Mándy Gábor: A nyanya - Szívesen felmegyek hozzád, de előbb egyy öreg nyanyát kell hazacipelnem - mondja valaki a hátam mögött, a pénztári sorban. - Megkért, hogy segítsek neki. Hátrafordulok. Egy 25-30 év körüli nő beszél a barátjával a mobiltelefonon keresztül. - Jó, jó, én is akarom, de értsd meg, az öreglány megkért, segítenem kell neki. A beszélgetés időnként megszakad, ahogy a nő a partner szavait hallgatja. Aztán beszél tovább. - Hogyhogy miért? Mert olyan öreg és szakkadt. Járni is alig bír. ... Csak a házig viszem el, utána repülök hozzád. Addig bírd ki. ... Ezt most mért mondtad? De rohadt egy szemét alak vagy! Ha neked a Vali is megfelel... De azt kikérem magamnak, hogy vele hasonlíts össze. A Vali csak ahhoz ért, hogy ... Pfúj! ... Te szemét! Ebben a stílusban folytatódik a beszélgetés. A nő időnként harsányan felkacag, láthatólag nem haragszik igazán. Közben odaérek a pénztárhoz. A nő kilép a sorból, odamegy a háztartási polchoz, és ha jól látom, egy doboz óvszert dob a kosarába. És beszél tovább. Már nem hallom minden szavát, de azt igen, hogy "öreg" meg "nyanya" meg "és akkor most mit csináljak vele, szerinted?!" Fizetek, és ahogy jövök ki, meglátom a hölgyet. Valóban öreg és törődött, kétrét görnyedve ül egy padon, visszeres lábai mellett két megrakott szatyor, kezével reszketve markolja a botját. Odalépek hozzá: - Csókolom. Látom, jó sokat tetszett vásárolni. Segíthetek hazavinni? Fáradt tekintettel néz rám, látszik rajta, hogy nehezére esik a gondolkodás. - Köszönöm, de már megígérte valaki, hogyy segít. Rá várok. Hátranézek. A nő még mindig nem ért a pénztárhoz. - Tudom. De én is szívesen segítek. És annnak az illetőnek éppen más dolga van. Hallottam, ahogy beszélt valakivel telefonon. Biztos nem venné rossznéven, ha én segítenék a néninek. A hölgy az arcomat fürkészi, valószínűleg azon töpreng, hogy nem azért akarom-e rátukmálni a segítségemet, mert el akarok szaladni a szatyrával. - Nem tudom. Én mégis inkább megvárom aztt a fiatal- asszonyt. Megígérte. Bólintok, megértem. Annyi a rosszember mostanában. Megyek tovább, és a bolt előtti járdaszigeten várom a villamost. Megjön, felszálok. De az ablakból még látom, hogy az idős hölgy és a fiatalasszony végre találkoznak. A nő hevesen gesztikulál. Aztán egyedül megy el, az öreg hölgy és a szatyrok nélkül. Arra gondolok, mindenkinek megvan a maga sorsa. És ebbe nem mindig lehet beleavatkozni.