A zsinagóga múzeuma lehetne a "Templom" lerombolása után szétszóródottaknak. Hiszen közülük többen már a XII. században hitközséget alapítottak itt. Múzeuma azoknak, akiket Corvin János innen is tovább űzött. Emlékhelye lehetne azoknak, akik a XIX. század második felében tehetségükkel, munkájukkal hozzájárultak városunk fejlődéséhez. Azoknak, akik felépítették új imaházukat. Őrizhetné emlékét a Holocaust hatszáz tatai áldozatának. Vagy méltó mauzóleuma lehetne annak az elhurcolt anyának, akinek frissen szült ikreit - mint a nem kívánt macskakölyköket - dobták a vagonba. A borzalmakra azonban nem szeretünk emlékezni. Benépesítettük tehát az elnéptelenedett imaházat az Örök Szépség gipszmásolataival: Aphroditéval, Hermesekkel, Vénuszokkal, Laokonokkal. Ha látják Odaátról egykori tulajdonosaik a Pallas Athéné előtt megilletődött gyerekek szemeit, valószínűleg elfogadják templomuk új szerepkörét.