Divéki Zsolt

Visnjan 2003

Előszó előtti megjegyzés: vigyázat! Nagyon hosszúra sikerült és unalmas!

Amit előszóban tudni kell Visnjanról. Horvátország, Isztria nevezetű félszigetén található, Porectól kb. 60 km-re. Kis falu mondössze 600 lakossal. Azt még nem tudom, hogy a lakosság nagyobb része mivel foglalkozik, de ha megtudom, azonnal közlöm a beszámolómban. Kb. egy évtizede vagy több ideje egy lelkes csapat, Korado Korlevic vezetésével csillagászattal kezdett foglalkozni, de az is lehet, hogy már előbb is űzték a témát. Mikor a 90-es évek elején elkezdődött a háború, elvitték tőlük a távcsövüket, hogy fegyvereket készítsenek belőlük. Ekkor ők megfogtak mindent ami mozdítható, pl. Zastava alkatrészek, és készítettek egy másik távcsövet, amivel több mint 1000 kisbolygót fedeztek fel pár év alatt. Azt vallják, hogy ha valamiért nem muszáj fizetni, akkor ne fizess. Íly módon elég jutányos áron jutottak hozzá egy 1 méter tükörátmérőjű távcsőhöz, aminek a beüzemeltetése még ezekben a percekben is folyik. Mivel az emberek többségét hidegen hagyja a csillagászat, szerveznek tábort biológiából is, ahol többek között a fekete özvegyek izgalmas párzási szokásait tanulmányozzák, és természettudományokból is, amiből nem tudom mit kutatnak. Ha még mindig érdeklődsz ezen téma után, látogass a www.astro.hr honlapra, ahol biztos több információt találsz, mint amennyivel én szolgálhatok.

VSA 2003

Kezdeti izgalmak!

