Egy kérdés, ami a határokon inneni és kívüli Magyarságot foglalkoztatja: a választójog

Megjelent az Új Magyarország-ban a 1994 márc. 8.-i számban

Hosszú évtizedeket kellet mindannyiunknak várni arra, hogy az ország polgárai élhessenek valós választópolgári jogaikkal, hogy vége legyen az egy pártból álló "választásnak", hogy az ország ügyeinek intézésébe a polgárok aktívan bele tudjanak szólni. Ezen új lehetőségekkel való élés nem egyszerű, hisz senki sem tanulta, a diktatúra évtizedeiben nem szokta meg az egyéni felelősség viselését. Ez a választópolgárban letargiához vezetett, hiszen "úgy is az történik, amit ők ott fenn akarnak". Hogy ez a beállítottság a demokratikus fejlődést paralizálja, nem kell különösebben kidomborítani, mindenki számára láthatóvá vált a választásokon való részvételi hányadosban.

Mi, "nyugaton" élő magyarok a demokratikus államrendet megszoktuk és ezért a lassan négy évtizedes külföldön való élet alapján az anyaországban végbemenő változásokat más szemszögből látjuk. Itt nem szeretnék minőségi kérdést felvetni, nem azt jelenti, hogy mi "jobban" látjuk a helyzetet, hanem egyszerűen másként. Ezen látószög igen sokoldalú, sokszínű eredményhez vezethet, elképzelhető, hogy van amit mi nem jól értékelünk, azonban meg vagyok arról is győződve, hogy a mi szempontunkból történő elemzésre is szükség van. Itt nem kizárólag a választójogi kérdés az egyedüli megtárgyalandó probléma, de mivel a téma aktuális, ezzel szeretném kezdeni, majd rátérek más szerintem fontos dolgokra, nagyon örülnék annak, ha az újság hasábjain ezekről az olvasókkal egy párbeszéd alakulna ki, célom az egymástól való tanulás, hazánk, Magyarország javára, egymás megismerése.

A választójog körüli vitákat a sajtóból és más médiumokból nagy figyelemmel követtük. Megértettük az országházban lefolyt viták érveléseit, bár ez sok esetben nehezünkre esett. Az elmúlt parancsuralmi rendszert az Orwell-féle elv fémjelezte; "minden ember egyforma, de vannak akik egyformábbak." Ezen elv alapján lett a magyar társadalom nagy része oktalanul kirekesztve, másik része privilegizálva. Ez az elv érződik még ma is a hivatalos és privát megnyilatkozásokban, az ország lakossága ezt szokta meg. Sok jó példát tudnék erre felsorolni. A honatyák által hozott, - remélem nem végleges, - döntés is ezt a képet mutatja. Itt kell felvetnem a kérdést, van-e joguk az országgyűlési képviselőknek a magyarságot két csoportba, első és másodosztályú állampolgárokba sorolni? Olyanokba, akik választhatnak és olyanokba akik nem. Ismerem a tematikát, tudom, azok akik nem otthon (értem alatta a mai határokon belül) élnek és nem fizetnek otthon adót, azok ne szóljanak bele az ország belügyeibe. Bizonyos mértékig ezt az érvelést meg lehet érteni, de szerintem mégis meg kell vizsgálni ennek valós tartalmát, alapjait. A magam részéről hajlok azon nézet felé, hogy a fent említett érvek nem valósak, hanem más okok játszottak a döntésben szerepet.

Itt jó lenne megvizsgálni azt, hogy más országok hogyan bánnak e kérdésben külföldön élő állampolgáraikkal. Minden esetben az a fő feladat, hogy az országon kívül élőket minden rendelkezésre álló lehetőséggel kössék a hazához, ehhez tartozik a közös felelősség viselése is, a sok értékes honpolgár nem elvesztése, az új generációk visszaszerzése, akik külföldön szereznek nemzetüknek, országuknak megbecsülést, sokesetben kiépített kapcsolatrendszerükkel nagy segítséget is. Mivel lassan közel négy évtizede Svájcban élek, szeretném először az itteni példát ismertetni. Az álam elismeri az "Auslandschweizer"-t, a külföldön élő svájcit, mint teljes jogú állampolgárt. Az országban igen gyakran megtartott szavazásokon minden külföldön élő svájci állampolgár részt vehet, voksát leadhatja vagy írásban, vagy a legközelebbi svájci követségen. Másik példa az Olaszok helyzete, kik a választásokra különvonatokkal utaznak haza, szó van arról, hogy ezután a svájci állam megengedi a szavazatok itteni leadását is.

