Gondolatok 40 év távlatából és európai szemszögből nézve
Mottó: Nálunk minden másként van....

megjelent a NEMZETŐR 1996 júniusi számában és a Magyar Nemzet 96 július 8. számában

Negyven év sok idő, két emberöltőt jelent, ideje, hogy az ember visszatekintsen a múltra, a saját életére. Nem egyszerű feladat, tele fájdalommal, érzelmekkel, félelmekkel, örömökkel, reménységekkel, tehát a legkülönbözőbb emberi érzésekkel. Valamikor - 40 évvel ezelőtt - úgy néztem azokra, akik azt mondták már tíz (10) éve vannak külföldön, mint egy marslakóra vagy egy kétfejű borjúra. Ma én vagyok az élő dinoszaurusz! Ilyen az élet. Menekülésemkor egy fiatal, önmagát kereső, bizonytalan fiatalember, vagy inkább ifjonc voltam. Meggyötörve, tele komplexusokkal, mert naponta kellett bocsánatot kérnem, amiért megszülettem.

Ma egy lassan az élete vége felé járó, sok mindenen elgondolkodó, gyakran gondolatait leíró ember vagyok, aki ül a számítógépe előtt és igyekszik rögzíteni ami a fejében van, - de kinek? Ki az, aki még megérti gondolataimat? Még a saját gyermekeimnek sem voltam képes (szerencsére) mindazokat a fájdalmakat, azt az érzésvilágot amivel országomat - a hazámat - elhagytam megmagyarázni, velük megértetni. Lehetetlen. A kötődés ennek ellenére hihetetlenül erős. Minden erőmmel igyekeztem ellenállni a külföldi behatásoknak, mármint ami a nyelvezetemet, az anyanyelvemet és mentalitásomat illeti. Szerencsére ebben feleségem nagy segítségemre volt és van a mai napig. A különbség közöttünk az, hogy ő már feladta azt a Magyarországot, amelyikért mindketten évtizedeken keresztül lelkesedtünk, én még mindig nem. Nagy kérdés, melyikünk az reálisabb felfogású!

1996 tavaszát írjuk, ebben az évben lesz az ország, a hazám 1100 éves fennállásának ünnepe, egyben az 56-os forradalom 40 éves évfordulója. Sok mindenen el lehet, el kell ez alkalommal gondolkodni.

Mivel gyakran vagyok "otthon", igen érdekes tapasztalatokra teszek szert. Vannak, akik úgy maradtak, mint amilyenek 40 évvel ezelőtt voltak, igaz, az utóbbi évtizedekben nem is vitték sokra. Velük igen gyorsan, minden probléma nélkül meg tudom magamat értetni, azonos a hullámhosszunk. Ezzel szemben a társadalom nagy része - a túlélési ösztöntől vezérelve - erősen megváltozott. Az értékrend felborult és ebből adódóan egy teljesen más világnézettel, szemlélettel, de főként gyakorlattal élnek. Megtanultak túl- élni, mint a természetben a kaméleon is változtatja környezetének megfelelően színét, ők is erre koncentrálnak, csak nem kilógni a sorból! Ezek azok az emberek, akik mindenre azt mondják, "persze te ezt nem érted, nálunk ez másként van..." Ha viszont rákérdezek, mi az ami másként van, erre kielégítő választ nem tudnak adni. Szomorú jelenség, még él az emberekben az a kissé átstilizált osztályharc, mely ma a külföldön élő, vagy onnan hazatelepült és az otthon maradtak között folyik. Észre sem veszik az emberek, hogy mennyire manipulálva vannak, azok akiknek érdeke, hogy ne lehessen egyetértés, meg is tesznek mindent a belső feszültség gerjesztése érdekében. A tudatos félrevezetés magasiskolája volt Magyarországon, élen Aczél Györggyel, tudományt alkottak az ország népe félrevezetéséből és befolyásolhatóságából. Igaz, nagy tanítómestereik voltak: Göbbels, Lenin és még sokan mások. A szerencsétlen elhurcolt zsidókkal is el akarták annakidején hitetni, hogy "a munka kiszabadít", ez állt a haláltábor bejáratánál. Micsoda cinizmus!

Ugyanilyen cinikus módszerekkel igyekeztek a közvéleményt annakidején a lengyelek ellen hangolni; lengyelek miatt nem lehet ezt vagy azt kapni, miattuk drágulnak az árak stb. Gyakorlatilag a rendszer félelemből kiinduló kétségbeesett kapkodása volt ennek az oka, attól tartottak, hogy az évszázados lengyel-magyar barátság alapján a demokrácia és szabadság lángja hozzánk is átcsaphat. Ezt kellett megakadályozni. És a nép ezt is elhitte!!

