KÖZELEDÉS A KISZEMELT NŐNEMŰHÖZ
[avagy a csajozás abc-je komoly (abb) hangnemben]
A legtöbb fiatal gondja az, hogy nem tudja, hogyan is közeledjen a
kiszemelt nőnemű felé, azaz, hogy hogyan is érdemes "csajozni". Erre a
kérdésre nem akarok - és nem is tudnék - kimerítő választ adni, de azt
hiszem pár hasznos tanáccsal mindenkinek szolgálhatok.
Először is szerintem két fő kategóriát állíthatunk fel a csajozással
kapcsolatban. Az első az, mikor komolyan gondolod a dolgot, azaz egy
olyan nőre mégy, akivel a későbbiekben is szeretnél foglalkozni, míg a
másik kategória az, mikor csak alkalmi nőt a
karsz szerezni, vagy csaképpen unatkozol és így próbálod elütni az időt.
I.
Kezdeném talán az utóbbi esettel, azaz az úgynevezett "egy estés
barátnőkkel". Én is gyakran folyamodom ehhez a megoldáshoz, ha
hangulatban vagyok. Ehhez viszont tényleg nagyon jó hangulatban kell
lenned. (Máskor sem árt...) Elsősorban az ital által befolyásolt
emberek kedvelt szórakozása ez, amikor egy értelmes nőt amúgy sem
tudnál felszedni, olyan ramaty állapotban vagy. Itt végtelenül
egyszerű a dolgod. Tulajdonképpen még az is mindegy, hogy milyen nővel
mégy el (de azért érdemes a kívülről valamelyest mutatósabb, bár elég
butácskának látszó lányokkal próbálkozni) ha folyamatosan vigyorog
vagy beszél, akkor az már a te éppen aktuális eseted lehet.
Gyakori mó
dszer, hogy az ember a diszkóba bezuhanva az első bocikanyakába veti magát és "majd meglátjuk a világoson, hogy néz ki, de
amúgy meg tök mindegy" alapon elkezdi fűzni egy lány agyát. Az ide
vonatkozó szövegeket most mellőzöm, mert ha ilyen hangulatba merü
lsz,akkor szinte biztos, hogy tudni fogod. Itt még annyit emelnék ki, hogy
lehetőség szerint semmit ne ígérj a lánynak, és ne nagyon beszélj
magadról, nevet címet meg csak a legvégső esetben közölj vele. Ha a
nevedről kérdez, mondj neki valami meglepő dol
got, valami becenévfélét, Úgy, mint "Bodri", "Maszat", stb., amin valószínűleg mulatni fog
és ezzel is közelebb kerül hozzád.
II.
A másik eset, amikor hosszabb kapcsolatra vágysz. Általában ez egy jól
átgondolt dolog eredménye. Nagyon sok fiú van, akinek minden vágya,
hogy egy nőt szerezzen magának, mert e nélkül üresnek érzi az életét és
mégsem igazán tudja hogyan közeledjen a kiszemelt lányhoz, vagy csak
egyszerűen kevés a bátorsága. Nos szeretném őket is biztatni, mert én
is voltam hasonló helyzetben. Csak egyszer kell sikeresen próbálkozni
és utána másodjára már könnyen megy a dolog. Ez komoly!!
Először is a legfontosabb, hogy jó előre nézd ki magadnak azt a lányt,
akiről Úgy gondolod, hogy "életed párja lehet". Később aztán majd
kiderül, hogy bejött-e a jóslat, mindenesetre egy próbát minden lány
megér.
Azt, hogy milyen nőt érdemes kinézni nem lenne értelme taglalni, mert
nyílván mindenkinek más az ízlése és más dolgokat tart értéknek, na
meg ha neked már ezt is elemezni kellene, akkor nálad tényleg komoly
gond van.
Legfontosabb, hogy ha lehet akkor ne ismerősre próbálj hajtani.
