Ballagóbál Nagypénteken
Az Új Magyarországból értesültem a Ballagóbál Nagypénteken való megtartása tervéről, melyet két vezető politikusunk, a művelődésügyi miniszter Fodor Gábor és Demszky Gábor Budapest főpolgármestere vett védnökségbe.
Kevés ilyen ízléstelen, intoleráns, a keresztény vallást megcsúfolását megvalósító intézkedést ismer a magyar történelem! Hol van az a "liberalizmus" amire eddig hivatkoztak? Ezután logikusan következik, hogy Húsvét vasárnap, vagy Pünkösdkor utcabált rendeznek és a Miniszter úr valamint a Polgármester úr a fiatalokkal táncolva ezt is védnöksége alá helyezi.
Ebben a szellemben lenne egy másik javaslatom is, vezessék be a régi Csimbum-Cirkusz adást vasárnap délelőtt a rádióba, mint azt nagymúltú elődeik tették azzal a céllal, hogy a gyerekeket elvonják a vasárnapi templomlátogatástól. Az eredmény a fenti tényből világosan látható. Feltehetően sem Fodor Gábor, sem Demszky Gábor nem részesültek hitoktatásban, innen ered görcsös (liberális?) vallásellenességük. Fodor Gábor miniszter viselkedése összeférhetetlen mostani beosztásával, egy iszlám államban tettét istenkáromlásnak minősítenék és ezért ott, - lásd Salman Ruhsdi esete - halálbüntetés járna. Véleményem szerint a Művelődésügyi Minisztériumban nem a politikai államtitkárt, hanem a minsztert kellene, de sürgősen, kicserélni!
Önkéntelenül felmerűl a kérdés, megrendeznék-e a bált pl. egy izraelita vagy cigány ünnepen? Kik vannak ma vallási (és erkölcsi) kisebbségben Magyarországon?
Marad az a remény, hogy az országban tettük akkora felháborodást fog kelteni, hogy ízléstelen tervüktől elállnak.
Kenessey Csaba
:: index
|