Magyar fogalomzavar

1995, március 12

A magyar nyelvhasználatban az utóbbi évtizedekben sajnálatos fogalomzavar észlelhető. Ez az állapot kezdetét vette a világháború vége felé, mikor is a bevett köszöntés a kitartás volt. Ebben az időben menekültek az emberek, - ki-ki hová, - az óvóhelyre, vagy külföldre. A zűrzavar logikusan folytatódott amikor jött a felszabadulás, ami nem volt más mint az ország katonai megszállása, elnyomása, gyarmati sorba való süllyesztése. Ekkor vált kötelezővé a szabadság köszöntésforma. Ezekre az időkre a legjellemzőbb az emberek megfélemlítése, tömeges elhurcolása, kitelepítése, bebörtönzése stb. volt. Az, hogy mindenkit elvtársnak szólítottak és az elnyomó zsarnok rendszert népi demokráciának nevezték, csak súlyosbította a körülményeket.

Továbbiakban nehezítette a fogalmak pontos meghatározását az is, hogy mindenkitől mindent elvettek és ezt elnevezték "tiéd az ország, magadnak építed" - nek. Sorra tartották a kirakatpereket, melyben ártatlan embereket ítéltek halálra, vagy (szerencsés esetben) hosszú börtönbüntetésre, az ítéleteket mindenkinek meg kellett tapsolnia, sőt még ezek súlyosbítását is kérték a minden korban megtalálható túlbuzgók. Egy idő után aztán elkövetkezett a kivégzettek rehabilitálása. Az utca embere ezek után már semmit sem értett, gondolkodni sem mert rajta, mert ha megpróbálja a helyzetet megérteni, ez könnyen súlyos elmezavart okozhatott volna.

Az ifjúság nevelésére is nagy kihatással volt a rendszer tudathasadásos viselkedése. Az iskolákban homlokegyenest ellenkező dolgokat tanítottak, mint azt a szülők otthon hangoztattak. A gyerekek ezáltal teljesen elbizonytalanodtak, szellemi és erkölcsi tartásuk megingott. Ilyen állapotban nőtt fel a mai Magyarország lakosságának nagyobbik része.

A szomorú felsorolást sajnos nem lehet befejezni, mert van folytatása. Miután az ország lakossága megelégelte az elnyomást és kizsákmányolást, kitört az 1956-os Forradalom, melyet az elnyomó nagyhatalom katonai gépezete és a társadalom azon része, amelyik őket kiszolgálta vérbe fojtott. Ezt nevezték el baráti segítségnyújtásnak! Nem telt el sok idő, hamarosan átkeresztelték a magyar történelem egyik legfényesebb tettét, "ellenforradalom" lett belőle. Ezután jött a megtorlás kora, a hatalom a megfélemlítés minden eszközével igyekezett az emberek elméjéből kitörölni mindazt, amit 56-ban rövid ideig hallott, gondolt és érzett. Ezt pedig elnevezték konszolidációnak. Még sokaknak emlékében élnek a március 15.-i felvonulások, amiket a rendőrség különösen kiképzett osztagai szétvertek. Hogy ezek után az ország lakossága a szeszfogyasztásban kereste a megoldást, már természetesnek tűnik. A túlélést csak egy mámoros álomvilágban lehetett megvalósítani.

A történelem kereke azonban nem állt meg, folyamatosan haladt tovább azon a kényszerpályán, amelyik logikusan és szükségszerűen minden elnyomó hatalom bukásához vezet. Ez a folyamat nem volt forradalmi, a hatalmat nem lepte meg, sőt alaposan fel tudott a rendszerváltozásra készülni. Ez volt az az idő, amikor az ország vagyona hirtelen, még a hivatalos privatizáció megkezdése előtt, privát kezekbe került.

Az új periódusnak természetesen új, a fogalmakat továbbra is zavaró jelszavakra volt szüksége. Hogy csak néhányat említsünk, a diktatúra után a jogállamiság következett. Nos ennek is megvannak a hátulütői, mert a jogot továbbra is azok alkották, akik azelőtt a jogtalanságot hirdették ill. alkalmazták a jog fogalma alatt és ennek mindenféle előnyeit élvezték. Ezután már nem lehet csodálkozni azon, hogy az ügynöktörvény milyen parlamenti vitákon, a keresztbetevések egész során keresztül lassan a feledés homályába merült. További jellemzői az elmúlt elnyomó rendszerben elkövetett bűntettek feltárásának minden lehetséges módon való megakadályozása, leértékelése, melyet még az ország jóságos köztársasági elnöke is, ki maga is sok évet töltött börtönben, tetteivel és kijelentéseivel szorgalmaz.