Legalábbis legelőször semmiképpen ne! Az ismerős alatt azt értem,
hogy egy olyan lányra, akivel mondjuk egy jobb köszönő viszonyban
vagy, vagy egy suliba jártál, stb. Ez azért lényeges, mert az ilyen
lányokkal szemben az emberben van egy bizonyos tartás a tudat alatt,
nem tudsz majd annyira felengedni. Ez egészen biztos, próbáld ki.
(Kivéve, ha nem vagy túl alpári típus...) Sokkal merészebb dolgokat
csinálsz meg esetle
gesen egy olyan lánnyal, akit először látsz, vagylegalábbis nem tudod róla, hogy kicsoda. (Később, majd úgy is
kiderül, ettől ne félj.)
Fontos, hogy ne a legdepressziósabb állapotodban próbálj nőt szerezni
magadnak, mert biztosan kudarcod lesz. Egyáltal
án nem nyerő dolog mégaz sem, ha a lánynak első alkalommal a problémáidról kezdesz
beszélni. Még ha vannak, akkor is próbálj most felengedni, mert
különben lehet, hogy teljesen m s embernek ismer meg, mint ami
valójában vagy. Ha lehet, mindig mosolyogj!
Miután kinézted a megfelelő lányt a helyhez és az alkalomhoz mérten
kezdd el az akciót. Lehetetlen lenne az összes lehetséges helyzetet
bemutatni, Úgyhogy úgy döntöttem, hogy maradok a leggyakoribb diszkós
szituációnál. Először is ne rohand le egyből vára
tlanul. Ez általábannem használ, hacsak nem nézel ki úgy, mint Don Juan. Főleg ne egyből
egy lassú számra kérd fel! Mivel a diszkókban manapság más alkalom nem
is igazán kínálkozik a páros táncra ezért kissé körmönfontabban kell a
dolgot megoldani.
Furakodj a közelébe és ott táncolj. Lehetőleg ne háttal állj, mert
akkor mindegy lenne, ha ott sem lennél. Próbálj szembe helyezkedni
vele és nem folyamatosan, de gyakran vizslatni a szemeddel. Az nem
baj, ha meglátja, sőt! Néhány "összeakadó" tekintet utá
n azt hiszemmeg is fogod érezni, hogy mennyi esélyed van a lánynál. Ha miután
meglátja, hogy nézed egyből elrántja a fejét vagy megilletődötten maga
elé tekint, akkor már félig a tied is a nő! Ha hosszasan és látszólag
értetlenül bámul, akkor kb. ugyanott vagy, mint egy nappal korábban,
de még itt sincs semmi veszve.
Miután megfelelő ideig táncoltál a környékén és következik egy lassú
szám, akkor eljött a te időd. Ne tökölj sokat, mert lehet, hogy nem te
vagy az egyetlen, aki ugyanilyen taktikát használ. (esetleg más is
olvassa ezt az oldalt) Menj oda hozzá, mielőtt még elindulna
kifelé (mert magában úgy sem fog lassúzni...) és szépen kérdezd meg
tőle, hogy nem lenne-e kedve táncolni veled. Ezt ha lehet, akkor
nagyon kedvesen, bár érthetően tedd. Nézz köz
ben a szemébe és atekintetedbe próbálj belevinni valami kedves kérlelést. A szöveg is
nagyon fontos! Itt arra gondolok, hogy ne törjön ki belőled a kultúra
és a "Jössz táncolni, he??", az "Úgy látom most velem akarsz
táncolni!", a "Csörgünk egyet?" vagy a hasonló kérdéseket most felejts
el és valami finomabb módon kérdezz rá. Mindenki ízlése szerint.
("Szabad egy táncra" vagy valami hasonló, ez tényleg rád van bízva
[meg a jól bevált szövegemet nem is adnám közre...].) Ha alkoholt
fogyasztottál, akkor nem
fontos az arcába pofázni, mert félő, hogylefullad esetleg rosszabb esetben spicces lesz tőle. (Ilyen
helyzetekben nélkülözhetetlen például a rágógumi, mert gondolom te sem
fogkefével jársz diszkóba!)