45 után jött a szocializmus, ekkor a szlogen "a legfőbb érték az ember" volt, ennek kapcsán létesítettek koncentrációs táborokat, a recski haláltábort, végeztek ki irdatlan mennyiségű ártatlan embert, jöttek a "koncepciós perek" meg a kitelepítés stb. Az állam volt erkölcstelen, kirabolta állampolgárait, erre azt mondták, hogy államosítás. Innen következik, hogy az ország lelkében megcsonkult. Az emberek elkeseredésükben elvesztették a talajt a lábuk alól és a lopást, mint olyat ezután nem tartották elvetendő cselekedetnek, hisz csak a tőlük elvettekből igyekeztek egy kis részt vissza szerezni! Érthető logika, de egy ország erkölcseit alapjaiban rongáló felfogás. Ebben is volt elég tanítómester, már a cári Oroszországban ismertté vált a nagy csalás, amit Potyemkin-falvaknak neveztek. Annakidején volt egy fejlesztési program Szibériára, ott új településeket kellett (volna) létesíteni. Az építőmesterek a pénzeket elsikkasztották, és amikor az ellenőrzők vonaton bejárták az országrészt, kulisszákat állítottak fel a vasút mentén, ezzel mutatva, mekkora munkát végeztek!

Innen nem túl nagy az ugrás a modern világba, a mai Magyarország helyzetébe. Itt is tucatjával, ha nem százával vannak a "Potyemkin falvak", csak ma ezeket nem így hívják. A mai divatos ennek megfelelő kifejezés a privatizáció, ennek kapcsán történnek olyan visszaélések, amelyek a híres Potyemkint is magasan felülmúlják.

Az eredmény mindig ugyanaz, egy erkölcstelen államrendszer magának megfelelő állampolgárokat teremt, önmagát reprodukálja. Természetesen ezt az állapotot nem lehet és nem szabad mint természeti csapást elfogadni, tenni kell ellene valamit. A hallgatás bűnrészességhez vezet. Ezért kell minden gondolkodó embernek felemelnie szavát és rá kell mutatnia azokra a visszásságokra, amik egy esetleg az adott körülményekhez szokott embernek fel sem tűnnek, mert megszokták. A szokás nagy hatalom. Így van a hazudozós emberrel is, a végén még maga is elhiszi, amit összehazudozott.

A 40 esztendőre visszatekintve akarva-akaratlan összehasonlításokat tesz a nyugatra szakadt vagy ottani tapasztalatokat szerzett szemlélő. Itt sem minden arany ami fénylik, de az emberek reakciói kiszámíthatóak. Ha egy svájci üzletember valamit mond, akkor az úgy van! Ehhez szoktunk hozzá. Nincs kiskapuzás, mert nincs rá szükség. Nincs orvosi "hálapénz", mert van rendes betegbiztosítás, amelyik megfizeti az orvost. Nincs dugott fekete jövedelemre ráutalva. Úgyszintén a rendőrnél sem lehet itt a büntetést zsebébe dugott pénzzel megoldani. Ha ezt valaki megpróbálná, még nagyobb büntetést kapna, azaz eljárást indítanának ellene megvesztegetés miatt. A példákat sorolhatnám a végtelenségig, tényleg igazuk van azoknak az embereknek, akik nekem otthon azt mondják, hogy "... ja te ezt nem érted, nálunk minden másként van..." Kérdés, miért kell mindennek másként lennie, mint egy normális európai országban?

A németek kis rosszindulattal azt állítják, hogy a Balkán Salzburgnál kezdődik. Vannak akik a határt Bécsig tolják előre. Egy azonban bizonyos, Hegyeshalom már kézzelfoghatóan mutatja, hogy elhagytuk azt az Európát, ahová az ország csatlakozni igyekszik. Nemrég elhunyt jó barátom, Dr. Benda Kálmán akadémikus, egy beszélgetés alkalmával arra kérdésemre, hogy hol is van a határ Nyugateurópa és a Balkán azaz Keleteurópa között, azt válaszolta, ahol elmarad a latin betűs írás és helyébe a cyrill kerűl. Nagy igazságot mondott, naponta lehetünk ennek tanúi. Sajnos a meghatározást újabb tapasztalataim alapján ki kell egészítenem: szerintem már ott mutatkozik a balkánizálódás határvonala, ahol az emberek képtelenek, vagy nem tartják szükségesnek egy kapott levélre való válaszadást!

Ez nem rossz szokás, hanem az emberek semmibe vétele, az önzés csúcsteljesítménye. Megértem, az utóbbi évtizedekben nem volt tanácsos az ember véleményének szabad kinyilvánítsa, tehát inkább hallgatni kellett, majd csak megoldódik minden valahogyan magától... Mondanom sem kell, hogy ez tarthatatlan állapot és nem vezet oda, ahová el szeretnénk jutni. Hosszú út áll előttünk és ki tudja mikor fog változni a felfogás.

Sok minden visszásságot lát a külföldről jövő szemlélő. Néha van eredménye a felszólalásnak, néha csak falra hányt borsó értékű. Mindaddig, amíg az emberek egymást képtelenek komolyan venni, egymásra tekintettel lenni, amikor a járdán szabályellenesen parkoló autóvezető először meggondolja, hogy adott esetben egy anya a gyermekével vagy a babakocsival miatta képtelen a járdán közlekedni és ezzel gyermekét valamint önmagát veszélyezteti, amikor ebből a felfedezésből és nem a büntetéstől való félelmétől indíttatva kocsiját más helyre viszi, akkor lehet majd arról beszélni, hogy elindultunk-e már Európa felé.

