Filozófiai esszétémák 2004/2005, I. félév

Déry Tibor: G. A. úr X-ben

Utópikus regény a totális szabadságról: arról az állapotról, amikor szabadnak lenni kötelező. Mindent másképp csinálni, mint ahogy szokásos, sőt, ahogy (talán) logikus is lenne… Tréfás, hogy ez a mű épp börtönben keletkezett.

Eckermann: Beszélgetések Goethével

Az Eckermann névre hallgató mikrofonállvány huszonsok éven át tolt diktafont a nagy Goethe orra alá, aki úgy tett, mintha mit se venne észre. Ő volt minden idők legjobb interjúalanya. És mivel csak beszélgetett… Semmi szabály, semmi műfajkényszer vagy görcs — csak elképesztő nyitottság és okosság. Szó van itt mindenről. A Szuezi csatornáról, a világirodalomról, a nacionalizmus barom voltáról, Shakespeare-ről. Bele lehet vakulni. Nem viccelek. Ez egy másik Goethe. Lehet, sőt biztos, hogy az igazi.

Michael Ende: Végtelen történet

Meseregényt olvasunk: de mifélét? Ha nem figyel nagyon az ember: csak izgul és szórakozik. És ha igen? Ebben a könyvben minden benne van, ami megtörténhetne velünk, csak persze nem fog, mert mérlegképes könyvelőkkel és lélekben már kasztráltakkal nem szokott…

Sigmund Freud: Rossz közérzet a kultúrában

Viszonylag rövid, de nagyon tömör és nem épp könnyű Freud-alapszöveg. Ne várjuk tőle a harmincas évek leírását (amikor íródott). Nem a modern kultúra rossz közérzete a téma (az csak áttételesen), hanem a kultúráé általában. Az, hogy mennyire nagy teher az embernek, ha abból él, hogy nagyjából mindent elfojt. És hogy mégsincs más utunk. Thomas Hobbes elismeréssel olvasná: sokmindent megértene a saját elméletéből. Számunkra kínosabb a dolog. Jobb lenne könnyedébben, verejték nélkül élni, szépelegni… Ártatlanabbul.

Erich Fromm: Menekülés a szabadság elől

Ezt a művet tessék megközelíteni a címéből. Semmi cicó. Világos minden. Menekülünk a szabadságunk elől. Túl sok nekünk. Mindenféléket kitalálunk helyette. Diktátorokat, házisárkányokat, főnököket, tekintélyszemélyeket, blőd elméleteket emelünk magunk fölé. Miért is?

Füst Milán: Szexuál-lélektani elmélkedések

F. M. nagykaliberű nyugatos író-költő-esztéta. Egyben amatőr (de úgy tűnik, korántsem pancser) pszichológus. Most ajánlott kis kötete életében nem jelent meg. Pedig sok érdekes, izgalmas dolog van benne (szerintem persze sok apró hülyeség is) — ráadásul kitűnően megírva. A talán legismertebb hazai pszichológus, Popper Péter mindig lelkesen beszél Füst Milánról. Persze ő személyesen ismerte — és kibírta.

Hamvas Béla: Az öt géniusz

Ebben a nem túl terjedelmes, kicsit zsúfoltnak és kaotikusnak tűnő (nem az!) tanulmányban olvasható Hamvas magyarság-értelmezése: mit mondjak, elég elképesztő szempontrendszerű és végkövetkeztetésű írás. A történészek a falat kaparják tőle kínjukban… (Újabb pluszpont Hamvas Bélának.)

Hankiss Elemér: Az emberi kaland

A szerző irodalmárból lett szociológus, időnként hadaró tévésztár, egy időben botrányosan korrekt tévéelnök. De persze a kérdés most mégis az: mi is az emberi kaland? A könyv válasza: a kaland az, hogy van az ember és van a világ: és ez a kettő látványosan nem egymáshoz méretezett. A világ túlerejét, kíméletlenségét érzékelve az embernek rég ki kellett volna végeznie önmagát; hogy mégsem tette, talán abból fakad, hogy rátalált a kultúra nevű túlélő-mechanizmusra. És hogy mi számít kultúrának? A könyvben szó esik filozófiáról, vallásról, erkölcsről, reklámokról, viccekről, illatszerekről. Kalandos könyvnek ígérkezik, nem?