Ha a lány táncol veled, akkor jöhet a második felvonás. Persze a
lányok általában táncolnak, attól függetlenül, hogy tetszel-e nekik. Ha
viszont nem akar denszelni veled, akkor jobb ha el is felejted, mert
nem vagy az esete vagy túl rossz a hangulata. (Ez utóbbiról
meggyőződhetsz ha túl fontos számodra ez a nő. Egy másik alkalommal
pár hét múlva újra próbálkozol. Ha ekkor sem jön be, akkor tényleg ne
is pazarold rá a drága energiádat!)
Ezt az első lépést mindenkinek meg kell tennie. Ha az a problémád,
hogy nincs elég bátorságod odamenni egy nőhöz, akkor job
b, hafelkészülsz az agglegényéletre (és megtanulsz mosni/főzni), mert az
égvilágon soha nem lesz nőd!! Tegyél a képedre egy enyhe mosolyt és
menj oda a lányhoz a lehető legtermészetesebben. Nem kell félned a
kudarctól, pár eset után megszokja az ember ezt is! Komolyan! Mindig
arra számíts, hogy eljön veled, ha nem, akkor ráérsz utána bús pofát
vágni.
Odamégy és közlöd vele mit akarsz. (Jelen esetben táncolni. Nem kell
mindjárt azzal kezdeni, amit valójában akarsz majd vele...hmm...)
Szóval ha ez megy, akkor minden megy, ez biztos!
Ha leáll veled "csörögni", akkor semmiképpen ne szótlanul táncolj!
Kérdezgesd mindenféléről. A nevét meg ilyesmiket itt még nem érdemes,
először valami általánosabb dologgal kezd el a dolgot érdeklődési
körödnek és a helyzetnek
megfelelően. Olyan témákat még csakvéletlenül se hozz fel, hogy "már hány hektólitert ittál ma és még
mindig állsz", vagy éppen "alig ittál valamit mégis spicces vagy",
mert ezzel csak elszúrod a dolgot. Nem kell mindjárt az elején közölni
a lánnyal, hogy mekkora alkoholista vagy. (Mert ha ezt díjazza, akkor
ott már gond van!)
Ha vége a számnak és ne adj isten jön még egy másik lassú, akkor
kérdezd meg tőle, nem lenne-e kedve továbbra is táncolni. (Persze,
csak ha neked is van!) Ha igen táncolj vele, ha nem, akkor pedig
mindenképpen köszönd meg neki a táncot. Ez nagyon fontos!! Ugyanez a
teendő az esetleges második dance után is. A tánc vége felé
mindenképpen kérdezd meg tőle, hogy nem lenne-e kedve folytatni a
társalgást valami nyugodtabb helyen. Ha igen, akkor már sínen vagy.
Ha ezek után elszúrod, akkor azért már tényleg csak te vagy a bűnös.
Lehetőség szerint hagyd, hogy ő válassza meg a helyet, persze
tulajdonképpen ez a legkevesebb, de a nők szeretik ha érzik, hogy "ők
fogják a gyeplőt". (
Nem lesz ez mindig így, csak most még inkább nekedkell kedvesnek lenned. Ne felejtsd, hogy annak ellenére hogy a fiú
választ, szinte mindig a lány dönt!!!) Elmentek a megfelelő (lehetőleg
csendes, szolid) helyre. Itt aztán jöhet a szöveg. Hogy mi is
konkr
étan? Hamarosan kiderül, de először még egy jellemző dolog.
Másik tipikus eset a diszkóban, mikor egy lány magányosan áll a fal
mellett és bámulja a táncolókat. Nos, bevallom én is elsősorban ezt a
szitut kedvelem, bár a korábbi kevés kapcsolatom jórésze a másik, a
táncos figura után alakult ki. (Még annak ellenére is, hogy nem
szeretek dizsibe járni.) Ilyenkor odamégy a lány mellé és egyből
leszólítod. Fontos, hogy ne álldogálj mellette mielőtt megszólítanád.
