ELÕSZÓ A TÉZISEK A PÁRIZSI KOMMÜNRÕL CIMÛ CIKKHEZ

 

1. Néhány mondatban bemutatnánk a tézisek íróinak tevékenységét. Bár szerzõként csak három nevet jegyezhetünk fel, de a szöveg valójában egy csoport terméke. Így eltekintenénk attól, hogy bemutassuk azt, ki hol született, mikor járt iskolába stb. Ehelyett sokkal érdekesebb és tanulságosabb, ha a csoportról írunk.
A "második világhaború" után Franciaországban radikális mûvészek és bohémek egy csoportja a dadaista hagyományokat felevelenítõ csoportot hozott létre Lettrista Internacionálé néven (ebben Kotányinak, mint építésznek jelentõs szerepe volt). Idealista céljuk a "mûvészet" és a "hétköznapok" közötti szakadás megszüntetése volt. Ezt a felettébb ellenforradalmi programot (a mûvészet az elitet elhagyva akár a csatornákba is mehet, akkor is csak áru marad, lásd punk), hamar megbírálta a csoport egy része, és az ötvenes évek elején létrehoztak egy valóban forradalmi szervezetet KOBRA néven. A KOBRA 1958-ban Internationale Situonniste néven kezdte el megjelentetni újságját. A szituacionista név abból származik, hogy õk mindent a szituációkon keresztül néznek, és ebbõl építenek fel egy általános folyamatot. A szituációkat át akarják élni, meg akarják szerkeszteni, meg akarják ragadni a kezdeményezést, hogy ezáltal elsöpörhessék a csereérték társadalmát. A csoport egyik "fõ ideológusa" a festõ, költõ, filozófus, várostervezõ Asger Jorn volt. Már ekkor is radikálisan támadták a kapitalizmust, a bérmunkát, de még tevékenységük erõteljes kulturális hangsúlyt kapott. 1962-tõl az egyik alapító tag, Ernest Guy Debord mindinkább "vezéralakká" nõtte ki magát. Az õ hatására a csoport mindjobban kitágította kritikáját, és fõleg az anarchizmus és kommunizmus felé terelõdött a csoport érdeklõdése. Ebben jelentõs szerepe volt a Socialisme ou Barbarie és az ebbõl kivált Communisme ou Civilisation címû folyóiratoknak. Debord 1967-ben írta meg "fõmûvét", az azóta elfelejtett, majd 1998 óta reneszánszát élõ A látvány társadalma címû brosúrát. A szituacionisták (Debord) a tanácskommunistákat (helyenként kritikátlanul) tartották elõképüknek. De fõ programjaikban mindenképp kommunista gondolatokat vázoltak fel:
- a kapitalizmus uralkodik minden felett
- államellenesség
- tulajdonellenesség
- mindenfajta reformküzdelem elvetése
- munka társadalmának szétverése
- anarchizmus és kommunizmus egyezõsége
- harc mint a valódi élet megjelenése stb.
A programjuk megfogalmazásában nem tudtak túllépni "lettrista" múltjukon, és egyszerû mondanivalókat bonyolult mûvészi, filozófiai köntösben fejezték ki. Így helyenként úgy tünik, mintha a formabontásért, az avantgardizmusért feláldozták volna a mondanivalót. De még ha talán ez erõteljes túlzás is, az mindenképpen igaz, hogy többnyire felsõfokú filozófiai képzettség is szükségeltetik írásaik olvasásához. (Persze azért akadnak kivételek, pl. a közölt mû is az.)
Mindemellett nem voltak "szobafilozófusok", részt vettek koruk mozgalmaiban, az utcai harcokban (pl. amszterdami provók küzdelmeiben). 1966-ban Strasbourgban nagy botrányt kavartak, mikor beépültek az országos diákszervezet (UNEF) helyi szekciójába, és annak pénzén kiadtak egy azóta elhíresült kommunista pamflettet: Musztafa Khajati A diákélet nyomorúsága... címmel. A kiadókat perbe fogták és elítélték társadalomellenes propaganda miatt. Az írás rámutatott arra, hogy az u.n. diákok is ugyanolyan proletárok, mint más bérmunkások, rámutatott a harc szükségességére és formájára, a szociáldemokrácia (bolsevizmus) burzsoá jellegére.
