Üzenetrögzítőre
Válogatás a legújabb verseimből (2005)
Üzenetrögzítőre
Úgy érzem, nem kellek senkinek.
Döntöttem: világgá megyek.
Azaz hogy KI ebből a világból,
ahol a harag, gyűlölet tombol.
Keresek magamnak másikat.
Hátha lakhatóbb is akad.
Ahol megszűnnek mind a bajok,
s elmondhatom: itt - otthon vagyok.
Nem adom még fel a telefonom,
üzenetrögzítőm bekapcsolva hagyom.
Ha annyira hiányzom neked,
a sípszó után hagyj üzenetet!
Simogató kezek
A simogató kezek, ölelő karok
elfeledtetik velem, hogy meghalok.
Igaz, ahogy az idő előre halad,
az életből egyre kevesebb marad,
s egyre közelebb kerül a halál.
De amíg ölelsz, az idő megáll.
Méretre szabva
Beillesz a kezem alá.
Isten minket méretre szabott.
Mint egy puzzle két darabja, olyan,
mikor a fejed a vállamra hajtod.
Amennyivel keskenyebb vagy,
annyival vagyok én szélesebb.
Ketten együtt épp kitöltjük
a két személynek járó teret.
És ha ágyba bújnál velem,
s összeérne a csípőnk, kezünk, szánk,
nemcsak hogy nem foglalnánk el több helyet,
de pár centit még meg is spórolhatnánk!
Baleset
Horpad a fém, törik az üveg,
roppan a csont, szakad a bőr,
roncsolódott a szemüreg,
ömlik a vér a sebből.
Te szegény, ki húsz métert repültél,
ezt az ütközést vajon megúszod-e?
Örüljön mindenki, aki él,
s hogy ez mással történt, nem vele.
Kedvesem, most is rád gondolok,
látni akarlak - újra meg újra!
Ne legyenek balesetek, karambolok,
s mindig eljussunk a randevúra.
Élni, együtt élni remek dolog!
S nekünk is ketyeg az óra...
Jóllaktam
Már jóllaktam, elcsendesült a vágy.
De nézlek még. A párás test pihen.
Gyönyörű szép a szemed és a szád,
a mennyországban lehet csak ilyen.
S az illatok, azok az illatok!
Függővé váltam, s nem is vettem észre.
Bár jóllaktam, megint éhes vagyok.
Már újra vágyom, tested méz-ízére.
Rózsa-vers
Bőrödön rózsaillat.
Szeretlek nagyon.
Hajadban rózsaszín szalag.
Megcsaltál, már tudom.
Tövis a körmöm alatt.
Lázrózsák arcomon.
Maszkabál
Én nem viselek álarcot,
de akit látsz, nem az vagyok.
Ál-testben élek születésem óta.
Ki tudja, eredetileg ki lettem volna?
Ti a bál végén visszaváltoztok,
de én magamból ki nem bújhatok.
Lassan felszívódott egész énem.
Csak a maszk létezik, én nem.
Tavaszi koncert
A gitár peng,
a harang kong,
a csengő cseng,
a dongó dong,
a Föld is reng,
ha szól a gong,
a világ cseng-bong!
Egy kismadarat is elkap a láz.
Szólót énekel, trallaláz.
A szikla
Kipróbáltad varázserődet:
sziklává változtattál.
De ezzel változott a helyzet:
sziklásabb lett a táj.
Visszavarázsolnál, de nem megy.
Fiává fogadott a hegy.
Szikla maradok most már.
Szitál a hó
Szitál a hó - majd holnap reggelig
kertünk fehérrel szügyig megtelik.
Előkerül a széles hólapát,
s a gazda kora reggel nekilát,
hogy portájáról eltakarítsa,
amit Isten adott az éjszaka.
Dícséretes az égi szándék,
de néha túl sok az ajándék!
Bivalyok Istene
(példázat)
Dübörög a föld! A kafferbivalyok
megérezték már az oroszlánszagot.
Feszül az izom, futnak, csak futnak.
Jaj, bizony, jaj a lemaradóknak!
Száll a sok ima, száll fel az égbe:
"csak most segíts meg, Bivalyok Istene!"
Egy elesik. A többi hálát rebeg:
"hogy megóvtál, Uram, köszönöm neked!"
Megnyugszik a csorda. Legelnek békésen.
Azon töprengenek, hogy lám, mégis van isten.
Meghallja imánkat, segít minden bajon.
Egy kafferbivaly sincs, aki ellentmondjon.
Harmónia
Nem a zenész vagyok,
csak a hangszer.
Maguktól szólnak a dalok,
játszani sem kell.
Azaz valaki játszik rajtam,
olyan dalt is, amit nem akartam.
A melódia ereszkedő,
ahogy múlik az idő.
A zene most szólal meg utoljára,
majd lassan elhalkul,
ahogy belesímul
a csend harmóniájába.
Átmenetek
Egy fecske nem csinál nyarat,
egyelőre a tavasz marad.
Azaz, a tavasz is csak fél-,
féllábbal még itt a tél.
Fiókáját a madár
mirelit kukaccal eteti.
Olyan az idő, mint a kabát:
átmeneti.
Átmenet az egész élet:
télből a nyárba, nyárból a télbe,
míg egy sötét gödörben
megnyugszunk végre.
Nem lesz több átmenet.
Állandósul a hideg.
Családi kör
Szépségszalonban a nejem,
kondibiciklin a lányom.
Ma este én főzök,
végre jót vacsorázom.
Tévét bámul a fiam,
reklámot mutatnak épp.
Ahogy az idő múlik,
úgy lesz egyre hülyébb.
Mielőtt a kör bezárul,
búcsút intek végleg.
Nem gyújtom rájuk a házat,
csak szép csendben lelépek.
Tudjuk a jót
Tudjuk a jót, értjük a jót,
de nem áll rá a kezünk.
Tudjuk a jót, hisszük a jót,
mégis vétkezünk.
Az önzés csak az egyik ok,
a másik, hogy nem látjuk előre,
hebehurgya döntéseinknek
mi lesz a vége.
Uram, mi végre van az ember,
ha tévútra fut az értelem?
És mi végre teremtettél engem,
ha nem hallgat rám senki sem?
