Magyar hétköznapok a rendszerváltozás 7. esztendejében, egy évvel a parlamenti választások előtt

(Megjelent a MAGYAROK VASÁRNAPJA, 1997 július 27. számában)

Nem könnyű feladatot vállal magára az, aki a mai Magyarország helyzetét igyekszik elemezni, megérteni. A külföldről haza látogató tanácstalanul áll sok minden mai megnyilvánulás előtt, még a rokonokkal, barátokkal folytatott beszélgetések sem vezetnek egyenesen a megértéshez. Az ország tele van gazdasági, politikai és lélektani ellentmondásokkal. A Magyar Polgár mai élete mindenben megváltozott, semmihez sem viszonyítható, ezért nehezen megérthető jelenség. Mi okozta ezt az állapotot?

Mielőtt az egyes társadalmi rétegek életét vizsgálnánk vissza kell mennünk az előző évtizedek élményanyagába, mert azok formálták a mai Magyarország lelkületét. A 2. Világháború után nagy volt a lelkesedés, az ország pezsgett az életerőtől, a felépítés és a szebb jövő reménye töltötte be a lelkeket. A végre szabaddá vált Magyarország kereste az adott körülmények között, megszálló orosz hadsereg jelenléte mellett is a demokratikus kibontakozást. Sajnos az álmok álmok maradtak, a diktatúra hamarosan megfojtott minden demokratikus fejlődés iránti igyekezetet. A félelem, az elhurcolás, az idegen hatalom által irányított kommunista ideológia terítette az országra a gyász leplét. A börtönök megteltek, minden családban, tekintet nélkül a társadalmi hovátartozásra megtalálhatók voltak a terror áldozatai. A háború előtti vezető réteg jóformán eltűnt, vagy elmenekült, vagy börtönökben sínylődött, a munkásság vezetőit éppúgy üldözték mint a középosztályt vagy az önállóan dolgozó, szorgalmas parasztságot. Senki sem érezhette magát biztonságban, még a pártfunkcionáriusok sem, hisz a tisztogatások során őket is meghurcolták, így ők sem maradtak ki az általános félelemből.

Ebből a lélektani háttérből nőtt ki a mai magyar társadalom, amelyik az utolsó félévszázadban sajátos, eddig hazánkban ismeretlen túlélési filozófiát alakított ki magának. Megváltoztak az értékrendek, az előrehaladáshoz, de még a csupa megélhetéshez is más viselkedésmód vált szükségessé mint azt a szülőktől tanulták. Az államosítások után, amikor az állam volt a legnagyobb tolvaj mert mindenkitől mindent elvett, a lopásnak elmúlt, feloldódott az erkölcsi gátlása hisz az emberek "nem loptak a munkahelyeiken, hisz csak egy kis részét vették vissza annak, amit tőlük elvettek". Az erkölcsi rombolást természetesen a rendszer tudatosan vitte végbe, hisz saját erkölcstelen viselkedésmódjához gátlástalan társadalomra volt szüksége.

1956-ban még sokan éltek az előző társadalomból, akik világosan látták a szomorú jövőt és bíztak abban, hogy a kommunista terror-rémuralom meg fog szűnni. A nyugati hatalmak közönyösen nézték végbe Magyarország vergődését és feláldozták saját érdekeik oltárán. A magyar társadalomnak be kellett látnia, hogy nyugatról sem várható segítség, az ország a SZOVJET nagyhatalom teljes kénye-kedvének ki lett szolgáltatva. Itt és ekkor megtörött a magyar nép ellenállása, kezdődött a megalkuvás korszaka. Senki sem láthatta előre azt, hogy az egész világot fenyegető nagyhatalom egyszer saját erőlködésébe fog bele bukni. A Kádár-rendszer puha diktatúrája megtette hatását, az 56-os áldozatok vérével kiharcolt kis előnyök birtokában a társadalom megalkudott a rendszerrel és saját megélhetése, továbbjutása érdekében feladta az ellenállást, amit értelmetlennek kellett tartania. Jött is érte a kádári alamizsna, a Trabant, a háromévente engedélyezett 80-dolláros külföldi utazások lehetősége és még sok más...

