1. Akárhogy nézem, az a nagy helyzet,

Az emberek mindig másra figyelnek,

De magukban persze nem látják a hibát.

2. Akad olyan, aki valamit elnéz,

És akad olyan, ki a másikra felnéz,

És akad olyan, aki benéz oda, ahová.

R. ||: Én téged nézlek, de nem figyelsz,

Mert engem nézel, és rám ügyelsz.

Hisz minket is néznek valamiért. :||

3. Akad olyan, akit sokan lenéznek,

Akad olyan, akin mindig átnéznek,

És akadnak mások, akiket bolondnak néz a világ.

4. Akad olyan, sajnos nem is kevés,

Ki semmit sem lát, hiába néz,

Mert sohasem érti meg a dolgok lényegét.

1. Haja lobog a szélben, / arca a tó vizén.

2. Álmok csapdája hívja, / átöleli a fény,

R. A szépek szépe, mondd hova lett?!

A szerelem várta még.

Mosolya átlebeg a feledés felett.

Fiú-szemekben él...

3. Szavak szúrnak a szívbe, / és a szépség se véd.

4. Átkos áldása űzi. / Elsötétül a fény.

És a harang most érte szó, de már nem válaszol.

1. Felszálltam, vagy fellöktek,

De most már menni kell.

Azt mondták, a pálya szabad,

De éppen a sín fogy el.

2. Minden perc, mit átrobogunk,

Én és a sors-vonat,

Hány alagút, vagy fénykoszorú,

De minden csak múlt marad.

R. Néha nekifut és elragad,

De értem zakatol a sors-vonat.

Benne keresem az álmokat,

Utazom az életen át.

3. A sors vonatán úgy utazom,

Hogy a kalauz is én vagyok.

Úgy dübörög, úgy csikorog,

Ahogyan a szív dobog.

4. Egy fele megy, drága a jegy,

Csak egy utazásra szól,

Szárnyakat ad, az égbe ragad,

Ha fognak a sorompók.

5. Húz engem, vagy én vezetem,

Hajtja a tér tüze.

Törött hidakon, tört hiteken,

Jéghideg réveken.

6. A poggyászomban az évek súja:

Eljátszott szerepek,

Vágyak, arcok, lázak, csókok –

1. Ha végleg rád száll az egész család,

S a házmester csak veled ordibál – Lépd át!

2. Ha az ajtó összenyom az összes trolibuszon,

És a kedvesed épp faképnél hagyott – Lépd át!

3. Ha rádszólnak azért, hogy a szád a füledig ér,

Csak lépj tovább, nekünk hidd el, van hová.

R. Hátra ne nézz, most indul a show,

Mától nekünk szól az Emelet-induló.

Az élet nehéz, de éppen azért jó,

Hogy mindig nekünk szól az Emelet-induló.

4. Bal, jobb, bal, jobb, menetelj velem!

5. Nincs korhatár, nincsenek jelszavak,

Itt elég az, ha jól érzed magad – Gyere el!

1. A perc hiába fut, nem győz az ostrom.

Ha van, ki átölel, én vállalom.

Hát úgy ölelj, és úgy felelj, hogy hiszed még!

R. Ünnepelj, a szerelem él, lehet még a miénk,

Ünnepelj, a szerelem él, van még egy esély.

Ünnepelj, a szerelem él, lehet még a miénk,

Ünnepeld, a mai remény, hogy múlik a sötétség.

2. Nézd, az óceánt, hogy simul a parthoz,

Emeled fel a fejedet, a jóslatokat ne hidd el!

1. Az utca hadszíntér, hát támadok, ha ott vagyok,

Vár sok ellenfél, kis párbajok, nagy sóhajok.

Egy fiú, egy lány, két egyszemélyes hadsereg,

Rád és énrám vár egy kétszemélyes ütközet.

Nincs semmi más, csak egy szempillantás,

Indul a támadás!

R. ||: Állj, vagy lövök, a csatát én nyertem,

2. Ne is nézz úgy rám, ha nem tudod, hogy mit kívánsz,

Hát jól gondold át a taktikát, a praktikát,

Nincs semmi más, csak egy szempillantás,

Indul a támadás!

