Spiró
György:
Fogság
(részletek)
- Miben
segíthetek? - kérdezte Kainisz.
Uri
hallgatott, aztán felsóhajtott.
- Eredetileg pénzt szerettem volna
kérni a zsidó raboknak - mondta -, de történt közben valami... A hátam mögött
eladták a könyvtáramat. .. Nagy könyvtár, sok-sok zsidó ritkasággal...
Kainisz szeme mélyebb lett,
hallgatott, aztán azt mondta:
- Mire kell neked az a könyvtár?
- Meg szeretném írni, ami történt,
és azt is, hogy miért.
- Van már nekünk zsidó történészünk
- mondta Kainisz -, főpapi ivadék, hadvezéér ís volt, időben állt át hozzánk...
Amit ő ír, az a hivatalos.
- Más nem írhatja meg?
- Elég nekünk egy ilyen.
Csönd volt.
-Na és ki ellenőrzi, hogy helyesen
fogalmaz-e? Ki cenzúrázza, maga a császár?
- Az én
kedves Titusom rég nem olvas semmit -legyintett Kainisz -, mindent én futok át.
Felnevetett.
-
Képzeld, legutóbb azt a részt olvastam, amelyben a légióink Jotapatát
ostromolja, és mit látok benne? Titus, az én Titusom fia, a fővezér, elsőként
mászta meg a falat!
Posides
is hahotázott. .
Fővezér,
aki ne a háttérből irányítaná az ostromot, tankönyvileg nincs. Uri is
felnevetett.
- Minden
ilyet kihúzol? - kérdezte.
- Dehogy húzom ki! -
nevetett Kainisz. - Szeretik a regényes fordulatokat az olvasók. Titus
gyereknek is megmutattam, boldog volt, hogy
ennyire nagy hősnek van ábrázolva!
Posides
vihogott.
- Kainisz
megmutatta azt a részt - mondta -, ahol ez a zsidó papvezér arról ír, hogy
elrejtőzött egy ciszternában a maradék védőkkel, miután már elfoglaltuk a
várat... A vezér ki akart szökni a mieinkhez, de a zsidói nem engedték, hát
kitalálta, hogy öljék le egymást sorban, az utolsó meg saját magát... Sorsot
húztak, és mit tesz a zsidó isten, újra meg újra a papvezér maradt életben, a
legvégén ő egyedüL.. Kainisz kiszámolta, mekkora ennek a valószínűsége...
- Igen -
mondta Kainisz -, mert eredetileg megadta, hogy hatvanan maradtak életben. De
így az ő életben maradásának valószínűsége annyira közel járt a nullához, hogy
megkértem, legalább a számokat hagyja el...
Nevettek.
- Az áldozatoknak sincsen számuk? -
kérdezte Uri.
- Hogyne volna - mondta Kainisz. -
Kétmillió zsidó halott. Ebben a szerzővel előre megállapodtam. Az a vicc, hogy
körülbelül valóban ennyi lehetett. Rómának nem érdeke, hogy az áldozatok
számát csökkentse, ellenkezőleg.
Még jobban fog félni a többi nép;
okos.
- És mit csinál a császár? -
érdeklődött Uri.
- Mindent. Ó bármit megtehet. De
neki én parancsolok.
Nézte a törékeny öregasszonyt Uri/ a
világbirodalom úrnőjét és csodálkozott.
- Kérj
valami egyebet - mondta Kainisz lágyan. - Bármit megkapsz, amit csak kívánsz.
Persze, engem kivéve.
(…)
Hallgattak.
- Megcsúnyultál- mondta Kainisz. -
Rémes lett a szád, így fogak nélkül... De a lényed ugyanaz. Nagyon szerettem a
lényedet.
- Te voltál az egyetlen szerelmem -
mondta Uri.
- Jó - mondta Kainisz -, hát ez
ilyen volt. Majd egy másik életben.
-Nincs másik élet.
- Feltámadás sincs?
- Az. van a legkevésbé.
- Nem gondoltam, hogy valóban
nazarénus lettél, amikor kiűztek - mondta Kainisz.
Szóval tudott róla. Uri megörült.
- A normális zsidók épp olyan
aljasok, mint a többi nép, a nazarénusok pedig tébolyultak - mondta. - Én már
zsidó se vagyok.
- Sose voltál az - mondta Kainisz. -
Én se vagyok császárnő, csak komédiázom. Titus sem császár, csak komédiázik. A
fia, Titus, az is csak komédiázik. Az. unalom ellen csináljuk. A másik fia,
Domitianus nem komédiázik, az vérengzeni fog.
- A te Titusod is vérengzett.
- Igen.
De csak azt csinálta, amit Tiberius után mindenki akart. Vitellius ezt akarta,
Caligula ezt akarta, Nero ezt akarta... Titusnak sikerült. Valakinek
mindenképpen sikerült volna.
Uri nézte Kainisz ráncos arcát.
- Milyen sokat veszekedtünk volna! -
mondta Uri ábrándosan. - Mennyit üvöltöztünk volna egymással! De szép is lett
volna!
Kainisz
nevetett.
- Mi lesz
a sorsa a könyvtáramnak? - kérdezte Uri.
Kainisz
elkomorult:
- Az
emberünk megírja a művét, felhasználja a forrásokból, ami kell neki, aztán
mindent eléget. Elvégre történész.
Uri bólintott. így szoktak
történelmet írni.
- Te mit akartál megírni? - kérdezte
Kainisz.
- Valamit... a nazarénusokról.
Kainisz bólintott.
- Könnyű vallás - mondta -, győzni
fog.
Uri meglepődött.
- Te is tudod?!
- Ha te tudod - fortyant fel Kainisz
-, én miért ne tudnám?! Amihez belátás kelll, azt ugyanúgy tudjuk. Szoktam veled
beszélgetni képzeletben... és te szépen válaszolgatsz... gúnyolódsz,
csipkelődsz...
Kainisz elhallgatott.
Urinak könnyek gyűltek a szemébe,
elfordult.
- Veszedelmes vallás lesz ez -
morogta Uri. - Irtóztató bajokat fog okozni.
- Igen - mondta Kainisz. - Zseniális
ötlet, hogy valaki, egy ember, feltámadt, és arra kell várni, hogy ismét
megjelenjen. Az sem akármilyen ötlet, hogy nem számít, ki zsidó, ki nem
az, bárki lehet kiválasztott, csak ezt az egyet, a feltámadást, fogadja el..
Nem kell hozzá tudni semmit, sem írni, sem olvasni, sem előírásokat betartani,
és mindenkiből pap lesz, mindenki szent, aki hisz a Feltámadottban, és örök
életet nyer ezáltal!... Még szertartások sincsenek! Esznek, őt dicsérik, együtt
vannak, és ezzel meg van oldva a magány, meg van oldva a halhatatlanság...
Nincs még egy ennyire együgyű vallás a piacon! Őrült háború lesz ebből a
zsidóságon belül, ez lesz az igazi zsidó háború, és ki fog szabadulni a
zsidóságból ez a téboly, a vesztesek tébolya, és győzni fog, mert mindig a
vesztesek vannak többen... Ha Spartacusnak ilyen vallása lett volna!... Csak
azzal lesz gondjuk, hogy nem jön, nem akar jönni, és ők türelmetlenek, ez fogja
szétzilálni őket...
- Meg
fogják oldani - vélte Uri. - Mindent meg fognak oldani, csak a hit megmaradjon.
Ezentúl mindenről már csak hazudni fognak.
- Eddig
is hazudtak.
- De nem ilyen erősen...
Hallgattak.