K r i t i k á k

Bán Zoltán András: Az üresség könyveiből, (Holmi 1992./9.) "E kisregényszerűségben Hazai Attila önmagát dobta a szöveg boncolóasztalára. Az eredmény ijesztő és förtelmes, de oly mértékben vakmerő, hogy az már bámulatra méltó."

Vikár György: Látjátok feleim szemetekkel…, (Magyar Napló 1992./25.) "...bajvívás a bennünk lakó titokzatos ellenféllel. Az önmegismerés szenvedélyének újabb aktusa, amikor a regény hőse nyelvével tapogatja ki milliméterenként szájának belsejét, mind rejtettebb és bensőbb helyekre jutva el."

Csaplár Vilmos: Very well, utazunk Ferivel, (Magyar Narancs 1993./11.)

Szilágyi Márton: El vagyunk veszve?, (Csipesszel a lángot. Nappali ház, Bp. 1994.) "A parodisztikusság kiterjed a szüzsére is, hiszen (...) a fejlődési regények egyik típusának a felidézéséről van szó: egy betegnek bizonyult tudat gyógyulásáról és társadalmi beilleszkedéséről."

Szilasi László: Hát az olvasó hova lett? (Csipesszel a lángot. Nappali ház, Bp. 1994.) "Csakhogy a szerző (...)

 saját szövegétől eltekintve is folyamatosan olvas. Elsősorban Péter nevű barátja verseit. A citált, meggydzsemes-címkékre írt versek hihetetlenül gyengék. Olvasatuk azonban mindig meglepően érdekes: messze túllép a primér szöveg színvonalán."

Wyragh Gábor : Emmi, Szilvia, Mariann, Karcsi meg ilyenek, (Híd 1995./12.)

László Noémi: A posztmodernen is túl, (Látó 1997./1.)   "Kiváló kórkép ez a könyv annak illusztrálására, hogy mennyire egyszerű belesimulni az egydimenziós létezésbe."

Bán Zoltán András : A legboldogabb magyar író, (Holmi 1998./1.) "Hazait ugyanis nemigen gyötrik művészi kételyek, írói problémák, ő dalol, mint a pacsirta; amit ír, abban nincsen semmi, de az legalább érthető."

Hász-Fehér Katalin: Gondolta Feri, (Magyar Napló 1998./3.)  "A regény olyan, mint egy gyenge kelet-európai film. Színüres falak a háttérben, élesen kinagyított arcvonások, ritkán, de jelentőségteljesen kimondott szavak, éles vágások, kiemelt gesztusok, melyekből árad a mindent elsöprő mélységes jelentés."

Angyalosi Gergely: Hazai Attila: Budapesti skizo (Kritika 1999./5.)  "Azt hiszem lényeges sorok ezek, s éppen hogy nem valamiféle "új szenzibilitásról", hanem nagyon is tradicionális kultúrkritikai attitűdről tanúskodnak. Egy végsőkig elkeseredett kamasz rettenetes magányáról és otthontalanságáról egy visszataszító világban, amelyet még elítélni is alig tart érdemesnek."

Nagy Gabriella: Az élet értelmetlenségébe vetett hit  (Alföld 2000./12.)   "Hazai az olvasó/értelmező számára szövegében csalóka bólyákat állít, amely mentén az tájékozódhat, s e bólyák kevésssé világosan, de több alapvető, egymással ellentétes utat mutatnak. A kérdés az, hogy mennyire tudatosan működtetett oda-vissza utalásokról és kioltásokról van szó."

Kiss László: "Azt hiszem, meg kell találnom a helyes arányokat”, (Tiszatáj 2002. március) "A kihagyás ugyanakkor ezek után nem csupán a szóban forgó írás, hanem a kötet egészének poetikájára is jellemző lesz. Szintén az elbeszélés lendületének megtorpanását okozzák azok a szövegtől, annak tartalmától külön álló narrátori megjegyzések, melyek a szövegalkotás, az írás problematikus kérdéseit tematizálják, s melyek (…) (lehetséges) újfajta prózatechnikának a jellemzői közé tartoznak…"

Aczél Ákos: A Terminátor Helikonba látogat, (Alföld 1996./4.)  "Még tíz évvel ezelőtt is bizonyára jelentős akadályokba ütközött volna a kötet kiadása, hiszen az emberi ösztönszint itt szokatlanul nyíltan, "fantáziadúsan" kifundált brutalitásokon keresztül lép expanzióba. A számos durva és erőszakos helyzet azonban sosincs a legvégsőkig kiélezve vagy tragikusra hangolva, a hihetőség és a képtelenség egyensúlya valósul meg."