Állj, vagy lövök, a csatát én nyertem!

Talpig acélban, a régi középkorban csak érted küzdenék,

Így csak gondolatban hordozlak magamban, anélkül, hogy sejtenéd.

Élni megtanultál, bárcsak bízni is tudnál,

Ne zárd be a lelkedet!

Szállnék, hogyha hívnál, és ha néha még sírnál,

Lecsókolnám könnyeid.

aki féltene megvédene, megmentene, elrejtene! :||

1. Leveleket írt nekem, – hogy úgy szeret,

A telefonba sírt nekem – miközben átölelt – és várt reám.

Csodálatos éjszakák – és nappalok,

Nekem oda adta már – amit ma én kapok. – A lány körbejár!

R. ||: Ennek a lánynak párja nincs,

Az ilyen lány túl drága kincs,

Jó, hogyha van, de jobb, ha nincs. :||

3. A dolog aztán véget ért – egy éjjelen,

A szobájába léptem és – ott feküdtem én – s én az ágy alatt,

Lebukott a bestia – jaj segítség!

Micsoda tragédia – micsoda csetepaté – a szív megszakad!

4. De a tanulság megmarad:

Sohase bízd úgy el magad,

Hiszen az asszony ingatag!

1. Miért mondod, hogy nem bírod már, elég volt?

Csak annyit mertem szólni, hogy ez a ruha nem áll jól.

Ismerlek már, most jön a sírás a sarokban.

Miért mondod, hogy szakítani akarsz, ha nem így van?

R. Menj, menj, szakíts, hogyha bírsz!

Tudom én, csak azért sírsz, hogy megbocsáthass.

Menj, menj, szakíts, hogyha bírsz!

Tudom, úgyis csak azért sírsz, hogy hozzám bújhass.

2. Küldd el szépen a taxit, ne várjon hiába,

Miért kell ekkora botrányt csinálni, nem értem,

Ha egy óra múlva együtt nevetünk az egészen.

1. Van, aki megy, és van, aki jön,

Aki rád nevet és elköszön,

De a végállomás én leszek, esküszöm.

2. Van, aki szebb, és van, aki jobb,

De olyan nincs, aki én vagyok.

Nyomodban maradok, jól tudod.

R. Nekem ítélt már a véletlen,

Nem menekülsz meg az életben,

Elér bárhol a csakazértis szerelem.

Kigúnyolhatsz és ellökhetsz,

Az Északi sarkig is elszökhetsz,

Elér bárhol a csakazértis szerelem.

3. Ha kihúzod a telefonod,

Odafutok és bekopogok,

Ha a família letagad, csak mosolygok.

4. Belehalok és hazamegyek,

De ébredésed is én leszek,

Mert az ablakon otthagyok egy üzenetet.

1. Ha idehajolsz, tudni fogod a legszebb titkomat.

Mert a vágynak reményt, a hitnek esélyt mindig találok,

Elég, ha okoskodás helyett a szívemre hallgatok.

2. Nem kérdezem, üzen nekem,

Az örök dörömbölés meg nem áll, folyton így kalapál.

Százmillió pörölycsapás dübörög a szív falán,

És beléd száll, ugye visszhangra talál?

R. Úgy tombol a szívkalapács, ölelj szorosan át,

Érezd az életem ritmusát!

Úgy tombol a szívkalapács, ölelj hát szorosan át,

Érezd az életem ritmusát!

1. Picike baba voltam még, amikor születtem.

Más a csomagolás, de belül azért ma is a régi vagyok.

Hiába növök az égig, komolyabbá válni már nem fogok.

Vigyázz! Megállt a változás. Vigyázz! Tilos a komolyodás.

2. Ha nyakig ülök az életben, úgyse merülök el.

Tudod-e mi tart engem fel? – Hogy magadat is kineveted.

Jé, te szárazon és vizesen is hozzánk vagy hasonló,

Hé, gyere játsszuk át az életet, ma indul a légió.

R. ||: Helló! Libero-légió. :||

De kösd fel azt, amit kell a ruha alá!

||: Helló! Libero-légió. :|| Légi-légió.

||: Helló! Libero-légió. :|| Helló!

Helló! Légió.