Hegel: Vallásfilozófiai előadások

Mint valamennyire még vallásos gondolkodó, Hegel a lét teljességéről (az abszolútumról) való tudás komoly fokának tartotta a vallást, noha valójában talán Goethe xéniájával értett egyet: „Kit művészet és tudomány / éltet, vallásos is egyben; / kit nem éltet, az legalább / vallásos hadd lehessen.” — Vallásfilozófiai előadásai egy ősrégi téma akkor vadonatúj megközelítését tartalmazzák. Marx rokonszenve miatt Hegel az előző rendszerben filozófiai szentnek számított, de persze ezt a művét nem adták ki akkor, nem volt elég ateista… Mert nem is az.

Kertész Imre: Gályanapló

Sorstalanság. 2002. Nobel-díj. A filmváltozat már csaknem kész. Most a csapból is Kertész folyik. — Persze nem szeretik. Ezentúl az ország középiskoláinak 90%-ában ő lesz az érettségi tétel; ezen kreatív döntésük következtében persze a magyartanárok épp lázasan kutatnak segédanyagok után, mivel magával a művel nem bírnak. Nehéz is ezt a regényt megszeretni, ellenáll. Eleve úgy írta meg a szerző. Pedig jó regény. De a Gályanapló még jobb. Ez nem regény. Gondolatok. Fragmentumok. Észrevételek. Tessék kipróbálni.

Kierkegaard: A csábító naplója

Elképzelhető-e, hogy egy ártatlan lány elcsábítása, majd faképnél hagyása filozófiai alapokon nyugodjék? (Vajon milyen filozófia lehet az?) Tessék elolvasni és belenyugodni: elképzelhető.

Kierkegaard egyetlen regénye ez: a Vagy -vagy című monumentális művébe illesztette be. Magyarul külön is megjelent.

Lukács György: A regény elmélete

Ifjúkorom kedvenc olvasmánya. Csak elvarázsoltaknak való: azoknak, akik egyszerre esztéták, irodalmárok és történetfilozófusok. (Legalábbis hajlamaik szerint.) Tehát legalább háromszoros nyomorékok.

1915-ben, az első nagy háború elején Lukács, aki még messze nem volt bolsevik, viszont ösztönből gyűlölt mindent, amit az akkori műveltek tartalmas életnek tartottak, megírta vízióját „a tökéletes bűnösség koráról” és arról a léthanyatlásról, ami a görögök óta végbement. Heidegger még a bölcsőben rugdalózott, ám ebben a viszonylag rövid könyvben már ott a létfelejtés egész fenomenológiája. És még érthető is.

Bernard Malamud: Isteni kegyelem

15-20 éve sikerkönyv volt, ma már alig emlegetik. Ez a regény mélyfúrás a zsidó tudatba. 3500 évvel Mózes után 3500 éves beidegződöttségeknek, mondjuk úgy, „elemzését” olvashatjuk itt. Azt mondják: jövőutópia, antiutópia. Arról, hogyan kezdi újra a történelmet az egyetlen életben maradt zsidó a világvége után? Innen nézve nagyon szellemes mű — és nagyon fáj.

Keresem viszont azt az olvasót, aki ezt a művet nem utópiaként, hanem történelmi regényként képes olvasni. Mert hátha az? (Az is?)

Mérő László: Az élő pénz

A középkorban 1500 éven keresztül keresték Isten lényegi tulajdonságait (attributumait). Aztán jött párszáz önfeledt év, amikor az emberi lény elszállt magától és magának igényelt minden ilyen attributumot. Újabban megint szerény: rájött, hogy mindössze hízásra és agresszivitásra hajlamos, depressziós sejthalmaz. Ha férfi, fél a nőktől, ha nő, folyton csak menstruál… Most tehát megint szerény, és újfent fölötte álló erőket keres. Érettek vagyunk a teológia új korszakára. Ezeket az elemzési formákat azonban már a tudomány szolgáltatja.

