 |
|
|
|
|
|
Girolamo Fracastoro 1478-ban született
Veronában. Orvosi
tanulmányait
bevégezvén 1501-től logikát tanított a
páduai egyetemen. Veronában
folytatott orvosi praxist. III. Pál pápa udvari
orvosaként részt vett
a tridenti zsinaton, majd Bolognában praktizált. 1534-ben
visszavonult
s kizárólag a tudománynak szentelte
hátralévő éveit. 1530-ban
jelentette
meg Syphilis seu Morbus Gallicus című
tankölteményét,
melynek a hírt, sikert, a vérbaj pedig mindmáig
használatos új nevét
köszönhette. Tudománytörténeti és
tudományelméleti szempontból
ennél sokkal jelentősebb De contagione et contagiosis
morbi et
eorum curatione Libri III. című 1546-ban kiadott
összefoglaló
műve. Fracastoro számos betegség, szifilisz, influenza, pestis, tuberkulózis, veszettség, kiütéses tífusz, száj- és körömfájás stb. tanulmányozása során szerzett tapasztalatait betegségenként összehasonlítva, eredményeit a contagium fogalmának korabeli tartalmával összevetve megdöbbentően új megállapításokat tett, és vált az epidemiológia újkori megalapítójává. A korabeli contagium fogalom egy-egy contagiosusnak mondott betegség közvetlen kontaktus útján emberről emberre történő terjedését foglalta magában, és vica versa, azaz azáltal történt valamely betegség besorolása a contagiosus megbetegedések csoportjába, hogy kimutatták az említett terjedésmódot. E fenomenológiai megközelítés mellet, a contagium mibenléte másodlagos szerepet játszott, bár akadémikus okfejtéseknek gyakorta volt meddő tárgya. A betegségek rendszerezése a megbetegedettek számát, a betegség általános és tömeges előfordulását, illetve az egyediséget vette alapul, másodsorban a veszélyességet, mikor is az akut és chronikus lefolyás mellett újfent számításba vették, hogy tömeges-e, vagy egyedi-e a megbetegedés. Ezt a leíró, rendszerező szemléletet, melynek keretein belül azonos tünetekkel jelentkező, de sporadikus esetek máshova soroltattak mint ugyanezen betegség járvánnyá szélesedett formái, éppen a contagium meghatározatlansága, illetve meghatározhatatlansága alakította ki, és konzerválta. Az ok definiálatlansága miatt ok és terjedésmód összemosódott, amit a hippokratészi hagyomány is elősegített és megerősített; a járványok oka a megromlott levegő. Ez az úgynevezett ad distans, távolra ható, levegő útján történt terjedés, ami az epi- és pandemiák oka. Per formitem – tárgy révén – történő terjedés gennyes, egyedi megbetegedésekre vezet, míg a per contactum terjedő contagium, endemiákra is vezethet (1), azonban az emberek közötti közvetlen érintkezés megakadályozásával a sporadikus esetek a járvánnyá terebélyesedését meg lehet előzni. Azaz, nemcsak az ok és terjedés, hanem ok, terjedés és megelőző intézkedés együttese sűrűsödött a contagium definícióba, miként a humorálpatológia betegség meghatározásai is pathogenetikai, pathodiagnosztikai, terápiás meggondolások és tünetek együttesei. Pl. a syphilis esetében a XVI. században vita folyt arról, hogy Amerikából hurcolták-e be, vagy már a görögök is ismerték, de arról nem, hogy az egy meleg, nedves, contagiosus megbetegedés, azaz könnyen besorolható volt az osztályozási rendszerbe, s e besorolás révén definiálódtak mindazon ismeretek és tevékenységek, melyek a betegséggel kapcsolatosak. Kontaktus útján emberről emberre terjed - contagiosus, - gyulladás, láz, nedvedző elváltozás kíséri - meleg nedves, - tehát szá;rító és hűtő szerekkel kezelendő és így tovább. Ez a szisztéma meglehetősen tág betegség osztályokat határoz meg, és ennek révén biztosítja a lehetőséget egy-egy új betegség besorolására és a betegek individuális kezelésére. Visszatérve az ad distans és per contactum terjedés-módokra, endemiára mindkettő vezethet, sőt az ok a per fomitem terjedő agens is lehet. Tehát az endémiák esetében finomabb distinctiókra volt szükség ahhoz, hogy besoroltassanak az ok – terjedés – teendők együttes definicíciói alá. E téren alkotott kiemelkedőt Girolamo Fracastoro, megtalálván a rendszer magas absztrakciója és a tapasztalati tények közötti köztes általánosítási szintet. A reneszánsz a tudomány, technika és a művészet, kultúra és civilizáció, az elmélet és a gyakorlat