1966-ban nemzetközileg is kiterjedt a mozgalom. Az eddigi holland, francia, svéd szekciók mellett Angliában, USA-ban, NSZK-ban, Japánban és Jugoszláviában is alakultak szekciók. A párizsi központ több-kevesebb sikerrel próbált organikusan centralizálni.
1967-ben jelent meg szövegünk másik "szerzõjének" Raoul Vanegeimnek egyik legfontosabb írása a Mindennapi élet forradalma, amelyben a kapitalista lét minden aspektusából megpróbálta kimutatni az elnyomást, a harcot a proletariátus ellen. Az egyik fõ aspektusra, a várostervezésre is rámutatott, miszerint a városokat már eleve úgy tervezték, hogy könnyebb legyen leverni a felkeléseket. Például pont a Kommün után Párizsban a kis sikátorokat lebontották és helyettük széles sugárutakat csináltak, a barrikád harcok ellen, szétválasztották egymástól a munkáskerületeket, vagy ahogy a gazdagnegyedeket elkülönítették és sokkal erõteljesebb védelemmel látták el.
1968-ban világszerte (Argentína, Peru, Mexikó, USA, Csehország, Jugoszlávia, Olaszország, Németország, Kína, több afrikai ország stb.) forradalmi hullám söpört végig. Eképp zajlottak a média által legjobban felfújt franciaországi események is. A munkások, diákok proletariátusként egyesülve vették fel a harcot. A szituacionisták a kezdetektõl fogva részt vettek az eseményekben. Létrehozták helyi bizottságaikat, a Veszetteket. Élesen támadták a balosokat, a FKP-t, a CGT-t, a magukat anarchistának mondó Cohn-Benditeket. Nem voltak követeléseik, így nem lehetett õket befogni. Viszont kijelentéseik azok voltak: Sohase dolgozz!, Az aszfalt alatt ott a strand! stb. A szituacionisták felismerték, hogy csak akkor gyõzhetnek, ha nemzetközileg is aktivizálódnak, így történt ez USA-ban, Olaszországban Németországban, Hollandiában, Csehországban, Kínában, a Szovjetunióban, Jugoszláviában, Indiában, Észak-Afrikában, Dél-Amerikában stb. Sajnos sehol sem sikerült igazi áttörést végrehajtaniuk. És végül is a forradalmi hullámot leverték. A mozgalom is "visszavonult", többen kiléptek (pl. Kajati, Vanegeim). Megkezdõdött az önvádolás és a bûnbakok keresése, elkezdõdtek a kizárások (pl. Fredy Perlmant, Debord USA-ban élõ angol fordítóját). A Szituacionista Internacionálé vezetését Debord egyre inkább kizárólagossá tette, az utolsó idõben már csak két tagja volt, õ és Sanguinetti. Majd végül a hetvenes évek elején feloszlott. De utódszervezetei mindmáig tevékenykednek és komoly hatással vannak az osztályharcos mozgalomra. A három szerzõ közül már csak Kotányi és Vanegeim él és tevékenykedik. A mozgalomban már csak Vanegeim vesz részt aktívabban, fõleg publikál. Debord utolsó éveiben már csak nosztalgiázásból és alkoholból élt, 1994-ben öngyilkos lett.

2. Párizsi Kommün

1870-ben a francia-porosz háború következtében Franciaország számos nagy városában a proletariátus a forradalmi defetizmus jegyében "saját" burzsoáziája ellen fogott fegyvert. A felkelés során III. Napóleon megbukott, és kikiáltották a köztársaságot (1870. szeptember 4.), amelynek élén Thiers és kormánya állt. Thiers folytatni próbálta a háborút, és fokozott terrorral akarta leverni a lázadást. De a forradalmi hullám csak tovább terebélyesedett, és végül is a Thiers-kormány is megbukott. Thiers a poroszokhoz menekült, hogy tovább szervezze az ellenforradalom hadseregét. Ezzel a tettével is bizonyította, hogy mennyire hihetõek a burzsoáközi ellenségeskedésrõl szóló mesék (lásd Szövetségesek-Nácik, Bush-Bin Laden vagy FIDESZ-MSZP stb.).
