HÁROMFORDULÓS IRODALMI SZAKTÁRGYI
VERSENY
A
magyaros munkaközösség háromfordulós versenyt hirdet. A fontosabb információkat
a Parapedálban, a plakátokon és Oravecz Barna honlapján (lásd alább!) egyaránt megtaláljátok.
A
versenyre március 23-ig lehet jelentkezni a szaktanároknál. Indokolt esetben a
jelentkezési határidő március 27-ig meghosszabbítható.
A
verseny 1. és 2. fordulója a versenyző nevének és osztályának megjelölésével
fut, a 3. forduló jeligés.
Az 1.
fordulóban egy keresztrejtvényt kell kitöltenetek és a megjelölt sorokat,
valamint az egyéb kért adatokat beadnotok. A keresztrejtvény a Parapedál
március 21-i számában található. A nevezési díj tehát mindössze a lap ára, azaz
50,- Ft.
A
megfejtést leadhatjátok a magyartanároknak, a titkárságon, Oravecz Barnának
személyesen, de e-mailen is elküldhetitek (a cím ezen a honlapon is olvasható).
A keresztrejtvény
minden megfejtendő sora egy-egy költeményből való. Ezeket a verseket a jelen honlapon
találjátok „Az irodalmi verseny anyagai” fejezetcím alatt. (A 2. forduló
ugyanezekre a versekre épül majd.)
A
keresztrejtvényhez és a 2. fordulóhoz használt versek listája (linkcíme) a
következő:
bámultam / báránybégetés /
Christophorus / cigánykerék /encián / estéli bogár / falanszter / fénykép /
gyertyacsonk / Hamlet / hasmenés / ha ráfigyelsz / herót / húsipar /
hülyetanfolyam / játékmackó / kannibál / nudista / portásbácsik / tölgyfa /
túlbeszél
Az 1.
forduló megfejtéseit április 4-ig kell leadnotok. Ezeket a 2. fordulóra már
értékeljük.
A 2.
fordulóra a Lászlós Héten, mégpedig április 5-én (szerdán) kerül sor az 5.-6.
órában. A helyszínt a jelentkezők számának függvényében jelöljük majd ki. Itt
csoportos játékra kerül sor, véletlenszerűen sorsolt alkalmi csapatok között. A
csapatok által szerzett pontokat a versenyzők mindegyike megkapja.
A 2.
forduló végén kerül sor a 3. forduló feladatainak kijelölésére. Az biztos, hogy
nem túl nagy terjedelmű (3-4 oldalas) esszét kell majd írnotok a honlapon
olvasható, addig még fel nem használt versek alapján. 3-4 témát adunk majd meg,
azok közül kell egyet megírnotok.
A 3.
forduló jeligés, az írások beadási határideje április 24., hétfő.
A
pályázatokat 4-5 fős zsüri értékeli.
A magyar
szaktárgyi verseny ünnepélyes eredményhirdetése és díjátadója április 28-án,
pénteken délután lesz a Díszteremben.
Jó
játékot kívánnak a szervezők: Oravecz Barna, Reuter Lajos és Zsellér Anna
tanárjelölt.
Az iskolavezetés komoly díjakat
ajánlott fel a jelentősebb teljesítményt felmutató versenyzőknek, összesen
20-24.000,- Ft értékben.
És most
lássuk az 1. forduló feladatait. Itt egy keresztrejtvényt kell kitöltenetek.
Beadandó sorok: vízszintes 19., 49. és 74., függőleges 6., 7., 10., 13., 29.,
38., 42 és 71.
Minden
egyes sornál kérjük megadni, a kijelölt versek közül melyikben fordul elő az
egyes megfejtés.
Mint már
olvashattátok, a keresztrejtvény-test a Parapedál márciusi számában található,
de ezen a honlapon is megtaláljátok nyomtatható formában.
VÍZSZINTES
1. Ordítozás.
7. Bánk
bán és Tóth Tibor kisfia.
11. Így
is nevezhetnénk egy pár kesztyűt. Vagy a zongorajátékot.
15. Angolul:
futott.
16. Gambrinus
itala. Kőbányán sem ismeretlen.
17. Város
az USA-ban, olimpia színhelye is volt.
19. Megfejtendő sor. Remek husi, aki épp férjnevelésben
jeleskedik.
25. Országos
Egészségügyi Pénztár.
26. Alacsonyrendű
ember. Egy tucat tesz ki belőle kettőt.
27. Az
angoloknak ez csak levegő. Van, akinek Bach egyik szép zenéje.
28. Weöres
Valse triste-jében lyukas és fagyos.
30. Angol
strand. Lehet a tengerparton is.
31. Észak-Korea
33. Február
20-tól március 20-ig úszkálnak.
34. Nem
ez.
35. Elvesztése
a rendőrségen jelentendő.
37. Pinceszag,
oh.
39. Molly,
a lepke.
40. -taurosz:
nem épp kicsi szörnyeteg a krétai labirintus mélyén.
41. Borókapálinka.
42. Románkori
templomunk városa (ha a vízsz. 96-ot kitaláltad, ez már menni fog).
44. „Most
tél van és csend és hó és…”
46. Alkoloh
fő alkotóeleme!
48. yttrium,
urán.
49. Egy másik megfejtendő sor. Nem az
Akasztottak balladájából, de azért elég bánatos. Villonnak is tetszene.
