Kastély

Kastély

Megmaradt - sok magyarországi kastéllyal ellentétben. Egy olyan magyarf őúr építtette, akinek éppoly fontos volt Habsburg-hűsége, mint magyarsága. Az 1777 körül megépült kastély jóval szerényebb, mint ahogyan azt az első megrendelő szerette volna, de így is a város egyik ékessége. Megmaradt az épület, de toronyszobájából elvesztek azok az emlékek, amelyeket a Felséges Vendég, a császár itt tartózkodása óta őriztek az aulikus Esterházyak. Nem volt örömteli a vendégség: Napóleon Győrig előrenyomuló csapatai kényszerítették az uralkodót menekülésre és itt kellett aláírnia a francia császár által Schönbrunnból diktált békét. Megmaradt a kastély, pedig az 1921-ben erőszakkal visszatérni akaró IV. Károlyt, az utolsó felkent magyar királyt a sikertelen kísérlet után az udvarhű Esterházy Ferenc itt látta vendégül. Letartóztatását megakadályozni ő sem tudta. Megmaradt olyan, amilyen volt. Kívülről. Belül? Talán egyszer még szépségéhez méltó szerepet kap.