Só-kenyér szonett
Az vagy nekem, mint sónak a kenyér,
mint termőföld a tavasz záporának.
A létem nélküled semmit sem ér,
te adsz értelmet minden porcikámnak.
A tükör vagyok, s mikor belém nézel,
egy röpke percre én is szép leszek.
Hasáb vagyok, mely kandallódban ég el,
hogy áradjon feléd egy kis meleg.
A hasznosságomat adom neked.
S míg tehetségem igénybe veszed,
lényem a lényedbe beleépül.
Nem számít, hogy mit gondolsz felőlem,
csak minél többet fogadj el belőlem,
és használj engem - most, újra, és végül.
Egy csepp szomorúság
Derűs az életem, igazán.
Nincs semmi bajom. Talán
a felhőkön lehetne rés.
De ez már szinte kötözködés.
Derűs az íróasztalom,
életművemen dolgozom,
rovom a papírt serényen,
kidomborítom az erényem,
s az összkép jobbára pozitív.
A barátnőm telefonon hív,
s a barna délutánban hirtelen
valami nem-várt megjelen,
úgyszólván szavamba vág.
Sötét lesz, nem ég a villany,
s a szoba sarkában megcsillan
egy csepp szomorúság.
Nagy Ősrobbanás
Ezzel a bummal kezdődött a világ.
S azóta tágul, meg nem állt.
Ha vannak itt-ott értelmes lények,
azok is mind messzebbre kerülnek.
Mint ahogy egy léggömb felfúvódik,
a Világegyetem úgy nagyobbodik.
A törmelék csillagokká összeállt,
ezekből lettek a galaktikák.
De ők is távolodnak tovább.
És a robbanás epicentrumában,
egymagában,
a kiüresedett sötétben,
ott kuksol a megriadt Isten.
A boldogság látogatása
Itthon ülök, és rád gondolok.
Csaponganak a gondolatok.
Együttlétünket elképzelem:
egyszer majd itt fekszel velem.
A forgatókönyv nem végleges,
de a tiéd a főszerep.
A szívem a torkomban zakatol,
a boldogság itt kószál valahol.
De még nem jön be. Csak beles.
Anyóka a villamoson
Egy hajlott hátú anyóka
(kérges-fekete az arca,
s testén a nyomor mocska)
felszáll a harminchetes
villamosra.
Fáradtan körbeles.
Mindenki mordul
elfordul.
Az utasok arcán fintor:
Ettol felfordul a gyomor!
Ez a bűz kibírhatatlan!
Na jó, na jó.
De a nyomor -
az kibírható?
Perspektívák
Az apám muzsikás koldus,
az anyám jól képzett kurva.
A nővérem is annak készül,
s az alapokat már tudja.
Én betörőnek tanulok,
az is egy pénzes szakma.
Azt mondják, finom kezem van,
s az minden zárnak titka.
Az önképzés fontos feltétel,
de a börtön-szakiskolába
jelenleg nincsen felvétel.
Hóvirág
A hóleplet élet törte át,
kicsi, fehér. A megtestesült átmenet:
félig még hó, félig már virág.
Egy szelíd szavú hadüzenet:
akármilyen gyönge, s fegyvertelen,
ő fogja legyőzni a barbár telet.
Tavaszi szomorka
Csöpörög az eső. Tavasz van.
Kizöldül az erdő a tavaszban.
A száraz levél vízben ázik,
saját fájára visszavágyik.
De ősszel a szél a földre lökte,
s a kapcsolat megszakadt örökre.
Egy kicsit meguntál. Attól félek,
ez nem csak "kicsit" - ez már végleg.
Elhidegülés
(rigmus)
Mit mondott az öreg Kisné?
Inkább senkié, mint Kisé.
Mit mondott az öreg Kis?
Így a legjobb neki is.
Pokol
A Pokol kapuján a felirat:
"Hagyj fel minden reménnyel, ha maradt.
Már nincsen hely, ahová visszatérnél.
Ki itt belépsz, már mindenből kiléptél.
A Pokol: kín. Ezt jól fejedbe véssed.
(De beszámítjuk földi szenvedésed.)"
Billeg a mérleg
(születésnapi szomorka)
Túléltem megint egy évet.
Tovább darált az élet.
Ünnepelni félek.
Nem tudok örülni a napnak.
Mind kevesebben vannak,
kik felköszönthetnének.
Szeretteim nagy része odaát.
Már nagyon billeg a mérleg.
A tömegvonzás majd odaránt,
és velük együtt leszek. Végleg.
Ingyen jó kedv
Jó kedvet hoztam, ingyen adom,
vegyél egy jó nagy mosolyt.
Vonaton jöttem, fapadoson,
s már reggel is jó kedvem volt.
Úgy döntöttél: szomorú leszel,
pedig nincs rá igazi ok.
Kívánom, bánatod múljon el,
de én vidám maradok.
A szomorúságodat kibekkelem,
akármilyen nagy is.
Neked adom a jó kedvem -
jut is, marad is.
Bérvers-ajánlat
Ha van egy kedvesed,
de nem írsz verseket,
viszont szeretnéd, hogy egy róla szóljon,
segítek bajodon,
a versed megírom.
Én hozott anyagból is dolgozom.
Mondd el részletesen,
a versben mi legyen,
amit akarsz, hogy majd kidomborítsak.
Részletezd bájait,
versbe szedem ma itt,
s át is adom. Neked fizetni kell csak.
Ez bevált praktika,
de nincs garancia,
hogy versem kedvezően hat a nőre.
Ettől lágyul a szív -
de lehet, hogy rendőrt hív,
ezért a pénzt, ha lehet, add előre.
Kispest
Kedvesem, ide lakni ne jöjj,
Inkább hozzád költözöm én.
Sivár lakótelep, fúj mindenfelől,
Panelban gyorsan fogy a remény.
Errefelé még Istent nem láttam,
S ha jelen volt is - csak káromkodásban.
Tehetetlen velünk ő is, szegény...
Agyarország
A vaddisznócsorda csörtet,
felveri a port s a csöndet.
Nincs esélye a virágnak -
letapossa a sok állat.
Mikor vita kerekedik,
két kan összeverekedik,
feltépi a bőrt az agyar,
véráztatta lesz az avar.