Már 2002-ben eldöntöttem, hogy 2003-ban részt fogok venni a 2003-ban megtartandó Visnjani Nyári Csillagászati Iskola 2003-on (VSA 2003). Sajnos ez nem egy olcsó mulatság, mert csak maga a részvételi díj 110 euró. Első látásra nekem is hatalmasnak tűnt az összeg, de utána arra gondoltam, hogy azért van az én szép kis városom Zenta, hogy kifizesse a kis kiruccanásaimat. Gyenge pillanataimban összeállítottam egy kérvényt (7200 dinárt kértem), kértem a diákkör egyik elnökétől (Rózsa Dániel) egy áláírást (Zola éppen madarászott valamerre), és a város átutalta a pénzt (na persze nem a teljes összeget, de nem is többet). Most már meg volt az indulási feltételem. Szeremcsére 2003-ban december 31-ig nem kell vízum Horvátországba, így megspóroltam kb. 35 eurót és kb. 10 óra egy helyben állást Szabadkán a Horvát Konzulátus előtt. Útitervem: Zenta-Szeged, Szeged-Budapest, Budapesten alvás, Budapest-Rijeka (művésznevén Fiume), Rijeka-Pazin és Pazin-Visnjan. Mindez kb. zumbeispiel sacc/köbméter min. 20 óra utazás. Na jó egy kicsit túloztam, de 15 biztos meg van. A tábor hivatalos megrendezési időpontja: 2003. augusztus. 08-18. Én hetedikén fogtam a sátorfámat és útrakeltem Budapestre. Az észak bácskai mezőgazdász valakik eltervezték, hogy ők pont 7-én eltorlaszolják többekközt a határokat egy napra. A torlasz délben kezdődött. Így korábban kellett elindulnom, mint azt gondoltam. Ennek köszönhetően felvehettem az új Magyarigazolványomat és immár ebben az évben nyolcadszor (a négy helyett) utazhattam 90 százalékos kedvezménnyel. Menetrend szerint megérkeztem Budapestre, 1/2 5-re. Ott várt rám Fazekas László a Kutdiákok fő koordinátora. Majdnem tar fejbúrával, arcélhez igazodó fekete napszemüvegben és hatalmas fültől fülig mosollyal üdvözölt. Én is hasonlóképp cselekedtem, leszámítva a napszemüveget és a majdnem kopasz fejet. Így történt a nemzetközi koordinátorok találkozója. Mindketten szeretünk egyből a lényegre térni, így átnyujtottam neki az utazási kérvényemet, melyet megint csak Rózsa Dani lenyűgöző aláírása ékesített. A tranzakció után már a zsebemben lapult a summa. Mivel előbb érkeztem, volt egy rakás időm. Össze-vissza kb. megközelítőleg, odprilike 3 és 1/2 óra hossza. Támadt egy (akkor még "fantasztikusnak tűnő") ötletem, az időm egy részét a Westend City Center kirakatainak a nézegetésével, bendőtágítással és egy furcsa szökőkút előtti üldögéléssel akartam elütni. Mindezen tevékenységemet elég észrevehetően és céltudatosan megzavarta egy középkorú, alacsony, enyhén őszülő bácsika, kinek a szexuális beállítottsága nem mondható megszokottnak (homoszexuális, meleg, b..zi). Ekkor úgy éreztem éppen ideje lenne megsürgetnem a találkozót az ismerősömmel (kinek a nevét itt nem írom le), Líviával. Pár órán belül sikerült létrehozni a nemzetek közötti magyarok találkozóját. Ezek után olyat csöveztem Budapesten, Lív kiséretében, hogy olyat ettem, mint pl. for exemple pulykapaprikást főtt csigatésztával, olajbogyó salátát paradicsommal és paprikával, valami csilire emlékeztető mexikói erős kaját, aminek a nevét nem tudom, sárgadinnyelekvárt, szederlekvárt, sárgadinnyés tortát, gesztenyés fagyit, mindezek mellé szomjoltónak Egri bikavért, Shakiras Pepsi colát és valami narancslevet is ittunk, aminek a nevét szintén nem tudom. Az estét Norbicsek gitérszólójának mélyen átélt hallgatásával folytattuk. Később már sz ébrenmaradásért folyt a küzdelem, amiben szemmel láthatólag Lív és én győztünk, orrhossznyival megelőzve Lív anyukáját. Miután 6:35-kor meghitt és száraz könnyes búcsút vettünk egymástól a Déli pályaudvaron, elindultam Rijeka felé. Na ez megint egy dögunalmas sztori, de azért leírom. Reggel a vonatban a klímaberendezés biztosítja számunkra a hibernált állapotot 10 fokon. Délután viszont, mikor a hőmérséklet rekordokat dönt a tűző napon, elromlik az a nyavalyás legkondi berendezés. Ezt nevezem én szaunának, legalább 5 kilót fogytam. A kétbetűs kitérő, művésznevén dupla vé cé (lásd WC), működési elvét nem ártott volna közzétenniük, és legalább egy 10 perces gyorsképzést biztosítaniuk a gyengébb felfogású utasaik számára, mint pl. kao én. Volt egy gomb a vécé csésze fölött, ahol egyértelmű internacionális használati utasítás találtatott: pritisnuti, drücken. Jó hogy nem japánul írta. Hát nyomtam én azt a gombot, mint gyanakvó vágómalac az ólajtót, de néha történt valami, néha nem. Általában néha nem. A kézmosás rejtélyét mind a mai napig nem tudtam megoldani. Az folyt is meg nem is. De főleg nem is. Nem értettem a működési elvét. Aztán 40 percnyi késés után megpillantottam néhai tengerpartunkat, az azurban pompázó Adriát és a rijekai hídat is, amin átmegy a vonat (vagy nem) kb. talán 50 méter magasan. Egyébként ott volt még Fiume is, a gyönyörű kikötőváros. Megérkezve azonnal kunára váltottam pénzeimet. A buszállomás (horvátul kolodvor), felé haladva egyszerre ejtett ámulatba a látvány, hogy a horvátok sokkal gyorsabban fejlődnek mint mi, és kedvtelenített el a kirakatokban látható kütyük alatti árcédula. Itt piszok drága minden. Jegyvásárlás után a híres kikötő felé vettem az irányt, ahol még a kötéltartó vasoszlopokon magyar írás található: "... Mátyás vasöntöde... " Ekkor akaratlanul is kitör az emberből a büszkeség, hogy csak ő értheti ezt a szöveget, és valaha Magyarország határai idáig is leértek. Bementem a korzóra, ahol az összes épület az elmúlt századok stílusjegyeit hordozza. Hihetetlen élmény volt az is mikor olyan fagyizót találtam, ahol a kiszolgáló csuklóig belenyúlt a jégkrémbe és egyszerre legalább 3 gombócnyi adagokat merített. 3 fajtát kértem, de alig bírtam bemajszolni.

         A horvátok (nem mind) egy valamiben nagyon hasonlítanak az amerikaiakra. Mindkét nemzet imádja, isteníti a zászlaját. Itt is a házakon megtalálható, valamint minden egyes üzletben, függetlenül, hogy pici-e vagy sem. 2 óra hosszás barangolás után, 19 órakor felszálltam a Pazinba vezető buszra. Magyar testvérek is utaztak abba az irányba, de csak csukott szemmel, nyitott szájjal, félrebillentett fejjel és mély torokhanggal beta állapotban tudtunk kommunikálni. Egy óra múlva (20 órakor) már Pazin buszállomásának a székein rontottam a levegőt, és ötpercenként rohantam a telefonfülkéhez, hogy jelentsem a visnjaniaknak a megérkezésemet. Javasolták, hogy még egy órahosszát bírjak ki, s jönnek. Valahogy egy rendőr mégis előbb ért oda, és a sok ember közül az állomáson (rajtam kívül még kettő) pont engemet szúrt ki, és azonosítani akart. És meg is tette. Elvette az útlevelemet, majd elment. Én csak vártam és vártam és vártam és ... és végül visszajött és visszaadta. Ezek után leültem olvasni Umberto Eco, Baudolino című könyvét, amit hol a szüleimnek való telefonálgatással, hol két jugoszláv barátomért való aggódással szakítottam meg. 22 óra körül Forma 1-es élményeket keltve bennem, Korado befordult a buszállomásra a régi, kopott, diesel Rönójával. A táborba érve újra megtapasztalhattam, milyen a levegő 246 m magasan, nem messze a tengertől. Újra üdvözölhettem a régi ismerősöket, s újra választhattam magamnak alvóhelyet. Hát piszok rosszul választottam, egy ikerágyat, ami V alakban belapul a közepén, így alvás közben tök tuti frankó biztos, hogy irgalmatlan pózban elsüllyedsz.

