Ady Endre:

Új s új lovat

Segítsd meg, Isten, új lovaddal

A régi, hű útra-kelőt,

Hogy só-bálvánnyá ne meredjek

Mai csodák előtt.

Az Irgalmatlant küldd társamnak,

A rohanó, büszke hevet

S az emberségem ezután már

Legyen kegyetlenebb.

Ne rendeld romló nyájaidnak

Sorsa alá a sorsomat,

Az embered, ha nem ma-ember,

Kapjon új s új lovat.

A nagy Nyil kilövi alóla

Kegyelmed egy-egy szép lovát,

De ültesd szebb lóra az embert,

Hadd vágtasson tovább.

A végesség: halhatatlanság

S csak a máé a rettenet,

Az Embernek, míg csak van ember

Megállni nem lehet.

A nagy Nyil az útját kiszabta,

Teljes és nyugodt mámorok

Célját áhittatja süvöltve,

Míg a Föld háborog.

Változat és Halál adódtak

Belül egy-egy gyarló körön,

De várja az Embert víg célja:

Piros, tartós öröm.

Élet s Halál együtt-mérendők

S akit a nagy Nyil útja bánt,

Hadd, óh, Uram, szépülten futni

Megérkezett gyanánt.

Boldogíts, hogy a nagy Nyil útján

Megállás nélkül az Öröm

Álmát álmodhassam magamba

Minden mérföld-kövön.

Riadó, szennyes, kerge nyájak

Ne állítsák meg új lovát

Emberednek, hogy hadd nyargaljon

Előbbre és tovább.

A nagy Nyil útján, meg nem állva,

Hitesen és szerelmesen,

Förtelmeit egy rövid Mának

Nézze túl a szemem.

(1914. Az első világháború eleje)