Ezek után a mai magyar polgár már teljesen összekeveredik, érthetetlenül, megbódultan szemléli az eseményeket, fogalomzavara csak növekszik, elfásul és ha csak lehet a politikától távol tartja magát. Lehet tehát azon csodálkozni, hogy az emberek többsége nem megy el szavazni?

Egy másik fogalom a piacgazdaság, aminek megértésével az átlag polgárnak ugyancsak nagy gondjai vannak. Nem érti, hogy a tőkés társadalmakban működőképes gazdasági rendszer pont Magyarországon miért nem hozza meg azokat az eredményeket, amiket tőle elvártak. Nem látja a dolgok valós okait, senki sem magyarázza meg neki a nehéz helyzetet úgy, hogy meg is tudja érteni. A választások előtt a plakátokról a mindentudó szakértő kormány mosolygós arcai keltették a bizalmat, akkor még könnyen kritizálva a kormány személyeit, politikáját. Az új kormány felállása után a koalíciós politikai csatározások eredménye alapján több miniszteri bársonyszékbe olyan személy került, akit sem szaktudása, sem egyénisége nem tette erre alkalmassá. A fogalomzavar a választópolgárokban ezáltal nem hogy nem szűnt meg, hanem még fokozódott. Amit a polgár mindebből naponta érez, az a tanácstalanság, a kiszolgáltatottság, az életszínvonal rohamos csökkenése.

Ma az országot sorsdöntő, alapjaiban megingató változások fenyegetik, a mai magyar ifjúság nevelése, oktatása terén. A "liberális" felfogású kulturális és oktatási miniszter, Fodor Gábor, mindent fel akar rúgni, ami eddig a magyarságot évszázadokon keresztül fenntartotta. Nos, mi ez ha nem fogalomzavar? Ezt teszi a Szabad Demokraták Szövetsége nevű párt minisztere! . A régi zsargonban kifejezve, ez is népellenes bűntett! Nemeskürthy István az Új Magyarországban megjelent "Megbűnhődött jövendő" című cikkében a mai társadalmat úgy jellemzi, "mintha bekötött szemmel botorkálna el a végzetessé válható terv mellett." Senki sem vonhatja szaktudását kétségbe. Fodor Gábort egy valós (nyugati) demokráciában, - eltekintve attól, hogy miniszteri széket nem is kapott volna, - tetteiért és viselkedéséért már régen menesztették volna. Egy országot, amelyik gazdaságilag tönkre ment, bizonyos idő leforgása alatt újból fel lehet építeni. Azonban egy olyan országot, amelyiknek a jellemét, az erkölcsét, a hátgerincét megtörték, csak sok évtizedes, ha nem évszázados nehéz és keserű munkával lehet újra helyreállítani. A mai társadalom, ha nem lép fel határozottan és egyértelműen ezen nemzetmegsemmisítő tevékenységek ellen, saját maga alatt vágja a fát.

Sürgős feladat végre elérni azt az állapotot amikor a jog igazán jog, mindenki számára, legyen az fiatal vagy idős, gazdag vagy szegény, pártállása és múltja tekintetbevétele nélkül. Szembe kell néznie az egész országnak az elmúlt évtizedekben elkövetett gazdasági, politikai és bűnügyi esetekkel, csak ez adhatja meg a társadalomnak azt az erkölcsi táptalajt, hitet, amiben a felépülés minden vonatkozásban lehetségessé válik. Ennek semmi köze nincs a sokat emlegetett de be nem következett "megtorláshoz". Ezért is érthetetlen és megengedhetetlen a Történelmi Film Alapítvány további működésének megakadályozása. Az elmúlt évtizedek hazug és ködösítő, történelem hamisító tevékenységét tovább folytatni nem szabad. A társadalomnak, és nem csak a mainak, hanem a következő generációknak is, szüksége van a történelmi tények valós ábrázolására. Ez nem lehet függvénye egy mai SZDSZ-MSZP koalíció érthetetlen (kultúr)politikájának. Elég volt a fogalomzavarból.

Kenessey Csaba

:: index