Bodóné, Csiba Gizella Anna "Relatively Yours" No. 968

Könnyeid hulló csillagát

taposta le az ég a sárba,

egymagad voltál,

leigázva, s húztad

a korhadó keresztet,

száz gyermeked

mind eleresztett.

Nem könyörögtél,

Jaj-szóval.

Vénséged tépett rongyait,

üszkös lábadhoz lehúztad,

fogatlan ínnyel vigyorogtad

a halált, már százszor

megúsztad.

Élni tudtál,

még volt erőd,,

észrevétlen hagytad

a temetőt.

Reszkető kezed

zsíros kalappal

üdvözölte a világot,

minden meg-meginduló

nappal.

1970.

Ki nem látta még a lazac útját

felfelé a folyón, hogy rátaláljon a társra,

arra a gyönyörü, küzdelmes, halálos nászra,

nem tudja mi az Út.

Ki nem látta még a „Tiszavirágát",

tisztaság hófehér, röpke románcát,

kérész-életek folyóba hullását,

nem tudja mi az Út.

Ki nem húzta hátán a keresztet,

kit semmi nem fogott meg,

de minden eleresztett,

nem tudja mi az Út.

Kit porba alázva némán, vagy sikoltva,

nem rántott térdre még esztelen gyötrelem,

ajkán nem volt fohász, hogy kegyelem!

Nem tudja mi az Út.

Ha majd feljutsz a zuhatagon,

ha nem retteged, de megszelídíted a vágyad,

ha alázattal nyújtasz kezet sorsnak, barátnak, társnak,

már elötted lesz az Út.

Ha majd őszinte leszel Önmagadhoz,

szenvedélyed nem megtagadod,

látva, hogy mögötte aranyló nap ragyog,

már elötted lesz az Út.

Ha Isten teremtményei egyesülésében

az örök egységet látod,

nem szétszeded, hanem alkotod a világot,

már elötted lesz az Út.

Ha tudod, hogy úgy vagyunk a Teremtésben benne,

mint őserdei fán csüngő Danaida-lepke,

kinek Boldogság a küldetése és az elmúlása,

Már előtted van az Út.

Budapest, 1999. Március 21.

Kopott a léptem,

s folt-virág ruhám,

fáradt szeleknek

furt menedéke.

Fösvény-derüm,

kolduló kalapját

nagyvilágként dobja eléje.

S gyülik halomra

sok fakó reggel,

mit szánakozva adtatok