VIGYÁZAT! A NŐK ELŐRELÁTÓAK!

 

 

 

A múltkor gépezés közben a rádióban hallottam egy nagyon jó sztorit,

ami nekem tetszett, gondoltam megosztom veletek.

 

Az egészet egy hölgy mesélte el. Fiatal korában feltűnően csinos volt.

Egy olyan munkahelyre került 18 évesen, ahol szinte kizárólag csak

férfiak dolgoztak. Titkárnőként tengette napjait. A vállalat

vezetőjénél járó néhány nagyobb magazin vezetője még fotózásra is el

akarta csábítani a szépsége láttán de ő nem hajlott az efféle

dolgokra.

 

Aztán egy szép nap idézést kap a bíróságra egy válóper ügyében.

Egyáltalán nem értette a dolgot, annál inkább sem, mivel a papíron

szereplő nevű Úriembert igaz, hogy névről ismerte - mivel a cégnél

dolgozott-, de nem volt vele még csak köszönő viszonyban sem.

 

Felkereste másnap a munkahelyen az említett Úriembert, aki legalább

annyira meglepődött a dolgon, mint ő maga. Másnapra kiderült, hogy a

feleség gyanakodott a férjére, aki megcsalta őt. Rúzsfoltokat talált az

ingén meg hasonló dolgok. Szóval a férj valóban megcsalta a feleségét,

de ettől még nem értették mi köze, lehet ennek a lánynak az ő

válásához. A férfi felesége valakitől megtudta, hogy a cégnél dolgozó

titkárnő az illető, akivel felszarvazz k. Ez így is volt, csak éppen

pár irodával arrébb, egy másik "kisfőnök" titkárnője.

 

A feleség egy nap bement. Meglátta a titkárnőt. Csinos volt, így

egészen biztos volt benne, hogy ő az. Megtudta a főhősnőnk címét, majd

a válópert már Úgy adta be, hogy a nőre hivatkozott, mert meg volt

róla győződve, hogy vele csalja meg a férje.

 

Főhősnőnket otthon majdnem agyonverte az apja, mikor megtudta, hogy

állítólag egy férjes ember fejét csavarta el. Hiába hitegette a lánya

saját igaz t, nem hittek neki. Míg másnap kénytelen volt elhívni a

fiatalembert, hogy az ő szájából is hallják a szülei az igazságot,

hogy semmi közük egymáshoz.

A fiatalember a lány kérésére elment, de a szülők még mindig nem

hittek egészen a dologban. A lány a tárgyalásra is elment a férfi

ügyvédjének tanácsára és ott végre tisztázódott a dolog. A férfi

feleségének válási kérelmét elfogadták, így elváltnak minősítették

őket.

 

A férfi nem győzött utána elnézést kérni hősnőnktől.

Engesztelésképpen meghívta egy szép vacsorára. Ezt hosszas beszélgetés

követte. És most halljatok csodát: Két hónap múlva egybekeltek!!!!

 

Ennek a dolognak már lassan 15 éve, azóta is boldogan élnek, saját

bevallásuk szerint SOHA nem veszekedtek, teljesen ideális a

kapcsolatuk. Egyikőjük sem tudott volna tökéletesebb partnert

elképzelni. Jelenleg 3 gyermekük van.

 

 

Tök jó. Kíváncsi lettem volna a volt feleség arcára, amikor megtudta a

hírt, hogy a férje azzal a nővel kelt egybe, akire ő ráfogta, hogy a

szeretője, de valójában a férfi jóformán nem is ismerte. (Ez a nő

olyan volt, mint egy vészmadár, de ezúttal pozitív kihatással...)

 

TAYLOR