"Mozart volt a legnagyobb énektanár"

- Hogyan lett operaénekes?

- Gyerekkoromtól kezdve nagyon szerettem énekelni, gyakran felléptem az iskolai rendezvényeken, részt vettem országos versenyen, amelyekről több oklevelet őrzök ma is. Akkoriban még nem gondoltam, hogy az énekléssel komolyabban is kellene foglalkoznom, és szüleim tanácsára közgazdasági iskolát választottam. A kerületben működött Cseszka Edit vezetésével a neves Tavasz Kórus, amelynek tagja lettem. Edit néni hamar észrevette szép hangom, s az ő tanácsára kezdtem komolyan éneket tanulni. Az érettségi után a közgazdasági egyetem helyett a Zeneakadémiát választottam. Az első felvételim azonban nem sikerült, a zenei alapok még csiszolásra szorultak. Ezért jelentkeztem a Konzervatóriumba, ahonnét Sík Olga és Bán Melitta nagyszerű munkájának köszönhetően két év múlva felvettek az akadémiára.

- Kik voltak a mesterei?

- A Zeneakadémián öt éven át Sziklay Erika volt az énektanárom. Erikát mindig csodáltam fantasztikus irodalmi és zenei műveltségéért. Nála ismertem és szerettem meg a dal- és az oratóriumirodalmat. A szegedi évek alatt Adorján Ilonka néni csiszolta tovább a technikai tudásom, nagyon sokat köszönhetek neki. Feltétlenül szeretném megemlíteni Hamari Júliát, akinél néhány kurzuson vettem részt Stuttgartban. Tőle tanultam meg, hogyan kell felkészülnie egy profi énekesnek egy szerepre. Júlia abban is példát mutatott, hogy tökéletesen ismerte a teste, a hangja működését, és mindig maximális készültséggel állt ki a színpadra.

- Hogyan került a szegedi operatársulathoz?

- 1984-ben, a diplomakoncertem után Oberfrank Gézától, a Szegedi Nemzeti Színház akkori zeneigazgatójától kaptam szerződést. Első szerepem a Nabucco Fenénája volt. Misura Zsuzsa és Gregor József énekelte a főszerepeket. Bevallom, kicsit szorongva léptem melléjük, ezt szerencsére hamar feloldotta közvetlenségük és baráti segítségük, amely átsegített a kezdeti nehézségeken, s azóta is elkísér pályámon.

- Melyek azok a szerepek és előadások, amelyekre legszívesebben emlékszik?

- Mint minden mezzoszopránnak, így nekem is egyik szerepálmom a Carmen volt. Nagyon örültem, és persze féltem is, amikor talán kissé korán, 1985-ben megkaptam. A Carmen nemcsak a zenei anyag mennyisége, hanem a színészi feladat nagysága miatt is egyfajta érettséget követel. Az akkori Carmenem túlságosan kislányos, kevésbé izgalmas nő volt. Szerencsére majdnem egy évtizeddel később újra rám talált a szerep. Galgóczy Judittal a Merimée-novella alapján dolgoztuk ki a figurát. Úgy érzem ? és ezt igazolta a közönség és a kritika is ?, hogy sokkal izgalmasabb, sokszínűbb nőt tudtam formálni. Judit tanácsára még egy flamenco-tanfolyamot is elvégeztem, bár igazi spanyol táncot nem kellett a darabban lejteni, sokat segített ez a színpadi mozgásban. Csodálatos dolog számomra, hogy a spanyol emberek mennyire ki tudják magukat fejezni a tánccal, a testtartással. Ez is része volt a sikernek, de főként Galgóczy Juditnak volt köszönhető, aki tudatosította bennem, mennyire fontos egy operaénekes számára is a zenei perfekció mellett a hiteles és természetes színpadi játék. Nagyon szívesen emlékszem vissza azokra az estékre is, amelyeken két egyfelvonásos operát, Sztravinszkij Oedipus Rexét és egy ma élő, fiatal olasz zeneszerző, Marco Tutino La Lupa (A Nőstényfarkas) című darabját játszottuk. Mindkét operát Galgóczy Judit rendezte, a kiváló zenei betanítás és irányítás Pál Tamás munkája volt. Amíg az Oedipus Rex fantasztikusan izgalmas, gyönyörű zene, s ezt egy érdekes rendezés erősítette, addig a Tutino-darab talán nem annyira zenei értékeivel, mint inkább a nagyon izgalmas színészi lehetőségeivel varázsolt feledhetetlen estéket. Azt hiszem, egyedülálló, hogy valaki egyetlen estén kétszer haljon meg a színpadon. Velem ez is megtörtént: Iokaste felakasztja magát, A Nőstényfarkas hősnőjét pedig a szerelmi kötelékből szabadulni akaró veje öli meg.

- Az Oedipus Rexben egy meglepő ?mutatványra" is vállalkozott...