Megjátszhatod azt is, hogy elmégy mellette és mikor mellé érsz, akkor
megtorpansz és mélyen a szemébe nézel. Aztán lassan odaállsz mellé és
így szólítod le, azt a benyomást keltve, mintha első látásra teljesen
megfogott volna. (Persze te valójában már jó előre kinézted a
bocikát.) Ez egyébként igen ritkán hatásos, de akkor nagyon!
Itt akármilyen téma szóba kerülhet, csak ne a nevével és az adataival
kezdd. Érdemes például kielemezni, hogy miért ilyen magányos, mikor
mindenki a hangulat tetőfokán van, vagy valami hasonló. Minél
bizalmasabb d
olgokat közöl, annál nyerőbb vagy nála.
III.
Aztán mikor később nyugodtabb helyre mentek (vagy mondjuk a tánc után
hívod le a parkettről), akkor érdemes a nevére rákérdezni. Ezt én
szinte kivétel nélkül mindig egy kis játékkal oldom meg. Tapasztalatom
szerint ez tetszik a lányoknak és kicsit közelebb is kerültök
egymáshoz. Érdeklődöm nála, hogy a keresztnevét megkérdezhetem-e, de
rögtön rá is vágom, hogy ha lehet, akkor hadd találjam ki. Ezt szinte
mindig megengedik és jöhet egy kis totózás. (Különleges név? Gyakori
név? Igen? Jutka? Krisztina? Erika? stb.) Szóval elvagytok egy darabig
és általában jókat nevet a lány a felvetett érdekes variációkon.
Ezután próbálj valami közös - és egyben érdekes - témát keresni.
Minél többet kérdezgesd!! Ha mond valam
it kérdezz rá bővebben, meghasonlók. Szóval érezze, hogy érdekel téged a dolog. (Még ha nem,
akkor is!) Minél többet beszéljen. Ez nagyon fontos! Itt lehet
utoljára elszúrni a dolgot! Ez biztos. Ha már eddig eljött veled és
itt érdekes témákról beszéltek,
akkor legközelebb már nővel mégy aházibuliba vagy a diszkóba! Viszont ha kuka, esetleg unalmas vagy,
akkor megette az egészet a fene, finoman le fog válni tőled. (Nem
érdemes például a PC belső adatstruktúráját elemezni neki ilyenkor és
nagyon fontos, hogy ne próbálj többnek látszani, mint ami valójában
vagy.) Ez tényleg lényeges és az is, hogy ha valami őrülten nagy fej
vagy, akkor se próbáld most ezt a tudtára adni. Ráérsz ezzel később
is, maradj a hagyományos közéleti dolgoknál. Én pl. személy szerint
első 1-2 alkalommal soha egy lánynak sem beszéltem a számítógépről, de
később is csak nagyon-nagyon kevésnek. Egy ujjamon meg tudnám
ezeket számolni...
Azt hiszem röviden ennyi lett volna az, ami szerintem fontos. Persze
ez nem volt kimerítő ismertető, hisz meggyőződésem, hogy nem is lehet
ilyet írni. A dologba még mindenkinek bele kell vinnie a saját
egyéniségét is. A legfontosabb az egészben az, hogy legyen bátorságod
odamenni a lányhoz. Gondolj bele, hogy nem az atyaúristen ő, nyugodtan
próbálkozz csak!! Ha nem vagy az esete, úgyis közli esetleg legfeljebb
pofára esel. Ez először talán még fáj is, de később már fel sem veszed
és még csak azért is felszedsz egy másik nőt, hogy megmutasd az
előzőnek, hogy le sem ... őt.
H t ennyi. Jó "gyűjtögetést" kívá
nok:
TAYLOR