Spiró György:

Fogság (részletek)

 

- Miben segíthetek? - kérdezte Kainisz.

Uri hallgatott, aztán felsóhajtott.

- Eredetileg pénzt szerettem volna kérni a zsidó raboknak - mond­ta -, de történt közben valami... A hátam mögött eladták a könyvtá­ramat. .. Nagy könyvtár, sok-sok zsidó ritkasággal...

Kainisz szeme mélyebb lett, hallgatott, aztán azt mondta:

- Mire kell neked az a könyvtár?

- Meg szeretném írni, ami történt, és azt is, hogy miért.

- Van már nekünk zsidó történészünk - mondta Kainisz -, főpapi ivadék, hadvezéér ís volt, időben állt át hozzánk... Amit ő ír, az a hivatalos.

- Más nem írhatja meg?

- Elég nekünk egy ilyen.

Csönd volt.

-Na és ki ellenőrzi, hogy helyesen fogalmaz-e? Ki cenzúrázza, maga a császár?

- Az én kedves Titusom rég nem olvas semmit -legyintett Kainisz -, mindent én futok át.

Felnevetett.

- Képzeld, legutóbb azt a részt olvastam, amelyben a légióink Jotapatát ostromolja, és mit látok benne? Titus, az én Titusom fia, a fővezér, elsőként mászta meg a falat!

Posides is hahotázott.       .

Fővezér, aki ne a háttérből irányítaná az ostromot, tankönyvileg nincs. Uri is felnevetett.

- Minden ilyet kihúzol? - kérdezte.

- Dehogy húzom ki! - nevetett Kainisz. - Szeretik a regényes fordulatokat az olvasók. Titus gyereknek is megmutattam, boldog volt,          hogy ennyire nagy hősnek van ábrázolva!

Posides vihogott.

- Kainisz megmutatta azt a részt - mondta -, ahol ez a zsidó papvezér arról ír, hogy elrejtőzött egy ciszternában a maradék védőkkel, miután már elfoglaltuk a várat... A vezér ki akart szökni a mieink­hez, de a zsidói nem engedték, hát kitalálta, hogy öljék le egymást sorban, az utolsó meg saját magát... Sorsot húztak, és mit tesz a zsidó isten, újra meg újra a papvezér maradt életben, a legvégén ő egye­düL.. Kainisz kiszámolta, mekkora ennek a valószínűsége...

- Igen - mondta Kainisz -, mert eredetileg megadta, hogy hatvanan maradtak életben. De így az ő életben maradásának valószínűsége annyira közel járt a nullához, hogy megkértem, legalább a számokat hagyja el...

Nevettek.

- Az áldozatoknak sincsen számuk? - kérdezte Uri.

- Hogyne volna - mondta Kainisz. - Kétmillió zsidó halott. Ebben a szerzővel előre megállapodtam. Az a vicc, hogy körülbelül való­ban ennyi lehetett. Rómának nem érdeke, hogy az áldozatok számát csökkentse, ellenkezőleg.

Még jobban fog félni a többi nép; okos.

- És mit csinál a császár? - érdeklődött Uri.

- Mindent. Ó bármit megtehet. De neki én parancsolok.

Nézte a törékeny öregasszonyt Uri/ a világbirodalom úrnőjét és csodálkozott.

- Kérj valami egyebet - mondta Kainisz lágyan. - Bármit megkapsz, amit csak kívánsz. Persze, engem kivéve.         

(…)

Hallgattak.

- Megcsúnyultál- mondta Kainisz. - Rémes lett a szád, így fogak nélkül... De a lényed ugyanaz. Nagyon szerettem a lényedet.

- Te voltál az egyetlen szerelmem - mondta Uri.

- Jó - mondta Kainisz -, hát ez ilyen volt. Majd egy másik életben.

 -Nincs másik élet.

- Feltámadás sincs?

- Az. van a legkevésbé.

- Nem gondoltam, hogy valóban nazarénus lettél, amikor kiűztek - mondta Kainisz.

Szóval tudott róla. Uri megörült.

- A normális zsidók épp olyan aljasok, mint a többi nép, a nazaré­nusok pedig tébolyultak - mondta. - Én már zsidó se vagyok.

- Sose voltál az - mondta Kainisz. - Én se vagyok császárnő, csak komédiázom. Titus sem császár, csak komédiázik. A fia, Titus, az is csak komédiázik. Az. unalom ellen csináljuk. A másik fia, Domitianus nem komédiázik, az vérengzeni fog.

- A te Titusod is vérengzett.

- Igen. De csak azt csinálta, amit Tiberius után mindenki akart. Vitellius ezt akarta, Caligula ezt akarta, Nero ezt akarta... Titusnak sikerült. Valakinek mindenképpen sikerült volna.

Uri nézte Kainisz ráncos arcát.

- Milyen sokat veszekedtünk volna! - mondta Uri ábrándosan. - Mennyit üvöltöztünk volna egymással! De szép is lett volna!

Kainisz nevetett.

- Mi lesz a sorsa a könyvtáramnak? - kérdezte Uri.

Kainisz elkomorult:

- Az emberünk megírja a művét, felhasználja a forrásokból, ami kell neki, aztán mindent eléget. Elvégre történész.

Uri bólintott. így szoktak történelmet írni.

- Te mit akartál megírni? - kérdezte Kainisz.

- Valamit... a nazarénusokról.

Kainisz bólintott.

- Könnyű vallás - mondta -, győzni fog.

Uri meglepődött.

- Te is tudod?!

- Ha te tudod - fortyant fel Kainisz -, én miért ne tudnám?! Amihez belátás kelll, azt ugyanúgy tudjuk. Szoktam veled beszélgetni képze­letben... és te szépen válaszolgatsz... gúnyolódsz, csipkelődsz...

Kainisz elhallgatott.

Urinak könnyek gyűltek a szemébe, elfordult.

- Veszedelmes vallás lesz ez - morogta Uri. - Irtóztató bajokat fog okozni.

- Igen - mondta Kainisz. - Zseniális ötlet, hogy valaki, egy em­ber, feltámadt, és arra kell várni, hogy ismét megjelenjen. Az sem akármilyen ötlet, hogy nem számít, ki zsidó, ki nem az, bárki lehet kiválasztott, csak ezt az egyet, a feltámadást, fogadja el.. Nem kell hozzá tudni semmit, sem írni, sem olvasni, sem előírásokat betartani, és mindenkiből pap lesz, mindenki szent, aki hisz a Feltámadottban, és örök életet nyer ezáltal!... Még szertartások sincsenek! Esznek, őt dicsérik, együtt vannak, és ezzel meg van oldva a magány, meg van oldva a halhatatlanság... Nincs még egy ennyire együgyű vallás a piacon! Őrült háború lesz ebből a zsidóságon belül, ez lesz az igazi zsidó háború, és ki fog szabadulni a zsidóságból ez a téboly, a veszte­sek tébolya, és győzni fog, mert mindig a vesztesek vannak többen... Ha Spartacusnak ilyen vallása lett volna!... Csak azzal lesz gondjuk, hogy nem jön, nem akar jönni, és ők türelmetlenek, ez fogja szétzi­lálni őket...

- Meg fogják oldani - vélte Uri. - Mindent meg fognak oldani, csak a hit megmaradjon. Ezentúl mindenről már csak hazudni fognak.

- Eddig is hazudtak.

- De nem ilyen erősen...

Hallgattak.