Kristály

Kristály

Szarka uram, a fogadós, valamikor az 1760-as évtized végén új vállalkozásba kezdett: bérbe vette azt a frissen elkészült épületet, amelyet a nagy tekintélyű uradalmi építész, Fellner Jakab tervei alapján a földesúr építtetett. Az új vendéglő és fogadó kitűnő helyen épült: közel az öt utca forgalmát magába gyűjtő főtérhez, az Öreg utca és a Budai út találkozásánál, ahol egy kis köz indul a források és a távolabbi szőlők felé. A helyi iparosok, gazdák mellett egyre gyakrabban érkeztek távolabbi vendégek is. A fogadóban tart kényszerpihenőt 1803-ban a nyelvújító-költő Kazinczy. 1809-ben az ide kvártélyozott császári testőrség tagjai között találjuk Vörösmartyt, Bajzát, Perczel Mórt. A szabadságharc alatt a Szarka asztalainál öblögetik torkukat a komáromi vár katonái, amíg Klapka György napiparancsban meg nem tiltja, hogy tisztjei ide szökdössenek a körülzárt várból... A ma is patinás szálló és étterem falai neves vendéglősökre, híres cigányprímásokra, zsibongó fővárosi turistákra, botrányos és sikeres színházi előadásokra emlékeznek...