         A NEO csoportba soroltak be (kb. azt jelenti, Near Earth Object, ”földsúróló” aszteroidák keresése volt a célunk).Témavezetőnk a német Reiner Stoss, ki a spanyol Mallorca obszervatórium munkatársa. Úgy tett szert kisebb-nagyobb hírnévre, hogy régi fényképeket kezdett elemezni, amelyeken rengeteg kisbolygót regisztrált, s evvel javította azoknak észlelési esélyét. Reineren kívül még 3-an voltunk a csapatban (ezidáig még nem említettem, hogy a tábor hivatalos nyelve az angol, de egyébként olyan nyelven kommunikálsz, amilyenen akarsz). Petra Korlevic, Koradonak a lánya, Sipőcz Brigitta Magyarországról (egy nagyon lelkes, céltudatos csillagászpalánta), és én voltunk együtt.

         Mivel késtem, külön vacsorát kaptam, de az italt fél literes korsóban hozták, és azóta sem ettem akkora húst, mint amekkorát akkor kaptam. Vacsora után azonnal a csillagvizsgálóba mentem, mert kezdtük már az első megfigyeléseket. Kerestük a célpontjainkat az interneten. Voltak némi problémák a távcsővel, azaz a beállításokkal, így nem sok képet tudtunk készíteni. Kb. hajnali ötig nyomorodtunk a csillagvizsgálóban, mikor már mindenki aludt. Hát én is lefeküdtem, s egy jól megérdemelt 4 órás alvás után már fel is ébredtem.

         Ekkor már kilencedikét írtunk és szombatról beszéltünk. Délelőtt próbáltam megfogalmazni ezt a beszámolót, de nem sokat írtam. A délutánom, két csillagászati program (Astrometrica és Easy Sky) installálásával illetve használatának megtanulásával telt el. 17 órakor Reiner Stoss előadását hallgathattuk a kisbolygókról, mik azok, mit csinálnak, miért kell őket kutatni, veszélyesek-e stb. Közben megérkeztek SCG-ből a barátaim Bojan Sic és Marko Simonovic. Este  újból észleltünk, de a látási viszonyok írtózatosak voltak. Most láttam először amit mások mint legendát meséltek egy kis túlzással, hogy Korado lekapcsoltatta a park világítását. Nem sok embernek van ilyen jogosultsága. Így sem jártunk jobban, mert a határfényesség nem lett jobb mint 18 magnitudo.

         Közölték velünk, hogy vasárnap 21kor beszámolót kell tartanunk arról, hogy milyen eredményekre jutottunk idáig. Így kicsit rádolgozva, több órán keresztül képeket nézegettünk, hogy találjunk rajtuk üstököst vagy kisbolygót, de csak 3 esetben sikerült találnunk valamit. A C/2003 K4 üstököst, a Florence és az 1978 CA kisbolygókat találtuk meg. Végül már a témavezetőnk is elaludt a fáradtságtól, miközben magyaráztuk neki a problémáinkat.

         10-én vasárnap, a változatosság kedvéért 5 óra alvás után megint kirángatott az ágyamból a fülledt izzatságszag, az irgalmatlan póz és a 35 fokos meleg levegő. Délután Reiner fura tulajdonságából kifolyólag, már harmadszor sikerült meghallgatnom mit is csinál az MPC (Minor Planet Center) szervezet (de lehet, hogy nem volt hiába ez a sok papolás). De azért új dolgokról is mesélt. Végül összeszedtük az eredményeinket és készítettünk belőle egy pocsék beszámolót estére. Kissé furcsa helyzetben voltam, mert én voltam az egyedüli ki beszélt (hacsak nehezen is, kézzel-lábbal, ökögve-makogva) angolul, szerbül, horvátul és magyarul. A csoportomban ezek közül hármat aktívan használhattam. Egyik legnehezebb dolognak tűnt megérteni és felfogni, hogy mit mondanak egyszerre magyarul, horvátul és angolul.

         Na nézzük a többi csoportot is. Volt nekünk egy robotikával foglalkozó bandánk. Egy Marko nevezetű ipse olyan softwaret hozott létre, mely lehetővé teszi az internetezőknek, hogy irányítsák és mérjenek a távcsővel az interneten keresztül. A Neven nevezetű haverja pedig a honlap megtervezésén dolgozott. Nikola egy apró marsjáró megalkotásán fáradozott, melyet LEGO kockákból épített (a neve Evil Betty). Az első prezentációkor még nem tudta követni a földre rajzolt fekete görbe vonalat. A következő csoport a változócsillagok észlelésével és fotometrikus mérésével foglalkozott. Ők sem jártak jobban tőlünk, mert észlelési feltételeink azonosak voltak. A meteormegfigyelők rádiós, vizuális észleléseket alkalmazta. Voltak még a ”marslakók”, kik webkamerával készítettek képeket a Marsról, és így akarták azt feltértképezni. Több csoport már nem jut az eszembe, mert valószínűleg nincs is több. Hétfőre virradó este sem észlelhettünk időjárási ingyom-bingyom dolgok miatt. Az éjszakánk üresen telt el. Kb. 4-kor elmentünk aludni, hogy azért mégse legyünk annyira fáradtak.

