Mándy Gábor: Egymásnak teremtve A férfi nem volt különösebben jóképű, de valami megfogta benne a nőt. Tűz volt a szemében, a szenvedély bélyege a homlokán, az arcán. Ahogy összenéztek, mindketten érezték, hogy van valami keresnivalójuk egymásnál. Zötykölődve ment a busz. A férfi közelebb manőverezett, s bár ekkor nem nézett arra, ezt a nő megérezte. Ilyen a női ösztön. A férfi sokáig töprengett, hogyan szólíthatná meg a nőt. Végül összeszedte a bátorságát, és azt mondta: - Milyen szép idő van. A nő nem felelt, de magában elmosolyodott. - Ilyenkor legszívesebben a Margit-szigeeten sétálnék - folytatta a férfi. - Imádom a virágokat. Maga is szereti a virágokat? A nő ekkor fordult feléje. Nem szólt, csak elmosolyodott. - Tudja, valaha vidéken éltem - beszélt tovább a férfi -, az udvar tele volt virágokkal. Az édesanyám, Isten nyugosztalja, nagyon szerette őket. Egy ideig még kertész is akartam lenni, de aztán más hivatást találtam. - Mi a foglalkozása? - kapcsolódott be aa beszélgetésbe végre a nő. - Egy amerikai cégnek folytatok piackutaatást. Szépen fizetnek. Csak, tudja, mit ér a sok pénz, ha egyedül él az ember... - Nincs család? - Volt. Elváltunk. Az asszony vitt mindeent. Gyereket, lakást, autót, víkendtelket. Évekbe telt, amíg valahogy rendbe jöttem. - Most már megint mindene megvan? - Hát, autó, ház, nyaraló, még egy jachtt is. De asszony, gyerek nincs. - A gyerekével nem szokott összejönni? - Á, ellenem neveli. És semmit sem tehettek. Pedig imádom a gyerekeket. Már próbálkoztam a gyerekes anyákkal is, de eddig nem jött össze. Bizalmatlanok. A nő bólintott. - Nehéz. Mindenki mindenkit átver. Hallgattak. Aztán a nő szólalt meg: - Na, én itt leszállok. - Leszállok én is - mondta a férfi. Egymás mellett mentek. - A könyvek érdeklik? - kérdezte a nő. - Nagy könyvtáram van - válaszolt a férffi. - Adytól Zoláig minden. - Én nagyon szeretek olvasni - mondta a nő. - Legutóbb Wole Soyinkától olvastam A fékevesztettség évadát. - Jó? - kérdezte a férfi. - Tudja, szokatlan hangvételű regény, csselekménye nehezen követhető, alakjai elmodósottak, mégis erőteljessé teszi a lírai stílusa. Meg folklór- és mitológiai vonatkozásai is vannak. - Aha. És hogy áll a zenével? - Imádom. Különösen Mozartot. A férfi elismerően bólintott. - Megértem. Mozart egyike volt a legnagyyobbaknak. Megragadó közvetlenségű zenei nyelve, dallamainak hajlékonysága, gazdag invenciója, hangzási szépségei, mely a naivitástól a démoniig, a kedélyességtől a bensőségesig terjed...! - Én szeretek múzeumba is járni - mondtaa a nő. - Tudja, a németalföldiek, Holbein, Dürer, Van Eyck, Rubens... - Meg a spanyolok - mondta a férfi -, Veelazquez, Goya... - Vagy a röneszánsz, Giotto, Signorelli,, Caravaggio... - Azt hiszem, nekünk nagyon közel áll azz ízlésünk - szólt a férfi. - És ha ennyire szereti a szép festményeket, bizonyára a virágokat is szereti. - Szeretem - mondta a nő. - Most már mehhetünk a Margit-szigetre. Elindultak, tovább beszélgetve a művészeti és esztétikai kérdésekről, időnként áttévedve a filozófia területére is. A magnóliáknál a férfi megfogta a nő kezét. A nő hagyta. Hagyta, hogy elzsongítsák a szép szavak, a tüzes szándékok. Egész este a Szigeten kóboroltak. A kis tónál - és a posztmodern szociológia tarthatattlanságánál - jártak, amikor a férfi átkarolta a nő derekát. Aztán elkezdtek közös terveket szövögetni. - Milyen szép is lenne, ha egész életünkket ettől kezdve együtt tölthetnénk, sok gyerekünk lenne, és múzeumba meg hangversenyekre járna az egész család - mondta a férfi. - Úgy érzem, bennünket az Isten is egymásnak teremtett. A nő erre csak annyit mondott, hogy "óh" - és fejét a férfi vállára hajtotta. Amikor már harmadszor jártak körbe, a férfi egy alkalmas padot talált. Leültek, és átölelték egymást. - Megígéred, hogy soha nem hagysz el? - kérdezte a nő. - Hogy kérdezhetsz ilyet, tubicám? - monndta a férfi. - Most, hogy megtaláltam, életem nagy szerelmét! - Nagyon szeress - mondta a nő, és hozzáásimult a férfihoz. - Szeretném végre megtudni, milyen, amikor nagyon szeretik az embert. A férfi a nő nyakát csókolgatta, aztán a száját, a nő visszacsókolt. Aztán a férfi bontogatni kezdte a nő ruháját. Az némi tiltakozás után engedett. Ott szuszogtak, a nő a férfi ölében, kezeik vadul fogták, kapkodták egymást. Aztán a férfi az ölébe kapta a nőt, és lefektette a pad mögé, a fűbe. A szuszogás lihegésbe ment át, a lihegés kéjes nyöszörgésbe. Majd nagy csönd lett. Aztán feltápászkodtak. Rendbe szedték a ruhájukat, eltávolítva a fűszálakat. - Jót dugtunk - mondta a férfi. - Jót - mondta a nő. - És most hova megyy? - Haza, az albérletbe. A feleségem már bbiztos aggódik. Reggel azt mondta, töltöttkáposztát főz, dagadóval. Az a kedvencem. És ön? - Én is haza, az emberemhez. Imád engem,, de már egy hónapja nem nyúlt hozzám. Azóta, hogy Algériából AIDS-esen jöttem haza. A férfi lesujtottan lerogyott a padra. A nő fogta a kézitáskáját, és elindult az Árpád-híd felé.