsolata van Háromszéknek, és idén a magyarországi önkormányzat úgy döntött, hogy székelyföldi kitüntetettje is lesz a városnak.

A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése 1993-ban határozott a Pro Comitatu-díj létesítéséről, amelyet a megye érdekében eredményesen tevékenykedő magánszemélyeknek ítélnek oda, a díj erkölcsi és anyagi elismerést jelent. Az önkormányzat idén első alkalommal tüntet ki határon túli személyiséget. Haszmann Pál holnap ünnepi közgyűlés keretében veheti át a Pro Comitatu-díjat Kuti Csabától, a Veszprém Megyei Önkormányzat elnökétől.

A március 15-i veszprémi ünnepségen Háromszékről részt vesz Ördög-Gyárfás Lajos, a Kovászna Megyei Önkormányzat művelődési főtanácsosa, az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetségének ügyvezető elnöke, valamint Kovács Melinda Aranka, a sepsiszentgyörgyi Református Kollégium és Szabó Zsolt, a Mikes Kelemen Főgimnázium diákja.

Nagy Zsuzsanna

Veszprémi március (Fotó: Zoboki Attila)

Direkt link                                         A lap nyitó oldalára

Tűzvész Sepsiszentgyörgyön

Egyelőre ismeretlen okok miatt tegnap délután tűzvész tört ki egyik sepsiszentgyörgyi toronyblokkban. Több család nem tölthette a tömbházban az éjszakát, egy tűzoltót égési sebekkel, több személyt pedig füstmérgezés gyanújával szállítottak kórházba. A Múzsák sétány 12-es tömbházának, közismertebb nevén a „mammut blokknak” egyik nyolcadik emeleti lakásában tört ki a tűz, amely nagyon gyorsan terjedt. A tűzoltók több mint négy órán keresztül küzdöttek a lángokkal.A tűz miatt kitörtek az ablakok, így a oxigén hatására a lángok robbanásszerűen terjedtek, a lakók egy része kimenekült a tömbházból, de voltak akik bent rekedtek. Az oltást nehezítette, hogy a tűzoltólétrák nem értek fel a nyolcadik emeletig, és a víz nyomása sem volt elegendő. Albert Álmos polgármester a sportcsarnokban illetve bentlakásokban biztosított helyet az ideiglenesen hajléktalanná vált lakóknak.

A tűzoltóparancsnok szerint hasonló méretű és jellegű tűz eddig még nem volt Sepsiszentgyörgyön.

Nagy Zsuzsanna

Fotó: Kovács László Attila

Direkt link                                         A lap nyitó oldalára

Meggyalázták a véceri emlékművet


Ismeretlen tettesek meggyalázták az Erdővidéken található véceri 1848-as emlékművet - tájékoztatott Demeter Zoltán, Antal Árpád András háromszéki RMDSZ-es parlamenti képviselő baróti irodájának vezetője. A Barót, Köpec, Felsőrákos és Ágostonfalva közti keresztútnál található emlékműről az elmúlt éjszaka lopták el az emléktáblát. A Tornay Endre szobrászművész által készített, törött kardot ábrázoló ’48-as emlékoszlopon körülbelül 3 méter magasban volt elhelyezve az 1,20 x 0,8 méteres nagyságú emléktábla, amelyen románul illetve magyarul az a szöveg volt olvasható, hogy: „A HABSBURG URALOM ELLENI KÜZDELEMBEN 1848 DECEMBERÉBEN ELESETT KÖPECI FORRADALMÁROK TISZTELETÉRE ÁLLÍTOTT EMLÉKTÁBLA”. A jelek szerint a táblát feszítővassal távolították el. A baróti RMDSZ-szervezet ismeretlen tettes ellen feljelentést tett a baróti rendőrségen.

A történtek ellenére nem marad el a holnapi megemlékezés a véceri emlékműnél, tájékoztatott az irodavezető. A program szerint délután fél négykor lovas felvonulás lesz az em­lékműhöz, ahol beszédet mondanak: Márton Árpád parlamenti képviselő, Dimény János megyei tanácstag, Nagy Károly református esperes, illetve a Székely Nemzeti Tanács széki szervezetének képviselője.

Nagy Zsuzsanna

Direkt link                                         A lap nyitó oldalára





Március 13.

A székelyek becsülete azt kívánja...


A székelyek becsülete azt kívánja, hogy március 15-én minél többen vonuljunk ki és ünnepeljünk együtt - áll Antal Árpád András és Tamás Sándor RMDSZ-es parlamenti képviselők ma kiadott sajtóközleményében. A két Kovászna megyei politikus szerint „az 1848-as forradalom háromszéki üzenete, hogy megvédjük közösségünket”. Akkor ágyút öntöttünk, ma pedig politikai eszközökkel kivívjuk az autonómiát, mert mindannyian ezt akarjuk, áll a dokumentumban. A két képviselő leszögezi: „Nem hagyjuk, hogy a nagyromániások szabják meg nekünk, hogy a szülőföldünkön ünnepelhetünk-e. Nem hagyjuk, hogy a nacionalisták megzavarják a magyarok legszentebb ünnepét. Nem hagyjuk, mert nem félünk! Gábor Áron bátorsága és ereje közösségünkben van. Szándékaink becsületesek, elhatározásunk töretlen.” Ezzel a felhívással szólítja fel a magyar közösséget a két RMDSZ-es képviselő a nemzeti ünnepen való részvételre. Az erdélyi magyarság március 15-i központi rendezvénye idén Kézdivásárhelyen lesz, ahol mások mellett beszédet mond Markó Béla, az RMDSZ elnöke, miniszterelnök-helyettes, illetve Cselényi László, a Duna Televízió elnöke.

Nagy Zsuzsanna

Direkt link                                         A lap nyitó oldalára

• A március 15-re tervezett Székely Nagygyűlés betiltását vagy elnapolását kéri ma Traian Basescu államelnöktől Gheorghe Funar, ellenkező esetben a Nagyrománia Párt szenátora legalább százezer román kíséretében utazik Székelyudvarhelyre a magyar nemzeti ünnepen. A román szenátor ezt hétvégén jelentette be Sepsiszentgyörgyön. Funar Nicoale Iorga, a Nagyrománia Párt alelnöke kíséretében tájékozódó látogatást tett Kovászna és Hargita megyékben. „A Székely Nagygyűlés hátterében Magyarország és az RMDSZ áll, az autonómia kikiáltása az első lépese annak, hogy Székelyföldet kiszakítsák Románia szívéből" – mondta Funar. A szenátor kijelentette, csak akkor nem utaznak el Székelyudvarhelyre, ha Basescu államelnök közbenjárásával a Székely Nagygyűlést betiltják vagy felfüggesztik. Funar úgy gondolja: Magyarország készül elszakítani a három magyar megyét Romániától, elmondása szerint, ez egy öngyilkos kísérlet, akárcsak az autonómia kikiáltása, hozzátette: ezen azért nem csodálkozik, mert „a magyarok vezetik a világ öngyilkossági statisztikáját". Funar viccnek titulálta a Székely Nemzeti Tanács létezését, ezt azzal az adattal támasztotta alá, hogy a 2002-es népszámlálás idején alig 299-en vallották magukat székelyeknek. A szenátor közölte, ügyészségi feljelentést tettek a Székely Nagygyűlés szervezői ellen. Gheorghe Funar ma ismerteti a Nagyrománia Párt kérését az államelnökkel, és garanciavállalást kér Basescutól arra vonatkozóan, hogy a Székely Nagygyűlés nem lesz megtartva március 15-én.

Direkt link                                         A lap nyitó oldalára

• Az erdélyi magyarság március 15-i központi ünnepsége idén Kézdivásárhelyen lesz. Tamás Sándor felső-háromszéki RMDSZ-képviselő elmondta, a program összeállításakor arra törekedtek, hogy a magyarországi választási kampányra való tekintettel ne pártpolitikust, hanem inkább köztiszteletben álló személyiséget hívjanak meg az anyaországból. A rendezvény díszvendége Cselényi László, a Duna Televízió elnöke lesz. Az ünnepség, amelyet a Duna Televízió élőben közvetít, 11 órakor kezdődik. Megnyitó beszédet mond Török Sándor Kézdivásárhely polgármestere, a közepiskolások idei szónokversenyének díjazottja Roth Balázsi Hunor beszéde után Cselényi László szól az egybegyűltekhez, majd ezt követően Markó Béla az RMDSZ elnöke, miniszterelnök-helyettes mond beszédet.