Múlik a nap, jön a másik,
s amikor jó,
a sok disznó
a sárban jót dagonyázik.
Pillanatkép
Összetört cserepek,
émelyítő szagok,
köztük valami
öröm után kutatok.
Derékig fűben megyek,
Lábamon vér csorog,
bőrömet tüske tépi.
Lábaim mellett
éppen egy gyík osont.
Nem vesznek tudomást rólam.
Ha már meghaltam,
a Föld tovább forog,
s a Nap is ugyanúgy ragyog.
Megkísért ez a nyugalom.
Ez lesz az új otthonom.
Megérkeztem végre!
Megpróbálok beleolvadni
a nagy egészbe.
Kallódó lap
Magyar sétál az amerikai utcán,
egyforma bádogházak között.
Kallódó lap, amelyet sután
valaki rossz könyvbe kötött.
Egymásra nézünk, én meg az utca,
valami bocsánatkérést mormolok.
Holnap délben már utazom vissza,
és senki se keresi a kitépett lapot.
(Ligonier, Pennsylvania, 2004. május 24.)
Újra itthon
Isten hozta Magyarországon!
Zimmer frei? Geldwechsel? Taxi?
Visszaszippant az országom -
bár jobb lenne kívül maradni.
Súlytalanná vált a testem,
mint a fenn szálló luftballon,
de a sárba hazaestem,
és most itt kell élnem-halnom.
Válasz Istentől
Istennek küldtem egy levelet,
de mert sokáig nem felelt,
azt hittem, nem kapta meg.
Akartam tudni, mit tegyek,
hogy ne pusztuljon el a világ.
Most megjött a válasz, a várva várt.
De a szívem nem lett könnyebb.
Válasza egy szóból állt:
MINDEGY.
Mindegy, én küszködöm tovább.
Húsz perc apokalipszis
Csöndes eső után feltámadt a szél.
Mint mikor egy óriás felébred.
Fákat tépett ki, virágokat taposott szét,
leszaggatta a villanyvezetéket.
Húsz percig tartott a tombolása.
Most jó idő - és döbbent csönd van.
Előzetes: ez vár majd a világra -
de nagyban.
Hideglelést hoz rám a Biblia.
Közelednek a "végső napok".
Az Apokalipszis négy lova
már türelmetlenül topog!
Munkaszüneti nap
Én ma nem írok verseket.
A mai nap: munkaszünet.
Az ideák világából leszállok,
és azt csinálom, amit ti csináltok.
A tévét is bekapcsolom.
Nesze neked, irodalom!
Vagy hallgatok valami tánczenét,
hagyom, hogy ellepjen a szemét.
Vagy kirándulok: csodálatos a táj.
A réten megrezeg a sok kecses fűszál,
surran a gyík, szökken a szöcske.
Én ma nem írok verseket.
De mindez a fejem felett
magától is verssé áll össze.
Ars politica
Ígérd, amire vágynak!
Mire rajta kapnának,
már hivatalod van,
s onnan sokkal jobban
hallatszik a szavad.
Lehetsz nyájas, vagy vad,
attól függ, kihez.
Nem kérdik, "ki ez?",
hiszen a média
megvédi a
gazdag embereket,
várja, hogy lefizesd.
A politika, értsd meg,
egyfajta művészet.
De a párbaj-jelenetben
éles kard van a kézben,
és nem paradicsom,
vér folyik a színpadon
(meg a nézőtéren).
A tiszta lelkiismeret
nem adatik meg neked,
de akit egy kis gaztett idegesít,
az mi a csudát keres itt?!
Hiszekegy
Hiszek egy világban,
hiszek önmagamban,
hiszem, hogy nekem itt
dolgom van.
Hiszek a halálban,
s a halhatatlanságban,
hiszem, hogy megvalósul,
amire vágytam.
Hiszem, hogy megvalósul -
csak az idejét kivárja.
Ha én nem érem meg, megéri
unokám unokájának unokája.
(Ellenverse:)
Mi dolgunk?
Mi dolgunk a világban?
Semmi.
Lenni.
A rosszat jóvá tenni.
A kárt jóvátenni.
Ennyi.
A világ nélkülünk is jól van.
Sőt: jobban.
Az írásról
Úr ír.
De aki ír, az nem úr,
nem ura önmagának.
Az írás nyomán vita támad,
gyilkos harc dúl.
Az írók néha korán halnak.
És hallgatnak, mint a sír.
Minden szerelmemnek
Ha valakivel szerelembe estem,
soha nem múlik el már ez az érzés.
Most higgadt vagyok, megfontolt és békés,
de felidézem sok szerelmes estem.
Mert én csak most fogtam fel hirtelen,
a verseimhez rímeket keresvén,
hogy lelkem fiatal, habár a test vén,
s hogy életem enélkül íztelen.
Az éveimet bearanyoztátok.
A sok ölelkezés, titkos találka!
Ó, hányszor teljesült a kamasz álma!
Én csak hálával gondolhatok rátok.
Bizony, nektek szól e szerelmi ének,
nektek - kik vagytok már vagy negyvenen.
A kezemet esküre emelem:
a többi nőre én már rá se nézek!
Kívül és belül
Kívül van a bőr,
alatta az izom
ernyed és feszül.
Bordák közt dobog
a szívem, és benne
te vagy. Legbelül.
A majom
Az állatkerti majom
a haverom.
Ő is örül, ha meglát.
Utánozzuk egymást.
Én fára mászom, banánt eszem
(azt hiszik, elment az eszem),
ő viccet mesél, nagyot kacag,
s kiolvassa a lapokat.
Oly sokszor cseréltünk szerepet,
hogy csak találgathatjuk, ki ki lehet.
Bizony, én már azt sem tudom,
ki írta ezt: én, vagy a haverom.
Tavaszillat
Tavaszillat terjeng a levegőben.
Szaporábban ver tőle a szívem.
Mint a friss kenyér a péknél,
amiből enni szeretnél,
étvágyat kelt, jó kedvet fakaszt.
Valahol már sütik a finom tavaszt!
Bűvölet
Kertedben illatos rózsák.
A kapu tárva-nyitva.
Valami vonz, hajt befelé.
Mi e bűvölet titka?
Finom étel az asztalon,
kancsókban nehéz borok.