Konfuciusz szerint - nagy felfedezés - a fejétől büdösödik a hal! Ha az ország valamit változtatni akar, a fejnél kell elkezdeni. Elsősorban a vezetőkében de a sajátjában is rendbe kell tenni a fogalmakat. Nem szabad a lopást "ügyeskedés"-nek álcázni, a korrupciót mint adott körülményt elfogadni stb.

Sajnos Illyés Gyula messze előre tekintve meglátta a probléma gyökerét amikor megírta az "Egy szó a zsarnokságról.." (Ahol zsarnokság van, ott zsarnokság van...) című versét. A zsarnokság, a diktatúra az emberi lelket deformálja, átalakítja. Ennek kijavítása, rendbehozása lenne elsőrendű feladat. Az ifjúság egészséges szellemben és erkölcsökben való nevelése mindent megelőző feladatként kell hogy foglalkoztassa a társadalmat, nem utolsó sorban azokat, akik ezt a munkát foglalkozásszerűen végzik a minisztériumban.

A nevelés és az oktatás a modern idők eredményességének záloga. Ezt bizonyítják a távolkeleti gazdaságilag feltörő országok is, melyek kimutathatóan jobb, alaposabb oktatási rendszert vezettek be mint a klasszikus nyugati országokban alkalmazott. Innen adódnak azok a gazdasági fellendüléshez okvetlenül szükséges új impulzusok, amelyeket a fiatalok - az idősebbek tapasztalata felhasználásával - a gyakorlatba átültetnek. Ők egymással közösen végzik munkájukat és nem egymás ellen!

A régen sokat hangoztatott közösségi érzés is épp olyan hazugság volt mint az előbb idézett "Legfőbb érték az ember..." jelszó. Egymás semmibe vevése, az éretlen viselkedésforma mindenütt kimutatkozik, de a legjobban talán a közúti forgalomban. Lassan arra a megállapításra jutottam, hogy egy nép, egy nemzet pszichogrammáját legjobban érthetően és legegyszerűbben a forgalom adja vissza. Ha ez a feltevés helyes, akkor bizony Magyarországon nagyon nagy bajok vannak. A tatár és török dúlásokból fel lehetett az országnak épülnie. Az elmúlt évtizedek lélekrombolása az egész társadalmat érintette, ebből a lelki kátyúból való kiút igen tövises és csak nagy fájdalmak és keservek árán lehetséges.

Egy másik észrevételem a magyarságtudat, a nemzettudat hiánya ill. annak minden eszközzel való kiirtása. Pontosan most, amikor az "alapszerződések korát" éljük, amikor ebben a kis Európában kellene ugyancsak közös erővel az elnyomás évtizedeinek következményeiből eredő károkat felmérve újra felépíteni, most kell sok igen neves tudós szerint ".... a szomszédainkra tekintettel lenni..." ezáltal önmagunkat meghazudtolni. Ezt a logikát sem értem, nyilván ebben a viszonylatban is ... minden másként van. Nem értem, miért kell nekünk szégyenkeznünk azért, mert a határokon túlra szakadt magyar testvéreinknek megfelelő emberi jogokat követelünk. Hol van itt "mérsékletnek" helye? Hovatovább mi szégyelljük magunkat azért, hogy ki merünk állni értük és jogaikért! Ki tenné meg helyettünk és egyáltalán mit hozhat az "önmérséklet"?

A nyugati hatalmak is önmérsékletet tanúsítottak náci Németország irányában, amikor tétlenül nézték a kis európai országok elnyelését (Chamberlain). Ezzel a nagy békét mégsem tudták biztosítani. Jó lenne időnkint elővenni a történelem könyveket, sok tanulságot lehetne belőlük kiolvasni, ha még van aki olvas.

Ezekkel a gondolatokkal szeretném a lassan vége felé közeledő évezred magyarországi elemzését befejezni. A sok negatívum ellenére vannak pozitív jelenségek is, aminek nagyon örülök. Vannak ma is Magyarországon európai gondolkodású emberek, akiknek nem mindegy, hogy mi lesz később, akiknek gyermekeik és unokáik sorsa, jövője fontos. Ezekre az emberekre és nem politikai kalandorokra szabad ill. kell az országot felépíteni és a nélkülözéseket, az állam által kirótt "sarcot" mint egy megtisztító folyamatot kell ma tudni szemlélni. Azt remélem, hogy az ország lakossága le fogja tudni vonni a következtetéseket és nem fog tovább felülni mindenféle hordó- szónok olcsó érveinek. Legyen egymás megértése, szeretete, megbecsülése az a kötél, amelyik minden magyart, akárhol is él a földkerekségen, egy cél, az ország felvirágoztatása érdekében összeköt. Lehet, hogy ez az egyetlen lehetséges járható út egy szebb, jobb jövő felé. Érdemes lenne kipróbálni.

Kenessey Csaba

:: index