Helló!

Helló!

Légió.

1. Azért írok, hogy elmondjam, irigylem Amerikát,

Övé a kiváltság, nála vagy még egy héten át.

Nézlek egy tavalyi fényképen, és azon jár az eszem,

Milyen jó, hogy nyár van, s nemsokára ide érkezel.

De jól tudom, Párizson át hosszú a légiút.

De megér majd egy újabb randevút.

R. Nekem az újabb nyár egy év után,

Ó Mary Anne, alig bírom a várakozást.

Ó Mary Anne, ne bízd másra még a {...} sem!

Ó Mary Anne, ne bízd másra még a {...} sem!

1. Úgy libbensz át a napokon,

Minden remény csonkig ég,

R. A gyertyabalett szép, csupa vágy, csupa fény,

A gyertyabalett szép, ugye elhiszed még,

Hogy nem fúj el téged a szél?

2. Nem fordul másképp

A Föld kicsi lobogásodtól,

De nézzél csak szét: egymásba ér a sok fény,

Millió gyertyaláng táncol feléd.

1. Zúg a fejem, és kerül az álom,

Számban a tegnapok íze.

Szorít az ágy, fogja vagyok,

Belekiáltok az éjbe.

Kiszabadít a képzeletem,

Repülök vele, hagyom, hogy elvigyen.

R. Menekülés az éjszakába, a végtelen felé.

Menekülés az éjszakába, szállok felfelé.

2. A felhők puhák, akár a párnám,

Beléjük rejtem az arcom.

Mindenemet elhajítom,

És magam az égre bízom.

1. Hallgatom a záport, ahogy dobol az ablakon,

Elmossa az emlékeimet.

Fekszünk az ágyon, karod a vállamon,

Meztelen az árnyék, meztelen a szív,

Elhiszek minden ölelést.

Így legyen örökre, így,

S a múltra jöjjön feledés!

R. Bújtass el, ringass el az öledben,

Érints meg engem, hogy érezzem, hogy létezel!

Hogy ne legyen több szerelmetlen éjszakám!

2. Fájni fog a hajnal, ami tőlem elrabol,

Várni fogom újra az éjszakát.

Homlokomról simogasd el a bánatot,

Csak fény maradjon kezed után!

Túl vagyok minden tévedésemen,

Veled ért el engem a szerelem.

Te vagy a kezdet, és te vagy a vég,

1. Nem volt lábnyom a hómezőn, seprűn érkeztél,

Zárt ajtómon a kulcslyukon át könnyen beszöktél.

2. Még a hajam is az égnek állt, mikor lánnyá változtál,

És egész éjjel a házamban állomásoztál.

R. Szállj, szállj, Baba Jaga szállj!

Úgy várlak még, tündérboszorkány.

Szállj, szállj, Baba Jaga szállj!

Szállj, szállj, Baba Jaga szállj,

Jöjj el hozzám minden éjszakán!

3. A hajnali köddel elillantál, de a kendőd itt maradt,

Csak ez bizonyítja, hogy itt voltál, s nem álmodtalak.

Jlby> ldf> nhb> {...}

1. Falak közt utak és ajtók, jutalom és büntetés,

És a választás csak illúzió.

R. De mégis rohanok, fogd a kezeimet

A labirintus útjain te legyél, aki átvezet!

2. Visszanézve néha félek, hogy túl sok a tévedés,

Hogy önmagában ér véget az álomkergetés,

És a választás csak illúzió.

1. Hadilábon állok az egész dinasztiával,

Mert az, ami nekem jó, nekik nem elfogadható.

Mindenem amim van, eldobom a múltat,

És nem adom meg magam a jó tanácsoknak.

2. Az iram a szívemben csak rohanni tanít engem,

Túlvisz a diadalon, túl a vereségeken.

Aki nem száguld, az nem jut messzire,

R. Én nem férek a bőrömbe már,

A tempó szétszakít.

Engem vár a távolban sok álom-állomás,

Nincs, aki megállít.

1. Van úgy, hogy az egész színes, mint egy kalandregény,

Csapdák, álarcok, vad, kemény csaták.

Szélesvásznú vidám bolondozás.