Kattan a zár, nincs visszaút.
Gyönyöröd rabja maradok.
Benned oltalmat lelek.
Hadd legyek
örökös rabod!
Kapualjban
Mások már lefeküdtek, s rég túl voltak a dolgon,
mi még álltunk, szótalanul a sötét kapualjban.
Búcsúképpen jó lett volna egy csókot is adnom.
Jó lett volna, de közben elbátortalanodtam.
Mosolyok
Arcizmaim még nem is sejtik,
de mosolyogni fognak, én tudom.
Várni kell erre néhány percig,
s mikor a néhány perc letelik,
széles mosoly ragyog majd arcomon.
Mindjárt befordulsz, s meglátsz engem,
eloszlik majd minden aggodalom:
ott vagyok-e már, vagy elkéstem.
És mosolygunk majd mind a ketten!
Ezen már most is elmosolyodom.
Pittyegés
Pittyeg a mobilom. Ki lehet az?
Mozdulok. Te is felriadsz.
Ki lehet, aki ilyenkor keres?
Legyintek: ugyan, nem érdekes.
Hosszú az éjszaka, kerül az álom.
Hirtelen hárman lettünk az ágyon.
A kulcsok
Visszaadtuk egymásnak kulcsainkat.
Vége az egymáshoz járásnak.
De néha úgy gondolok rád, mint azelőtt,
s te is mintha elérzékenyülnél.
Az élet bonyolultabb a döntéseinknél.
Néha csak pazaroljuk az időt.
Elküldtelek, de lehet, hogy visszahívlak.
S ajtaink egymás előtt
már maguktól is kinyílnak.
Természet szerint
Költő vagyok - természetem szerint.
Mint a pók, kinek hálót kell szőni,
mert nyála van, s az semmi másra nem jó,
s ha nem sző, adottságát elfecsérli.
Én így születtem. Verseket írok.
Akkor is, ha nem kell senkinek se.
Akkor is, ha nem lesz többé ember,
s már nem lesz szükség semmiféle versre.
A versritmus, s a rímek kézfogása
a Kozmosz rendjéből következik.
Ha idegenek szállnak le a Földön,
ezt megtalálják. S hátha élvezik.
A Nap
A Nap egész nap ragyog,
s nem érdekli, mit csinálsz a fénnyel.
Én is így vagyok.
A jó kedvemet sugározom széjjel.
Melengetheted benne arcodat,
és feltöltheted a napelemeidet.
De ha úgy látod jónak,
a napernyőt is előveheted.
Ha morcos vagy, tégy érte, hogy elmúljon.
Ne a Naptól várd, hogy árnyékba vonuljon.
A titkok könyve
Kifakulnak a képek a fejemben.
Már nem tudom, kivel, csak azt, hogy jó volt.
Az ének elveszett, csak a hangzás maradt meg.
S hogy érdekelt, ami már puszta hóbort.
Ízetlen lett valahogy az élet.
Egyre gyengül ereje a nyárnak.
Én nem rohanok már, csak mendegélek.
Epedő asszonyok rám rég nem várnak.
A titkok könyvét még meg kéne írni,
és beleírni azt, amit csak én tudok.
De abban a könyvben nem lenne semmi.
Mert élni kell csak. Nincsen más titok.
Elpattan a húr
(egy pillanat tárgyilagos leírása)
És elpattan a túlfeszített húr,
összegabalyodott testünk a sötétbe hull.
Síkos kéjt izzadnak a mirigyek,
agyunkat a semmi tölti meg.
Csak a szív kalimpál,
mint verdeső szárnyú madár.
A lepedőn örömünk nyomai.
Nincs kedvem takarítani.
A múlt a jövővel összeér.
Kávét főz a konyhában egy tündér.
Az ember ilyenkor semmit sem ért.
De már nem érdekli, mit miért.
Születésnapomra, 2005
Ajándék ez a vers,
melyet én adok magamnak.
Mások többnyire elvesznek,
s jót csak ritkán adnak.
Születésnapom van,
hatvan év nyomja a vállam.
de én előre figyelek,
arra, ami hátravan.
Nyugdíjba megyek hamarosan.
Új életet kezdek.
Végre az leszek, aki vagyok!
És ez még csak a kezdet...
A versed
Azt mondod, épp hozzád való vagyok.
s hogy értelmesen csillog a szemem,
s ha csak meglátsz, az arcod felragyog,
s örülsz, hogy milyen jól jártál velem.
Azt mondod, hogy szavaim selymesek,
s gondolataim mélyen szántanak,
s mindent tudok, amit tudni lehet -
s ha nem, talán nem is kell tudni azt.
Szeretni engem van vagy száz okod
(csillag vagyok az életed egén),
s még azt is mondod, azt is mondod, hogy
oly szép vagyok, oly okos, oly szerény...
Neked elég, ha ezt csak gondolod -
a versedet, látod, megírom én!
Kapaszkodom
Kapaszkodom életem sziklafalán.
Az egyik kő meglazult, másikra lépnék,
de nem tudom, melyikben bízhatom.
A bizalomhoz nem készül térkép.
A hegyhez tapadok, ahogy tudok.
Mint a talaj, eggyé válok vele.
Az emberi gőg lekopik rólam.
Nagyrészt ezen múlik: túlélem-e.
Üres vers
Ebben a versben nincsen semmi.
Se költői kép, se rím, se ritmus.
Még ha a fejemben megvolt is,
elveszett, amire leírtam.
Én mégsem dobnám ki,
hiszen azt azért bizonyítja,
hogy még élt, aki itten
versírással próbálkozott.
És ehhez képest mellékes körülmény,
hogy maga a vers csapnivaló.
(Shakespeare ezt szebben írta volna le,
de most én mégsem cserélnék vele.)
Gyorsvers
Gyorsan elrepül az idő, rohan, mint a szélvész.
Szét se igen tekinthettél, innen máris elmész.
Zúg az erdő, jön a felhő,
megöregszik, aki felnő.
Perceg az óra,
itt van az éjfél,
lám, ma is huszon-
négy órát éltél.
Gyorsul a ritmus,
botlik a rigmus,
mától a lépték
a logaritmus.
Szinte fáj a
fej, és szédül,
világcsúcs-
kísérlet készül.
