Tatát a malmok tették azzá, ami. A langyos vizű forrásokhoz húzódó ősembertől, a Brigetiot ivóvízzel ellátó aquaduct megépülésétől, a pákászó, halászó életmódot fenntartó mocsaraktól, a királyi lakomákat szolgáló halászatokon át az Esterházyak halgazdasági törekvéséig ível az a fejlődés, amelyet a vízközelség határozott meg. Az ipar megjelenésével aztán két olyan szakma is fellendült, amely a vízhez kötődik. Az 1695-ös összeírás már öt molnármestert említ, de tudjuk, hogy 9 malom működött. Kihasználva, hogy a források télen sem fagynak be, a téli munkát kínáló kallózásra is felhasználták a malmokat. Ez a körülmény idevonzotta a csapómestereket. 1716-ban már működött a molnárok, 1766-ban pedig a csapók céhe. Az Esterházy család birtokában lévő malmokat a mesterek bérelték, de volt "fabricia"-ja a kapucinusoknak, Fellner Jakab pedig maga kapott lehetőséget a malomépítésre. A vizek azóta kiapadtak, a malomipar a gőzmalmok megjelenésével egyidőben a nagyvárosokba koncentrálódott, a csapómesterség eltűnt - de a tatai malmok maradtak. Új funkcióval, rendbe hozva vagy elhanyagolva, de hozzátartoznak a város hangulatához.