Direkt link                                         A lap nyitó oldalára

• Megnőtt a gyermekvállalási kedv Kovászna megyében – jelentette ki Serena Ivan, a megyei munka- és családügyi hivatal igazgatója. Az intézmény felmérése szerint tavaly közel 300-zal több gyerek született, mint egy évvel korábban. Serena Ivan szerint ez annak is köszönhető, hogy január elsejétől lényegesen megnőtt a gyermeknevelési támogatás, és a segély arra ösztönzi a szülőket, hogy gyermeket vállajanak. Háromszéken a január 1-jétől életbe lépett kormányrendelet feltételei szerint februárban 2548 gyermeknevelési segélyre vonatkozó kérést hagytak jóvá, jelenleg ennyi szülő van gyermeknevelési szabadságon, közülük 289-en édesapák. A Kovászna megyei munkaügy havonta összesen 20 milliárd régi lejt fizet ki gyermeknevelési támogatásként.

Direkt link                                         A lap nyitó oldalára

• Sepsiszentgyörgyi román fiatalok koszorúzni fognak a március 15-i ünnepségen, amelyet a helyi RMDSZ szervez – mondta mai sajtótájékoztatóján Dan Manolăchescu, a Közösségért Egyesület elnöke. Manolachescu közölte, eleget tesznek az RMDSZ meghívásának, és koszorúzni fognak a Gábor Áron illetve a Nicolae Bălcescu szobroknál, mert úgy érzik, viszonozni kell a magyar elöljárók azon gesztusát, hogy a december elsejei román nemzeti ünnepen részt vettek és koszorúztak. Manolăchescu szerint a helyi román közösség az elmúlt 15 évben méltatlanul kevés figyelmet szentelt a sepsiszentgyörgyi Bălcescu szobornak, soha nem helyeztek el koszorút az emlékműnél. Azokat a dolgokat kell keresnünk, amelyek összekötik a magyar és román közösséget, nem azokat, amelyek elválasztanak, mondta az elnök. Az egyesület felhívással fordult a háromszéki román közösséghez, hogy ne szervezzenek semmiféle akciót a székelyudvarhelyi Székely Nagygyűlés ellen. Dan Manolachescu kifejtette, aggódással figyelik, hogy a nacionalista retorika mérgezi a közvéleményt, mint mondta, ezeknek a megnyilvánulásoknak véget kell vetni, és meg kell mutatni, hogy mindkét közösség méltóságteljesen tud ünnepelni.

Direkt link                                         A lap nyitó oldalára





Március 12.

Kétféle ünneplés Erdélyben

Interjú Csapó J. József SZNT-elnökkel



Óriási érdeklődés övezi a Székelyudvarhelyen március 15-re tervezett Székely Nagygyűlést. A megfélemlítési kampány példátlan méreteket ölt, annak ellenére, hogy a szervező Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elöljárói többszöri alkalommal is hangsúlyozták, hogy a demonstráció nem az ország területi egysége ellen intézett támadás, hanem az autonómia-igény egyfajta kinyilvánítására irányuló békés, politikamentes rendezvény. Mindenezek ellenére nemrég tankok vonultak fel Székelyudvarhelyen, és a magyarellenes retorikájáról közismert Corneliu Vadim Tudor, a Nagy-Románia Párt elnöke az elmúlt napokban bejelentette, pártja százezer románt vár március 15-re Székelyudvarhelyre, így kíván tiltakozni a nagygyűlés ellen. Traian Basescu államelnök mindezek után arra figyelmeztette az SZNT vezetőit, ne kövessenek el törvénytelenséget, és nem múlasztotta el azt sem hozzátenni, hogy „a román állam a rendelkezésre álló alkotmányos és törvényes eszközökkel meg fogja védeni területi egységét".

Markó Béla, az RMDSZ elnöke - aki egyébként elítéli a Székely Nagygyűlés megtartását a nemzeti ünnepen -, elégedetlen Traian Basescu állásfoglalásával. Markó Béla szerint az államfőnek határozottabban kellett volna fellépnie a Nagy-Románia Párt tervezett ellentüntetésével és ezt megelőző fenyegetéseivel szemben.

Az erdélyi magyarság megosztva üli meg március 15-ét, Kézdivásárhelyen lesz a központi ünnepség, amelyet a Duna Televízió élőben közvetít, és amelyre az RMDSZ-vezetők hivatalalosak, Székelyudvarhelyre pedig várják mindazokat, akik hitet kívánnak tenni az autonómia ügye mellett.

A teljes és tényleges egyenlőséget akarjuk

A nemzeti ünnep előtt pár nappal Csapó I. József, a Székely Nemzeti Tanács elnöke válaszolt a Polgári Élet kérdéseire.

- Elnök úr, meglehetősen ellenséges hangulat alakult ki elsősorban a román politikai pártok részéről a Székely Nagygyűlés iránt. Mit gondol, miért ekkora az ellenszenv egy politikamentes megnyilvánulással szemben?

- Azért, mert még mindig fontosabb az ellenséges, a magyarság jogos autonómia-küzdelmével szembeni magatartás, mint a demokratikus elveket érvényesítő értékelés. Nem veszik figyelembe a Székely Nemzeti Tanács által következetesen folytatott demokratikus érdekvédelmet és közképviseletet, hanem válogatás nélkül veszik át az ál- és rémhíreket, amelyeket valakik - bizonyára jól megfontoltan - terjesztenek. Az SZNT mindig a demokrácia eszközeivel küzdött Székelyföld autonómiájáért és ezután is így fog tenni.

- Mi a véleménye arról, hogy Corneliu Vadim Tudor ellenrendezvényt szervez Székelyudvarhelyen, napok óta arról cikkez a sajtó, hogy tankok vonultak be a városba, Mircea Dusa Hargita megyei szociáldemokrata képviselő pedig a szükségállapot gondolatát is felvetette. Nem tart attól az SZNT, hogy a tervezett nagygyűlés az ellenségeskedésre szolgáltat táptalajt, és fennáll a veszélye annak, hogy az egész rendezvény botrányba fullad?

- A Székely Nemzeti Tanács a közvetett és a közvetlen demokráciát gyakorolva, felhatalmazásának megfelelően, megszólított minden illetékes romániai hatóságot Székelyföld autonóm közigazgatási régió újralétesítésére, Székelyföld autonóm státusának rendezésére. E törekvésünk alapvető emberi jog, a tényleges és teljes egyenlőség szavatolásának eszköze. Éppen olyan területi autonómiát akarunk, mint amilyent az Európai Unió autonóm közösségei megélnek. Ha e jogkövetelésre - amelyet az Európa Tanács határozata, az Európai Parlament álláspontja is feszültségmegelőző, a nemzeti közösségek problémáit megoldó demokratikus eszköznek tekint - valakik fenyegetéssel válaszolnak, tettükért felelősséget is kell vállalniuk. A Székely Nagygyűlés egy őshonos közösség demokratikus megnyilvánulása, a gyülekezési és a szólásszabadság szabad megélése. A székelységet semmiféle fenyegetéssel nem lehet megakadályozni jogos autonómia-törekvéseinek kinyilvánításában.

- Elnök úr, mit vár az SZNT ettől a demonstrációtól, milyen hatása lehet a Székely Nagygyűlésnek belföldön, illetve külföldön?

- A Székely Nagygyűlés célja hitet tenni Székelyföld autonómiája mellett, megerősíteni a székelység akaratát Székelyföld autonómiájának törvény általi garantálására. Figyelmeztető, belföldön és külföldön egyaránt, hogy a székelység soha nem mond le Székelyföld autonómiájáról. A Székely Nemzeti Tanács az ENSZ Biztonsági Tanácsához és Főtitkárához fordult nemzetközi felügyeletet igényelve Székelyföld autonóm státusának rendezésére. A közvetlen demokráciát gyakorolva, újból közakaratot nyilvánítunk és jelezzük: a teljes és tényleges egyenlőséget akarjuk.

A székelység nem megfélemlíthető

- Tamás Sándor háromszéki politikus azt nyilatkozta, hogy „az autonómiát nem kiáltványokkal, hanem politikai küzdelemmel lehet megszerezni". Ön egyetért ezzel?

- Mi az a politikai küzdelem, amit a nyilatkozó fel tud mutatni, és amelyet ez idáig kifejtett Székelyföld autonómiájának törvény általi szavatolásáért? A közösségi akaratot megjelenítő kiáltvány éppen az a demokratikus megnyilvánulás, amellyel a nemzeti közösség akaratát ki tudja fejezni. A Székely Nagygyűlés nem politikai megnyilvánulás, annál sokkal több: közösségi akaratnyilvánítás, amely a közvetlen demokrácia egyik eszköze. Ez persze gyakran kellemetlen a „politikusnak", mert ráébreszti, hogy nem ő határozza meg, hogy mi a jó a közösségnek, hanem a területi autonómiához való jogát kinyilvánító és megerősítő kollektivitás jelzi a közképviseletet felvállalónak, hogy a közakaratnak megfelelően kell döntenie és cselekednie.