Menj előlem,
hadd rohanjak,
elsodorlak,
elsodorlak!
Nemis
versez,
csakegyhülye ötlet,
nemérdekelhogynemérted,
nemmondomeltöbbet.
Nemnemnemnemnemnemnem!
Szépség a múzeumban
Sétáltam teremről teremre
az absztrakt képzőművészeti kiállításon,
tűnődve a rafinált technikák,
bizarr ötletek felett,
amelyek modern világunk bonyolultságát
voltak hivatottak kifejezni.
Majd egy ablakhoz értem,
és kitárult előttem a természet egyszerű szépsége,
a behavazott faágak csodája.
És nem igényelt semmiféle interpretációt.
Lám, érdemes volt múzeumba jönni!
A bögrék
A lélek válik el először:
nézeteink összeférhetetlenek.
Aztán a test következik:
ami együtt forró volt, most hideg.
De mikor már a test nem ismeri fel a párját,
még mindig ott vannak a tárgyak.
Nem könnyű szétválogatni őket:
a tárgyak is egymásra vágynak.
Itt van például ez a két bögre:
az enyém a piros, a tiéd a kék.
Közös nyarunk páros emléke.
Összetartoznak, nem választhatók szét.
Mi válást óhajtunk mindketten.
De mondd, kedves:
a bögrékkel mi legyen?
Boldog vers
Nincs már teljesületlen vágyam.
Ami nem teljesült, elfeledtem.
Akit szerettem, s elhagyott,
szép emlék már csak bennem.
Boldog vagyok, s az is maradok,
s ezen nem ronthat betegség sem.
Az egyensúlyba beleépül
saját leépülésem.
Nem sírok, és nem nevetek,
örök derűt ad a boldogság.
Verseket gondolok ki, s élvezem.
De már nem kell, hogy olvassák.
Ha Isten létezik
Ha Isten létezik,
léte korántsem
éteri.
Ha Isten létezik,
benne ül a világban.
S élvezi.
Álruhák
Láttam Elvis Presleyt a farsangon;
egy bluest énekelt el fals hangon.
Volt egy kalóz, kötés a fél szemén,
karján egy tündér - inkább őt néztem én.
Volt pap és apáca többek között,
s olyan is, ki szajhának öltözött.
Mindegy, milyen múlt állt mögötte,
magát mindenki másnak tettette.
Nekem nem kellett álruha. Minek?
Magamnak öltöztem. Ki ismert volna meg?
Hó-radír
Kinézek reggel az ablakon:
hó takar mindent vastagon.
Úgy tűnik, nincs meg a parkoló,
és egyre szállingózik a hó.
Kiradírozta, ami rút,
szűzi-fehér lett az út.
Maradj meg, hó, amíg csak lehet,
hadd maradjon szép a lakótelep!
Burok
A rossz hírek ellen,
a járványok, katasztrófák hírei ellen,
a hazugságok ellen,
a rosszindulat ellen,
a ragályos butaság ellen
burkot építettem magamnak.
Itt jó, itt biztonságos.
Te nem férsz be. Ez egy egyszemélyes burok.
De szívesen segítek neked is
bebábozódni.
Első hóvirág
Az első hóvirág üzenete:
ebbe a télbe sem haltam bele.
S aki kínálja, az aluljáróban,
feltételezi: még pénzem is van.
Tetszik nekem a tavaszi üzenet.
Vennék belőle - de nincs kinek.
A hideg télen elfagyott a szerelem.
Hóvirág, hozz új szerelmet nekem!
A herceg
Szép szőke herceget vártál,
fehér lovon.
Sajnos, az idő elszáll,
s ne vedd zokon,
hogy mire az óhaj
teljesül végre,
addigra - ó, jaj -
mindennek vége.
A lovat eladtam,
koronám is odalett.
Aki most ajtódon kopog,
az én vagyok, igen, én vagyok,
a te szép szőke herceged.
Öregen, szegényen, és gyalog.
A hernyó
Hernyó vagyok. Ez a beavatás.
Át kell rágnom magam a mocskon,
hogy jöjjön utána a megtisztulás,
s hogy létem örömet okozzon.
Ne taposs el, hagyj élni még,
ez a csúf külső csak a kezdet.
Ha meg kell halnom mindenképp,
legalább várj, míg pillangó leszek.
Mulat a nép
Szilveszter van, mulat a nép,
trombitát fúj, és durrogtat.
A szelíd boldogság nem elég,
egy évben egy nap lehetsz vad.
A kurva életbe! Kirúgsz a hámból,
berúgsz, úgy istenigazából -
s holnapra több lesz a szemét.
(Írom ezt megfigyelőként.
A dühöngő őrültek
megtűrnek
időnként.)
Szépség és jóság
Lehetsz kövér vagy horpadt mellű,
lehet arcod húsos vagy szikár,
lehet bajusz a szájad körül,
s az se baj, ha fogsorod kijár.
Mert nem számít a külső szépség,
csak az számít, hogy mi van belül.
Nekem csak a jóság az érték,
s a lélek szépsége kivetül.
Lehetsz bár ronda, mint az ördög,
ha a szív jó, s tiszta a lélek,
rólad gyönyörű verseket költök,
és téged szeretlek, amíg élek.
Mert hatmilliárd földlakó közül
nagyon kevés az igaz ember.
Ha utamba akad egy - véletlenül -,
hogy szép-e, az már nem érdekel.
Ne írj verset a szegénységről
Ne írj verset a szegénységről.
A tett a szónál többet ér.
Adj ételt az éhezőknek --
vagy tüntess értük a Parlamentnél.
Ne verset írj a hajléktalanról,
hanem szerezz neki egy jó helyet,
takarót, némi harapnivalót,
amivel egy darabig ellehet.
Verset nem azért kell írni,
hogy attól legyen jobb az élet,
hanem mert - ha rossz marad is -
dudorászva élni könnyebb.
Teremtő ima
Amig meg nem hal az ember,
addig remél.
Jó lenne egy erős barát,
ki a bajtól kímél.
Istenem! Én tudom, hogy nem vagy.
De ... legyél!
Serdül a Tél
Orrom hegyén landolt egy hópihe.
Vajon a kíváncsiság hajtotta ide?