53. Ringónak,
a Beatlesek dobosának vezetékneve. Úgy látszik, ő sem tudott helyesen írni.
55. Bubó
fokozata.
56. Tünet
az érettségin, lámpa…
57. Interneten
összekötött.
60. Tiltószócska.
62. Mitől?
Hát: …
64. Majdnem
úszónő.
66. Könnyű
nyári étel. Hungaricum, de nem Túró Rudi. Néha belecsapunk.
68. Vészharangot…
73. Feltéve.
74. Megfejtendő szó. 80 éves, és furcsa kalap
van a fején. Mintha nem is e földön élne. Pedig ő is…
75. Mit
csinál a neurológus, ha szomjas?
79. Nagy-Britannia
80/A „Magadat
mindig …takartad…”
82. Spanyol
földműves: …-vető.
83. …
Greco.
84. Magyar
földműves: …szt. Egyébként a Lászlóban csak ezzel az előtaggal pedálozhatsz.
85. Angol
még. Már is lehet.
87. Pilótakeksz
„vezetékneve”.
91. Csaptelep
bevonata (a vízkő alatt).
93. Metróvégállomás
(Nem Kőbánya-Kispest!).
94. Ha
nem három, akkor fa. De csak angolul.
96. Hegyi
patás (ha a 42-t kitaláltad, ez is menni fog).
98. „…,
kis aranyom, …”
99. Valóságista.
Unalmas szerzet!
FÜGGŐLEGES
1. Kr.
e.
2. Az
angol eredetiben így hívják az aljas, zsebkendőtolvaj intrikust.
3. Kiégett,
cinikus, menthetetlen fráter. Hiába eped érte az orosz nőideál. De megjárja!
4. Állami
Számvevőszék. Nyerő kártyalap is.
5. Házat
nem lehet, álláshelyet annál inkább.
6. Megfejtendő név. A versben bús. Eredetileg
diadalmas volt.
7. Megfejtendő szó. Jaj, úgy élvezzük!
8. Svéd
férfinév.
9. Néha
egy hétig is rá gondolunk. Aztán verset írunk róla.
10. Megfejtendő szó. Nem modern.
11. Honfoglaló
vezér. Ady is kölcsönvette a nevét.
12. Olyan
kerek, hogy nem fér a zsebembe.
13. Megfejtendő szóVámszedők kutatják a belső
részeit.
14. American
Super Bowl
17. A
függ. 3. magánhangzói.
18. Megfordítva:
mező.
20. Spanyol,
röv.
21. …
Péter, színész. Egy sorozatban szívdöglesztő erdészt játszott.
22. Angol
étkezés.
23. National
League of America
24. Ha
még egy mássalhangzót a végére tennénk, nagyon izgalmassá válna. Így szimplán
értelmetlen.
29. Megfejtendő sor. Egyébként pedig
alapkérdés. De már dolgoznak a technikán.
30. Elvétve
akad ilyen lakás is.
32. Szén,
de csak ha német.
33. Kérdő
névmás.
34. Hosszú
mássalhangzóval azt jelentené latinul: (ebben az) évben.
36. Övfokozat
küzdősportokban
38. Megfejtendő név. Torzított írásmóddal
egyfajta eledel.
39. Ha
sokat iszol, és nem vizet, ezt kaphatsz.
40B. Északi
női név.
42. Megfejtendő összetett szó. Egy furcsa másik
efféle cammog mögötte.
43. Ez a
fickó Shakespeare kortársa volt, és a jelek szerint ő is írt egy Hamletet.
Shakespeare talán tőle lopta az ötletet.
45. „Besenyő
Pista bácsi, aki vagyok”, na az ő.
47. Talán,
közönségesebben.
50. „Drámát
legjobban Shakespeare, poloskát Dietrichstein …”
51. Belül
anyaghiányos.
54. Beletehetsz
valamit.
58. Igazgató,
rövidítve.
59. Balassi
idejében még társ és közlekedési eszköz.
61. Azonos
betűk.
63. Kacat.
65. Minarik
Edét és König tanár urat játszotta. És stílszerű, hogy mindketten elég
pénztelenek voltak!
67. Svájci
autójelzés.
69. Latin
rövidítés: jól jegyezd meg!
70. Járunk
rajta.
71. Megfejtendő név. Az egyik vers szerzője.
Nagyon előkelő utas.
72. -s
képzővel ellátva: izzadt, verejtékező.
75. Település
Heves megyében. Neve alapján egyik politikusunk is onnan való.
76. Toldalék:
valamilyen módon.
77. az
egyik hónap angol neve.
78. Homonima.
Négy jelentése is van. Iskolapélda!
80. Nem
is ki!
81. Házasságkötéskor
mondják, de gyakran megbánják.
86. Egyetemi
kar. Mindenféle reáltárgyakat okítanak ott.
88. Japán
pénz neve, angolosan írva.
89. Cserje
fele!
90. Skót
férfinév: János.
92. Időmérő
eszköz.
93. Régiesen:
ölyv. Az eleje testrész is!
95. rövid
eleje!
97. Tömegmértékegység.
98. Igen
híres folyó.
100. Így
sóhajtoznak a régi irodalmi művekben. Elviselhetetlenül irodalmias.
101. Személyes
névmás.