Emagic


Start
Index

Aggodalom és Reménység
-
-
-
-
-
-

         Szorít a szocialista cipő...

Elképesztő, amit az utóbbi időkben a Horn-Gál és még ki tudja hány és milyen villákról tudhatott meg az újságolvasó közönség. Azon aligha akad bárki is fel, hogy vannak hatalommal való visszaélések, ezt a nagyközönség már megszokta. Volt már Czinege (altábornagy) villa is, a bolse vita nem új jelenség hazánkban.

Igen, régen ugyan megmorogták az emberek, amikor a rózsadombi villákat látták, ahol a kormányőrség vigyázott a tulajdonosok teljes nyugalmára, mert akkoriban még (a felvett kölcsönök kárára) volt egy ha nem is túlzott, de elfogadható jólét. A hatalommal való visszaélés akkoriban sem volt pozitív társadalmi jelenség, de ma, amikor az ország lakosságának több mint a fele a létminimum alatt él, amikor a nyugdíjasok képtelenek életüket fenntartani és kukázni járnak, akkor, amikor a koldusok hada lepi el Budapest forgalmasabb utcáit, a meggazdagodás ilyen formája nem csak ízléstelen, de egyben elfogadhatatlan is. Elképzelhetetlen, hogy a mai jövedelmek és adórendszer mellett bárki is két éven belül (!) ilyen luxusvillát tudjon magának megépíteni.

Az ízléstelenség csúcsfokát azonban Kósáné Kovács Magda érte el, - kijelentését be kellene vezetni a rekordok könyvébe, - mikoris a villaszerzést úgy kommentálta, hogy az országnak, a szocialista kormány intézkedései alatt nyomorgó magyar népnek, kellene szégyenkeznie, ha a miniszterelnök betöltött tisztsége után nem egy olyan házba tudna beköltözni, amilyent most magának szerzett. Ez a szemlélet minden egészségesen gondolkodó ember számára ugyancsak felháborító, és minden formában elfogadhatatlan, remélhetőleg vissza fognak rá emlékezni a választópolgárok!

Jobb ha az ember nem képzeli el magának azt a helyzetet, ha éppen egy polgári kormány tisztségviselőjéről derült volna ki hasonló dolog. Azóta már vér, drága és egyre fogyó magyar vér folyna az utcán!

Mindezek után fel kell tenni a kérdést, miben szakértő a mostani kormány? A helyzet általános vonatkozásban és minden vonalon rosszabbodott, az infláció se nem csökkent de főként nem szűnt meg, az ország teljes pusztulás szélére került. A legelemibb szociális szolgáltatásokat sem tudja a kormány a lakosságnak biztosítani. De villákat építeni....? Ebben nagy a szakértelem!

Azt hiszem, senkinek sem okoz már gondot annak megítélése, hogy itt és ma kinek van szégyelni valója! Egy valóban demokratikus országban hasonló helyzetben a miniszterelnöknek már régen le kellett volna mondania! Kíváncsian várja a nagyközönség, országhatárokon belül és kívül, milyen eredménnyel fog járni a parlamenti vizsgálóbizottság feltárása. Mindaddig - esetleg - szorít a szocialista cipő és a nyáron még lehet emiatt is igen meleg.

Kenessey Csaba

:: index



 Ez az oldal, az 1956-os Forradalom és Szabadságharc emlékére készült.

Emagic