Emagic


Start
Index

Aggodalom és Reménység
-
-
-
-
-
-

         A magyar szellemi erózió vagy infláció

Furcsa időket élünk manapság. Minden drágul, elértéktelenedik, az élet egyre elviselhetetlenebbé válik. Az infláció nem csupán a napi szükséglethez elengedhetetlen javakat érintette, hanem - sajnos - a szellemi életre is kihatással van. Jó példa volt az idei Nagy Imre emlékplakett átadása, melyet Göncz Árpád elnök úr, a Nagy Imre Emlékplakett Kuratóriumának javaslata alapján foganatosított.

A kitüntetettek között szerepeltek írók, politológusok, költők és filmrendezők, azaz "olyan személyiségek, akik munkásságukkal segítették megőrizni az 1956-os magyar forradalom örökségét". A bizonyára érdemeik szerint kitüntetésre jogosultak között azonban olyanok is vannak, akik a Nagy Imre-szellemiséget aligha jogosultak magukévá tenni, olyanok, akik a magyarságot igyekeznek ma is tetteikkel aláásni. Olyanok, mint Méray Tibor vagy Nagy Csaba és felesége Éva, akik a Magyarok Világszövetsége ellen állandó támadásokat intéznek, ezzel ezt a fórumot is a lehető legméltatlanabb színben feltűntetni kötelességüknek tartják. Eltekintve attól, hogy az Irodalmi Ujság rég megszűnt és így "Baráti Köre" sem okvetlenül érdemesült a kitüntetésre. Igen érdekes lenne a Kuratórium döntésének okait megismerni, milyen kritériumok alapján választották ki a kitüntetendő személyiségeket. Kasza Levente (László volt még Pannonhalmán, Bencés diák korában) szerepe ugyancsak kétségekkel tölti el a hír olvasóját.

Nagy Imre politikai nézetei alapján ugyan kommunista, de nem bolsevista volt (nagy különbség!), vannak akik postumus is igyekeznek emlékét és emberi nagyságát mindenféle álhírrel bemocskolni. Becsületességét halála vállalásával örökre igazolta. Voltak követői között jócskán olyanok, akik hamarosan hátat fordítottak neki és elítéléséhez "tanúvallomásaikkal" lényegesen hozzájárultak.

A Magyar Tudományos Akadémia tagjainak kiválasztását ugyancsak igen furcsa alapokon végzi. A külföldön és otthon élő vagy már meghalt nagynevű jó magyarok mint Ferdinándy Mihály, Benda Kálmán, Bertényi Iván, Cs. Szabó László, Fügedi Erik, Szűcs Jenő, Vajay Szabolcs vagy Bogyay Tamás nem kerülhettek az akadémikusok sorai közé. Ezzel szemben Andics Erzsébet, Léderer Emma és Nemes Dezső, de még sokan mások, akik nem lennének illetékesek az akadémiai tagságra, ott voltak vagy vannak a mai napig. Ennyire "politikamentes" volt és a mai napig is maradt, a Magyar Tudományos Akadémia. Érdekes lenne Kosáry Domokos elnök úrtól megtudni, mik voltak régen és mik a mai napig az érvényes felvételi kritériumok. Igen szép lenne, ha végre egyszer nem csak külföldön lehetnének magyar tudósok híresek és a kitüntetések nem az állandó gazdasági romlást követve értéktelenednének folyamatosan el.

Kenessey Csaba

:: index



 Ez az oldal, az 1956-os Forradalom és Szabadságharc emlékére készült.

Emagic