- Melyik lehet az az üzenet, amelyet az SZNT megfogalmaz azon emberek felé, akik minden megfélemlítés ellenére részt szeretnének venni a Székely Nagygyűlésen?

- A kérdés azt is sugallja, hogy a székelyföldi őshonos közösség netán megfélemlíthető. Nem! A székelység tudatában van annak, hogy autonómia-törekvése jogos, történelmi, területi sajátosságai és számszerű többségi mivolta szülőföldjén lehetővé teszi az önkormányzást, amiképpen ezt gyakorolják az Európai Unió autonóm közösségei. Az SZNT nem fogalmaz meg semmiféle üzenetet a Székely Nagygyűlés résztvevőinek. Éppen fordítva: a közösségi akarat közvetít üzenetet. Az SZNT - a közképviseleti hatáskörét teljesítve és felhatalmazásával élve - kezdeményezte a közösségi akaratnyilvánítást, és javasolja a Kiáltvány-tervezetet, amelynek jóváhagyásával a nagygyűlésen résztvevők megerősítik hitüket a demokráciában, és akaratukat, illetve támogatásukat Székelyföld autonóm közigazgatási régió törvény általi létrehozására.

- Csapó úr, lehet-e tudni, hogy a tervezett kiáltványban mi lesz benne?

- Nincs semmi titkolnivaló. A cél újból kinyilvánítani a közakaratot Székelyföld autonómiájára, követelni Székelyföld autonómia-statútumának törvény általi jóváhagyását, újból igényelni az Európai Parlament, az Európai Unió közreműködését a székelység autonómia-törekvéseinek érvényesítésében és az ENSZ-felügyeletet Székelyföld autonóm státusának rendezése felett.

A Nagygyűlés nem vetélytársa a kézdivásárhelyi ünnepségnek

Bár a Duna Televízió a közeljövőben Autonómia-csatornát indít, „a határon túli magyarok televíziója" mésem Székelyudvarhelyről, hanem Kézdivásárhelyről közvetít élő adást március 15-én - ezt több SZNT-vezető is nehezményezte. Az erdélyi magyarság központi ünnepsége idén Kézdivásárhelyen lesz, mondta Tamás Sándor RMDSZ-es parlamenti képviselő, hozzátette, a program összeállításakor arra törekedtek, hogy ne pártpolitikust, hanem inkább köztiszteletben álló személyiséget hívjanak meg Magyarországról. A rendezvény díszvendége Cselényi László, a Duna Televízió elnöke lesz, és mások mellett beszédet mond Markó Béla, az RMDSZ elnöke, miniszterelnök-helyettes is. A Székelyudvarhelyen szervezett Székely Nagygyűlés nem vetélytársa a kézdivásárhelyi rendezvénynek, március 15-e minden magyar ünnepe, függetlenül attól, hogy ki, hol ünnepel - mondta Tamás Sándor. A képviselő hozzátette, a székelyudvarhelyi Kiáltványról az a véleménye, hogy az autonómia az RMDSZ programjában is szerepel.

Nem kiáltványokkal, hanem politikai küzdelem árán lehet megszerezni az autonómiát - vélik Tamás Sándor és Antal Árpád-András parlamenti képviselők. Antal Árpád-András szerint azok, akik azt hiszik, hogy 2006-ban egy nagygyűlés keretében az autonómiát ki lehet kiáltani ugyanúgy tévednek, akárcsak azok, akik azt hiszek, hogy a román kormány egyik napról a másikra jószántából kedvező döntést hoz az önrendelkezés ügyében. A parlamenti képviselő elmondta, nem baj, ha a politikai ellenfelek tudomásul veszik a Székely Nemzeti Tanács által március 15-ére meghirdetett nagygyűlést. Antal Árpád-András úgy gondolja, a demonstráció körül kialakult hangulat gondolkodóba ejti a koalíciós partnereket, akik belátják, hogy az RMDSZ-nek megérdemelt kérése a kisebbségi törvénytervezetbe foglalt kulturális autonómia.

Nagy Zsuzsanna,
Polgári Élet

Direkt link                                         A lap nyitó oldalára

Vagyontalan közbirtokosság

Tagság van, terület nincs

Feketekeretes történelem sok család életében az államosítás időszaka. Amikor a nagybirtokosok szinte egyik napról a másikra váltak földönfutóvá, mikor jó esetben is csak megtűrt bérlők lehettek saját palotájuknak egy kis zugában, mikor úszott a birtok, más ült be az erdőkbe. Akkortájt nem volt ritka az észvesztés, az öngyilkosság sem, és aki túl is élte, félszeg maradt haláláig.

Fél évszázad után orvoslás ígérkezett az így ejtett sebekre, az egykori tulajdonosok örökösei szusszanhattak egyet, mikor tulajdontörvényekről jöttek hírek, mikor a birtokvisszaadást feszegették a törvényhozók. S hát még a restitutio in integrum törvénye! Az egykori fényesség visszatérését ígérte. Hamar kiderült azonban, nagy az árnyék.

A visszaszolgáltatásban gyakran felötlő visszásságok, akadályoztatások, majd az álörökösök kapzsisága, álnoksága vezetett örökharagig, birokra kelésig, pereskedésig.

Felhördülne az örökösök tömege, ha azt kellene hallja, maradéktalanul birtokba helyezték, jogos tulajdonát visszakapta, mert bizony, a valóság nem ezt igazolja.

Remetén az Alkoza közbirtokosság tagjai is méltán elégedetlenkednek: bár birtokuk több mint ezer hektár volt, még mindig keresik erdeiket, igazukat.

Történelem

Az 1600-as évekig nyúlik vissza a földek feletti pereskedés, a krónika szerint Szárhegy, Ditró és Remete folyamatosan vitázott a közföldek elosztásáért, mígnem sikerült egyezségre jutni, Remetének ítélni többek közt az Alkoza területet. 1904-ben közbirtokosság alakult Alkoza néven, s néhány év múlva a kataszteri hivataltól kapott akták is bizonyították e birtokelosztást. Egy évtized telt el, mikor a község először közbelépett. Dr. Garda Dezső történész állítja: „1914 után a községnek nagy anyagi gondjai voltak, s az akkori vezetőség, kihasználva a férfiak távollétét, közgyűlési határozatot erőszakolt a tagság nélküli közbirtokosságra a terület kisajátításáról.”

Az egyik nagybirtokos, a Puskás család vezetése folytán ’21-ben sikerül újraalakítani a közbirtokosságot, mely a két világháború között is közbirtokosságként működött.

Időközben nem verve nagydobra tettét, a község Bucur nevű jegyzője nagy lépést tett: a községre telekkönyveztette az Alkoza teljes vagyonát, erőszakkal lefoglalták a közbirtokosság pénzét, értékpapírjait. Pereskedés következett, majd 1940-től magyar fennhatóság alatt a község és az Alkoza vezetősége megegyezett, hogy a pert lezárják, elismerik a területet, mint közbirtokossági vagyont. Működött tehát a közbirtokosság egészen az 1948-as állam általi kisajátításig, ám a vissza-telekkönyvezésre soha nem került sor.

Ki a jogutód?

2000-ben, a földtörvény megjelenésekor összeálltak az egykori Alkoza-tulajdonosok, örökösök, kérték vissza vagyonukat. Igénylésüket azzal igazolták, hogy 1948-ban a közbirtokosságtól vették el az Alkoza-erdőt, tehát annak kell visszaadni. Előkerült a közbirtokossági nagykönyv a tagokkal, a pontos elszámolások, sőt a pénzes szekrényke is. Ezzel szemben állt a Bucur jegyző által készíttetett telekkönyv, mely a községet mutatta ki tulajdonosként. A terület-visszaigényléskor ezt vették figyelembe a földosztó bizottságok, így kapta vissza a község, és nem az egykori tulajdonosok az Alkoza-erdőket. A birtokosok lázongását akkoriban még azzal csitítgatta Remete polgármestere, hogy a lényeg, hogy visszaadja az állam a területeket, utána kiegyeznek a közbirtokosokkal.