tranzitorikus egysége, amelyben a valóság azonos absztrakciós szinteket táratott fel, mind mélységében, mind horizontális összefüggéseiben. Ez utóbbi tette lehetővé a polihisztor megjelenését, aki elsősorban szemléletében az, mert ugyanazt a szemléletet, valóságismeretet alkalmazta és alkalmazhatta bármihez is fogott. Nehéz arról nyilatkozni, hogy Fracastoro munkássága a szintézist szolgálta-e vagy már az új széttagolódás az analízis jegyében fogant a következő századok aszimmetrikus, változó és váltakozó mélységű valóságfeltárásához vezető úton tett lépések egyikeként. Az azonban bizonyos, hogy ezt a rövid ideig tartó dinamikus egyensúlyi állapotot (reneszánsz) – mely az élet majd minden területét áthatotta, s így e fogalomnak nemcsak művészettörténeti értelmezési tartománnya van – a humanisták tudatos előkészítő munkája alapozta meg. A szinkretizmus számos kérdésben szögesen ellentétes véleményt képviselő filozófiai rendszerek elemeiből kívánta megalkotni a maga egységes világát (pl. G. Pico della Mirandola, Cusanus). E kísérletek alapja az a meggondolás volt, hogy bár más-más első okok, más és más jelenségek értelmezéséhez nyújtanak segítséget, mégis lehet találni olyan szempontot, melynek segítségével a jelenségek értelmezését egységes rendszerré lehet kimunkálni. Az új metafizikai rend a korrespondencia elvnek megfelelő módon fogadta volna be a korábbi rendszereknek az új rendszerben is relevánsnak bizonyuló elemeit. A humanisták feltárta szövegekből az ismeretháttér elemeivé vált különböző világképeknek, természet- és tudományfelfogásoknak, valamint a hozzájuk kapcsolódó fogalmi apparátusoknak és tényanyagnak a diakróniát nélkülöző vagylagos egymás mellé állítása, számtalan rendezési lehetőséget kínált, de a halmaz minden elemét egyszerre érintőt nem. A teljességre való törekvés hozta létre és a specializáció tördelte szét a reneszánsz „egységét”. A specializáció az a folyamat, amelyben az ismeretháttér rendezését oly módon végezték el, hogy azokat a teoretikus elemeket emelték ki, melyek bizonyos empirikus elemek együttesét legjobban magyarázzák, s így egy-egy tudomány speciális ismerethátterét képezhették. Fracastoro a lucretiusi atomelméletben találta meg az a teoretikus alapot, melyre a már említett „terjedéstípusok” megtartása mellett járványtani nézeteit felépítette. „… van az őselemek közt sok, melyik életadó, s kell, hogy legyenek bőven kórságra, halálra vivők is”. (2) Tehát a betegségek okozói anyagi részecskék, minőségileg sokfélék, és egyéb tulajdonságaik mellett rendelkeznek a mozgásukból következő „penetráló” képességgel. Ez nem egyéb, mint az őselemek alkotta szövedékek (testek) lyukaiba (vacuumba) való behatolás, illetve azokon történő keresztülhatolás. Az őselemek szövedékek, kisebb-nagyobb csoportosulások alkotásában vesznek részt, és a komplexumok tulajdonságait az alkotóelemek minősége és aránya, valamint a közöttük lévő kapcsolatok határozzák meg. Így igen változatos tulajdonságú őselemcsoportok jöhetnek létre, a kórt, és az egészséget hozó alkotóelemek aránya szerint. Ez az elképzelés a járványos csírok virulencia változásának modelljéül szolgálhatott. Az őselemek bizonyos kapcsolódásai jellemzően ugyanazt a hatást váltják ki, ahogyan a kórokozók is specifikusak. A betegséget hozó őselemek közvetlenül vagy közvetve hatolhatnak az emberbe. Számuk, a testben való szétáramlásuk, kapcsolatuk a szervezetet felépítő őselemekkel, szabja meg, hogy keletkezik-e betegség vagy sem. A lucretiusi metafizika általános elveit könnyűszerrel lehetett egy új járványtan speciális princípiumaivá konvertálni. Fracastoro zsenialitása nem pusztán e járványtani modell felállításában rejlik, hanem a korábbi járványtani elképzelések és a tapasztalat közötti köztes absztrakciós szint megtalálása, legalább oly elévülhetetlen érdeme. Ezzel járult hozzá a reneszánsz időszakában kibontakozó egységes világkép létrejöttéhez. Reneszánsz polihisztor volt. Személyében az asztrológia, asztronómia, matematika, geográfia, botanika, filozófia, ember- és állatgyógyászat, költészet, távcsőépítés terén egyaránt jártas mesternek adózhat tisztelettel az utókor. IRODALOM
|