Lánczi Éva: Huszonyolc történet a Szív utcából, (Világegyetem 1996./4.)   "Kegyetlenül beletalál a közepébe. Hihetetlenül pontos, érzelem nélküli mondataitól viszketni kezd az ember bőre, ki akarna bújni ebből az undorító, istentelenül tapadós műszálmezből, de sehogy sem megy, közben szívesen képen törölné Hazai Attilát, hogy miért csinálja ezt?, és ugyanaz a hányinger kerülgeti, mint vérvételnél, amikor fél szemmel odasandítva látja ám, hogy ugyanolyan piros a vére, mint mindenki másnak. "

Odorics Ferenc: A (kvázi)ártatlanság poétái: Garaczi, Kukorelly, Németh, Hazai, Ficsku, (Alföld 1998./2.) "Hazai Ferijében noha egy kissé retorizálódik az önbiografikusság Ferivel és a cukorral, azonban viszonylag könnyen lefejthető a tropikus álarc: ez is vallomás."

Szabó Szilárd: Egy régi és egy új kritika Hazai Attila két könyvéről. Szilvia szüzessége; Budapesti skizo (Új Forrás, 1998/07.) "Hazai életszemlélete kemény, erőteljes és brutális. Mint Flaubertnek, tárgyilagosságával neki is sikerült elvágni az elbeszélés morálba kapaszkodó gyökereit. Előbb-utóbb biztosan szembe kell majd néznie azzal a kérdéssel, hogy lehetséges-e morál nélkül felépíteni egy írói világot."

A Hazai-ügy, Vita a Budapesti skizóról, (Magyar Narancs, 1998/23.) "A humor érzékelése vagy nem érzékelése szorosan összefügg azzal, hogy ki mekkora távolságot érzékel, és mennyire tudatosnak gondolja a távolságot a szerzői én és az elbeszélői én között. Mert ha az, amit baromtudatnak érzékelünk, konstruált tudatnak látszik, vagy ekként képes vagyok olvasni, akkor egy nagyon jelentős teljesítménynek tudom olvasni. Amennyiben problémákkal azonosítom, akkor zavarba jövök, és odavágom a könyvet."

Farkas Zsolt: A második legboldogtalanabb magyar kritikus, (uő: Most akkor, Bp. Filum Kiadó, 1998.) "...a Hazai-szövegek szignifikációja az átlagosnál kétségkívül jóval erősebben pszichotizált. Tehát, ha már textus-anamnézisben utazunk: inkább egy bonyolultabb pszichózisra, mint egyszerű szellemi fogyatékosságra alludálnék."

Jánossy Lajos: Feri a hegyről, (Élet és Irodalom 2000. június 2.)  "....Hazai novellái kibújnak az értelmezés hagyományos, hagyományőrző elmélete és gyakorlata alól. Írásai pont azért jók, mert nem számolnak, ha akarod, akkor leszámolnak a prózavilág fennkölt mitológiájával és toposzaival, arról és úgy beszélnek, ami van. A dolog maga jelenik meg teljes önadekvációjában..."

Kálmán C. György: Négy klasszikus, (Beszélő 2000./9-10.)  "A "magas" irodalom kihívása volt Hazai Attila botrányosan rossz, unalmas és gyatrán megírt regénye is, amely azonban nem véletlenül aratott jelentékeny sikert. Itt nemcsak a napjainkból ismert Uhrin Benedek-jelenségre gondolhatunk (hogy valami annyira dilettáns, annyira gyenge, annyira camp, hogy szolidaritásból, iróniából vagy esetlegesen mellé kell állni), hanem több más tényezôre is."

Németh Zoltán: A szöveg mint provokáció (Új Szó Online) "Talán nem túlzás az a megállapítás sem, hogy Hazai novellái a határokon helyezkednek el. Legtöbbször a normalitás és az extremitás közti határon egyensúlyoznak, az elvárhatóság, az ígéret, illetve a beteljesülhetetlenség témáit variálják. Nyugodt, laza stílusa – annak ellenére, hogy a szereplők lelkiállapota zaklatott lehet – egyfajta cinizmust közvetít: nyugodt, laza őrületet."