         Hétfőn, 11-én a szokásos meleg, izzadt, félig rendetlen, szobában fél 11-kor ébredtem. Szokás szerint az emberek többsége még aludt. Spaghetti volt ebédre. Ezt azért mondom, mert ebéd előtt nem történt semmi. Délután Reiner a CCD-s észlelésről és a robotos távcsövekről, valamint arról mesélt, hogy hogyan vált elismerté. Elterveztük, hogy este néhány régi fényképes felvételt nézünk át, majd kisbolygókat és üstökösöket keresünk. Ez eddig rendben is volt. De kaptunk egy fülest, hogy a csillagközi rendőrség (az egyik műhold) gamma kitörést élszlelt. Na az ilyen esetek elég rázósak lehetnek, mert ha elég közel történik a kitörés a naprendszerünkhöz, akkor itt mindannyiunknak annyi meg egy bambi. A lényeg az hogy, ez nem csak gamma sugárzással jár, hanem optikai utóhatással is. Na ezt szerettük volna mérni. A lényeg az, hogy nekünk kellett megkeresnünk azt a pontot a fényképen, ami más fényképeken nincs. Reiner egyből kiszúrt egy pontot, de kiderült, hogy az nem az. Ennek egy kicsit örültem is, mert így nekem is esélyem lehetett arra, hogy megtaláljam. Miután kinyomtattuk a fényképet, azonnal észrevettem a különbséget. Rögtön felkutattuk az internetforrásokat, hogy bebizonyosodjunk róla, hogy az más nem lehet, és nem is találtunk semmit. Azért még keresgéltünk és találtunk is néhány különbséget, de mindről kiderült, hogy nem gamma kitörés. Kezdtem már reménykedni, hogy végre én is találtam valamit, de úgy néz ki, a kezdőknek nincs szerencséje. 1 óra múlva bebizonyosodott, hogy az is vaklárma volt. Így van az, hogy még utána is csak kómásan bámultuk a monitort abban a reményben, hogy valami óriási felfedezést teszünk. 23:28-kor Korado avval az indokkal, hogy meleg van a számítógép teremben, betett egy 80 éves Run Man Coca Cola című számot. Ez nagyon kegyetlen szám, ANDREW SISTERS (swing stílus). És kinyitott egy kóla lájtot.

          Ja és egyébként éppen égett Isztria. Tán valami erdő kigyulladt, a legérdekesebb, hogy még a tűzoltók sem tudták, hogy hol. Majdnem házról házra mentek megkérdezni, hogy nem ott ég-e valami. Egyelőre a felhőmentes égből füstmérgezett éjszaka lett. Nem láttunk át a szomszéd faluig a füsttől. Egyébként pedig a tengert is lehet látni. Hát ez a mi szerencsénk. Na de talán több esélyünk lesz pihenni. Végül már csak döglődtünk, de nem mertünk aludni menni. Végül Koradonak támadt egy csodálatos ötlete 5 órakor, mikor már nem volt füst, hogy menjünk aludni. A fekvőhelyek felé haladva tettünk egy kis kitérőt a fügefákhoz (smokva). Azt kell ezekről tudni, hogy sok közülük tele van hangyával, kukaccal meg izé-mizével. Először óvatosan, orvosi pontossággal felboncoltuk őket. Nem sokat ért, mert annyira sötét volt, hogy még édesányánk sem ismert volna fel minket. Szóval, aki nem vigyázott, húsos, gyümölcsös élvezetben lehetett része.