Igazi hó még nincs, csak hódara,
ficánkolnak a szemek, mint egy kiskutya.
Serdül a Tél, még nem nőtt meg egészen.
De néhány hét múlva jön - tettre készen.
Addig a tükörben magát csodálja.
Még nincsen szakálla,
de már pelyhedzik az álla.
A világutazó
Amikor Rómában jártam,
felkerestem a Colosseumot.
Párizsban, a Louvre-ban
a képek szépsége megragadott.
A Riviérán napoztam,
az Alpokban síeltem,
a Towert csodáltam Londonban,
s réztálra alkudtam Bombayben.
Persze lehet, hogy csak olvastam,
s nem én vagyok, aki megélte.
De úgyis összekeveredik az agyban
az élmény és az emléke.
Mállik a tapéta
Mállik a tapéta a falról,
s a testről mállik a lélek.
Vagy a test mállik le a lélekről?
Ez végül is mindegy.
Most ez a szétmálló érzés.
Hogy semmi sincs, ami kitart.
Akárhogy is igyekszel,
nem kerülöd el a bajt.
Most ez a recsegés, ropogás.
S hogy kihull minden a kezedből.
A "minden elmúlik" felismerés...
Már nem szabadulhatsz meg ettől.
Az elme a múltba menekül:
mikor egész volt, ami ma törött.
De a fantáziád is kimerül -
s csak ülsz, saját romjaid fölött.
Az időgép
A mérnök csinált egy időgépet,
beszállt, és így szólt: "Indulás!"
Látni akart, hogy ezer éve
milyen is volt a világ.
Az időgép 1000-ben landolt.
Háború dúlt, halt lovas, csataló.
Emberünk megijedt, látta gépet -
de már nem tudta, mire való.
A tanulság: Lám nem veszélytelen,
nem játék a múltba utazás.
Mert ami számít, az nem az idő,
s nem az időgép, hanem a tudás.
S ha ezer évet előre ugrunk?
Akkor a tudásunk sokkal több lesz!
Ez igaz. Az időgép odaér.
De honnan tudod, hogy még Föld lesz?
Féreglyuk
Kopogtatom a falakat,
a titkos átjárót keresem.
Mert nem lehet, az nem lehet,
hogy csak ez az egy világ legyen.
Erre pazarolt volna hat napot
a mindenható Isten?
Ez lenne az a Föld, ahol
virágba borult az Éden?
Kikérdezem a csillagászokat,
bújom a tudós könyveket.
Mert nem lehet, az nem lehet,
hogy bár sehol sem találjuk,
ne létezzen egy féreglyuk
(ahogy a sci-fi írók nevezik ezt),
mely egy másik, jobb világba vezet.
Hogy hol lehet, azt nem tudom.
Semmi nyom, még semmi nyom.
A szikla és a madár
A szikla szól a költözőmadárhoz:
Szállj le, hadd nézzem, ahogy tollászkodsz.
Pihenj jót, s ha erőre kapsz újra,
tőlem indulj el a hosszú útra.
Pompás hely ez, itt senki sem bánthat.
S ne feledd: jövőre visszavárlak!
Erotika
Jobbra a férfi, balra a nő.
Két vad, szuszogó szerető.
Köztük az olvasó - gyűrött lepedő.
Jó rossz hír
A költő el van kámpicsorodva:
"Képzeljétek, a múzsám kidobott."
Irígykedve nézzük. A mázlista.
Hiszen ez a legjobb dolog!
Most majd írhatsz bús verseket,
arról, hogy nincs már szerelem,
s hogy akit szeretsz, nem szeret.
Mindenki mást, csak téged nem.
Engem szeretnek, én boldog vagyok,
s a költészetem így vesztésre áll.
A szenvedély ugyan már megkopott,
de még nem ír a kéz - és éhes a száj.
Szerelmes szavak
Szívem! Mért sajogsz újabban?
Csillagom! Zuhansz már lefele.
Aranyom! Ott ülsz a zaciban.
Életem! Fogysz csak egyre.
Galambom! Repülj el messze tájra.
Nyuszikám! Paprikás leszel az asztalon.
Kutyusom! Ne vigyázz tovább a házra.
Virágszálam! Te díszítsd a sírom.
Fizetésemelés
Megint nem kaptam fizetésemelést.
De a több pénz nem is érdekel.
Nekem már az is bőven elég,
ha nem vesznek semmit el.
Mint egy állat dolgozott Jakab,
nem kímélve időt és erőt.
Havonta pár ezressel többet kap.
Én leszek szegényebb - s ő hal meg előbb.
Humán meteorológia
Agyamban ködfoltok.
Beleimben szelek.
Vállam mint hó ropog.
Savas esőt nyelek.
A légnyomás egyre zuhan,
a vérnyomásom is vele.
Az idő orkánként rohan.
Kezdődik rossz kedvem tele.
Napos vers
Csillagfényes éjszakával kezdődik a nap.
Úton vagyok már, de még nem kelt fel a nap.
A bőrömön megmaradt az ágyad melege,
igyekszem majd egész nap spórolni vele.
Csillagfényes szemeid látom magam előtt,
ragyog tőlük a reggel és a délelőtt.
Délután meg én gyűjtök egy kis meleget,
s este az arcomon viszek napsütést neked.
Szenvedés-irodalom
Megcsalt a legnagyobb szerelmem.
A bánatomból verseket írtam,
Egy kiadóhoz elvittem,
mindet, egy nagy szatyorban.
A szerkesztő belenézett,
s így szólt: a szenvedés valódi,
de ebből még verset kell írni.
Szegény barátom,
ezeket kiadni lehetetlen.
Ez nem irodalom.
Ez szenvedelem.
Hulló levelek
Fontos üzenetet várok,
hulló levélen.
Ezen nincs.
Ezen sincs.
De még hull bőven.
Át kell vizsgálnom
minden levelet.
Az egyiken rám
vár az üzenet.
Múlik az idő, a levelek
betakarnak.
Magam is része leszek
az avarnak.
A fagyökér
Villám csapdos, ég dörög,
esőt hozott a felhő.
A kertben a fa, fán a levél
olyan zizegő, reszkető.
A talajban a fagyökér
nem zajong. Tovább nő.