Az utóbbi időben elgondolkodtam azon, hogy a magyar politikusok, honatyák melyik irányba tekintenek, amikor a választási kérdésben vitáznak, döntést hoznak. Ugyanis a legutolsó orosz választások alkalmával a Svájcban élő és dolgozó orosz állampolgárok is szavazhattak, ezt az itteni televízió is mint nagy újságot közvetítette! Eltekintve attól, hogy az anyaország és a külföldön élő magyarság közötti kapcsolat fenntartására országunknak mennyire nagy szüksége van, szeretném ismertetni az "otthoniakkal" azt a megalázó érzést, amit további nem várt kivetettségünk okozott. Mindannyian vártuk a parancsuralmi rendszer megszűnését. Közösen dolgoztunk ennek megdöntésén, évtizedeken keresztül igyekeztünk külföldön a magyar névnek becsületet és megbecsülést szerezni. Számtalan politikai akció indult ki a "külföldi magyarságtól", tüntetésekkel, lobbyzással hívtuk fel a külföld figyelmét az országunkban, vagy a határokon kívül élő magyarság sorsára. Miután megszűnt az ország gyarmati állapota, amikor elhagyták az idegen (megszálló) csapatok országunkat, amikor végre megalakulhattak a különböző pártok és elindulhattak a választásokon, nyugodtan hihettünk abban, hogy végre megbecsült polgárai lehetünk hazánknak. Igen nagy csalódás volt számunkra ezen elvárásunk meghiúsulása. Ennek ellenére hazajövetelünkkor nagy örömmel használjuk megszerzett magyar útlevelünket.

A következő kérdések merülnek fel bennünk: Milyen valós okok lehetnek ezen döntés mögött, és kiknek érdeke az, hogy minket kirekesszenek az ország demokratikus fejlődéséből?

Azok száma, akik külföldön élnek, de valóban élhetnének választójogukkal, tehát azok akiknek meg van a magyar állampolgárságuk, nem számottevő tényező egy országos választásban. Ha pedig levonjuk azokat, akik lehetőségeik ellenére sem élnének választójogi jogaikkal, akkor pedig egyenesen elenyészőnek mondható. Politikai hozzáállás terén is az otthonihoz hasonlóan megosztott a külföldi magyarság is. Ez tehát nem lehet a valós ok, ezt mindazok tudják, akik a problémával foglalkoztak.

Vizsgáljuk meg, hogy kik azok, akik a kormány javaslatát ellenezték és azt is, hogy miért. Az első kérdést világosan meg lehet válaszolni, ezek a magukat előszeretettel "liberálisnak" feltüntető ellenzék köreiben kereshetőek! Hogy ezek után hogyan merik magukat továbbra is liberálisnak nevezni, el sem tudom képzelni. Mit értenek ezen fogalom alatt?? (Kérdés, mi a liberális ellentéte?)

Azonban tudomásom szerint azok sem támogatták választópolgári jogaink gyakorlását, akik előszeretettel verik a mellüket magyarságukkal, mintha ők találták volna fel a honszeretet! Ebből is látszik, hogy a hazaszeretet értékelése nem egyszerű, inkább összetett probléma. Voltak, akik csak passzív viselkedésükkel tűntek ki, nem voltak jelen a szavazáskor, így állásfoglalásukat igyekeztek eltitkolni. Figyelemreméltó viselkedés a választások előtt!!

A másik kérdésre már nehezebb választ találnom, talán az elmúlt évtizedek alatt megszokott és beidegzett osztályharcos gondolkodásmód az oka, amitől a mai napig sokan nem tudtak megszabadulni. Jó lenne, ha elképzelnék maguknak azt, hogy hogyan éreznék magukat, ha egyszer valamilyen okból őket is kirekesztenék jogaikból, mint azt velünk több évtizeddel ezelőtt a kommunista vezetés megtette, iskolákba nem vettek fel bennünket, a választások előtt szüleinket rendőri felügyelet alá helyezték, csak hogy ne tudjanak választójogukkal élni stb. Nem csak a kormányfő, hanem az Országgyűlés is kellene hogy elfogadja a 15 millió magyar létezését!

Felkérem a mai magyar politikusokat, gondolkozzanak el az itt leírottakon. Magyarországot világszerte mint egy lovas nép hazáját ismerik, mégis sikerült eddig sorozatosan átesnünk a ló túlsó oldalára! Kérdem, nem lenne végre ideje megtanulni lovagolni?

Kenessey Csaba

:: index