A kiegyezés elmaradt

A visszakapott erdők miatt perre ment közbirtokosság és község. Az egykori tulajdonosok leszármazottai pénzüket adták ügyvédfogadásra, s helyi szinten nyertek is az alkozások. Igen ám, de az önkormányzat fellebbezését követően a törvényszék a községnek adott igazat. Erről nemrég szerezhettek tudomást a tagok. Laczkó-Albert Elemér, Remete polgármestere falugyűlésen mondta el: „Telekkönyve a községnek van, és ez a mérvadó. Remetéé az erdő. Az erdő pedig közvagyon, nem adható vissza, mert jön a számvevőszék, s hűtlen vagyonkezelésért eljárást indíthatnak az önkormányzat ellen. Bár fáj, higgyék el, de amíg én polgármester vagyok, nem írom alá, hogy az erdőt az Alkozának visszaadjuk. Lehet perelni, pénzt költeni…”

A polgármester azt is szóba hozta, hogy nincs veszteség, hisz a község javára fordítják az erdőből származó nyereséget, minden remetei hasznát látja ennek.

Minden remetei, az is, akinek nem volt birtoka az Alkozában. Osztalék, vagyon nélkül maradt a 716 örökhagyó családja, s teljes mértékben kiszorulnak azok, akik elszármaztak a községből, így például a két nagybirtokos, a Puskás- és Mélik-örökösök, akik, akár a közbirtokosság többi tagjai nem értenek, nem érthetnek egyet e döntéssel.

Elkeseredettek az örökösök, s bújukban volt, ki azt mondta, ha a község vezetősége nem segíti a jogos tulajdonba helyezést, remetei földjét az ortodox egyháznak adományozza, s akkor kapkodhatja fejét a vezetőség. Persze, ő is belátja, badarság elképzelése, s a Puskások, Mélikek a kisbirtokosokkal együtt tovább keresik igazukat. A napokban új hírt vittek a tagoknak: nemsokára gyűlést hív össze az Alkoza vezetősége, döntsenek, hogy nem torpannak meg.

Restitutio in integrum - erről szól a törvény, mely évtizedek múlva, mint nagy fordulat szerepel a történelemkönyvekben. Dicsérik majd a kormányt, mely e törvényt hozta, s tán megemlítik a remetei Alkoza bonyodalmas ügyét is. Az Alkoza tagsága ma azonban csak reménykedhet, hogy a történet vége arról fog szólni, hogy tényleges, valós visszaszolgáltatás volt, s nagy harcok árán ugyan, de győznek a tulajdonosok, visszakapják erdeiket, vagyonukat.

Balázs Katalin,
Polgári Élet

Direkt link                                         A lap nyitó oldalára

Ajánló a Polgári Élet friss számából

A Polgári Élet március 10-16-i száma a március 15-i székely nagygyűlésnek van dedikálva. Interjú olvasható Csapó József SZNT-elnökkel az események várható fejleményeiről, a bemutatásra kerülő kiáltványról, ugyanakkor Szász Jenő, a szervezésben fontos szerepet vállaló udvarhelyi polgármester is megszólal: Vadim Tudor fenyegetőzését üres provokációnak tartja, melynek szerinte nem kell bedőlni. Arra biztat, jöjjön el minél több székely a nagygyűlésre, és tegyen hitet az autonómia mellett. A vezércikk szintén ezt a témát boncolgatja, megállapítva, hogy Vadim partizánakciója az utóbbi évek legnagyobb blöffje és diverziója. A lap beszámol arról is, hogy az RMDSZ, amely mindvégig az SZNT rendezvénye ellen próbált hangolni, Kézdivásárhelyen ünnepel.

A tudósítások közül a Maros megyei Wass-szobrok ügyéről írt beszámoló emelhető ki: a főügyész Marosludasra látogatott, és újbóli figyelmeztetést fogalmazott meg: távolítsák el Wass Albert szobrát. A Polgári Élet eheti számában egy színes riport is olvasható a restitúció visszásságairól: a Gyergyóditróban működő közbirtokosság még mindig nem kapta vissza a visszaigényelt birtokokat.

A sportoldalon a hétvégén rajtoló Forma 1-idényről olvashatnak, található a lapban nyelvművelő, egészségügyi és uniós rovat.

Polgári Élet - 16 oldalon, heti tévé-műsorral és internetes fórummal: www.polgarielet.ro

Direkt link                                         A lap nyitó oldalára





Március 10.

• Korábbi szándékától eltérően a sepsiszentgyörgyi RMDSZ nem hívja meg a Székely Nemzeti Tanács helyi képviselőit a március 15-i rendezvényre. Ezt sajtótájékoztatóján jelentette be Tóth-Birtan Csaba, a helyi RMDSZ-szervezet elnöke, aki hozzátette, az SZNT-nek az autonómia ügyében használt politikai eszközeivel nem ért egyet, és egy ilyen ünnepen, mint március 15-e nem kérheti a Székely Nemzeti Tanács képviselőit, hogy ne olvassák fel kiáltványukat. Tóth Birtan szerint nem lehet úgy autonómiát kérni, hogy közben folyamatos ellentét van a politikai partnerek között. Az RMDSZ helyi elnöke úgy gondolja, hogy a Székely Nagygyűlés szervezői túlfeszítették a húrt. Nem a Székely Nemzeti Tanács hibáztatható az egyre nagyobb méreteket öltő nacionalista retorikáért, azonban ők olajat öntöttek a tűzre – mondta Tóth-Birtan Csaba, aki hozzátette, a sepsiszentgyörgyi RMDSZ elítéli azt a lejáratási kampányt, amelyet a Székely Nagygyűlés és annak szervezői ellen indítottak.

Direkt link                                         A lap nyitó oldalára

• Utolsó száz méteren van a Hitelgarancia Alap-program beindítása, és a Román Kereskedelemfejlesztési Központ megnyitásáról is még ebben a hónapban döntés születik – mondta sajtótájékoztatóján Demeter János, a Megyei Tanács elnöke. A Román Kereskedelem-fejlesztési Központ létrehozását érintő szerződés modellje már megérkezett Sepsiszentgyörgyre, a központ megnyitása azért lesz fontos, mert exportorientált tevékenységet fog kifejteni, cégek, intézmények számára meglehetősen nagy segítséget nyújt majd. A megyei tanács a székhelyet, a bukaresti központ pedig a pénzt fogja biztosítani a Román Kereskedelem-fejlesztési Központ Kovászna megyei kirendeltségének működéséhez. A Hitelgarancia Alap-program ügyében már folynak Bukarestben a tárgyalások, ahol a napokban jelölik ki, hogy ki legyen az igazgató – mondta Demeter. Ugyancsak előbbre haladt a több mint egy éve halasztódó Magyar Kulturális Központ megnyitásának ügye is, az erről szóló törvénytervezetet elfogadta a képviselőház, már csak a szenátusi jóváhagyás hiányzik – tájékoztatott Demeter János.

Direkt link                                         A lap nyitó oldalára





Március 9.

Lejáratási kampány a Székely Nagygyűlés szervezői ellen


A Székely Nagygyűlést és annak szervezőit, illetve a Magyar Polgári Szövetséget lejárató plakátok jelentek meg falakra felragasztva illetve postaládákba bedobva március 8-ára virradóan Kovászna megyében, Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen, Baróton és Kovásznafürdőn. A plakátokon rágalmazott Gazda Zoltán, Ferencz Csaba és Tulit Attila ismeretlen tettes ellen feljelentést tett a rendőrségen.



Az ötféle megszövegezésű, A4-es formátumú fénymásolt plakátok egyikén az RMDSZ-felirat és Gábor Áron kézdivásárhelyi szobrát ábrázoló kép alatt az olvasható: hogy a „Kézdivásárhelyi főtéren rendezendő ünnepségen való részvétellel bizonyítjuk a nemzet egységét! Tiltakozunk az udvarhelyi megemlékezés választási kampánnyá alacsonyítása ellen". A lap legalján Tamás Sándor RMDSZ-es parlamenti képviselő fotója látható. A többi négy plakát mindegyikén Gazda Zoltán, Ferencz Csaba, Tulit Attila és Szász Jenő, a Székely Nagygyűlésnek otthont adó Székelyudvarhely polgármesterének fényképe látható. A fotók alatt az említett személyeket lejárató szöveg olvasható. „Gazda Zoltán 1000 euróért járja a hórát" - a szöveg Gazdának egy román bor reklámozásában vállalt szerepére utal. „Tulit Attila már csak 60 ezer euróért szabotálja az MPSZ-t", „Szász Jenő érdekelt minden 7 milliárd lejt meghaladó pénzösszeg eltulajdonításában, még akkor is, ha ez eredetileg az erdélyi magyarság felkarolására voltak szánva" - egyebek mellett ezek a mondatok olvashatóak a plakátokon.