A magyar gazdaság teljesen a Szovjet hadiipara kiszolgálására volt beállítva, amiből a lassan javuló életszínvonalat nem lehetett biztosítani. Ekkor kezdték a külföldi kölcsönöket felvenni, ezen a financiális alapon nyugodott az a személyes gazdasági javulás, amivel a magyar társadalmat megnyugtatták, elaltatták. Kádárnak mindez mindegy volt, fő feladatának azt tartotta, hogy minden erővel megakadályozzon egy 56-oshoz hasonló forradalmat. A kádári időkben lassan minden ember annyi kompromisszumra lett kényszerítve, hogy idővel már észre sem vették, hogy a rendszernek teljesen ki lettek szolgáltatva, mert valamilyen módon mindenki besározódott, azaz megzsarolhatóvá vált. Ez lett az általános norma.

A SZU összeomlását egyes beavatottakon kívül senki sem látta előre. Egyedül a párt és (egyben) a kormány vezetői lehettek informálva a várható politikai és gazdasági változásokról. Gorbacsov sem a párthatalom megbuktatásán fáradozott, hanem a párt-nomenklatúra hatalmának átmentésén, más formában való újraélesztésén. Ezekben az időkben, tehát jóval a rendszerváltozás előtt kezdődött a rendszeres "privatizálás", az állam és a párt vagyonának valamilyen módon való átmentése. Az utolsó párthatalmi kormánynak ez volt a fő feladata, mivel a jövőben már nem a megszálló idegen hatalom szuronyaira és páncélosaira építették fel hatalmi pozícióikat, hanem a gazdasági életben való dominálásukra. Így lettek egyik napról a másikra pártfunkcionáriusok hatalmas gazdasági vállalkozások "tulajdonosai", a bankokban felbukkantak az elvtársak, akik ezután a pártbizottságok helyett a pénzek ki- és elosztásával gyakorolták a hatalmat.

Mindezt szükségesnek tartottam röviden összefoglalni ahhoz, hogy a mai Magyar Polgár életkörülményeit, annak meghatározó tényezőit megérthessük.

A rendszerváltozástól a Magyar Polgár igen sokat, talán túl sokat várt el. Mintegy csodát várva egyik napról a másikra akart legalább olyan jó életszínvonalat élvezni, mint azt Ausztriából ismert. Szellemileg, lelkileg és felfogásban azonban nem volt erre felkészülve. Képtelen volt észrevenni azt, hogy a gazdasági jólétnek egészséges gazdasági alapok az előfeltételei. Ezek pedig nem léteztek. Miután elvárásai nem teljesedtek be, jött a nagy kiábrándulás, jött a Kádár-nosztalgia, mondván "akkor mégis csak jobb volt az élet", ami szubjektíven látva teljesen igaz is. Az ellenzék sem tétlenkedett, igyekezett minden erejével hatalma visszaszerzését elősegíteni és ahol csak tehette akadályozta a kormány tevékenységét. Jó példa volt erre a "taxissztrájk", amit az SZDSZ szervezett meg és ezáltal akarta egy botrányt provokálva a demokratikusan megválasztott kormányt megbuktatni.

A mai magyar társadalom letargikussá vált, nincs semmi reménysége, belátta, hogy nem a munka az amit megbecsülnek, hanem az "ügyeskedés". Ezt hallja a rádióból, olvassa az újságokban, látja a televízióban.

A társadalom erősen polarizálódott, egyre nagyobb az elszegényedettek száma, ezzel egyidőben mutatkozik egy új gazdag réteg, akiknek semmi sem drága. A társadalom teljesen érthetetlenül áll a helyzettel szemben, nem tudja hogyan viselkedjen. A szocialista-liberális koalíció érzéketlenül áll a fennálló szociális problémákkal szemben. Most beszélnek, egy évvel a választások előtt adócsökkentésről, a nyugdíjak "rendezéséről", amely állapotok az országban népritkulást eredményeztek. Évente csökken az ország lakossága, az elmúlt évben ez a mutató rekordszámra emelkedett: 38'000 fővel csökkent a lakosság száma, ami egy vidéki város lakosságának felel meg. Az idén - sajnos - ez a szám még magasabb lesz, az év első három hónapjában már 12'000 - re emelkedett.

