Hankiss Elemér:

Az emberi kaland

(részlet)

Könyvünk alaphipotézise szerint az emberiségnek mikrouniverzumot kellett teremtenie és szüntelenül újrateremtenie a maga számára egy mostoha és veszélyekkel teli világban, egy „idegen világban”. Története során két stratégiát fejlesztett ki erre a célra. Az elsőt technikai vagy prométheuszi, a másodikat a szimbolikus vagy apollóni stratégiának nevezem majd.

A technikai-prométheuszi stratégiának mindenkor az volt a célja, hogy ellenőrzése alá vonja a fizikai világot. Más szóval, hogy a világ erőforrásait kihasználva olyan zárt univerzumot teremtsen, amely oltalmazza és gyarapítja az emberi életet, miközben — amennyire csak lehet — kizár mindent, ami korlátozhatja, sértheti, veszélyeztetheti ezt a mikrouniverzumot és a benne lévő életlehetőségeket. Az emberek körülvették magukat barlangjaik és kunyhóik, házaik és kertjeik, erődítményeik, városaik és birodalmaik falaival. Körülvették magukat szerszámaikkal, technikáikkal és gépeikkel, hogy embervilágukat lakhatóvá, biztonságossá és kényelmessé tegyék egy idegen világon belül. Teljesítményeik s eredményeik ezen a téren különösen látványossá váltak az elmúlt 300 évben.

Mai tudásunk és technikáink, szerszámaink és gépeink, orvosságaink és kórházaink jobban megvédenek minket a hideg és a meleg ellen, az éhhalál és az árvizek ellen, fertőzések és betegségek ellen, mint mindaz, ami az előttünk járókat védte korábban.

(…)

De mindezeknek a nagy teljesítményeknek ellenére, mindezeknek a falaknak és gátaknak, bástyáknak és villámhárítóknak, mindezeknek a nagyszerű technológiáknak és gépeknek ellenére ma is kísért minket az az érzés és félelem, hogy egy idegen világban élünk. Erői újra és újra támadnak, újra és újra betörnek zárt világunkba éhínségek, földrengések és járványok formájában, háborúk és polgárháborúk formájában, a bűn álarcában és a szegénység rongyaiban, lázálmainkban és paranoiáinkban, kétségbeesésünkben és a halál angyalának képében. Szükségünk volt és van egy másik védelmi rendszerre, egy másik stratégiára is.

(…)

Lenyűgöző annak az igyekezetnek és elszántságnak a látványa, amellyel az emberek az íratlan és írott történelem kezdetei óta körülvették és körülveszik magukat nemcsak barlangjaik, házaik és városaik falaival, nemcsak katedrálisaikkal és sportcsarnokaikkal, hanem a mítoszok és vallások, filozófiák és tudományok, eszmék és illúziók, képzetek és műalkotások szimbolikus szféráival is. Honnan van s mire való ez a nagy igyekezet?

A legkézenfekvőbb válasz az, hogy a prométheuszi stratégia önmagában nem nyújtott és nem nyújt teljes biztonságot. Sikeresen oldotta meg az élet technikai problémáit, de nem tudta legyőzni a mulandóságot és a halált, nem tudta legyőzni egzisztenciális félelmeinket, a lelkünkben lévő szörnyeket, az emberi élet alapvető bizonytalanságait. Nem tudott választ adni az emberi lét végső kérdéseire.

Úgy is mondhatnánk ezt, hogy az embereknek nemcsak a fizikai, hanem a lelki, pszichikai, spirituális túlélésért is küzdeniük kellett, és úgy küzdöttek, hogy körülvették magukat szimbólumokkal, szimbólumrendszerekkel. E szimbolikus védőpajzsok fontosságát nem lehet túlbecsülni.

Látjuk majd, hogy ha a szimbólumoknak ez a védőrendszere megsérül, ha a szimbólumrendszerek már nem tudnak értelmes választ adni az emberek kérdéseire és félelmeire, akkor a bizonytalanságnak és a szorongásnak a korszaka következik el az adott társadalomban. (…)