Tulit Attila szerint egyértelmű, hogy az akció a Székely Nagygyűlés szervezői ellen irányul, akiket így próbálnak megfélemlíteni, ellehetetleníteni. Tulit hozzátette: nem gyanakszanak senkire, a rendőrség kötelessége, hogy kiderítse honnan származnak a plakátok. Pitiáner, alpári megfélemlítési kísérlet, fogalmazott Ferencz Csaba, aki szerint az eset még jobban felhívja a figyelmet arra, hogy a bejelentett és jóváhagyott Székely Nagygyűlés biztonságát fokozottan kellene biztosítani.

Tamás Sándor RMDSZ-es parlamenti képviselő az ügyben szintén a rendőrséghez fordul, elmondása szerint diverziókeltésről van szó.

Nagy Zsuzsanna

Direkt link                                         A lap nyitó oldalára

• Kovászna megyében egyetlen közszállítási járművet sem tudnak használni, és az intézmények csupán 25 százalékába jutnak be problémamentesen a fogyatékos személyek – mondta Cseh-Szilágyi Anikó, a Fogyatékosokkal Foglalkozó Hatóság Kovászna megyei munkatársa. A vonatkozó törvény értelmében a 2003-as esztendő végéig minden gyalogátjárón, illetve a közintézmények bejáratánál feljárókat kellett volna kialakítani a fogyatékos személyek számára. Kovászna megyében az 580 háromszéki közintézményből alig több mint 150-be lehet bejutni tolószékkel, ugyanakkor a 30 sepsiszentgyörgyi tanintézményből csak 3-ba juthatnak be akadálymentesen a hátrányos helyzetűek, és a 9 közegészségügyi intézményből is csak 3-ban építettek feljárót. A felmérés szerint a 142 sepsiszentgyörgyi útból csupán 8-nál alakítottak ki feljárót fogyatékosoknak, és a 75 utcai telefonfülkéből csak 3-at használhatnak hátrányos helyzetűek. Kovászna megyében összesen 3081 fogyatékkal élő személyt tartanak nyilván, közülük 477 kiskorú.

Direkt link                                         A lap nyitó oldalára

• Ma ismeretlen tettes ellen feljelentést tettem a kézdivásárhelyi és a megyei rendőrségen – mondta sajtótájékoztatóján Tamás Sándor parlamenti képviselő. Tamás Sándor szerint március 15-e a legszentebb ünnep a magyarok számára, bárhol is éljenek a világban, vagy attól függetlenül, hogy ki hol ünnepel illetve fog ünnepelni, ez az ünnep sérthetetlen. A képviselő kijelentette: „mindannyian tudjuk, hogy sokan meg akarják idén akadályozni a magyarok békés ünneplését, és erre rátevődnek ezek az aljas diverziók”, hozzátette, sokak szemében szálka az is, hogy Háromszéken elindult a magyar és a román fiatalok között egyfajta párbeszéd, és az elmúlt napok nacionalista retorikája ezt is valószínű le akarja gyilkolni. Tamás Sándor ma délután bűnügyi feljelentést tett, amelyben leírta azokat a körülményeket, hogy mily módon jutott tudomására a lejárató kampánynak, és nyomatékosan arra kérte a rendőrséget, derítsék ki a történteket, kerítsék kézre a tetteseket, és törvény szerint járjanak el ellenük.

A képviselő ismeretei szerint Kézdivásárhelyen egyetlenegy személy kapott ezekből a szórólapokból, Fekete Károly, a Magyar Polgári Szövetség elnöke, Sepsiszentgyörgyön Gazda Zoltán, Tulit Attila és Ferencz Csaba tömbházának környékén illetve az MPSZ székházán találtak hasonló hirdetményeket, Kovásznán Gazda József tanár úr kapuján, Baróton viszont több helyen is fellelhetőek voltak a szórólapok. „Itt egy megtervezett, jól megszervezett akcióról van szó, egyetlen ember egy éjszaka alatt nem tudta lebonyolítani, és nem hiszem el, hogy valaki nem látta a történteket” – mondta Tamás Sándor. „A szervezett diverzió célja, hogy március 15-e kapcsán essenek egymásnak a különböző rendezvények szervezői, és mindennek az ellenszere az lehet, hogy minél többen jelenjünk meg március 15-én, és az ünnepünk ugyanolyan méltóságteljes lesz, mint ahogy eddig volt” – jelentette ki a képviselő.

Direkt link                                         A lap nyitó oldalára

Művelődés

• A Kolozsvári Nemzeti Színház ma 19 órától a sepsiszentgyörgyi kultúrpalotában játssza a Leszállás Párizsban című román darabot. Főszerepben: Florin Piersic látható.

• Sepsiszentgyörgyön, a Megyei Könvtár nagytermében ma 18 órától bemutatják Cseke Péter Jöjjön el a mi időnk című könyvét. A kötetet Domokos Géza író ismerteti.

• A Háromszék Táncegyüttes Mozgázszínházi Műhelye Free című előadását ma 19 órától mutatja be a sepsiszentgyörgyi Lajtha László Stúdióteremben.

• A Kovászna Megyei Könyvtár Helytörténeti Köre, az Erdélyi Magyar Ifjak sepsiszentgyörgyi szervezete közös rendhagyó történelemórát tart holnap este 7 órától a megyei könyvtárban. Március 15-e tiszteletére előadást tart Kisgyörgy Zoltán újságíró És dörögtek a harangok címmel.

Direkt link                                         A lap nyitó oldalára





Március 8.

• A magyar diákok csupán 21,3 százaléka ért el átmenőjegyet a román nyelv és irodalom próbaképességvizsgán – mondta sajtótájékoztatóján Keresztély Irma főtanfelügyelő. Háromszéken 673 magyar diák vett részt a szimuláláson, és akarcsák a korábbi években, eredményük országos szinten a leggyengébb lett román nyelv és irodalomból. Összesen 776 tanuló képességét mérték fel, a román anyanyelvű diákok 71 százaléka kapta meg az átmenő jegyet. Keresztély Irma közölte, azzal a kéréssel fordultak az Oktatási Minisztériumhoz, hogy a nem román anyanyelvű diákok képtelenek megfelelni az elvárásoknak, számukra át kell dolgozni a román nyelv és irodalom oktatásának módszertanát. A főtanfelügyelő közölte, az is közrejátszott a diákok rossz teljesítményében, miszerint egyes tanulók, tudva, hogy a felmérés eredménye nem kerül be a naplóba, meg sem próbálták kidolgozni a tételeket. A magyar nyelv és irodalom megmérettetésen a háromszéki diákok 93,2 százaléka, míg a matematika szimuláláson 29,4 százalékuk vizsgázott sikeresen.

Direkt link                                         A lap nyitó oldalára

• Magyarul beszélő tiszteket alkalmaz a Kovászna megyei rendőr-felügyelőség – mondta Albert-Tóth Jakab parancsnok-helyettes. A jelentkezőknek nem kell feltétlenül magyar nemzetiségűeknek lenniük, de kell tudjanak magyarul beszélni. A parancsnok-helyettes elmondta, összesen három állást hirdettek meg, a jelentkező fiatalokat pedig olyan falvakba helyeznék ki, ahol a lakosság nagy többsége magyar nemzetiségű. Az intézmény felmérése szerint a háromszéki rendőrök alig 40 százaléka beszél vagy ért magyar nyelven, 20 százalékuk ír és olvas magyarul. Albert-Tóth Jakab szerint a fiatalok ma is elfordulnak ettől a hivatástól, még mindig előítéleteik vannak a rendőri szakmával szemben, mert tudják, hogy 1989 előtt a rendőrség az elnyomás, a megfélemlítés szolgálatában állt. A parancsnok-helyettes közölte, a meghirdetett állásokra március 20-ig jelentkezhetnek a líceumot végzett, magyarul is beszélő fiatalok.

Direkt link                                         A lap nyitó oldalára

Művelődés

• A Tamási Áron Színház társulata ma 18 órától Sepsiszentgyörgyön a Kamarateremben bemutatja a Boldog nyárfalevél című színművet. Rendező Török Viola. Az előadást a Nők Napja tiszteletére a hölgyek díjmentesen tekinthetik meg.

• A baróti Transylmania zenekar ma este 8 órától a sepsiszentgyörgyi színház nagytermében tartja az El ne add az ősi házat című lemezének bemutatóját.

• A Háromszék Táncegyüttes Mozgázszínházi Műhelye Free című előadását holnap 19 órától mutatja be a sepsiszentgyörgyi Lajtha László Stúdióteremben.

• A Kovászna Megyei Könyvtár Helytörténeti Köre, az Erdélyi Magyar Ifjak sepsiszentgyörgyi szervezete közös rendhagyó történelemórát tart pénteken este 7 órától a megyei könyvtárban. Március 15-e tiszteletére előadást tart Kisgyörgy Zoltán újságíró És dörögtek a harangok címmel.