Zoltán Gábor: Ex Libris (ÉS, 2003. 01. 16. ) "Hazai körülnéz, és nem kell nagyon megerőltetnie magát, hogy itt is, ott is találjon egy kis semmit. Sportot űz belőle, hogy ne csupán a történeteket, hanem az emberi kultúra olyan területeit is kisemmizze, mint a bölcselet és gasztronómia;"

HAZAI minimalizmus. Kortárs írókról középiskolásoknak - tanároknak, diákoknak, litera, 2004.07.16. "Ez a provokáló, primitívnek ható egyszerűség, a "nem történik semmi" helyzetének, sőt állapotának tematizálása alapvetően jellemzi Hazai novelláit is. Azaz míg az epikai művektől valamilyen esemény vagy történés elbeszélését várnánk el, addig Hazainál zavarba ejtően, sőt, szinte bosszantóan nem történik semmi."

F i l m e k

Rám csaj még nem volt ilyen hatással 

Gelencsér Gábor: A kezdet vége. Közelítések a nyolcvanas-kilencvenes évek magyar filmművészetéhez   "Reich Péter pedig egy generációs szubkultúra közegében éppen a csodafosztott életről, a nulla állapotról tudósít a Rám csaj még nem volt ilyen hatással című munkájában."

Krémes érzések

P.L.Á.: A 29-esek félszavakkal szívatják egymást (Magyar Narancs, 1997. szept. 4.)  "Attila, aki régebben arról énekelt, hogy "egy üres szobában addig verem a farkam, amíg éhen nem halok", és Andorék, akik vettek két tökegyforma hófehér Audit, mert úgy vélik, hogy ez az autó fejezi ki a legjobban imidzsüket, egy közösen szerzett dal erejéig egymásra találnak. A dalból megtudjuk, hogy a boldogság a legfontosabb dolog a világon, és van, hogy az ember reggelig csapkodja a térdét örömében."

Cukorkékség 

Tóth Klára: Szubkulturális híradó (Filmkultúra, 1999.) "A Cukorkékségnek tehát nem az a baja, hogy egy önmagába zárt közösséget ábrázol, hanem hogy nem tudja a filmen visszaadni azt a már-már parodisztikussá váló iróniát, ami a regényben benne van. S enélkül az a néző, aki már elmúlt harminc, nem olvasta a regényt, nem járt hajdanán sem a Holdba, sem a Tilos az Á-ba és a Balaton szeletet is legfeljebb egyesével fogyasztja, mi tagadás, kissé elbizonytalanodik."

Somogyi Marcell: Cukorkékség, Elvonó (Filmvilág 1999./6.)  "Hazai stílusa, dialógusai valószínűleg valóban az erősen szubjektív szeretem – nem szeretem táborra osztják az olvasókat (Németh Gábor magyar "toplistáján" például az első helyen voltak a Budapesti skizo megjelenésekor). Van, akinek ez a fajta "léhaság" hiányzott a magyar kínálatból; én valahogy már jóllaktam vele. Egy idő után, különösen filmen, egyhangúak lesznek a súlytalan mondatok."

Cukorkékség (Csapnivaló 1999. 8. szám) "A film tele van "hetyke" jelenetekkel, amik csak úgy vannak, hogy kitöltsék az űrt, vagy hogy bemutassák, miről maradnak le azok, akik dolgoznak, és nem érnek rá "csak úgy" lenni, szóval, hogy mit tud az underground kultúra." 

S z í n h á z

Bárdos Deák Ágnes: Drámagalopp. Hír a JA Színház honlapjáról: Drámaíróverseny 2002  "Hazaitól az "Irma kaparásá"-t élvezhettük, a tole megszokott cizelláltsággal, s a téma kétségkívül írónk malmára hajtotta a vizet. Lubickolt a sivár hétköznapi csalódásokban sem bovelkedo kisvárosi, sot falusi tespedésben."

B e s z é l g e t é s

"Senki se mer szembenézni azzal, milyen a szex..." Benedek Szabolcs, Karafiáth Orsolya és Ménes Attila beszélgetése (Eső 2. évf. 2.)   "Szerintem egyébként ennél sokkal hatásosabb az a Hazai-novella, amelyik végén a főszereplő egy disznóval közösül.[3] Sokkal egyértelműbb, hogy miről van szó benne, úgyhogy erősebben is hat." (Karafiáth Orsolya)