A filozófia mibenlétét és értékét illetően ellentétesek a vélemények. Van, aki nagyszerű revelációkat vár tőle, más közömbösen nézi, haszontalan agygyötrésnek tartja. Némelyek áhítattal tekintenek rá, mint kivételes emberek nagyszerű törekvésére, mások lenézik, mint álmodozók felesleges erőlködését. Az egyik ember szerint mindnyájunké, ezért alapjában egyszerűnek és érthetőnek kell lennie, a másik reménytelenül bonyolultnak tartja. S valóban, az a valami, ami a filozófia, szolgáltat olyan példákat, melyek ezeket az ellentétes véleményeket egyaránt igazolják.

A tudós szerint a filozófia leggyengébb oldala az, hogy nem juttat bennünket általános érvényű tételekhez, nem produkál olyasmit, amit megismerésünkkel birtokba vehetünk. Míg a tudományok a maguk területén kényszerítő bizonyosságú és általánosan elfogadott tételeket alkotnak, a filozófia évezredek erőfeszítéseinek ellenére sem képes ilyesmire. Tagadhatatlan: a filozófiának nincsenek általánosan elfogadott, végérvényes tételei. Egy olyan nézet, amelyet kényszerítő erejű érvek alapján mindenki elfogad, már nem filozófia. Érvénye a megismerhető-nek egy speciális területére korlátozódik.

A filozófiai gondolkodást - ellentétben a tudományokkal - nem jellemzi progresszív fejlődés. Hogy Hippokratésznál, a görög orvosnál messze előbbre jutottunk, kétségtelen. Az azonban aligha mondható, hogy megelőztük volna Platónt. Csak a tárgyi ismereteit haladtuk meg, természettudományos ismereteit, amelyekre épített. Filozófiai szempontból azonban aligha értük el színvonalát.

A filozófia lényegéből következik - s ez különbözteti meg a tudományoktól -, hogy semmilyen formában sem igényli az általános elfogadást. Az a bizonyosság, amelyre számot tart, nem tudományos, nem objektív, nem ugyanaz minden ész számára. Egyfajta belső bizonyosság az, amely az ember egész lényét érinti. Míg a tudomány mindig egyes tárgyakra vonatkozik, amelyeknek ismerete egyáltalán nem kötelező minden emberre, addig a filozófia a lét egészét érinti; az emberre mint emberre vonatkozik az igazság olyan erejével, hogy akárhogyan nyilatkozzék is meg, sokkal mélyebben érint bennünket, mint bármely tudományos ismeret.

A rendszerszerű filozófia természetesen kapcsolatot tart a tudományokkal. Mindig számol kora legújabb tudományos eredményeivel. De lényegében mégis más forrásból ered. Kezdetei korábbiak, mint bármely tudományé, akármely területen keresték is az emberek a tudást.

Az ilyen tudomány nélküli filozófia léte több vonatkozásban is nyilvánvaló.

Először: szinte mindenki alkalmasnak ítéli magát, hogy filozófiai dolgokban megállapításokat tegyen. Abban mindenki egyetért, hogy a tudományok területén a megfigyelés, a gyakorlás, a módszeres eljárás nélkülözhetetlen. A filozófiáról azonban az emberek általában azt gondolják, hogy e téren előzetes tanulmányok nélkül is lehetséges megállapításokat tenni, hogy saját ember voltunk, saját sorsunk, saját tapasztalatunk elegendő alap a filozófiai véleményalkotásra.

A filozófiához közeledni - természetesen - mindenkinek joga van. Azzoknak a hosszadalmas utaknak azonban, amelyeken a filozófia specialistái járnak, csak akkor van értelmük, ha elvezetnek annak felismeréséhez, hogy mi a lét, s mi az ember helye a létben.

Másodszor: a filozófiai gondolatnak mindig saját alkotásunkként kell létrejönnie. Mindenkinek magának kell megalkotnia.

Hogy a filozofálás az embernek veleszületett hajlama, igazolják a gyermekek által feltett kérdések. Gyakran hallhatunk gyermek szájából olyan szavakat, amelyeknek filozófiai mélységük van. Néhány példa:

Egy gyermek elcsodálkozik és felkiált: "Megpróbálom elképzelni, hogy másvalaki vagyok, de mégiscsak én vagyok." Ez a fiú eljutott a bizonyosság egy talányos forrásához: a lét tudatáig önmaga tudata révén. Belegabalyodott énjének titkába, abba a titokzatosságba, mely semmi egyéb módon meg nem fogható. Kérdés formájában, de mégiscsak a végső realitás előtt állott.