2. Van úgy, hogy a szerep, amit régóta cipelek

Megrémít: ez nem is én vagyok talán.

De akárhová megyek, utánam nyúl a szerelem,

S minden gondot a múlt ölébe ránt.

3. Miénk a főszerep, de még jöhetsz, komédiázz velünk!

Te döntöd el, vajon velünk leszel, vagy egyenesen ellenünk.

Vigyázz, a díszletek valódiak, mozi az egész világ!

Forog a film, forog tovább-tovább, soha-soha meg nem áll.

R. Látod már, ez a film az életünk,

Hadd legyen tehát a miénk!

Eljátszuk azt, hogy mi is rendezünk,

A filmben épp ez, ami szép.

4. Amíg fut a szalag, s forgatókönyv szerint halad,

Az álomgyár, Hollywood hiába vár.

Tudom, sose marad unalmas ez a forgatag,

Mert minden nap hoz egy új folytatást.

1. Lesni a kézre, mint más nyújthat neked,

Túl hiú vagy, feljebb fordítod fejed,

Múltad nincsen, de van még holnapod,

Ó, ez a te kalandod!

2. Míg nem hajtasz térdet a nyakkendők előtt,

Nem görnyedsz földre a sárkányok között,

Hátha odavághatsz.

R. Szállj csak, szállj csak szabad,

Szállj csak végtelen utakon!

Minden perc egy jutalom

A láncok nélküli napokon.

3. Mindig tudod, hogy te megtalálod még

Az elrejtett, eltitkolt bölcsek kövét.

Álmod földi, de röpte égig ér,

4. De a szél tovafújja az össze az összes tárgyamat,

S nem marad semmi, csak fullasztó homok.

Az édes évek is így múlhatnak el,

Ó, ezt ne feledd el!

5. Bárhogy is fáj minden lesből jött pofon,

A könnyeid nem hagynak ráncot arcodon,

Pillantásodnak lelked szab határt,

Nincsen semmi más gát.

1. Te voltál a stewardess,

Megéreztem, hogy valami lesz.

A gép nem indult még, de csak engem néztél,

A szemed tisztán kéklett, mint az ég.

2. Reggelit hoztál, de jött egy légörvény,

Te rám zuhantál, én pedig beléd.

R. Szíveltérítés ég és föld között,

Túsz lettem, de jó ez így nekem.

Pedig szíveltérítés történt velem.

3. Az ölemben csak nevettél,

De zavarba nem estél,

Ha visszaszállhatnék a járatodra még,

Az egész játékot újra kezdhetnénk.

1. Ha a jelenkor fejemen ülve feldühít,

Segít a gondon, hogy az időgép elrepít.

Lovagolok kicsit a sárkánygyíkokon.

Fogom a lándzsát és a falóban megbújok,

A görögökkel Trója falánál harcolok.

Meleg az ókor, {...} gyújtogat,

De a poroltóm lenyeli úgyis a lángokat.

R. Szállok az időgépen, a holnapokat átlépem,

És ha átléptem, itt leszek a múlt évben.

Ülök a gépemben, repülök az években,

Nekem egy sok évezred belefér egy életbe.

2. Viszek egy lámpást, hisz a középkor oly sötét,

Ha valami fénylik, az a boszorkányégetés.

Belopakodni Casanovához semmiség,

Nagyokat nézel VIII. Henrik, az hiszem,

Ha feleséged, mind a hatot megszöktetem.

Dracula grófot iszonyúan megrémítem,

Ha levetítem a mai horrorfilmeket.

R., R., Nanana...

1. Lágy trópusi éj, ülünk csak te meg én,

Ránk hajlik a csend, és a hajfürtjein

2. Lágy trópusi éj, suhanunk csak te meg én,

A kristályos víz tetején.

Hív, csábít a mély, nevetünk, semmi veszély,

A rejtett kincs már a miénk.

Csillog, mint a gyöngy a zárt kagylók mögött,

Ha betör a fény.

R. Kezemben érzem kezed melegét,

Hallom szíved hangjait.

Szemembe kéklik a trópusi éj.

Olyan csodaszép!

3. Megroppan a kép, befedi lassan a jég,

A múltam ablaküvegét.