Direkt link                                         A lap nyitó oldalára





Március 7.

• Kovászna megyében az éjszaka lehullott hó nem okoz fennakadást a közlekedésben – tájékoztatott Varga Ferenc, a megyei útügy igazgatója. Húsz centiméteres hótakaró fedi Háromszék nagy részét, kivételt képez Bodzaforduló és Bálványos környéke, ahol 30 centiméteres a hóréteg vastagsága. Varga Ferenc a megyei útügy igazgatója elmondta: az intézmény valamennyi hóeltakarító gépe dolgozik a nehezebb útszakaszokon, az utászok néhol már homokkal is megszórtak az úttestet, ennek ellenére Varga Ferenc elővigyázatosságra inti az autóvezetőket. Kommandón 20 centiméteres hó hullott, Kovászna megye legmagasabban fekvő hegyvidéki települése gond nélkül megközelíthető – tájékoztatta híradónkat Kocsis Béla, a község polgármestere. Sepsiszentgyörgyön az éjszaka lehullott hóréteg vastagsága miatt a Dohány gyári meredek utca és a Victor Babes utcák vannak lezárva. A fő utcák járdáit a Tega Részvénytársaság alkalmazottai lesöprik, ám a tömbházak előtti hótalanítás a lakók illetve az üzlettulajdonosok feladata.

Direkt link                                         A lap nyitó oldalára

• Az általános iskolás diákok közel 15 százaléka egy vagy két tantárgyból megbukott az első félévben, derül ki a Kovászna megyei Tanfelügyelőség nyilvántartásából. A tanfelügyelőség által végzett ellenőrzések azt igazolták, hogy idén lényegesen csökkent a szakképzetlen pedagógusok száma, azonban továbbra is nagy a színvonalbeli különbség a vidéki és a városi oktatás között. A statisztika szerint Kovászna megye városaiban egyetlenegy szakképzetlen pedagógus sem tanít, vidéken csupán 32 érettségit végzett tanárt jegyeznek, de közülök többen is távoktatás útján végzik felsőbb iskoláikat. Az eddigi legalacsonyabb tanulólétszámmal indult idén a háromszéki oktatás. Kovászna megyében a diákok mintegy 69 százaléka magyar nyelvű tagozaton folytatja tanulmányait, a közel 40 ezer óvodás és iskolás 60 százaléka városon, 40 százaléka pedig falun tanul.

Direkt link                                         A lap nyitó oldalára

Művelődés

• Az élethosszig tartó tanulás a témája a mai Baróti Fókusz Klubnak. A rendezvény este 7 órakor kezdődik a baróti Művelődési Házban. A klubban bemutatkozik a sepsiszentgyörgyi Amőba Oktatási Központ.

• A Tamási Áron Színház társulata holnap 18 órától Sepsiszentgyörgyön a Kamarateremben bemutatja a Boldog nyárfalevél című színművet. Rendező Török Viola. Az előadást holnap, a Nők Napja tiszteletére a hölgyek díjmentesen tekinthetik meg.

• A Kovászna Megyei Könyvtár Helytörténeti Köre, az Erdélyi Magyar Ifjak sepsiszentgyörgyi szervezete közös rendhagyó történelemórát tart pénteken este 7 órától a megyei könyvtárban. Március 15-e tiszteletére előadást tart Kisgyörgy Zoltán újságíró És dörögtek a harangok címmel.

Direkt link                                         A lap nyitó oldalára





Március 6.

• Módosításra szorul a tavaly megjelent 247-es tulajdontörvény – mondta sajtótájékoztatóján Puskás Bálint RMDSZ-es szenátor. A politikus szerint azokat érinti a tervezett módosítás, akiknek egykor elvett ingatlanjaikat időközben lebontották, így kárpótlásként értékpapírokat kapnak. Puskás Bálint közölte, a törvény nagyon bonyolult, a jogosultak csak többszöri bukaresti út árán jutnak hozzá a szükséges dokumentációhoz, amelynek segítségével majd a tőzsdepiacon értékesíthetik a vagyonjegyeket, de egyelőre erre is várni kell. A szenátor elmondta, sok idős ember azzal a panasszal kereste meg, hogy szüksége van a pénzre, betegek, szegények, és nem tudnak éveket várni a tőzsdei adásvételre. Puskás Bálint megígérte, ez ügyben az RMDSZ a közeljövőben módosító javaslatot nyújt be a parlamentbe, azzal a céllal, hogy leegyszerűsítsék a kártérítés folyamatát. A szenátor azt javasolja az érintetteknek, hogy várják meg a módosító indítvány elfogadását.

Direkt link                                         A lap nyitó oldalára

• Antal Árpád-András és Tamás Sándor RMDSZ-es parlamenti képviselők nehezményezik, hogy a román politikai pártok helyi vezetői elzárkóznak a március 15-ei ünnepségen való részvételtől. Mindkét háromszéki politikus úgy gondolja, hogy miután a december elsejei román nemzeti ünnepen részt vettek a magyarság képviselői, így elvárható, hogy a román pártok vezetői is jelen legyenek a március 15-i rendezvényeken. Az erdélyi magyarság központi ünnepsége idén Kézdivásárhelyen lesz, mondta Tamás Sándor, hozzátette, a program összeállításakor arra törekedtek, hogy ne pártpolitikust, hanem inkább köztiszteletben álló személyiséget hívjanak meg Magyarországról. A rendezvény díszvendége Cselényi László, a Duna Televízió elnöke lesz. Az ünnepség, amelyet a Duna Televízió élőben közvetít, 11 órakor kezdődik. Megnyitó beszédet mond Török Sándor Kézdivásárhely polgármestere, Cselényi László üdvözlő szavai után a közepiskolások idei szónokversenyének díjazottja szól az egybegyűltekhez, majd ezt követően Markó Béla az RMDSZ elnöke, miniszterelnök-helyettes mond beszédet.

Direkt link                                         A lap nyitó oldalára





Március 3.

• Nem kiáltványokkal, hanem politikai küzdelem árán lehet megszerezni az autonómiát – hangzott el Tamás Sándor és Antal Árpád-András háromszéki parlamenti képviselők mai sajtótájékoztatóján. Antal Árpád-András szerint azok akik azt hiszik, hogy 2006-ban egy nagygyűlés keretében az autonómiát ki lehet kiáltani ugyanúgy tévednek, akárcsak azok, akik azt hiszek, hogy a román kormány egyik napról a másikra jószántából kedvező döntést hoz az önrendelkezés ügyében. A parlamenti képviselő elmondta, nem baj, ha a politikai ellenfelek tudomásul veszik a Székely Nemzeti Tanács által március 15-ére meghirdetett székely nagygyűlést. Antal Árpád-András úgy gondolja, a demonstráció körül kialakult hangulat gondolkodóba ejti a koalíciós partnereket, akik belátják, hogy az RMDSZ-nek megérdemelt kérése a kisebbségi törvénytervezetbe foglalt kulturális autonómia. A Székelyudvarhelyen szervezet Székely Nagygygűlés nem vetélytársa a kézdivásárhelyi rendezvénynek, március 15-e minden magyar ünnepe, függetlenül attól, hogy ki, hol ünnepel – mondta Tamás Sándor. A képviselő kérdésre válaszolva hozzátette, a székelyudvarhelyi kiáltványról az a véleménye, hogy az autonómia az RMDSZ programjában is szerepel.

Direkt link                                         A lap nyitó oldalára

• A Demokrata Párt politikai infantilizmusról ad tanúbizonyságot nemcsak országos, hanem helyi szinten is – mondta mai sajtótájékoztatóján Antal Árpád-András. A parlamenti képviselő szerint a magyarellenes retorika tükröződik Petre Strachinaru Kovászna megyei Demokrata Párti képviselő azon nyilatkozataiban is, amelyek a kisebbségi törvénytervezetet érintik. Tamás Sándor parlamenti képviselő is úgy gondolja, Strachinaru nem csak Adrian Vlad Casunean, volt Szociáldemokrata Párti képviselő székét örökölte, hanem annak magyarellenes retorikáját is folytatja, és felső utasításra nyilatkozik. A két RMDSZ-es politikus szerint a kisebbségi törvény a hiedelmekkel ellentétben nem a Hargita és Kovászna megyei magyar lakosságot, hanem elsősorban a szórványban élő kisebbségeket védelmezi. Mind Antal Árpád-András, mind Tamás Sándor úgy vélik: a Demokrata Párt agresszív magyarellenes politikája elfogadhatatlan, és a román politikusoknak előbb-utóbb be kell látniuk, hogy a hirdetett nacionalista, szélsőséges mentalitással nincs amit keresniük az Európai Néppártban. Nem lehet a hátsó ajtón bejutni sem az Európai Néppártba, sem az Európai Unióba, mondta Tamás Sándor, aki úgy véli: a román kormányban az RMDSZ jelenti a politikai stabilitást.