         Kedden elengedtem magam egy kicsit, megengedtem magamnak a 11-ig alvást. De még akkor is előbb keltem fel a többségnél. Délután újból Reiner egy kissé fárasztó előadásait hallgattuk. Két baj van vele, vagyis velem. Néha nyelvterületi zavarokkal küszködök, mert nem értem meg angolul a dolgokat, és ha ehhez hozzáadjuk hogy kb. max. csak 10 s-ig tudok egy dologra öszpontosítani, akkor egy értelmesnek tűnő csacsi rajzolódik ki előttünk (mármint én). A lényeg az, hogy aznap sem a tervek szerint haladtunk. Újra beszámolót kellett tartani a csoportunk helyzetéről. Ezúttal nekem kellett beszélnem. Előtte még megérkezett Marina Brozovic Amerikából, kb. ott van már 32 éves, de 20-nak alig látszik. Korado egy kis apró meglepetéssel állt a diákok elé. Rengeteg kis teasüteményt hozott, köztük a kedvencemet is, a Domacicat (a horvát 100x jobb mint a szerb. Abban van minőség, és nagyobb is.). Ja, ha még nem mondtam volna, a Pepsi az egyik főtámogatója Visnjannak, úgyhogy annyi pepsi volt, hogy még egy kisbéka is belefulladt volna. A beszámolónál nem volt nehéz dolgom, mert a semmit nem nehéz bemutatni. A gammaburstös képeink sem eredményesek, de reménykedtünk a jövőben :-) . Amíg el nem felejtem megemlíteni, vacsorára rengeteg csevapot, sültkrumplit, ajvárt és kenyeret ettünk. Nálam ekkortájt, bendőtájt már full volt a helyzet, mivel teleettem magam kekszel. Ennek a későbbiekben lesz fontos szerepe. A beszámolók után elkezdtük a spanyolországi mallorcai távcsövek felkészítését az interneten keresztül való távirányításra és megfigyelésre. Problémák akadtak, mert valahogy a távcső nem akarta tudni, hogy az ég mely pontjára néz (mely koordinátákra van beállítva). Ekkor nekünk kellett vaktában irányítani a távcsövet jobbra balra, legalább min. sacc per kb. 1000 km-ről. Közben megérkezett Marina az amerikai élettársával, és ennek örömére hoztak egy Monster (igazából jumbo a neve), 60 cm átmérőjű pizzát. Hát az valami döbbenet. Akkora pizzán egy hónapig el lehet tengődni. Na sebaj, mi táborlakók seccperc alatt jobb létre térítettük, azaz ”atomjaira” bontottuk emésztőszervrendszerünkkel. Eközben Korado berobbantotta a visnjani távcsövet, és óriási lelkesedéssel kezdtünk el avval is észlelni. Közben sikerült, szaknyelven szólva kalibrálni a távcsövet, azaz beállítani benne az égi koordinátarendszert, úgyhogy azonnal nekiestünk a 43P/Wolf-Harrington üstökösnek, és mit ad isten meg is találtuk. Közben letöltöttünk néhány mp3-as számot, megpróbáltunk egy jó légkört teremteni, de nem mindenki vette fel a fordulatszámot (egyébként igazuk volt, valami még hiányzott). Aznap este annyira fáradt voltam én is, hogy már nem tudtam kivel milyen nyelven kell beszélni. Így történt az, hogy a Reinernek elkezdtem szerbül magyarázni. Így visszaemlékezve ő sem lehetett jobb állapotban, mert nagyjából megértette, hogy mit akartam mondani, anélkül, hogy egy szavat is tudna, értene szerbül. Szóval jól elbeszélgettünk. Aznap estére jósolták a Perseida meteorraj maximum aktivitását, így a többiek azt figyelték. Korado is kifeküdt a kupola elé, de ő el is aludt. Akkor tényleg korábban mentem el aludni, ötkor, mert 9-kor indultunk Porecba a tengerpartra.