A magyar családok nagy része ma már nem képes megélhetését biztosítani. A robbanásszerűen emelkedő árak - a "privatizáció" hatására - a fűtési átalányt oly magasra vitték, hogy képtelenek kifizetni. A városokban egyre nő a nélkülöző gyermekek aránya. A szülők anyagi helyzete miatt egyre több gyermek kerül a gyámhatóság látókörébe. Mind gyakrabban utalnak kórházba gyermekeket, mert a szülők képtelenek kiváltani a szükséges gyógyszert, vagy befűteni a lakást. A gyermekek egyharmada alultáplált!

Az országban egyre nő a létminimum alatt élők száma A fentiek miatt több tízezer családot fenyeget a kilakoltatás, de hová? Minden második gyermek nélkülözve, szegény módon él. Mindezt a kormány nem akarja érzékelni és csak a gazdasági sikerekről beszél.

A vidéki lakosság állapota sem jobb mint a városiaké. A kisgazdaságokat megölik a hatalmas kamatterhek, 36%-os kamattal kell számolniuk akkor, amikor a jövedelmük 10% körül mozog.

A feketegazdaság az elviselhetetlen adó - és szociális terhek miatt egyre jobban terjed, így az állam elmarad azoktól a bevételektől, amikre éppen szüksége lenne ahhoz, hogy az ország bajait orvosolhassa. Egy ördögi kör jött létre. A mai vezető közgazdászok a régi "szocialista" elveken felnőtt tudorok, nem képesek megszabadulni a beléjük rögződött képektől, miszerint a vállalkozó kapitalista, nem nemzetalkotó elem, hanem ellenség, akit meg kell fojtani. Itt vannak azok a szinte áthidalhatatlan problémák, melyekkel az országnak valahogyan meg kell birkóznia.

Kuncze Gábor, az SZDSZ új elnöke, belügyminiszter, programbeszédében visszautasította azt az általános megállapítást, miszerint a kormány magyarellenes. Mit kell a kormánynak még cselekednie ahhoz, hogy elfogadja magyarellenességét? A magyar - és vallásellenesség vádját a belügyminiszter úr sajátos módon interpretálja, ő szabja meg, ki mikor és miért nevezhető magyarellenesnek, azaz az, akit ő annak tart. Sajnos történelmünkben már megéltünk ehhez hasonló, rosszemlékű időket, amikor mások saját ízlésük szerint osztották ki a jelzőket, meglátásuk és főként ideológiájuk értelmében. Ebben nem különböztek a különböző színű rendszerek (barna, zöld vagy vörös), mind ugyanazt a módszert alkalmazták.

Kár, hogy a belügyminiszter úr nem jár ki reggelente a vásárcsarnokokba, ahol láthatná a szemétben turkálók népes hadát, akik a kosz, piszok közül szedik ki az életükhöz szükséges, még számukra felhasználható élelmet. Ha ezt látná, aligha merne ilyen kijelentéseket tenni.

A közbiztonság eddig ismeretlen mélységet ért el, napirenden vannak a lövöldözések, a kézigránát-robbantások, a megfélemlítés minden módján igyekeznek a bandák a zavarosban halászni. Sajnos ebben a tevékenységben azok a testületek is közreműködnek, akiknek feladata lenne a rend fenntartása. A korrupciós botrányok napirenden vannak, nemrég le kellett cserélni a rendőrség legfőbb parancsnokait. Külföldi maffia társaságok lepték el az országot és ellenőrzik a kábítószer, a prostitúció-piacokat. A kocsilopások száma oly magasra nőtt, hogy több nyugati biztosító vállalat már nem köt biztosítást olyanok számára, akik Magyarországra járnak.

Szomorú képet kapunk a mai magyarországi állapotokról. Ezt érte el a "felszabadult" ország 7 év alatt? Kik azok, akik felelősek mindezért? Sajnos erre senki sem képes választ adni, még az ellenzék sem. Politikai téren is teljes a szétziláltság, az ellenzéki pártok egyre jobban esnek széjjel, egymást támadva osztják meg önmagukat és ezzel a választópolgárt elbizonytalanítják. A jövő évi választások tükrében a magyar választópolgár nem könnyű feladatot kap, a mostani helyzettel nincs megelégedve, de nem tud bízni senkiben sem. Már annyit hazudtak ennek a szerencsétlen népnek, hogy képtelen különbséget tenni a valós hazafiak és az egyedül saját hasznukat kergető szerencselovagok között.

Kenessey Csaba

:: index