A történelem (elsõsorban Lenin és a leninisták) a Kommün kikiáltását (1871 március 18.) az elsõ proletárdiktatúra (mármint részükrõl "munkásállam") létrejötteként próbálja beállítani.
Tény, hogy a proletariátus hatalmas méretû felkelése zajlott le.
Tény, hogy mint arra a cikkben lévõ Engels-idézet is rámutat, a proletariátus diktatúrára tett kísérletet. De mint már annyiszor azóta, a tényleges hatalom végül is a "vörösre mázolt" burzsoázia kezében maradt. Erre utalnak az elsõsorban szociáldemokrata és kispolgári többségû Kommün reformista intézkedései is:
- az államgépezet megerõsítése demokratikus intézkedések bevezetésével
- pártrendszer megalakítása (blanquisták, proudhonisták, marxisták stb.), választások kiterjesztése
- hadsereg létesítése (nemzetõrség), a proletariátus lefegyverzésének kísérleteképp
- új vezetõ réteg kialakítása a visszahívhatóság álarcával
- államosítások
- bérmunkarendszer fokozása (a "most magunknak dolgozunk" ellenforradalmi szlogen hathatós segítségével) és ennek leplezése (szociális háló)
- a bankrendszer, a kereskedelem használatának kiterjesztése stb.
Mindezek után nem kell hangsúlyoznunk, hogy a Kommün nem megtámadta, hanem védelmezte a magántulajdont. A Kommün maga volt a forradalmi helyzethez alkalmazkodó szervezett ellenforradalom.
Minderre azért volt szükség, mert a proletariátus forrongott és önállósította magát. Céljai a következõk voltak:
- az államgépezet szétverése
- felfegyverkezni és kialakítani saját harci egyésgeit
- elûzni a burzsoáziát
- megtámadni a tulajdont és a bérmunka rendszerét
- felszámolni a tõkés rendszert
- kommunista társadalom megteremtése
Mint mindig, ezek a programpontok voltak a harcoló proletariátus céljai, és mint mindig, ekkor is ennek végrehajtására tett kísérletett, az osztályharc addigi története során ekkor jutottak ehhez a legközelebb. Ha ideig-óráig is, de ekkor sikerült elõször megdönteni az államhatalmat, ekkor sikerült elõször elzavarni a burzsoáziát, ekkor próbáltak meg elõször kísérletet tenni egy hatalom és tulajdon nélküli életre. Ekkor sikerült elõször érezni, hogy milyen is a valódi létezés. A proletariátus megmutatta, hogy milyen romboló és építõ erõ lakozik benne; ebben áll a a Párizsi Kommün jelentõsége. De ugyanakkor a felkelés elbukott (1871. május 28-án a versailles-i "külsõ" ellenforradalom véresen leverte - lásd elõzõ számunkban A Kommünárd pipája címû Ehrenburg írást). Ennek egyaránt és egymástól elválaszthatalanul voltak objektív (nem volt világforradalmi hullám) és szubjektív (proletariátus kevésbé érett tudatossága) okai, amelyek a proletariátus szervezetlenségében mutatkoztak meg. A proletariátus nem volt felkészülve a forradalomra, nem tudott túl lépni a kor látszólagos határain, nem használták fel "saját" forradalmi avantgardjuk ("veszettek, R. Rigault, anarchisták stb.) harci tapsztalatait, és így önmaguk vezetése helyett a "vezetõkben" kezdtek bízni, akik természetesen demokratikus követeléseikkel a harc elmélyülése és kiterjesztése ellen szervezõdtek meg (pl. az avantgárd félreállításával, felszámolásával is).
Tehát az osztályharc elmélyítése és kiterjesztése: a kommunista programnak megfelelõen ez minden forradalmi mozgalom egyetlen esélye. Ennek megvalósítására csak centralizált erõként van lehetõség. Ez a Kommün egyik legfõbb tapasztalata.