Érzéseimet tenyerembe szorítom,

S a Hold képébe hajítom.

||: Álmunk elrepedt, a kincs rég elveszett,

Most süket a csend. :|| De

1. Először moziban láttam, kábultam ültem a vászon előtt,

Ez a nő maga a szélvész, elsöpör mindent a földön.

Mosolya akár a jégkrém: hideg és édes, de sosem elég.

Ki hitte volna, hogy van még ilyen csodálatos szépség?!

2. Azóta nincs nyugodalmam, éjszakánként felriadok,

Folyton gyanút ébreszt, végigtáncol az ágyon.

Óóó...

R. Táncol az égen, a felhők felett,

Táncol a telihold sápadt fényén,

Táncol a távoli földrészeken,

Táncol a tengerek mélyén.

Táncol az égen, a felhők felett,

Táncol a telihold sápadt fényén,

Elragad magával, játszik veled,

Óóó...

3. Kezemben egy régi újság, kacéran hever a címfotón,

Nála minden a helyén van, Mona Lisa nyomába sem ér.

Ha egyszer itt maradna nálam, nem tudom, mit is csinálnék.

1. Rég figyelem én, hova rohangálnak.

Hallom a lihegést, amikor szaglásznak.

Hisz van még aki talán odamerészkedhet.

2. Sok buta kutya kimerülésig hajt,

Minden kutyafutam csakis a csontig tart.

Másnak sose szabad falatot meghagyni.

3. Amíg fotelon ül, az öleb is hűséges,

De a földre ha lekerül, s a helyzete ínséges,

Rögtön neked ugat, kezedbe beleharap,

Ahogy a többiek, lesi az alkalmat.

R. A kiskutya nem eszi meg a nagyot,

De a nagy zabál, hiába jóllakott.

Éldegél szépen a kutyavilág,

Jó nekik így ez a kutyavilág.

4. Nézd, valamelyik felugat álmában,

Azóta lába éjszaka is lohol a falkában.

A zsákmány legyen övék, én nem vagyok irigy.

Két láb nekem elég, s maradok inkább így.

A kiskutya nem eszi meg a nagyot,

De a nagy zabál, hiába jóllakott.

1. Mint amikor a láng fellobban a gyufaszál végén,

2. Minden ruhájuk a földre hull, de az álarc fennmarad.

Hajszolt szenvedélyük megfakul, és elhamvad hamar.

R. Idegenek a városban, tiétek még az éj,

De ha a hajnal eljön majd, zavar az éles fény.

3. Idegen ágyban vágyak szállnak, de csak az ösztön él,

Az ölelések árnyékában hamis a színjáték.

1. Minek is maradtam így egymagam? –

Kialudt a fáklyám, a helyzet sötét,

2. Recsegő faágak a talpam alatt.

Az egyik rám sziszeg, de nem harap.

Levelek susognak, és úgy rémlik nekem,

Hogy minden bokor életre kel.

R. Ha nem hinnél Shakespeare-nek, csak mert régen élt,

Új hold lesz, de eltévedsz, de álmodj csak tovább!

Hajnalra ráébredsz, hogy vannak még csodák.

3. Hova fut az ösvény, hova fussak én?

Szellemcsapat repül körém.

Szívük elvarázsol, mivé változom?

Ha ébren leszek, majd megtudom.

1. Amióta ő tanított, kiborultam rendesen,

Nevét százszor a padba véstem, de ő csak számolt szüntelen.

Magyarázta a tábla mellett Püthagorasz tételét,

Bámultam és észrevettem, hogy nem is értem, mit beszél.

2. Odajött hozzám, fölém hajolt, éreztem az illatát,

Az inge mélyen kivágott volt, s tudtam, hogy nem bírom tovább.

Valamit mondott, s én eközben kihasználtam a helyzetem,

Becsukott szemmel nagyot nyeltem és megcsókoltam hirtelen.

R. ||: Megcsókoltam a tanárnőmet, micsoda nagy hőstett!

Most az egyszer ő kapott házi feladatot. :||

3. Húúú! – felüvöltött az egész osztály, minden nebuló megvadult,

A füzetem valahogy a földre hullott, a tanárnő pedig elpirult,