Bevezetõ

A demokráciában ideológiák széles tárháza igyekszik biztosítani a munkások megosztását, félrevezetését. Egymással viaskodó ostoba pártok, nacionalizmus, vallás, sport stb. Az állam töménytelen pénzt áldoz az ilyen típusú megosztások elmélyítésére, felhasználja hozzá a médiát, az iskolákat, az élet minden területét.

Most azt látjuk Magyarországon, hogy két hülye párt felsorakoztatta maga mögé - de leginkább egymással szembe - szinte a teljes lakosságot. Kölcsönösen a másikat ábrázolják a demokrácia ellenségének, összevissza hazudoznak a hatalom megszerzése érdekében. Úgy tunik, mintha ezek lényegbevágó kérdések lennének, és mindenkinek állást kéne bennük foglalnia. Mi azonban úgy gondoljuk, ez a burzsoázia hatalmi harca, amely politikai cirkuszként szórakoztatja a proletárokat, sot kreált totalitásával minden más tevékenység elol elveszi a levegot, minden megnyilvánulást beintegrál magába. Pl. ha sztrájkra kerül sor, akkor annak egybol pártvonatkozása lesz a leglényegesebb stb. A politikusok mindent megtesznek annak érdekében, hogy elhitessék velünk, van tétje a választásnak. "Veszélyben a demokrácia", halljuk minden nap, vagy "védjük meg eredményeinket, hazánkat" stb. El kell ismernünk, ellenségünk rendkívül sikeres.

És bár a munkások általában nem nagyon hiszik el, hogy "megjavul az életük", hogy "nem kell majd 10-12 órákat dolgozniuk ahhoz, hogy eltartsák családjukat", mégis az ügyes manipulációk hatására (kisebbik rossz stb.) beállnak a szimpatikusabb párt mögé, sot.
Mi nemcsak arra szeretnénk rámutatni, hogy értelmetlen dolog megválasztani, hogy ki menedzselje az országot, hanem foleg arra, hogy ennek a rendszernek épp az a muködési lényege, hogy testi-lelki nyomorba kényszeríti

a proletárokat, akik termelésükkel-fogyasztásukkal életben tartják a kapitalizmust. Tehát bárki bármit gondolhat, ebben a rendszerben a proletárnak, ha egyáltalán szükség van rá, annyit kell dolgoznia, amennyit tud, mindeközben annyi pénzt keres, amennyi minimálisan szükséges munkaképességének megorzéséhez. Tehát mindegy, ki van kormányon, az átlagmunka átlagellenértéke (amennyit a munkás bér vagy juttatás formájában megkap) a kapitalista gazdaság jellemzoje, amit pl. a termelékenység és a munkaero termelési költsége határoznak meg. Ebben a rendszerben a proletárokból minden eszközzel termelo-fogyasztó állampolgárokat akarnak faragni, és akinek ez nem tetszik, arra várnak a bolsevikok, a háborúk, a börtönök, a diliházak, a vallások és a drogok. Ez a rendszer nem nyújtott eddig sem mást, és nem tartogat semmi mást. DOLGOZZ ÉS FOGADD EL A HÜLYESÉGEKET!

A proletárnak nap mint nap azt mondják, hogy a más nemzetek az ellenségei, de mi mindennap azt látjuk, hogy az ellenségeink itt ülnek a parlamentben, Mercédeszekben, gyárak élén. Szép beszédet mondanak minden nap a televízióban, háborúba hajtanak vagy rendort küldenek ránk, ha "fel merünk lépni szükségleteinkért". Azok a proletárok, akik a világ minden táján ugyanezekkel a gondokkal szembesülve összeütközésbe kerülnek az állammal, távolinak tunnek, pedig ugyanazt a harcot vívják, mint mi.

Ezt az újságot nem öncélú szórakozásból és nem is érdekesség gyanánt készítjük. Célunk az anarchista-kommunista program képviselete, a forradalmi tevékenység fokozódásának elosegítése. Az itt közölt anyagok osztályunk harcát jelenítik meg, így azok nem képezik senki tulajdonát, vitára, agitációra, tapasztalatok levonására születtek, vagyis minden militáns proletárcsoport használatára! Minden kritikát, véleményt várunk: kujsag@yahoo.com
Világ proletárjai egyesüljetek!

vissza a fõoldara