         8 órakor a három SCG petnicás gyermek mobilja ébresztette az 53-as szoba brummogó, durmogó lusta élőlényeit, jelezve, hogy a három ürgének csipkednie kellene magát. Ezt fél kilenckor meg is tettük. Összepakoltunk, és vártuk a soffőrünket Mariot, de még az amerikai szimpatikus srác, Justine is csatlakozott. Szerdai nap volt. Amerikai létére érdekes volt azt hallani a szájából, hogy nem vett kólát, mert drága volt. Egyébként valóban drága volt (olaszoknál), 9 euró egy pohár. Egyébként éppen körbeutazta Európát és éppen Horvátországnál tartott. A három júgó meg azért ment Porecbe, mert olyan hülyék voltak, hogy nem szereztek vízumot Szlovéniába, így nem tudtak a többiekkel elmenni megnézni Európa egyik legfejlettebb magán csillagvizsgálóját. Azért nem tudom ki járt jobban? Meleg buszban rengeteget utazni, vagy melegben a tengerben pancsolni és élvezni a kilátást. Kb. 3 óra hosszát Adriáztunk délelőtt, bejárva a strandszakaszokat (néhány km), megfigyelve a közelben levő szigeteket, ámulatba esve a gyönyörű óriási yahtok láttán, de azért másfele is tekingettünk. Megéhezve elindultunk a város központjába pizzát enni. Ha valaki Porecban jár ajánlom a Saloon éttermet a figyelmébe. Ínycsiklandozó kaják vannak ott. A főterek még az ókorból maradtak meg, kőházak, 2 emelettel, az utcák 1 m szélesek (na jó egy kicsit szélesebbek, de nem sokkal), a vakolat omlik, a járda kőből van, de mintha jég lenne, annyira csúszik, úgy ki van csiszolva. Ezeken az utcákon csak üzletek vannak, azok közül is az éttermek fölözik a csecse-becse árusokat. Két érdekes dolgot említenék meg, az egyik helyen két fagyizó (szinte teljesen egyformák, különben minden fagyizó piszok drága) állt egymással szembe egy utcasarkon. Az utcák szűkek és zsúfoltak. Mivel púlt mögött áll az árus, ezért kikiabál az utcára valami csábító dallamot, de azt szinte minden nyelven, és így várja a vásárlókat, közben kedves arc- és testjátékot rögtönöz. Mindezt lemásolja a szemben levő árus is, és csak azt veszed észre, hogy kétoldalt kiabálnak, számodra valami érthetetlen dolgot. Ha valamelyikhez vevő érkezik, a másik úgy nézi az illető kiszolgálását, hogy majd kiesik a púlt mögül. A másik dolog az étterem pincérjei. Nem állnak bent arra várva, hogy eltévedt emberek azt kérdezzék udvariasan, hogy merre van a budi, hanem kimennek a járókelők közé és leszólítják őket. Ha kell utánukmennek. Én leálltam az egyikkel beszélni, mert rengeteg nyelven halandzsált, és kiváncsi voltam, hogy tudja-e a szövegét magyarul. Tudta. Ja és kb. zum beispiel minden 20.-ik ember magyarul beszélt. A tengerparton egy kis kihívással találtam szembe magam. Nem vagyok egy bátor ember (de hülye annál inkább), de akkor úgy kedvem támadt leugrani egy kb. 6 m magas ugródeszkáról (lehet hogy csak 5 m volt, de hangzatosabb többet mondani). Furcsa érzés fog el mikor ott állsz a tetején, csak a keskeny deszkát látod, amin sétálsz, és akaratlanul is lenézel a mélybe. Na én akarattal is lenéztem. Láttam ahogy a tenger kék színben játszik, hogy a hullámok habjai gyengén ringatóznak és láttam az óriási kemény sziklákat, ahogy csak arra várnak, hogy leugorjak. Ezek után arra gondoltam, ha már felmentem, akkor valahogy le is kell mennem, és hát miért ne mennék a rövidebb úton. Leugrottam. Ez egy sima talpas ugrás volt, de már az is valami. És megpróbáltam mégegyszer. Nagyon jó érzés, hogy tudod, hogy most le kell esned. És micsoda megkönnyebbülés amikor leesel (képzeld el ha nem esnél le). Elhatároztam, hogy ugrom egy fejest is. Tudtam, hogy ahhoz egy kicsit nagyobb bátorság kell, és egy kicsit több ügyesség, de amikor már elrugaszkodtam, mindegy volt. Az a piszok üres fejem ment elől, kinyújtottam a kezem, mint Superman, s ordítottam, mert a víz iszonyatosan közeledett a fejem felé. Ha csak annyi gond lett volna. A lábamat elfelejtettem kinyújtani, és a gerincem felvette a dagadó negyedhold  perec alakját (hogy csillagászati hasonlattal éljek). Vízbeérésemkor a lábam szinte a fejemnél volt, s abban a pillanatban úgy éreztem, hogy a gerincem ketté törik. Akkor azt hittem, hogy evvel a tettemmel megszakadt a táborozásom vidám kimenetele (végül azért napról napra kezdett helyre jönni a hátam, de az első két nap kegyetlen volt). Busszal jöttünk vissza, fáradtan, megbarnulva, pontosabban leégve. A többiek még nem értek vissza Szlovéniából, Crni Vrhből, ezért hárman votlunk. Minden ajtó zárva volt, de  az ablakok tárva nyitva álltak. Leültem kint írni a beszámolót, mikor óvatosan, de borzalmasan nagy zajt csapva eliszkolt mellettem valami. Egy nyúl volt az. Ekkor eszembe jutott, hogy elmehetnénk nyúlvadászatra. Szóltam Bojannak és Markonak, hogy hozzák a fényképezőgépet, a nagykést, a baltát és a csákányt, mert megyünk vadászni. De mivel csillagászok vagyunk, és nem ősemberek, egyet sem sikerült elejtenünk, habár kitartóak sem voltunk. Akartunk libára is vadászni, de nem mertük megközelíteni őket. Egyébként piszok szerencsénk volt, hogy a gazda nem vett észre minket, mert azt mondják, hogy a nyulat kergető macskát puskával intézte el, hát akkor ellenünk mit használt volna? Jobb nem belegondolni. Sikerült megfigyelnünk egy helybéli szokást, valami kuglis játékot. Öcsém, hogy azok milyen pontosan dobnak. Vacsora után üzemkész állapotba helyeztük a távcsövet, és aznap én irányíthattam a Palma de Mallorca-i távcsövet. Összesen legalább hat céltárgyat sikerült megfigylnünk. Közben nagyban, mohón majszoltam Marina óriási csokoládéját. Aznap éjjel nem teljesen voltam beszámítható állapotban, nem sok hasznomat vették. Fájt a hátam kifáradtam és már régen aludtam. 3-kor ágynak estem.