- A közönség azt hitte, hogy a felakasztott Iokaste biztosan egy statiszta, de Judit kérésére valójában én lógtam ott minden előadáson. Sajnos az akasztás nem mindig sikerült kényelmesre, olykor bizony nagyon is valóságos fájdalmat éreztem. A kötélen lógva mindig azt mondogattam magamnak: nem fájhat, hiszen a szerepem szerint már nem is élek. Persze sok-sok szép este volt még, lehetetlen lenne mind felsorolni. Nagyon szívesen emlékszem azokra az Aida-előadásokra is, amelyekben Misura Zsuzsa és Tokody Ilona partnere lehettem, vagy azokra a Rigoletto-előadásokra, amelyekben Gulyás Dénes volt a mantuai herceg és szívszorító Rigoletto Gyimesi Kálmán vagy Bede Fazekas Csaba. Kedves előadásom volt az a Pillangókisasszony is, amit Kerényi Miklós Gábor rendezésében, Kentaur szép színpadképében a címszereplő Frankó Tünde átélt, gyönyörű éneklése tett emlékezetessé. Nagyon örülök, hogy ezt a produkciót a tavasszal ismét műsorra tűzzük Szegeden, mert Mozart mellett Puccini a kedvenc zeneszerzőm. Csodálatos dallamaival sohasem tudok betelni, megunhatatlan számomra a Bohémélet, a Tosca, a Turandot. Kicsit neheztelek is rá amiatt, hogy a mezzókkal olyan mostohán bánt.

- Ha már Mozartot említette, több operájában is énekelt...

- Mozartot a legnagyobb énektanárnak tartom, az ő szólamai a legalkalmasabbak arra, hogy rávilágítsanak az énekesek hibáira. Az énekhang legjobb karbantartói a Mozart-áriák, nagyon alkalmasak a szép frazeálás megtanulására, a hang maníroktól és rárakódott sallangoktól való megtisztítására. Nem véletlen, hogy az énekversenyeken, meghallgatásokon Mozart-áriákat kérnek. Legkedvesebb Mozart-szerepem Dorabella, de szerettem Cherubint és élveztem Kovalik Balázs szegedi rendezésében A varázsfuvola második dámáját is játszani.

- Az előző évad egyik meglepetése volt Szegeden Kovalik Balázs Sevilla, se borbély című produkciója, amelyben Rosinát énekelte...

- Ez egy roppant különleges produkió, az angol humor elemeiből építkező operaparódiának nevezném. A fizikai, hangi erőnlétünket egyaránt alaposan igénybe vette, mégis boldog örömmel csináltuk. Mindannyiunkból előjött a játszani vágyó naiv gyerek, fantasztikus volt érezni, ahogyan a próbák során napról napra egyre felszabadultabbak lettünk. Őrült játékkedv ? amit a komoly operákban felnőtt embereknek illik elfojtani ? kezdett rajtunk eluralkodni. Persze ez nem azt jelentette, hogy mindenki magától játszott valamit. Kovalik Balázs sohasem bízza a véletlenre rendezéseit, gondosan kitalált figuráit valósítottuk meg, mégis sajátunknak éreztük. Balázs színházát nagyon szeretem, mert újszerű, modern, mégis a zene lényegéből kiinduló. Ez a Rossini-rendezése is meghökkentő, de úgy gondolom, ilyet is lehet csinálni, mert ettől lesz izgalmas, változatos az operajátszásunk. Nekünk, operaénekeseknek bebizonyította, hogy képesek vagyunk bonyolultabb színészi feladatok megoldására, és pusztán a szép éneklés ma már kevés.

- Úgy tűnik, szerencséje volt a rendezőkkel...

- Valóban szerencsés a pályám ebből a szempontból, Szegeden kiváló rendezőkkel dolgozhattam. A már említetteken kívül sokat köszönhetek Angyal Máriának, Horváth Zoltánnak, Nagy Viktornak és Békés Andrásnak.

- A karmesterekről se feledkezzünk meg...

- Pályám első öt évében Oberfrank Géza volt a szegedi színház zeneigazgatója, az ő irányításával roppant igényes zenei műhelymunka folyt, az utóbbi években pedig Pál Tamás dirigálásával születtek zeneileg magas színvonalú produkciók. Vendégszereplőként is nagyszerű karmesterekkel dolgozhattam.

- Szegeden kívül hol találkozhat Önnel a közönség?

- Az utóbbi években rendszeresen járt színházunk külföldön, így visszatérő vendégként ismernek Hollandia színházaiban, és talán sikerült Verdi Requiemjével a francia és a spanyol, valamint A sevillai borbéllyal az angol közönség szívébe is belopni magunkat. Itthon a koncertpódiumokon találkozhatnak velem, és az utóbbi időben rendszeres vendég voltam Győrben, ahol Szuzukit, Maddalenát, Gertrudist énekeltem. Jelenleg Pécsett is fellépek a Konter László rendezte Don Carlosban Ebolit énekelem. Ez a darab idén nyáron újra színre kerül a Bakáts téren, Kerényi Miklós Gábor rendezésében Airizer Csaba, Anatolij Fokanov és Somogyi Eszter lesznek a partnereim. Eboli régi nagy szerepálmom volt, és nagyon örülök, hogy olaszul és magyarul is két különböző rendezésben is énekelhetem. A pécsiektől Carmen szerepére is felkérést kaptam.

- Pályakezdése óta a szegedi operaegyüttes tagja. Miért ilyen hűséges?

- Tizenöt évvel ezelőtt, amikor ide szerződtem, erős társulat volt, főleg szegedi művészekkel. Láttam a közönség ragaszkodását, szeretetét, és én is erre érdemes szegedi művész szerettem volna lenni. Mára talán már sikerült. Bár pesti lány vagyok, mégis inkább szegedinek vallom magam. Édesanyám mindig nevet rajtam, amikor Pesten elköszönök, s azt mondom neki: hazamegyek. Remélem, ragaszkodásom nem egyoldalú, s a szegedi közönség is magáénak érez.