Egy másik fiú a teremtés történetét hallgatta: "Kezdetben teremté Isten az eget és a földet..." - s rögtön feltette a kérdést:"És mi volt a kezdet előtt?" Ez a gyermek megérezte, hogy a kérdések száma végtelen, az értelem számára nincs végállomás, s hogy záró válasz nem is lehetséges.

Egy kislány az erdőben sétált édesapjával, s hallgatta a tündérekről szóló történeteket, hogy tudniillik azok éjszakánként ott sétálnak a tisztáson. "No persze tündérek nincsenek..." - mondja az apa, s áttér a realitásokra. LLeírja a nap járását, felveti a kérdést, hogy vajon a föld forog-e avagy a nap, s kifejti, miért indokolt feltételezni, hogy a föld gömb alakú, s hogy forog a tengelye körül. ,,Ó, ez nem így van mondja a kislány, és dobbant a lábával-, a föld szilárdan áll. Én csak azt hiszem, amit látok." "Nos mondja az apa -, Istenben sem hiszel? Hiszen őt sem látod!" A kislány egy pillanatra zavarba jött, de aztán nagy biztonsággal kifejtette: "Ha nem volna valamiféle Isten, mi egyáltalában nem volnánk." Ezt a kislányt megragadta a lét csodája: hogy tudniillik a dolgok nem jöhetnek létre önmaguk által. S megértette, hogy mások azok a kérdések, amelyek a világ egy-egy meghatározott tárgyára vonatkoznak, és megint mások azok, amelyek létünk egészét érintik.

Egy másik kislány megy fel a lépcsőn, hogy meglátogassa nagynénjét. Elkezd gondolkodni: nicsak, minden változik, folyamatban van, aztán elmúlik, mintha sose lett volna. "De hát mégiscsak kell lennie valaminek, ami szilárdan áll, mindig ugyanaz... Járom ezeket a lépcsőket útban a nagynénémhez, ez olyan valami, ami ilyenkor nem megy ki az eszemből" A dolgok általános elmúlásán való csodálkozás és az emiatti félelem keresi itt a menekülés elveszett útját.

Ha összegyűjtené valaki ezeket a történeteket, a gyermeki filozófia gazdag tárházát alkothatná meg. Mondják ugyan néha, hogy a gyermekek bizonyára a szüleiktől hallottak ezekről a dolgokról, de ez az ellenvetés nyilvánvalóan nem alkalmazható a gyermek valóban fontos kérdéseire. Az az érvelés, hogy a gyermekek később nem folytatják ezt a filozofálást, ilyenféle nyilatkozataik tehát csak véletlenek, nem veszi figyelembe azt, hogy a gyermekeknek gyakran vannak olyan adottságaik, amelyek felnőtt korukra elcsökevényesednek. Az évek múlásával mintha a konvenciók és vélelmek, a meghunyászkodás és a kérdezés nélküli el fogadás börtönébe jutnának, s ott elveszítenék egykori gyermek voltuk őszinteségét. A gyermek mindig ösztönösen reagál az élet spontaneitásaira. A gyermek észrevesz, megvizsgál és kutat olyan dolgokat, amelyek aztán később eltűnnek emlékezetéből. Elfelejti, ami egy pillanatra revelálódott előtte, s meglepődik, ha felnőttkorában elmondja neki valaki, mit mondott és miket kérdezgetett.

Harmadszor: spontán filozofálás nemcsak gyermekeknél fordul elő, hanem elmebetegeknél is. Néha - ritkán - mintha fellebbenne előttük az általános homály, s mélyreható igazságok tűnnének elő. Bizonyos lelki rendellenességek kezdetére éppen e megrázó metafizikai revelációkból lehet következtetni, bár ezek rendszerint olyan kifejezésekben nyernek formát, amelyekből aligha lehet jelentést kiolvasni. Van Gogh és Hölderlin esete kivétel. De e szellemmel teli revelációk aligha kelthetnek olyan érzést, hogy a homály, amelyben mindennapjainkat éljük, felszakadt volna. Sok egészséges ember tapasztalja álmából ébredve, hogy - mire teljesen felébred - furcsán megvilágosodó látomásai teljesen szétfoszlanak, s csak valami impresszió marad utánuk, amelyeket azonban már nem tud ismét visszaidézni. Mély igazság van abban, hogy a gyermekek és a bolondok mondják ki az igazat. De az az alkotó eredetiség, amelynek a nagy filozófiai eszméket tulajdonítani szoktuk, nem itt keresendő, hanem azoknak a nagy szellemeknek a körében, akik - s ilyenek a történelemben csak néhányan akadtak - meg tudták őrizni elfogulatlanságukat és függetlenségüket.

