Ma még vannak emberek, akik nem értik, vagy úgy tesznek, mintha nem értenék a mindennapi élet nyomorának sokoldalúságát.
A munkanélküliség problémája a jelen megszokott formájában a munkáé és a mindennapi élet feladataié. Ez azt jelenti, hogy a mi harcunk mindegyikre vonatkozik.
Egy tudatos és realista társadalmi mozgalom nemigen tudja beérni követelésekkel.
Akikhez mi szólunk, képesek minket hatástalanítani mindavval, amit tõlünk elvettek.
A dolog lényege minden eszközünk visszaszerzése.
Elõször is ellenõrizni kell harcunk kifejezési eszközeit. Ezért nem toleráljuk közgyûléseinken a média jelenlétét.
A munkanélküliség nem a munka ellentéte, hanem annak egy stádiuma.
Tudjuk, milyen hasznot húz a kapitalizmus a munkanélküliség növekedésébõl mint folytonos veszélybõl minden dolgozó számára.
Azt hinni, hogy a munkanélküliség a legfõbb rossz, ez alábecsüli a kényszermunkát, mert azt a kapitalizmus képes anyagilag ellátni. Amikor képes lesz megszüntetni a munkanélküliséget, ezt nem fogja tudni fenntartani.
De a legfõbb módja a munkanélküliség eltörlésének a munka és a pénz eltörlése, melyek ennek a társai.
Megszüntetni a munkát és aktív cselekvéssé alakítani, és visszavenni az életet: ez egy és ugyanaz a dolog.
Minden elvtársat várunk megbeszéléseinkre!
Jussieu 18 óra- Minden Nap!
(1998. január)

Kommentár

1997 év vége. Franciaország. Osztályunk harcához újabb lángoló adalékok. Novemberben országos méretû kamionos sztrájk, blokádokkal hosszas tárgyalások során sikerült ezt leverni. Karácsonykor a külváros proletár fiataljai kezdeményeztek zavargásokat. Az újdonsült baloldali kormánykoalíció ("szocialista"- "kommunista"- zöld) elsõ megmérettetései.
Azóta már a kormány sok hasonló megmérettetést élt át, a sztrájkok és a zavargások szinte mindennaposak. A proletariátus spontán-ösztönös megmozdulásaival állandóan rettegésben tartja a burzsoáziát.
December eleje: a munkanélküli és a velük szolidáris proletárok "elsõ" akciói. A megmozdulásokat anarchista-kommunista militánsok tudatosan szervezték meg, amelyek hihetetlen gyorsasággal terjedtek szét az egész országban, sõt az EU más államaiban is. A tõke, megérezve a veszélyt, egybõl bevetette pribékjeit. A média beállítása szerint a megmozdulásokat a CGT (szociáldemokrata szakszervezeti konföderáció) vezetésével eredetileg azért kezdõdtek el, hogy kiköveteljék maguknak a 13. havi járandóságot, amelyet fejenként 3OOO frankban határoztak meg. A kormány ehhez nem járult hozzá, de ígéretet tett arra, hogy fokozatosan emelik az évek óta nem emelt munkanélküli segélyeket. Franciaországban 3 millió munkanélküli volt ekkor. A felmérések szerint legalább 3,3 millió család, 6 millió proletár él ilyen segélyekbõl, amelyek nem érték el a hivatalosan megállapított 3316 frankos szegénységi küszöböt. A szakszervezet kijelentette, hogy míg a dolgozó és ezáltal szerencsésebb(!) honfitársaik életszínvonala 15%-kal nõtt, addig a munkanélkülieké csak romlott.
Természetesen az akciók nem a szakszervezet és a kormány játszadozásai körül zajlottak. A proletár militánsok számos városban középületeket (fõleg munkanélkülisegély-kifizetõ helyeket) támadtak meg és foglaltak el, Párizsban elfoglalták az árutõzsdét, számos tüntetés fosztogatásba torkollott és természetesen a rendõrséggel való összecsapásba. Többször foglaltak el elegáns éttermeket, ahol a polgárok megdöbbenésére vacsorát fogyasztottak el. Sajnos e vacsorák elfogyasztása nem a burzsujok torkának átharapásával végzõdtek. Az akciók elõre átbeszéltek, organikusan centralizáltak voltak, éppen ezért viszonylag kevés militánst tudtak elkapni.