Az élet számára
soha nincs pihenő.
Egy vers életrajza
A betűk szavakká összeállnak,
s a mondat hirtelen élni kezd.
Lüktet a ritmus, mint a szív,
megszületett a vers!
De jaj, ha jön a nagy összeomlás,
a kohéziós erő eltűnik.
S akkor a vers szavakra,
s a szó betűkre szétesik.
Egyedül élettelen mindegyik.
Leltár
Izmom megnyúlt, petyhüdten lóg,
már nem húzódik össze.
Vékony a csont, könnyen törik,
selejtes lett örökre.
A tüdőm is selejtes már,
a falán egyre több a lik.
A szívem avul - szinte hallom,
ahogy amortizálódik.
Az ellenőrzés sok hiányt,
értékcsökkenést feltárt.
Csőd. S már azt sem tudom,
kinek készítek leltárt.
Krisztusi póz
Széttárom két karom,
mint Krisztus a kereszten.
De szögek nélkül nincs fájdalom.
Póz ez, akárhogy igyekszem.
S mennyivel könnyebb utánozni
a testtartást és a szavakat,
mint Krisztussá válni,
és görnyedni a kereszt alatt!
Persze nekem is van keresztem,
de komfortos, hordozható.
Elteszem, mikor eleget szenvedtem,
s előveszem, ha túl jó.
Hiszek Krisztusban, de hogy helyét
az Úr jobbján foglalná el, nem hiszem.
Krisztus élt, tanított, remélt.
De honnan veszitek, hogy van Isten?
Bizony, szép lenne, ha lenne,
és mi is Hozzá kerülnénk.
De akkor az egésznek lenne értelme.
Nincs nekünk olyan szerencsénk.
Alattam szakadék
Beléd kapaszkodom, tíz ujjal,
alattam tátongó szakadék.
Szerelem ez, vagy életösztön?
Élni akarok. Veled. Még!
Ha nyugdíjas leszek
(Janikovszky Éva modorában)
Ha nyugdíjas leszek,
megvalósítom az álmaimat.
Sokat olvasok, gondolkodom,
és felfedezéseimről könyvet írok.
De legelőször is
kikapcsolom az időt,
amely csak bosszúságot okoz.
Naphosszat üldögélek a játszótéren,
visszagurítom a labdát a gyerekeknek.
Az állatkertben elképzelem,
milyen lehet
majomnak, vízilónak, madárnak lenni.
Lesz majd nyugdíjas bérletem,
és bevillamosozom a várost.
Minden utcáról megtudom,
hogy miért hívják úgy.
Segítek az eltévedt turistáknak,
velük megyek, és mikor hálálkodnak,
azt mondom majd: semmiség,
nekem is épp erre volt dolgom.
Szemem sarkából megnézem a lányokat,
és virágot veszek az öregasszonyoknak.
Levest osztok egy ingyenkonyhában,
és kicsit néha én is kéregetek.
Ha nyugdíjas leszek,
majd nem kötelességből, hanem jó kedvemből élek.
Élek, élek, élek!
S a nagy boldogságban
majd észre sem veszem,
hogy már meghaltam.
A padon
(Dencsik-hangulatban...)
Ülök a padon.
Az ősz megérinti vállam:
Ugye, milyen szép?
Gyönyörködd ki magad!
Nemsokára jön a busz,
és együtt megyünk el.
Szagok
Megmosdottam a szappanoddal,
és nekem is ugyanolyan szagom lett.
Beleittál a sörömbe,
és neked is ugyanolyan szagod lett.
Csak az összehányt lépcsőház,
az őrízte meg identitását.
Kártya
Egész életünk egy kártyajátszma.
s ritkán teszel szert adu-ászra.
A nyereséged mindig kevés,
s a végén mindened odavész.
Isten az ellenfél. S úgy látszik:
cinkelt lapokkal játszik.
Partiról partira fogy az élet.
Ismerd el: nincs esélyed.
Testen kívüli élmény
(rémtörténet)
Baleset.
Mindenütt sötét.
Kirepülök a testből.
Keresztülsiklom egy alagúton.
Vakító fény, harsonaszó.
Elönt a boldogság: mindjárt meglátom Őt!
Ragyogó trónján rám vár...
Elbizonytalanodom.
A kapu becsukódik az orrom előtt.
Ma már nincs bebocsájtás.
Remeg a lélek.
Lenézek, látom magamat.
Épp most temettek el.
S én zuhanok, zuhanok,
vissza a testbe.
Mégsem haltam meg.
Élek!
Még...
Tengerfenék
A tengerfenék állatait nem érdekli a meteorológia.
Békéjüket nem zavarják meg a felszínen dúló viharok.
Időnként lekarikázik hozzájuk egy-egy elsülyesztett
hajó vagy lezuhant repülőgép.
De az is elnémul, és szégyelli magát.
Szerelem-haikuk
1.
Egy finom célzás.
Találkozó mosolyok.
Méz-cseppes ajkak.
2.
Forró suttogás.
Egy megszelídült sikoly.
Ragadós öröm.
3.
Csendesül a szív.
Lassan itt az ideje
szétbogozódnunk.
A lepel
Vágyakozásom illata,
vágyakozásod illata,
testnedveink illata
lepelként terül ránk.
Alatta csak mi vagyunk:
egy test,
egy lélek,
egy lüktetés.
Hova vezet mindez?
A lepel eltakarja a jövőt.
S különben is csukva a szemem.
A szél
Levetem nadrágom-ingem,
testem neki kitárom.
Érintését érzem
minden porcikámon.
Egész nap játszik velem,
ölel-csókol, ahol ér.
Úgy csókolni nem tudsz te sem,
ahogy csókol a szél.
Augusztus
Furcsa gusztus:
kedvencem augusztus.
Ez az igazi dráma,
jó és rossz csatája.
Kard peng, páncéling csörög,
s a mennyei tüzérség dörög.
Még perzsel a meleg,
de már a fellegek
özönvizet hoznak.
(Jaj, a nyaralóknak!)
Délután még főssz,
s estére itt az ősz.
A várkapuk előtt van,
s trójai falovában
- mint ki mutatkozni fél -
már ott lapul a tél.
Hónap vége
Hónap vége:
a pénznek vége,
visszaviszem az üvegeket.