Negyedszer: a filozófia kikerülhetetlen. Mindig jelen van a hagyomány által közvetített közmondásokban, népszerű filozófiai szólamokban, az uralkodó közvéleményben, mely az emancipáltság kifejezésben öltött testet, a politikai nézetekben, de - a történelem kezdetei óta - mindenekelőtt a mítoszokban. Nincs menekvés a filozófia elől. A kérdés legfeljebb csak az, hogy tudatos-e ez a filozófia vagy sem, jó-e vagy rossz, zavaros-e vagy tiszta. Még aki elutasítja a filozófiát, a gyakorlatban az is filozofál.

Mi hát a filozófia, amely ily egyetemesen és ilyen furcsa formákban nyilvánul meg?

A filozófust jelölő görög szó - philoszophosz - különbözik a szophosz-tól. A bölcsesség (a lényeg) kedvelőjét jelenti, megkülönböztetve őt attól, aki azt hiszi, hogy a bölcsesség birtokában vall. A szó jelentése ma is érvényes: a filozófia lényege nem az igazság birtoklása, hanem az igazság keresése, tekintet nélkül arra, hogy hány filozófus hamisít ja meg a szó értelmét dogmatizmusával, az oktató elvek tömegével, azzal a szándékával, hogy végérvényes és teljes legyen. A filozófia úton-levést jelent. Kérdései lényegesebbek válaszainál, s minden kérdése további kérdést szül.

De ez az úton-lét - az embernek id6ben folyó sorsa - mélységes lelki kielégülésre nyújt alkalmat, s emelkedett pillanatokban bizony a kiteljesülés érzetére is. Nem foglalható tudományosan megformulázott tételekbe, dogmákba, hitelvekbe: az ember lényegének történeti kiteljesedése ez, melyben maga a lét világosodik meg. Az ember egy bizonyos szituációjában a realitás eme megragadása: ez a filozófiai törekvések célja.

Hogy úton-levés közben kutatjuk, és hogy békét, pillanatnyi kielégülést találunk benne: persze minden még nem meghatározása a filozófiának. A filozófiának semmi sincs mellé vagy fölé rendelve. Nem lehet más egyébből leszármaztatni. Minden filozófia önmaga megvalósításában határozza meg önmagát. A filozófia lehetséges voltát csak megkísérelni lehet. A filozófia így az élő eszme megvalósulása lesz s egyszersmind elmélkedés erről az eszméről (reflexió); cselekvés és elmélkedés erről a cselekvésről, a kettő együtt. Csak e filozófiai kísérlet révén érthetjük meg az előre megformált gondolatot.

Persze másként is meghatározhatjuk a filozófia természetét, de egyik formula sem meríti ki a teljes jelentést, s egyik sem lehet kizárólagos. Az ókorban a filozófia - tárgya révén - az isteni és emberi dolgok tudása volt, a létnek mint létnek az ismerete, vagy úgy is meghatározták, hogy - célját tekintve - annak a megtanulása, hogyan kell meghalni; igyekvés a boldogságra a gondolkodás edzése által; törekvés az istenekhez való hasonlatosságra; s végül - a legtágabb értelemben - minden tudás tudása, minden művészet művészete, s olyan tudomány, mely nem korlátozódik egy bizonyos területre.

Manapság a következő terminusokban szólhatunk a filozófiáról. Célja:

- a realitás megragadása az ősforrásnál,

- a realitás megragadása önmagamra irányuló

gondolataimban, belső cselekvésemben,

- fogékonnyá tenni az embert az átfogó tartalom

iránt, annak minden vonatkozásában,

- kísérletet tenni az emberek közötti kommunikáció megteremtésére békés vita keretében, az

igazság minden viszonylatában,

- türelemmel és következetesen biztosítani a tudat éberségét a tévedéssel s mindazokkal a

dolgokkal szemben, amelyek nyilvánvalóan idegenek tőle.

