December 19-én Melbournebõl Hong Kongon keresztül repültünk Hanoiba,  Hong Kong új repülõ-terét már korábban is használtuk, de még mindig csodálatra méltónak találjuk. Mivel helyük nem volt rá, még az angol gyarmatság utolsó négy évében, egy csupán hegybõl álló szigetnek letarolták a hegy legnagyobb részét és oda építettek egy technikailag csodálatosan új repülõteret mely egy tenger alatti alagúttal van összekötve a várossal. Repülõjegyet Hong Kong vasúti pályaudvarán meg lehet venni, onnan egy hipermodern vonat visz ki a rep. térre, egyenesen a fõcsarnokba.

Vietnámot túléltük. Ott a kommunizmus nem olyan vad, mint Pesten volt 49-ben. A vörös csillag ott sárga, bár a szokásos kommunista frázisokban gazdag vörös rongyok ki vannak feszítve, de mivel egy idegen nyelven vannak, nem hozzám szólnak és így azt mondanak amit akarnak. Oroszok nincsenek, amerikai (USA) sok, hozzák a dollárt. Panaszra nem volt okunk, fõképpen azért, mert 5 csillagos szállodákban szálltunk meg -a Vietnámok nagyon gyorsan felfedezték a lenézett kapitalizmus érdekesebb oldalait. Fiúnk, menyünk lányunk is velünk voltak, nagyon kellemes volt az együttlét.

Az északi rész -Hanoi- inkább visszatükrözi a francia örökséget következésképen elegánsabb de jóval szegényebb és karakterében egészen más mint a gazdag dél. Véleményem szerint Vietnám sokat veszített amiért kiverték a franciákat. Lehet, hogy a franciák kihasználták õket, de a diem bien phu-i gyõzelmük után kikényszeríthettek volna egy nagyon elõnyös társas viszonyt és mindenki jól járt volna. Hotelekben grátisz kaptuk az angol nyelvu Vietnam News napi lapot melyen keresztül egészen jó belátást nyertünk a helyi viszonyokba. 1996-ig be volt tiltva az angol nyelv tanulása és tanítása -ne hogy a lakosság szökésre képezze magát elõ- mikor rájöttek hogy ez a politika gazdasági csõhöz vezet, azóta nem hogy kötelezõ de viszont eroltetett ütemben tanítják.

A déli rész sokkal dinamikusabb így Vietnám lakosságának ottani 1/3-da produkálja a nemzeti jövedelem 2/3-át. A jóslat az, hogy a dél le fog szakadni és az észak ezt nem fogja tudni megakadályozni. A kommunista kormány mostanában nem tudja merre forduljon. Egy részrõl látták a Szovjet Unió gazdasági összeomlását és értik, hogy ez az út járhatatlan, másrészt ragaszkodnak az ideológiai álláspontjukhoz és nem is akarják feladni az uralkodó osztállyal járó kiváltságos elojogaikat. Kína esetleg utat mutathat, de ez még a jövõ zenéje; ki tudja hova fog vezetni?

Hanoiban galériában vásároltunk 2 víz festményt és 2 selyem hímzést -vietnám nõk a rizsföldeken- egyiket a Szépmüvészti Múzeumban másikat utcai árusoktól. Rengeteg más emberrel együtt megnéztük a Hó Chi Minh mauzloleumot a bebalzsamozott testtel; mint egy katedrális kompléte az ereklyével.
Katedrálisról beszélve, A hanoi katedrálisban voltunk karácsonyi misén, a vietnámi prímás misézett vagy nyolc pap asszisztálásával; második sorban ültünk rengeteg kispap és apáca közt. Ritka élmény volt.
Meglepõ volt, inkább Hanoiban, mint Saigonban, a sok nyilvános karácsony díszítés, meggondolva, hogy a lakosság nyolcvan százaléka buddhista és csak tíz a katolikus.

Kirándultunk a kb.130 km távolságban lévõ Ha Long Bay üdülõ városkába. Az utat oda-vissza helikopteren tettük meg -úgy gondolom ez a vietnámi hadsereg mellékkeresetének egyik forrása. Az öbölben kb. 3000 sziget található, mind vulkános eredetü kúp formájú. A városból egy kisebb kiránduló hajón vittek ki a az egyik szigetre ahol egy hatalmas cseppkõ barlang a turista attrakció. Ezt Unesco pénzbõl nagyon tetszetõssé tették, ez is egy World Heritage Project. Barlang látogatás után 2 órás tengeri körútra vittek, a helyi halakból készített ebéd, mint legtöbb vietnámi étel nagyszeru volt.

Hanoiból autón mentünk Da Nang-ba, a hegyeken keresztül a tengerpart mellett. igen látványos út. Da Nang-ból repülõvel Hue-be. Ez a valamikori Birodalmi Fõváros, sok klasszikus épülettel, császárok mauzóleumaival, muemlékkel, pagodákkal melyekbõl sok van restauráció alatt, úgy tudom szintén UNESCO pénzbõl. Itt vannak Vietnám legszebb nõi, 40 évvel késtem.