Valaki kitalálta, hogy a gének mozgatják az élővilágot és mi csak az ő túlélőgépeik vagyunk. Mérő László már nagyszámú világerőt, „replikátort” sorol fel. Ezek mind minket, embereket használnak. (Mostantól így leszünk fontosak? Hogy hány erő használ fel minket?) Mérő e könyvében feltevések sokaságából épít feltevésszisztémát — egyébként nagyon szellemesen. Lehet, hogy a pénz is ilyen replikátor? - kérdezi. Én pedig: vajon még mi lesz az?

Mérő László korábbi könyveit nagyon szerettem. Ezt nem. Nobel-díjat érő bestseller akar lenni. Álmodtak már nagyobbat is. Persze tudom, van a könyvben valami. Talán nem is kevés. Várom az észrevételeiteket.

Friedrich Nietzsche: A tragédia születése

1872: Nietzsche megírja ezt a könyvét (a legelső könyvét), és ezzel kiiratkozik eredeti szakmájából, a klasszika-filológiából. Ugyanis kiutálják. Mostantól kényszer-filozófusnak kell lennie. És zseninek, azt is muszájból. Aki így indul, azzal minden megtörténhet… És nem történt-e meg minden?

Mi lehet ebben a könyvben? Mi a nagy durranás abban, hogy Apolló isten mellett Dionüszoszt is sűrűn emlegeti valaki? Miért olyan fontos dolog a görög dráma? Egyáltalán, mi dolgunk még a görögökkel?

Parti Nagy Lajos: Hősöm tere

Hatalomra éhes, frusztrált ősbunkók és szellemi játékokban kifinomodott (elpuhult, elgyávult) értelmiségiek találkozása: mi jöhet ki ebből? Ismerős.

Kifinomult értelmiségi, aki ősbunkók közé kerül és túl is éli valamiképp — na, ő milyen irányt vesz vajon? Nyilván ő lesz a győztes újbunkó, rémületesebb, mint az eredetiek. Ismerjük ezt is.

Vagyis ezt a regényt (nem így, de alapjában) sokszor megírhatták volna már, sőt: sokszor meg is írták. Ezt, így, véletlenül az előző kormányzati ciklus alatt írta Parti Nagy Lajos. Véletlenül épp akkor. Nyelvben, motívumokban, sőt minden tekintetben egyedülállóan. Zseniális.

Popper Péter: (Peloni, avagy) Pilátus testamentuma

Négy Jézus-evangélium van, és még jópár apokrif. Pilátus szemszögéből mindezideig kevesen közelítették meg a történteket. A leghíresebb ezek közül Bulgakové. A Mester és Margarita betétregénye inkább Pilátus-, mint Jézus-történet.

Egy évtizede Popper Péter, a pszichológus is regényt írt ugyanerről. Milyent? Vetekszik Bulgakovéval. De nagyon más.

Weöres Sándor: A teljesség felé

Ez egy prózavers-kötet Weöres különösen érzékeny (vagy különösen problematikus) korszakából. Megítélés kérdése. Az olvasók tizenöt éve mániákusan keresik, ez mára a legnépszerűbb Weöres-kötet… Pedig megjelenésekor szinte egyöntetű szakmai-olvasói utálat fogadta. Életidegen, misztikus, keleties, az agyatlan Hamvas Béla „gondolatait” mondja fel… — Ítéltek mindenféleképpen.

Nagyon szép kötet. Nagyon mély. Nagyon kellett már egy ilyen a magyar kultúrába. Néha ezt gondolom.

Da azt is: nagyrészt falvédő-dumák ezek azoknak, akik eredendően aforizma-gyűjteményekre, közhelyes bölcselkedésekre vadásznak.

És nem tudok dönteni.