Sör, vagy kóla -
megy mind a boltba,
az üvegbetétből még egyszer ehetek.
Hónap vége:
a jónak vége.
Már senkinek sem veszek virágot.
Elfogyott az utolsó falat,
kaparom éhesen a falat -
de neked jó étvágyat kívánok.
Merülés
Lassan merülök.
A felszín ideges zajai tompulnak.
Átveszem a vízáramok lüktetését,
a tenger szívritmusát.
Fogytán az oxigén, de félek
a keszonbetegségtől:
a vissza-alkalmazkodás
kínjaitól.
Testvéreim már
a cápák, polipok.
Maradok.
Irodalomtörténeti széljegyzet
Petőfi nem jött fel az özvegyi fátyolért.
Horváth Árpád ágyban, párnák közt halt meg.
Én is így tervezem.
Azt mondod, ez nem is vers?
Nem baj.
A lényeg, hogy normálisan éljünk-haljunk.
Leláncolt Prometheusz
Lázasan dobog a szívem,
a szavam el-elakad.
Itt ülsz igézőn előttem,
de hozzád érnem nem szabad.
Nincs rajtam látható kötelék,
de nem mozdulhatok meg, nem.
Ha megölelnélek, vétenék
az illemszabályok ellen.
Az istenek büntetnek engem,
s nem engednek szabadon soha.
De a tüzüket megszereztem:
itt lobogsz - karnyújtásnyira!
Unaloműző vers
Egy barátomra vártam,
a parkban, egy padon.
Nem jött. De lett egy társam:
az unalom.
Kiderült, neki is rossz magában.
Gondolta, ha mellém leül,
az idő gyorsabban repül.
Persze, lehet, hogy csak kitaláltam,
vagy ő talált ki engem.
Ebben a bizonytalan világban
semmi sem lehetetlen.
Aztán a szavakat verssé fűztem össze,
s az unalom eltűnt. A versírás elűzte.
Töredék
(töredék a költeményből)
...
hegyes ék
nyitott lék
kerék-
be tört lét
elmennék
ha mehetnék
de nem lehet még
Ciklus
1.
Vadászdal
(ősemberből fordítva)
Hó! Hó! Hó! Hó!
Mammut! Hús! Jó! Jó!
Jön! Jön! Jön! Jön!
Kő! Kő! Fogd! Fogd!
Mamut! Mamut!
Hús! Hús!
Dobd! Dobd!
Fuss! Fuss!
Dab-dab-dab-dab,
dab-dab-dab-dab!
2.
Antik
Nagy nevű Róma, s a klasszikus ókor sok leleménye
elpusztult, elenyészett, durván sárba tiporták.
Jöttek az új eszmék, a kegyetlen, vad katonákkal,
és a kapunkon a barbár horda árként bezúdult.
Mit nekik törvény, mit nekik élet, semmi se számít,
trappolnak csak, vad röhögéssel, s ha céljuk elérték,
berúgnak, és azt sem tudják már, mit akartak.
Búcsudalt írok hexameterben, azzal a hittel,
hogy a leírt szó túlél engem, hozzátok jut majd,
s abban is bízva: lesz valaki, aki érti az írást.
3.
Lantot pengetek
Udvaronc vagyok, lantot pengetek,
a dámák szívét ezzel lágyítom.
Oly édes, mint a méz minden dalom,
s akinek szól, a térde megremeg.
Magam finom kelmékben járatom,
és járatos vagyok minden nüanszban.
Mások csak tünjenek ki véres harcban,
én hadd pengessem mézédes dalom.
A kalandoktól kapok új erőre,
de időnként búskomorság gyötör.
Mert elvész - én ezt sejtem már előre -
a földtulajdonért folytatott pör.
És akkor elhallgat a dal örökre -
nem marad más, csak paraszt és ökör.
4.
Parasztdal
Rablók, papok, földesurak
élvezik az életet.
Aki gazdag, vígan mulat,
nekünk lesz csak nehezebb.
Azt tanítják: légy türelmes.
Deres nyoma bőrömön.
Az erősebb mindent elvesz,
azt se mondja, köszönöm.
A király nagy várat épít -
dolgozz csak, büdös tahó!
Álmainkban megjelenik
Marx és Lenin és Mao.
5.
Ipari forradalom
Fagörgőből kerék,
kerékből ékszíj,
ékszíjból dugattyú,
dugattyúból páncélvonat,
targoncából futószalag,
futószalagból pénz,
és pénzből pénz, sok pénz.
Vadászpuskából gépfegyver,
luftballonból léghajó,
léghajóból repülő,
repülőből bomba,
bomba, bomba és halál.
Jaj, az ipari forradalom
felfalja gyermekeit!
Lánctalpakon tipor előre
a soha véget nem érő
barbár jövő.
6.
Kantáta
Mostanra végre minden összeért.
Győzött a Földgolyón a demokrácia,
felhangzik mindenütt a béke himnusza.
Nem lesz több háború, nem ontanak több vért.
Számítógép oldja meg gondjainkat.
A világproblémákra ott az ENSZ.
E-mailben ismeretleneknek is üzensz.
Kis éji zene szól, álomba ringat.
Az ember Holdra lépett, s megy tovább,
tehetségét már galaktikus szonda hirdeti,
idegen csillagok raja hódol neki.
Éljen az új kor és az új világ!
7.
Posztmodern
A mítosz feldobta a talpát.
Túl sok paranormálist szipóztunk be.
Könyvet írok arról, mit hogy ne csináljunk.
A Möbius-szalag hátoldalán létezünk.
Minden gondolkodás ráfizetéses,
az értelemnek nincs értelme többé.
Van-e modernizmus post mortem?
Van
-e
?
8.
Vissza a természethez
És eltelt tízszer tízszer tíz év nyara,
bemerészkedtünk oda, hol város volt valaha.
A földből fura vasak állnak ki,
rajtuk ákombákom, senki se érti, mi.
Én sem értem, de ismerem a betűket,
ide írom, hátha valaki tudja, mi lehet:
M I C R O S O F T.
Mit kezdjünk ezzel most?
Ej, haszontalan holmi, dobjátok ki!
Faragjatok lándzsát! Megyünk vadászni!