A filozófia annak az összpontosításnak az elve, amelynek révén az ember - a realitásban való részvétel közben - eljut önmagához. Jóllehet a filozófia egyszerű és pezsdítő eszmék formájában minden embert, minden gyermeket mozgósíthat, tudatos továbbépítése sohasem válik teljessé, mindig új és új vállalkozás keretében úgy kell megközelíteni, mint valami élő dolgot. A filozófia a nagy filozófusok műveiben bontakozott ki, miközben a kisebbekében visszhangra lelt. A filozófia feladat, mellyel míg ember él a földön, valamilyen formában szembe kell néznünk.

Manapság - nem először - alapjaiban támadják a filozófiát, teljességgel elvetik mint felesleges és veszedelmes dolgot. Haszontalanságnak tartják, ami nem segít bajainkon.

Az egyházi autoritás vélekedése azzal ítéli el a független filozófiát, hogy világi elmélkedés, ami eltávolít Istentől, s hiábavaló töprengésével megrontja az emberi lelket. A politikai szándék azon az alapon támadja, hogy a filozófusok csak különféleképp magyarázgatják a világot, holott a fő dolog a megváltoztatása volna. A két gondolkodási iskola egyaránt veszedelmesnek tekinti a filozófiát, mert szerintük kevésre értékeli a rendet, támogatja a függetlenség forradalmon inneni szellemét, becsapja az embert, és elvonja a gyakorlati feladatoktól. Azok is, akik egy kinyilatkoztatott Isten által megvilágosítva feltételeznek egy másvilágot, s azok is, akik egy Isten nélküli itt és most világ mellett törnek lándzsát, egyaránt ki akarják irtani.

A haszon minden filléréért zajt csapó mindennapi közvélemény is hibázta1ja a filozófiát. Thalészt, akit az első görög filozófusnak tartanak, kinevette a rabszolgalány, amikor látta, hogy a felhők vizsgálata közben beleesik a pocsolyába. Minek bámulja a messzi eget, ha a világ dolgaiban oly ügyefogyott?!

Igazolnia kell tehát magát a filozófiának? Ez elképzelhetetlen. Csak annak az alapján igazolhatná magát, amire nézve hasznos lehet. De hát a filozófia 1 csak arra a minden embert megindító erőre hivatkozhat, amely filozófiai gondolkodásra késztet. A filozófia érdek nélküli törekvés, számára a hasznosság és a jogtalanság kérdései közömbösek; sajátos emberi törekvés ez, mely mindig folytatódni fog, míg ember él. Még a vele ellenséges csoportosulások sem tudják megfogalmazni eszméiket nélküle, s nélküle nem tudják azokat pragmatikus rendszerbe foglalni, mert ahhoz is filozófia kell- egy elő- , re meghatározott célt szolgáló filozófia -, mint amilyennel a totalitarianizmusok rendelkeznek. Ezeknek a szisztémáknak a létezése is bizonyítja, mennyire elszakíthatatlan a filozófia az embertől. A filozófia mindig velünk van.

A filozófia nem tud harcolni, nem tudja igazolni igazságát, de kifejezheti magát. Ellen nem állással válaszol, ha visszaverik, s nem hivalkodó, ha meghallgatásra talál. Az ember alapvető egyetemességének, minden ember egymáshoz tartozásának élő kifejezése.

Nagy rendszerező filozófiák léteztek már két és fél ezer évvel ezelőtt Nyugaton, Kínában és Indiában is. Nagy tradíciók intenek felénk. Hiába a filozófiai gondolkodás tág változatossága, hiába minden elnyomás és kölcsönösen kizárólagos igény az igazság birtoklására, minden filozófiában benne van az az egyvalami, amit senki sem birtokolhat, amely felé azonban annyi komoly erőfeszítés irányult: az örök filozófia, a Philosophia Perennis. Ha világosan és értelmesen akarunk gondolkodni, fel kell kutatnunk gondolkozásunknak ezeket a történelmi alapjait.

Karl Jaspers: Bevezetés a filozófiába, 1. Mi a filozófia?, 5-15 o.
Európa Könyvkiadó, Bp., 1989