Noha nem akarjuk a különbözõ proletár harci megmozdulásokat egymással szembeállítani, hisz azok egymást erõsítik és így válnak egységes harci folyamattá, de ki kell emelnünk ezeket a proletár akciókat, ahol a fentebb közölt, a munkanélküli proletárok által írt röplap is megjelent. Ezek a megmozdulások túlmutattak az ösztönösségen. A hirtelen fellépõ dühkitörés nem maradt pusztán a felgyülemlett energiák levezetése. Az akciók során konkrét programot fogalmaztak meg. Ez a program a kommunista harci program volt. E kommunista harci szellem jelentkezett a röplapban is.
A mozgalom "mégis elbukott", bár körülbelül még egy évig (s talán mindmáig) fel-fel bukkantak hasonló megmozdulások. A kommunista militánsok, bármennyire is radikálisak voltak, nem alakítottak ki önálló harci szervezõdést, nem tudták nemzetközi téren is szervezni magukat, nemigen kerestek meg más országokban élõ kommunistákat is. Ez persze azért sem volt lehetséges, mivel nem egy forradalmi hullámról beszélünk, és bármennyire is támogatta például a Franciaországban élõ proletárok nagy része, ez pusztán csak együttérzés maradt, és így el is szigetelõdött. Másrészt, bár felismerték a CGT és a parlamentarizmus ellenforradalmi voltát, de nem ismerték fel a "mellettük" megjelenõ úgynevezett "civil szervezetek" burzsoá osztályhoz tartozását. Ezek a szervezetek a CNT (anarcho-szindikalista szervezet), a No Pasaran (antifasiszta csoport), az OCL (magát libertáris kommunistának tartó csoport) és más "anarchisták", zöldek, balosok stb. a viták során szavakban elfogadták a kommunista programot, a munka társadalmának elpusztítását. De ezzel összeegyeztethetõvé akarták tenni saját reformista programjaikat is. Ez ebben az esetben nem azt jelenti, hogy nem vettek volna részt az akciókban. Hanem azt, hogy a folyamatban lévõ kommunista centralizációt nem fejlesztették tovább (az természetes, hogy ezek az irányzatok erre képtelenek is lennének), tehát megakadályozták a harci folyamat kiteljesedését, elfedték azt a tényt, hogy ez így stagnálni fog, és a saját levében fog megfõni. A mozgalom pedig a kommunista továbblökések elmaradásával magába halt el. Ez konkrétumban úgy jelent meg, hogy ezek a szervezetek a mozgalmat mint saját szervezetük mozgalmát kezdték megjeleníteni, ezáltal a résztvevõknek mindinkább elmagyarázták, hogy bár valahol ott van a kommunizmus, de a kommunista harc mellett fontos harcolni egyéb reformista törekvésekért is (pl. fasizmus ellen). Mára az egész mozgalom ezeknek a szervezeteknek a vezetésével a papírnélküli illegális bevándorlókért szálltak harcba. Mintha az EU kapitalizmusa emberibb lenne, mint az EU-n kívüli térségek kapitalizmusa. A dolog odáig fajult, hogy már nincsenek igazából viták sem, összejöveteleiken pusztán csak a röplap kiosztásának módját, vagy egy-egy légitársaság irodájának elfoglalását beszélik meg. Amit aztán végre is hajtanak, de még ez is nevetségessé vált, mert az elfoglalt irodákat még csak fel sem dúlják, hanem megvárják a rendõrséget, akik egész egyszerûen elviszik õket. Így akarván demonstrálni azt, hogy nekünk kell segíteni ezeken a szerencsétlen menekülteken.
Mára a kommunista militánsok elhagyták az eseményeket (más színtéren folytatják harcukat). Az egész egy nevetséges szervezeti nyavalygássá vált. De ne feledjük, bár ezt a konkrét mozgalmat szétverte a tõkés rend, maga a kommunista mozgalom folytonos.