Mádl Ferenc beszéde az ENSZ millenniumi csúcstalálkozóján
New York, 2000. szeptember 7. - Szülessen jogilag kötelezo érvényu, átfogó dokumentum a kisebbségek jogainak nemzetközi védelmérol - szorgalmazta Mádl Ferenc magyar köztársasági elnök csütörtökön New Yorkban, az ENSZ millenniumi csúcstalálkozóján elhangzott beszédében.
A magyar államfo méltatta azt a szerepet, amelyet az ENSZ vállalt az emberi jogok nemzetközi szintu védelme terén. Ehhez azonban véleménye szerint "az ENSZ történelmi adóssággal tartozik". "Remélem és szívbol kívánom, hogy a kisebbségek jogainak nemzetközi védelme, köztük az államok ezzel kapcsolatos kötelessége és elszámoltathatósága fogalmazódjék meg egy jogilag kötelezo érvényu, átfogó dokumentumban" - mondta.
Mádl Ferenc hangsúlyozta, hogy Magyarország értékekre épülo külpolitikát folytat. Mint fogalmazott, "szívünkhöz közel állnak" az egyetemes értékek, így az emberi jogok és alapveto szabadságjogok, köztük a kisebbségek jogainak tiszteletben tartása, a demokrácia, a jogállamiság és a társadalmi igazságosság.
A köztársasági elnök kiemelte: az ENSZ-nek minden leheto erofeszítést meg kell tennie annak érdekében, hogy a globalizáció eddig még rejtett ígéreteit az egész emberiség javára feltárja. "Ugyanakkor a tagországok feladata, hogy együttes erovel, hatékonyan ellensúlyozzák ezen új jelenség hátrányait, különös tekintettel azokra, akik eddig még nem voltak oly szerencsések."
Mádl Ferenc szerint a nemzetek csak úgy képesek a szegénység, az országhatárokat nem ismero bunözés, a korrupció, a pénzmosás, a nemzetközi terrorizmus és az illegális kábítószer-kereskedelem ellen felvenni a harcot, ha ezt egymással összhangban teszik. "Magyarország hajlandó és készen is áll szerepet vállalni e cél érdekében" - közölte a magyar államfo.
(MTI)
(Szabadság)
| |