Magánügy-e a hit?

Az Új Magyarország augusztus 30.-i számában olvashattunk egy interjút Gellért Kiss Gáborral, a kormány egyházakkal kapcsolatos programjáról. Fejléc: Magánügy-e a hit?

A hithez, valamint a hit az elmúlt évtizedekben valamint a mostani időkben való értékelését szeretném ezúttal elemezni.

Mi is a hit? Egy filozófia, világszemlélet, mely nagy erőt képes az embereknek adni. Gondoljunk csak vissza, hány ember volt képes a poklok szörnyűségeit a hit segítségével túlélni. Hányan kaptak a hit által a haláltáborokban, a GULÁG-on, a börtöncellák mélyén a hitből fakadó erő által új életerőt. Pontosan ezért kellett a totalitárius rendszereknek a vallást, a hitet üldözni, mert a hívőket nem voltak képesek maguknak alávetni. Ez így volt a középkorban és így van napjainkig is. A hit ad erőt ahhoz, hogy magunkat, ténykedésünket úgy alakítsuk, hogy majd halálunk után is, az Isten által való megmérettetés folytán üdvözüljünk. Akik ezt nem vallják és hiszik, gátlástalanul garázdálkodhatnak életükben, csak így értelmezhetők az elmúlt évtizedekben elkövetett emberi gaztettek. Csak a gátlástalan, hitnélküli istentelen cinikusok képesek mindarra, amit ma történelmünkben olvashatunk. Ebben minden diktatúra azonos, ugyanazon elvek vagy világnézetek alapján működtek mind a nemzetiszocialisták, mind a kommunisták.

A kommunizmus eleinte igyekezett az egyházat és ezzel egyidőben a hitet lebontani, megszüntetni. Amikor belátta, hogy erre nem képes, nagy fordulattal igyekezett az egyházakat saját érdekében felhasználni és a híveket ezúton céljaira felhasználni. Ennek a tevékenységnek, amit az Egyházügyi Hivatal végzett, a mai napig érezhetjük hatását és még sokáig érezni fogjuk.

Gellért Kiss Gábor úr a hitet magánügynek tekinti. Ezen álláspont bizonyos mértékig el is fogadható, mert senkire sem tartozik az, hogy valaki kiben, vagy miben hisz. Hit nélkül nincs ember, hisz az ateista is hisz valamiben, nevezetesen abban, hogy nincs Isten. A magánügy-nézet az egyházakra nem vonatkoztatható, mert a hit ápolásán kívül sok szociális feladatot is ellátnak. Ide tartozik többek között a valláserkölcsös nevelés, az iskolai oktatás, a szegények gondozása, részben a betegápolás, majd ezen felül katasztrófák idején, mint az utóbbi idők menekült áradata, a menekültek segélyezése és gondozása. Mindezen feladatok már túllépik a magánügy fogalmát. Az erkölcsök nélküli nevelés gyümölcseit hazánkban mindenki naponta élvezheti. Az egyházak által régebben ápolt erkölcsök helyébe az új ateista világnézet, a kommunizmus, semmi érdemlegeset, megfelelőt nem tudott adni. A "magánügy" meghatározás azonban veszélyes is lehet, hisz gyakran előfordul, hogy magánügynek tekintenek olyan megnyilvánulásokat, amik oda nem tartoznak. Például ha valaki veri a feleségét vagy gyermekeit, ugyan családi magánügynek is lehet tekinteni, mégis rendőri beavatkozást vonhat maga után. A különböző országok, vagy nagyhatalmak, ha valami olyat tesznek, vagy tettek, amit a nemzetközi fórumok erkölcstelennek tekintenek, mindig arra hivatkoztak, hogy ez az ország "belügye", ebbe nem szólhat bele senki. Jó példa erre Ceauscescu kisebbségi politikája, de találhatunk rá más, igen alkalmas példákat is.

Mindebből láthatjuk, hogy a magánügy és a hivatalos belügy igen közeli rokonok, alkalmazásuk sok visszaélésre adhat alkalmat. A hivatalos kormányszervek képtelenek ellátni az egyházak feladatait. Ezért cinikus minden olyan törekvés, amelyek az állam és egyház (anyagi) elválasztására törekszik, ami már csak a fent említett feladatok miatt sem keresztülvihető. Eltekintve attól, hogy az egyházakat a diktatúra idején javaiktól megfosztották, így kényszerültek később állami támogatásra. Ezek után azt elvárni, hogy az egyházak saját lábukon álljanak, már szinte nevetséges kívánság.

Más országokban, így pl. Svájcban is vannak olyan politikai törekvések, amelyek az egyházakat az államtól elkülöníteni igyekeznek. Eddig erre senki sem találta meg a megfelelő megoldást, illetve közvetve mégis, az állam csak akkor veti ki az egyházadót, ha az adózó magát valamilyen egyházhoz tartozónak vallja. Amennyiben az adózó az egyházból kilép, nem köteles az egyházadót megfizetni. Más a helyzet, ha a kérdést a kisebbségek oldaláról közelítjük meg. Miért, vagy milyen alapon zárható ki a támogatásból egy akár igen kicsi embercsoport azért, mert valamilyen más filozófiát, vallást képvisel? Ezek támogatása a svájci módszer szerint az adóbevallás alapján elért egyházadóból arányosan fakadhatna.

Végezetül, a hit valóban egy igen bensőséges fogalom, az élet folytán az egyén a hithez való kapcsolata is változhat. Sok neves tudós kezdte fiatal korában mit ateista, materialista pályafutását és élete végén, amikor egyre többet foglalkozott tudományával, egyre inkább rájött arra, hogy saját emberi tudománya képtelen minden kérdésre választ adni, így nem maradt más hátra, automatikusan hívő lett. Jó lenne ha a mai politikusok, akik a hitet az elmúlt évtizedek neveltetési rendszere és értékrendszere folytán mint egy elvont fogalmat kezelnek, elgondolkoznának azon, hogy valamikor nem lesznek-e ők is hívők! Az ő életük is véges.

Kenessey Csaba

:: index