Direkt link                                         A lap nyitó oldalára





Március 2.

A karaván karakán magyarjai

Olvasgatom az egyelőre virtuálisan létező kolozsvári magyar Bolyai Egyetem honlapját, és látatlanban is a kezdeményezőknek szurkolok: én sem felejtettem el -remélem, bölcs vezér-helyettesünk sem - a több mint 600 000 aláírást, „magyarul az óvodától az egyetemig” jeligével. Furcsának találom, hogy a Ceausescu és Iliescu elvtársak által 1959-ben összeházasított Babes-Bolyain 2005-ben akadt még két olyan magyar tanár, aki a magyar tannyelvű karok ellen szavazott, de ettől az elit csapattól el kell fogadnom sznobizmusból is a demokrácia ilyen öncsonkító alkalmazását. Annál inkább örülök a Bolyai Kezdeményező Bizottság nagyszerű húzásának: több mint hetven Nobel-, Wolf- és Abel-díjas szellemi kiválósággal íratta alá a magyar állami egyetem visszaállítását követelő, a Times-ban közzétett levelet. Különösen örülök annak, hogy az aláíró világhírességek között ott van Kertész Imre, első Nobel-díjas írónk is. Merem remélni, hogy a leendő romániai magyar állami egyetem sorsa nem a Sorstalanság lesz!

Eszembe jut munkásírónk, Nagy István aggodalma Bolyai babásítása idején: vajon mit fog szólni Nyugat az egyesüléshez, nem fogják kisebbségellenes lépésnek tartani? Athanase Joja akkori oktatásügyi miniszterhelyettes ellentmondást nem tűrően replikázott erre: a kutya ugat, a karaván halad! Aztán Ceausescu elvtárs letorkollta Szabédit és Balogh Edgárt is, mert „zavart keltő, reakciós nézeteket” hangoztattak az egyesítés kapcsán. A mostani magyarokat - Hantz Péter fizika szakos adjunktust és társait - nem lehet kifizetni a multis maszlaggal: ők már nem sorcsapásként fogadják a többségi nemzet uralkodó elitjének demokrácia-modelljét. Inkább a „segíts magadon és akkor Nyugat is rád figyel” programját választották. Jellemző a helyzet komolyságára, hogy Markó Béla is lándzsát tört az új magyar állami egyetem szükségessége mellett. Ez a kiállás legyen főhajtás az elődök emlékének…

Apáthy István Nobel-díjra jelölt biológust 1918-ban a bevonuló román csapatok halálra ítélték, de nemzetközi tiltakozás miatt nem hajthatták végre a kivégzést. Így lett a börtönben kapott szívinfarktus áldozata az akkor Ferenc József nevét viselő kolozsvári egyetem tanára. Szabédi Lászlót öngyilkosságba kergette a román állami titkosrendőrség 1959-ben, akárcsak az egyetem rektorhelyettesét, Csendes Zoltán statisztika-professzort. Fölösleges folytatni az áldozatok névsorát: a romániai magyarság már többszörösen megfizetett az egyeteméért. Csak azt kérjük vissza, ami szellem, vér és pénz jogán is a miénk volt.

Fábián Lajos,
Polgári Élet

Direkt link                                         A lap nyitó oldalára

Ajánló a Polgári Élet friss számából

A Polgári Élet március 3-9-i lapszáma kiemelten foglalkozik az SZNT által március 15-re szervezett nagygyűlés körül kialakult politikai nyilatkozatháborúval, a vezércikkben a Bolyai kezdeményező-bizottságot méltatja, röviden összefoglalva az egyetemért való harc történetét az összeolvasztástól napjainkig. A székelyföldi tudósítások közül az udvarhelyi kórház felújításának eseményei emelhetők ki: a kezdeményezés azért példaértékű, mert ma, amikor a székely közösségeknek is egyre nehezebben megy az önszerveződés, a kórház sebészeti osztályát elsősorban helyi vállalkozók pénzén rehabilitálták. A lap legfontosabb marosvásárhelyi témája a város csatornahálózatának felújítása, ugyanakkor interjú olvasható a nemrég Sepsiszentgyörgyön járt Patrubány Miklós MVSZ-elnökkel. Az elemzés oldalon a portugál kettős állampolgárságról értekezik a lap: míg Portugália nem habozott megadni az ország határain (elsősorban Dél-Amerikában) élő mintegy 6 millió portugálnak a teljes körű állampolgárságot, a magyar kormány számára ez elképzelhetetlen volt. Egy másik elemzésben azt járjuk körbe, vajon végre dűlőre jut-e a Diszkrimináció-ellenes Tanács által is napirendre tűzött kérdés, hogy az erdélyi magyarságnak és más kisebbségeknek idegen nyelvként kellene-e tanulniuk a románt vagy nem. A sportoldalon a téli olimpiáról olvasható összefoglaló, valamint egy előzetes a rossz idő miatt kissé megkésve rajtoló hazai foci-bajnokságról.

Polgári Élet - 16 oldalon, tévé-műsorral és internetes fórummal: www.polgarielet.ro

Direkt link                                         A lap nyitó oldalára

• A Székely Nemzeti Tanács képviselői 50 ezer szórólapon népszerűsítik a március 15-én Székelyudvarhelyen szervezett Székely Nagygyűlést. A szórólapokat Kovászna, Hargita és Maros megyékben dobják be a lakók postaládáiba. A szórólapokon kívül mintegy ezer plakátot ragasztanak ki a településeken, amelyeken a demonstrációt hirdetik, ugyanakkor ezer kartonzászlócskát és száz selyemzászlót is rendeltek a Székely Nemzeti Tanács jelképeivel, a zászlókat a nagygyűlés résztvevői között osztják szét. „A Magyar Polgári Szövetség sepsiszéki szervezete támogatja a Székely Nemzeti Tanács székelyudvarhelyi Nagygyűlésének megtartását, mely jelentős előrelépést jelenthet a területi autonómia igényének határozott és széleskörű kinyilvánítása érdekében” – mondta mai sajtótájékoztatóján Gazda Zoltán sepsiszéki elnök. Ugyanakkor Gazda nehezményezte, hogy a Duna Televízió, mely Autonómia-csatornát kíván indítani, nem tanúsított érdeklődést a Székely Nagygyűlés iránt.

Direkt link                                         A lap nyitó oldalára

• Kovászna megyében ma több mint 2500 nyolcadikos diák próba-képpességvizsgázik. Háromszéken 9 iskola ad otthont a tanulóknak, akik a valódi vizsgához hasonlóan vesznek részt a megmérettetésen. Ma román nyelv és irodalomból lesz próbavizsga a kézdivásárhelyi Apor Péter Mezőgazdasági Iskolaközpontban, a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor és a baróti Baróti Szabó Dávid Iskolaközpontban, holnap magyar nyelv és irodalomból lesz próbateszt a sepsiszentgyörgyi Nicolae Colan Általános Iskolában. Március 6-án matematikából, 10-én a választott tantárgyból: földrajzból vagy történelemből vizsgáznak a diákok. A tavalyi képességvizsgán a próba-megmérettetéshez viszonyítva 10 százalékkal volt kisebb az átjutási arány, a háromszéki diákok országos viszonylatban román nyelv és irodalomból a leggyengébb eredményt érték el.

Direkt link                                         A lap nyitó oldalára

• Az ifjúság mozgósítása érdekében együttműködési megállapodást kötött a Kovászna megyei Művelődési Központ és az Ifjúsági Igazgatóság. A szerződés értelmében a két intézmény kölcsönösen tájékoztatja egymást az ifjúságot érintő rendezvényekről, a fiatalságot érdeklő témakörökről, ugyanakkor a korosztály problémáiról is. Továbbá az együttműködési szerződés értelmében közös programok indítását is tervezik, mint például tanfolyamok, előadások szervezése. A megyei Ifjúsági Igazgatóság idén májusban egy hónapig tartó nagyobb rendezvénysorozatot szervez, melynek keretében kerekasztal-beszélgetések, és különböző utcai rendezvények is lesznek. Az Ifjúsági Napokra 36 háromszéki szervezetet hívtak meg, közülük 10-en már jelezték a hivatalnál, hogy szívesen részt vennének a mozgalomban – tájékoztatott Tischler Ferenc igazgató.

