Bella István: Maradj velem                 Dobol az eső. Hogy esik  Maradj velem még reggelig  akad talán számodra ágy  szék is rárakni ruhád  Mellém is fekhetsz. Fekhelyem  mert itt vagy puhábbra vetem  csönddel bélelem boldogabb  holdakat gyújtok mint a nap És hallgatok mert jól esik  hallgatom szívveréseid  mint csitul némul el a harc amíg hajadal betakarsz Már nem is kéne mondani  csak hallani csak hallani  Dobol az eső. Hogy dobog Benned zuhog. Bennem zuhog

Ha tévedésböl jársz erre vagy másra  számítottál Pókocska visszakísér az elsö oldalra.

Jean Claude Ibert: Mert Mert hitt a virágokban, a földben, az égben, a tengerben, a fájdalomban, a régi szerelemben, mert az életben tévedezett, mert egyszerű volt és mohó, és meghatotta egy leheletnyi tiszta tett, mertártatlan volt, édes, tökéletes, mert feláldozta magát a mágusoknak, mert nem tudta bűnét, se erényét, se éhségét, se bátorságát, mert csúnyának látta magát, és imádkozott a katedrálisokban, mert a holdra figyelt, az éjszakára a nyári mezőn, eszeveszett örömmel nézte a tüzet, mert boldog volt nagyon, mert lelke nyugalmas parcellákra szabta az időt, mert idegen volt itten, mert hitt a csodákban, az igazság szörnyetege egy napon hosszú fürtjeinél fogva a csatorna falára szegezte, hogy a mocsok tükrében lássa meg arcát, mert szép volt, mert elege volt, abból a világból, ahol az emberek nem tudnak emberi nyelven szólni már.

Nagy László: Tavaszi dal Pártom te kardos angyalom öledben én sem alhatom tüzes csikódat ellopom kényesek kertjét tipratom Nem kötöztök le gazdagok foszló aranyos madzagok szegények fejét emelem ballagj utánam szerelem

Oly undok ma a búsulás mint sötét csuha- hurcolás és oly szép ma az öröm mint leányokon a piros ing

Rebbenő szemmel ülök a fényben, rózsafa ugrik át a sövényen, ugrik a fény is, gyűlik a felleg. surran a villám s már feleselget fenn a magasban dörgedelem vad dörgedelemmel, kékje lehervad lenn a tavaknak s tükre megárad, jöjj be a házba, vesd le ruhádat, már esik is kint, vesd le az inged, mossa az eső össze szívünket.

Balázs Fecó: Hétföi hold Úgy ment végig az utcán a hétfő délután, hogy jókedvű lett a város, és szép volt minden lány. Az újságokban írták, meg is őriztem talán, hogy az idén bolond év volt, egy hétfőn volt a nyár. A helyzet az jó, csak egyszerűen sosem olyan, amilyen. Szeretem így, ha nem lehet úgy, ahogyan én szeretem. Újra lett volna kedvem találkozni valakivel, akit Hétfői Holdnak hívtam egy másik életben. a nevét azt sose tudtam, azt se, hogy hol lakik. Mindig hétfő este jött el, és nem maradt, csak hajnalig. Kérdeztem őt, nem bántja-e még, hogy ez nem igazán szerelem. Azt mondta, szeretem így, ha nem lehet úgy, ahogyan én szeretem. A helyzet az jó, csak egyszerűen sosem olyan, amilyen. Szeretem így, ha nem lehet úgy, ahogyan én szeretem.

Azt álmodtam, hogy mind kihalt a földről Az ember, és a föld csak élt tovább. Tavasszal kicsíráztak a göröngyök, És kivirítottak a violák. A madarak vígabban énekeltek, És gondtalanul járt a szende őz, A gólyák télre ismét útra keltek, És százszor szebben múlt a csendes ősz. A börtönök küszöbét dudva verte, Kivirágzottak az utcakövek, Illat tömjéne szállt áldón az estbe, S örökre elhervadt - a gyűlölet