         Csütörtök, 14-e. Ébredés délben. Ebéd. Ebéd után Korado, Petra, Ana, Brigitta és én elmentünk a nyári iskola pólóiért. A mezre nyomtatták a Kisherceg B612-es számú kisbolygóját, a virágját és egy kis fát. Utána kézzel rajzoltunk rájuk galaxisokat, üstökösöket, csillagokat, cseresznyét, bolygót estébé. Kiélhette az ember a felhalmozódott művészi energiáit. Én a piros színért feleltem. Ez a hely Visnjantól kocsival kb. 0,5 órára van, de olyan kanyargós úton, hogy Schumacher is megizzadna benne. Korado viszont nem izgatta magát a kanyargós út miatt. Visszafelé jövet beugrottunk Visnjan egy eldugott kis utcájába, hogy megnézzük, hogy a fügefán milyen állapotban van a füge. Ezt nevezem én fügemániának. 7 óráig analizálgattuk az eredményeinket (ami ekkor már szépen gyarapodott) és összedobtunk egy rövid beszámolót. Vacsora közben kiderült, hogy Đorđe Balašević valahol a környéken fog koncertezni, szombaton, de tudtuk, hogy nem sok eséljünk van eljutni oda. Este megtörtént a beszámoló, szinte senki sem rendelkezett új eredményekkel, hivatkozva arra, hogy lassú a feldolgozás. Rögtön utána Marina Brozovic tartott előadást újabb munkahelyéről. Ő valaha visnjani diák volt, majd idáig a chicagoi Fermilabban dolgozott, s most átment a Caltechbe. Pl. olyan módszer kidolgozását tervezik, amellyel az emberi agy képes lesz irányítani a műkezet. Majomkísérleteken dolgoznak, és szerintük 5 éven belül kész lesz a technológia, hogy az emberek agyába chippet ültetnek és azon keresztül az ember irányíthatja a művégtagokat. Elgondolkodtató dolgokról volt szó. 23 óra körül kb. be is fejeztük. Koprodukció jött létre a változócsillagászok és köztünk, mert az utcán bődületes vihar tombolt, így ők nem tudtak észlelni, és mi gyártottuk nekik a képeket spanyolból. Ez éjfélig tartott, s nekiestünk néhány üstökösnek és kisbolygónak. Végül már versenyeztünk, ki tud tovább fenmaradni. Mindenki kidőlt, Brigitta csak fizikailag volt jelen (aludt a másik szobában). Végül Reiner és én fél hatkor megegyeztünk, hogy most elmegyünk. A szálláshelyen társultunk a meteorosokhoz, s így tovább folyt a verseny. Csellel azt mondtam, hogy elmegyek aludni, s elmentem hivatalos ügyeket intézni. Ekkor gyengének neveztek meg minden, de mikor fél óra múlva visszatértem, csak hűlt helyüket találtam. Szundítottak egyet. Feltéve magamnak a kérdést, ki járt jobban, ők vagy én, elmentem aludni.

         Péntek. Dátum: 2003.08.15. Ébredés délben. Már megint kitoltak velem, mert a csillagvizsgálóban senki sem volt bent, így csöveznem kellett ebédig. Ebéd után leültünk volna dolgozni, de az egyik internetforrásunk bemondta az unalmast (talán az előzőnapi amerikai áramkimaradás miatt). Így Reinerrel felmendtünk a tetőre az ”élet értelméről” csevegni. Filmekről, nyelvekről, a munkahelyérő (ami hol van, hol nincs), kocsikról (főleg a jó öreg Yugoról), motorokról, nemzetekről estébé beszéltünk. A lányok addig lefoglalták magukat a számítógéppel. A weboldal még mindig nem működött, tehát Reiner mutatott nekünk egy pályaszámító programot, s utána elment aludni. Végre lett egy kis szabad időm, s így írtam tovább EZT a beszámolót.

         Vacsora. Megint. S semmi érdekes. De már láttuk sötét jövőnket, ahogy a felhők egyre komolyabb köpönyeget öltöttek magukra. Sajnos Mallorcán is ez volt a helyzet. Ekkor Reinerrel elkezdtünk vitatkozni, hogy milyen zenét is hallgassunk. Ő csak a Living On A Prayer lassú verzióját akarta hallani, mi pedig a Hotel Californiát. Megegyeztünk, hogy felváltva hallgatjuk őket egymás után. Egyszercsak beállított a csillagvizsgálóba egy 80 fős túrista csoport, hogy ők előadást akarnak hallani. Korado tartott nekik egy 1 h-ás előadást, majd körbe kellett vezetni őket. Na az volt egy érdekes dolog, mert én voltam az egyik vezető. Olyan volt, mint amikor a hülye elkezd filozofálni. Fogalmam sem volt mi micsoda, nem tudok horvátul, de azért mindent elhittek, amit mondtam (márha megértették). Csak úgy itták a mondanivalómat, hát majdnem. Tekintettel az időjárásra kiültünk a tetőre beszélgetni. Petra meglátta Olaszország fényeit, és észrevettük, hogy tüzijátékot rendeztek. Félelmetes volt nézni a nyugatról érkező felhőket, melyek szinte nappali világosságot csináltak villámlásaikkal. Kellemesek az ilyen percek, mert ilyenkor félretesszük a NEO-t, a szobában történteket. Ilyenkor ismerhetik meg leginkább az emberek egymást. Őrületes nagy villámok voltak, s mi csak arra vártunk, hogy elérjenek minket, de ez nem történt meg. Kitisztult az ég. Az éjféli reggelire rostélyost készítettek, s lecsaptunk a zsákmányra, mint ahogy az éhes csillagász meglepi a füstölgő kolbász szeleteket. Vastag szelet kenyér és jó vékony kolbász volt a párosítás (na jó, voltak vastag kolbászok is). Mint derült égből a villámcsapás jutott eszünkbe, hogy derült egünk van, és nézelődni kellene. A helybeli távcső beindult, csak a vezérlőszámítógép mondott csütörtököt. Mallorcan kisebb felhők voltak, így ott késtünk a megfigyeléssel, s az adatbázisunk is csak később lett elérhető. Szóval ismét hosszú éjszakánk volt, újból megnéztük, hogy találunk-e gammarobbanást. Most sem volt szerencsénk. 4 órára már rendbe jöttek a dolgok, s elvégezhettük a méréseinket. 6 órakor úgy ágynakestem, hogy azonnyomban elaludtam.