Direkt link                                         A lap nyitó oldalára

Művelődés

• A sepsiszentgyörgyi Képtárban holnap 18 órától dr. Tapodi Zsuzsa, a Sapientia Tudományegyetem adjunktusa bemutatja a Lám Béla levelezése című kötetet. A levélírókról Hantz Lám Irén, a kötet összeállítója emlékezik meg. Levélrészleteket olvas fel Tóth Károly lelkész, közreműködik a Brassói Zeneművészeti Főiskola együttese, vezényel Filip Ignác.

• A Tamási Áron Színház társulata holnap 19 órától Sepsiszentgyörgyön a Kamarateremben bemutatja a Boldog nyárfalevél című színművet. Rendező Török Viola.

• A baróti Transylmania zenekar ma este 19 órától a baróti művelődési házban tartja az El ne add az ősi házat című új albumának bemutatóját.

Direkt link                                         A lap nyitó oldalára





Március 1.

Az MVSZ újabb népszavazás kiírását szorgalmazza


„Az EU úgy fog feloszlani, mint a Szovjetunió"
Akkor járunk el helyesen, ha beszélünk a december 5-én történtekről, ezért szántam rá magam, hogy megírjam a Gyújtatlan gyulladjék című könyvet, és azért is, mert a mai magyar sajtó nem azzal tűnik ki, hogy tényeket közöl, hanem azzal, hogy tényeket elhallgat - mondta Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének (MVSZ) elnöke Sepsiszentgyörgyön a Magyar Polgári Szövetség által szervezett közönségtalálkozón. A kötet egy hároméves időszakot ölel fel, attól a dátumtól kezdődően, amikor a magyarországi parlament eldöntötte, hogy népszavazt ír ki az Európai Unióba való belépésről, mondta a szerző. Patrubány eredendő hibának, és a december 5-ei népszavazás sikertelensége előzményének nevezte a referendum kiírásának módját. Az MVSZ elnöke szerint az akkori „álságos" magyar politikusok elhallgatták a csatlakozás visszaütőit, „rákényszerítették az EU-t a polgárokra, és ennek következménye, hogy ma Magyarországon 3 millió magyar létminimum alatt él". Az Európai Unió úgy fog feloszlani, mint a Szovjetunió, mert nem a népek akaratából jött létre - mondta az elnök.

A külhoni magyar állampolgárság történelmi juss
Patrubány szólt a Magyarok Világszövetségének többszöri kezdeményezéséről, békés politikai befolyásolásáról, mely szerint a külhoni magyaroknak „meg kell adni az állampolgárságot, amelyet számos európai ország biztosított nemzettársainak, sőt, Románia egy tollvonással rendezte a moldvai románok e jogát, de a magyar politikusok mit sem törődtek a határaikon kívül szakadt magyarok ezen igényével". Mi nem azért kérjük a magyar állampolgárságot, hogy jöhessünk, mehessünk, hanem azért, mert ez nekünk történelmi jussunk - szögezte le. Patrubány a színlelt és a valóságos politikáról szólva megállapította: „ma már nem kell a Gulágra hurcolni, és nem kell rabszíjra kötni az embereket, hogy uralkodjanak fölöttük, mert a televízión keresztül beetetik a polgárokat".

„Gyurcsány hazaárulása jóvátehetetlen"
December 5-e után nem várhatjuk el a magyarországi politikusoktól, hogy a külhoni állampolgárság vitális kérdését rendezzék, mondta az MVSZ elnöke, hozzátette, a következő népszavazás kiírását az erdélyi magyarságnak felkészülten kell várnia. Az elnök szavai szerint a korábbi referendum is bebizonyította, hogy ennek az eszköznek semmiféle nemzetközi akadálya nincsen. Patrubány elmondta, az egy éves türelmi határidő 2005. december 5-én lejárt, ezt követően az erdélyi magyarok feladata, hogy ki-ki keresse meg Magyarországon élő ismerőseit, barátait, hozzátartozóit, és győzze meg az igen-nel való szavazás fontosságáról. Az MVSZ elnöke úgy gondolja, hogy hárommillió magyart lehetne ily módon mozgósítani, és akkor a népszavazás biztos sikerre vihető. Gyurcsány Ferenc magyar kormányfő december 5-e kapcsán elárulta a magyar nemzetet, páratlan hazaárulása jóvátehetetlen, mondta Patrubány, aki szerint „nem Orbán Viktortól, és nem Gyurcsány Ferenctől függ a külhoni állampolgárság megadása, hanem a magyar kormánytól".

„A hirdetett igazságot vállalni kell"
Az MVSZ elnöke szerint rossz döntés volt, hogy Csapó I. József, az SZNT elnöke román párt színeiben indult a romániai parlamenti választásokon, miközben az SZNT azt hangoztatta, hogy nem vállal politikai szereplést. Patrubány meglátása szerint a hirdetett igazságot vállalni kell, mint fogalmazott: „az igazságot nekünk külhoni magyaroknak mindenféleképpen követnünk kell, mert a részigazságok részeredményekhez, a féligazságok pedig semmire sem vezetnek". Patrubány arra biztatta a jelenlévőket, hogy a területi autonómia előremozdításának ügyében legyenek ott március 15-én a székelyudvarhelyi Székely Nagygyűlésen, de elítélte Szász Jenő polgármesternek a rendezvény plakátja kiválasztásában tett önkényes intézkedését, amikor nem fogadta el a testület többségi döntését.

Minden igennel szavazónak jár a Honlevél-igazolvány
Patrubány röviden ismertette a Világszövetség által kiadott Honlevél-igazolványt, amelyet az MVSZ-től igényelhet minden magyar. A Honlevél összekötő erejéről szólva az elnök közölte, a népszavazás után sok igennel szavazó polgár kért erről bizonylatot, így született meg az okmány, amely jár a világon bárhol élő magyar embernek. A közönségtalálkozón levetítették azt a felvételt, amikor a Magyarok Világszövetségének tisztikara, a külhoni magyarok magyar állampolgárságának visszaszerzéséért kezdeményezett népszavazás első évfordulóján, 2005. december 5-én ünnepélyes esküt tett a Szent Korona előtt.

A közönségtalálkozón az érdeklődök megtekinthették Okos Mártonnak, az MVSZ elnökségi tagjának plakátkiállítását, majd Patrubány Miklós dedikálta kötetét.

Nagy Zsuzsanna
Polgári Élet

Direkt link                                         A lap nyitó oldalára

• Kovásznafürdőn 62 szállodai alkalmazott marad állás nélkül, miután felszámolni készülnek a Héphaisztosz Szállodát – mondta sajtótájékoztatóján Kelemen Tibor, a megyei munkaerő-foglalkoztatási hivatal igazgatója. Kelemen szerint Háromszéken a közeljövőben nem csak a szálloda személyzete munkaszerződésének felbontása az egyetlen tömeges elbocsátás, ugyanis Sepsiszentgyörgyön a Torpi Részvénytársaságtól mintegy 20 készruhaipari dolgozó, a bodoki katonai alakulattól 17 civil alkalamazott kerül az utcára. Februárban Kovászna megyében 9,1 százalékra emelkedett az állástalanok aránya, míg januárban 8,6 százalékos munkanélküliséget jegyeztek, az országos mutató értéke pedig 6,2 százalék. Kovászna megyében jelenleg 8157 állástalan személyt tartanak nyilván, közülük 3059-en kapnak segélyt a hivataltól. Kelemen Tibor közlése szerint országos viszonylatban a legkisebb, mintegy 2,4 százalékos munkanélküliséget Temes és Ilfov megyében jegyeznek.

Direkt link                                         A lap nyitó oldalára

• Csernáton község polgármestere kérte Puskás Bálint RMDSZ-szenátort, hogy nézzen utána mi történt a község SAPARD-program keretében három évvel ezelőtt beadott pályázatával. A háromszéki polgármesterek eheti találkozóján Bölöni Dávid elöljáró elmondta, a tervezetet azért nyújtották be, hogy a településhez vezető utat európai pénzekből rehabilitálhassák. A polgármester nehezményezte, hogy az ügynökség eddig betartotta a jelentkezési sorrendet, de példával igazolta, hogy a kökösiek pályázatát a Sapard hamarabb beindította, mint a csernátonit. Bölöni Dávid közölte, az említett útszakasz mára már katasztrofális állapotba került, a község költségvetése a megélhetésre alig elegendő, ebből nem tudnak kiszorítani útjavításra pénzt, ugyanakkor akadozik a vízellátás is, a csatornarendszer régisége miatt a településen három hete nincsen vezetékes ivóvíz.

Direkt link                                         A lap nyitó oldalára