Hue-ból Saigonba repültünk. Ez a város egyike a kereskedelmi-leg legélénkebb városoknak, várakozással ellentétben nagyon tiszta és rendezett. A repülõtéren még megvannak az „amerikai háború" maradványai, a repülõgép bunkerok. Itt megint egy 5 csillagos szállóban laktunk (a Caravelle), így a koszt megint kiváló volt; fantasztikus leveseik vannak, még a reggelit is levessel kezdtem.

Vietnámban majdnem tíz millió motorbicikli van, ennek 99%-a Saigonban kell lennie. Az állandó tü-tüt idegtépõ míg végül az ember nem is hallja. Az forgalmi lámpák vannak de nem sok.
Az egyetlen módja az utcát keresztezni az, hogy a járdáról lelépve, félelem és habozás nélkül, lassan de elszántan elindulni. A motorbiciklisták körülkerülnek mint a folyó vize a szigetet.

Itt vásároltunk 2 olaj festményt. Házunk (de még a nyaralónk meg a farm ház is)már tele van a világ minden tájáról hazahozott képekkel, (jobb fajta) bigyókkal.

Szilveszter Saigonban töltöttük, a Hotel Rex tetõkertjében, utána a diszkóban. A kommunizmusnak itt sem láttuk nyomát. Saigonból kirándultunk a turistáknak visszaállított Cu Chi földalatti Viet Cong erõd komplexhez. Ez nagyon érdekes volt, kár, hogy a képeket nem tudom itt megmutatni. Onnan tovább mentünk megnézni az egyedülálló Cao Dai katedrálist Tay Ninh-ben. Ez egy sajátosan vietnámi vallás, 1926-ban alapították. A világ több vallásából kiemelték a legjobb jellegzetességet és egybegöngyölve egy új vallást csináltak. Elképesztõn érdekes élmény volt a vasárnapi „misén" részt venni. Itt megint csak képekkel tudnám igazában bemutatni az élményt.

Szintén érdekes volt ott a helyszínen olvasni két ott vásárolt idevágó könyvet: Graham Green „Quiet American" és Robert McNamara „In Retrospect"- jét. Az eredeti környezet egészen más perspektívába teszi át az olvasottakat.

Mivel hogy gyerekkoromban gondoltam, hogy esetleg építészmérnök leszek, megmaradtak bennem az épületek iránti érdeklõdés, sok fényképet csináltam a helyi lakóházakról. Stílusukat Mártával együtt sajátosnak, nagyon üdének és tetszetõsnek találtuk.

Saigonban meglátogattuk a helyi „American War" kiállítást. Sok amerikaival együtt néztük a teljesen egyoldalú propaganda feltálalást. A „vérengzõ amerikaiak" az angyali Viet Cong-al lettek szembeállítva, az utóbbiak még véletlenül sem tudták volna, hogy hogyan kell egy-egy falu vagy városka vezetõ rétegét egy éjszaka lemészárolni.

Végezetül visszarepültünk Da Nang-ba ahol a China Beach-en a két éve épült tengerparti Furama Resortban töltöttünk 5 napot. Ez egy másik nagyon kellemes élmény volt. Ez egy hong kongi tõkével épített, elegáns, nagyon ízléses, 5 csillagos üdülõ. Szobánk a Dél Kínai Tengerre  (South China Sea)nézett, a koszt megint ragyogó volt, a hely tele volt németekkel, franciákkal, amerikaiakkal.

Innen kirándultunk a közeli Hoi An-ba. Útközben megálltunk a Márvány Hegynél melynek lábánál egy falu specializálta magát a márványfaragásra, minden második ház egy utcára nyíló muhely. Szobrok mellet nagyon szép cizellált márvány munkát lehet vásárolni, sok a barna márvány faragás is. Szobraik technikailag jók, de muvészi szempontból sablonosak és egyáltalában nem kiemelkedõk. Faragott dolgokat vettünk, nagyon olcsón, sajnos súlyuk miatt a repülõn sokat nem lehetett hozni.

Hoi An egy nagyon régi városka, most mint antik nemzeti kincs védve van. Tele van kép galériákkal, faszobrászokkal, restaurantokkal. A végén már pagoda túltengésben szenvedtünk.

Haza Singaporenak jöttünk. Lévén, hogy már sokszor voltunk ott, nem szálltunk ki, különben is a város oly drága lett, hogy nem volt érdemes. Valamikor a nyugat-ausztráliak jártak oda bevásárolni, azt hiszem most a singaporeiak mennek nyugat Ausztráliába vásárolni.
Singaporenak is vadonat új repülõtere van, nagyon szép, elegáns. Nem annyira szemkápráztató mint Hong Kong-é, de sokkal barátságosabb, emberibb.

2001 Január 11-én érkeztünk haza, munka szempontjából azóta sincs megállás.