Martin Heidegger: A lét és az idő, Gondolat kiadó, Budapest, 1989., 105-107. o.

Kijelölve azokat a feladatokat, amelyek a létkérdés „felállításában” foglaltatnak, megmutattuk, hogy nem csupán rögzítenünk kell azt a létezőt, amelynek a primer kikérdezettként kell szerepelnie, hanem szükség van annak a helyes megközelítésmódnak a kifejezett elsajátítására és biztosítására is, amely ehhez a létezőhöz vezet. Megtárgyaltuk, hogy melyik létező tölt be a lét kérdésének szempontjából kiváltságos szerepet. De hogyan kell ezt a létezőt, a jelenvalólétet megközelíteni és a megértő értelmezésben mintegy célba venni?

Az ontikus-ontologikus elsőbbség, melyet a jelenvalólétről kimutattunk, arra a vélekedésre csábíthat, hogy ennek a létezőnek nemcsak a maga „közvetlen” megragadhatósága értelmében kell ontikus-ontologikusan priméren adottnak lennie, hanem létmódjának ugyanilyen „közvetlen” előzetes adottsága tekintetében is. Jóllehet a jelenvalólét ontikusan nemcsak közeli, vagy éppenséggel a legközelebbi, hanem ez a jelenvalólét mindenkor mi magunk vagyunk. Ennek ellenére, vagy éppen ezért, ontologikusan ő a legtávolabbi. Igaz, legsajátosabb létéhez hozzátartozik ennek a létnek a megértése, és az, hogy létének már bizonyos értelmezettségében tartja magát. Ezzel azonban még egyáltalában nem mondtuk azt, hogy a jelenvalólétnek ez a saját magát illető legközelebbi preontologikus létértelmezése megfelelő vezérfonalként szolgálhatna; hiszen szó sincsen arról, hogy ennek a létmegértésnek a legsajátabb létszerkezetre vonatkozó ontológiai megfontolásból kellene erednie. Létmódjának megfelelően a jelenvalólétre éppen ellenkezőleg az jellemző, hogy legsajátabb létét abból a létezőből érti meg, amelyhez lényege szerint állandóan és mindenekelőtt viszonyul, vagyis a „világból”. Magában a jelenvalólétben, így annak saját létmegértésében rejlik az, amit úgy fogunk felmutatni, mint a világmegértés ontologikus „visszasugárzását” a jelenvalólét-értelmezésre.

Tehát a jelenvalólét ontikus-ontologikus elsőbbsége az oka annak, hogy a jelenvalólét számára a maga sajátos létszerkezete — a hozzátartozó „kategoriális” struktúrát értve ezen — fedve marad. A jelenvalólét önmaga számára ontikusan a „legközelebbi”, ontologikusan a legtávolabbi, de preontologikusan mégsem idegen.

(…)

De mivel a jelenvalóléthez nemcsak hozzátartozik a létmegértés, hanem az a jelenvalólét mindenkori létmódjával együtt kialakul vagy széthullik, a jelenvalólét sokféleképpen értelmezhető. A filozófiai pszichológia, az antropológia, az etika, a „politika”, a költészet, a biográfia és a történetírás különböző utakon és változó mértékben járt utána a jelenvalólét viszonyulásainak, képességeinek, erőinek, lehetőségeinek és történelmi sorsának. A kérdés azonban továbbra is az, hogy vajon ezeket az értelmezéseket épp oly eredendően egzisztenciális módon vitték-e végig, mint amennyire talán egzisztensen eredendőek voltak. A kettő nem kapcsolódik szükségszerűen össze, de nem is zárja ki egymást. Az egzisztens értelmezés egzisztenciális analitikát követelhet abban az esetben, ha a filozófiai megismerést a maga lehetőségében és szükségszerűségében fogjuk föl. (…)

Tehát a létre irányuló kérdésben legelőször is a jelenvalólét analitikájára kell törekednünk. Ekkor válik azonban igazán égetővé a jelenvalóléthez vezető megközelítésmód kialakításának és biztosításának problémája. Negatívan szólva: erre a létezőre nem húzhatunk rá konstruktív-dogmatikus módon tetszőleges lét- és valóságeszméket, legyenek azok mégoly „magától értetődőek” is; az ilyen eszmékben jelentkező „kategóriákat” nem szabad ontologikus megfontolás nélkül rákényszerítenünk a jelenvalólétre. A megközelítés- és értelmezésmódot éppen ellenkezőleg úgy kell megválasztanunk, hogy ez a létező önmagában és önmagától mutatkozhassék meg. E létezőnek úgy kell megmutatkoznia, ahogyan mindenekelőtt és többnyire van: átlagos mindennapiságában. Nem tetszés szerinti és véletlenszerű, hanem lényegi struktúrákat kell kimutatnunk benne, amelyek a faktikus jelenvalólét valamennyi létmódjában létmeghatározók maradnak. Ekkor a jelenvalólét létének előkészítő tisztázása mindennapiságának alapszerkezetére való tekintettel valósul meg.

A jelenvalólét így felfogott analitikája továbbra is teljes mértékben főfeladatára, a lét kérdésének kidolgozására irányul. Ez szabja meg határait is. Nem törekedhet arra, hogy a jelenvalólét teljes ontológiáját nyújtsa, melyet persze feltétlenül fel kell építenünk, ha olyasvalamit, mint a „filozófiai” antropológia, filozófiailag megfelelő alapra kívánunk helyezni…