         Szombaton ismét délben ébredtem, betartva az újabb 6 óra hosszas alvási szokásomat. Mivel feldolgoztuk az összes adatot, nem volt mit csinálnunk. 17 órakor a tavalyi témavezetőm, Dejan Vinkovic tartott előadást Kentuckyból, webkamerán keresztül. Egész érdekes volt. Segítkeztem a kapcsolat létrehozásában, s jókat hülyéskedtünk, pl. Dejan eljátszotta Dark Vaidert, terroristatámadást szimuláltunk stb. Érdekes, hogy egy kis kamera mennyire fel tudja dobni az ember kedélyét. Később fel kellett túrnunk a szobánkat egy elveszett binokulár miatt. Később megint összedobtunk egy beszámolót, s mandulát ettünk. Ja és pizza volt vacsorára. Már másodszor. Cool!

         22 órakor jött egy Goran valami nevezetű muki, és arról mesélt, hogy miTCSinálhat az ember, mikor nem tud miTCSinálni. Ő így járt, és ezért körbeutazta Ázsiát, kb. 15000 dollárért. Hát 15000 dollárral én már tudnék miTCSinálni. Reiner és Brigi egész este a számítógép előtt mértek, így Petranak s nekem nem sok teendőnk akadt. A végső jelentést kellett volna írnunk, de annyira nem voltunk beszámíthatóak (vagy nem akartunk azok lenni). Mire a számítógéphez jutottam, elzavartak aludni (pedig micsoda felfedezést tehettem volna, de jobb hogy így történt). Én inkább elmentem zeneszámokat letölteni, és ettem fánkot.

         A csillagászok vasárnap sem pihennek. Sajnos időszűkében voltunk, egy cikket kellett öszedobnunk, s egy végső beszámolót, de senkinek sem volt kedve hozzá. A főnök, Reiner elment aludni, így mi írás helyett elkezdtük elemezni a múltnapi képeket. A 2100 Ra-Shalom nevű kisbolygó mozgását vizsgáltuk. 3x10 képünk volt róla, és az összesről le kellett néznünk a Ra-Shalom adatait. Elég unalmas egy dolog. Petra kezdte el csinálni, de inkább elment süteményért. Addig leültem folytatni a dolgot. Brigi mellettem ülve próbált meg felfedezni kisbolygókat régi képeken. De állandóan csak azon morgott, hogy a program sosem engedi meg neki a képek észlelését (ti. a program nem szerette őt). Kb. 4 óra lehetett, velem is sokat szórakozott a program, mire sikerült ráillesztenem a képre a referenciacsillagokat. Az eredmény megérte a fáradozást. A képet a hattyú csillagképben készítettük, s mivel ott kúszik a Tejút, rengeteg szép kis világos csillag vált láthatóvá. A kisbolygó is erősen fénylett és gyorsan mozgott, így könnyen észrevettem és leírtam az adatokat. Az első öt képpel kész lettem. Ez a pár kép beletellett egy 15 percbe, de azt mondták, hogy csak egy órám van rá, hogy befejezzem. Úgy gondoltam, habár nem mondták, hogy megnézem, van-e rajta másik mozgó objektum. Hamarosan találtam is egyet, de nekem úgy tűnt mintha az ferdén mozogna (hasonlított az UFO mozgására). Kikértem Brigi véleményét. Egyből rávágta, hogy az egy igazi objektum, és megkért, hogy nézessem meg a programmal, hogy létezik-e már az az objektum. A gép másodperceken belül kidobta, hogy ő ilyet nem ismer. Így már egész izgalmasnak tűnt a játék, de azért a biztonság kedvéért megkérdeztem Korádot is. Ő, miután összevetette az eddig ismert adatokat, azonnal kijelentette, hogy ez egy új, különös valami. Mivel nem mutatott nagyobb érdeklődést iránta, mi sem jöttünk izgalomba. Közbe Petra is megérkezett a kalácsokkal, mely erőt adott a további munkánkhoz. Így a Ra-Shalom mellett elkezdtük az ő adatait is mérni, de ehhez egy nevet kellett találnunk. Mivel ravasznak találtuk a testet (el akart bújni a képeken, de nem sikerült), elneveztük slyone-nak mint az elsőszámú ravasz objektum, amit találtunk. Elkezdtük a slyone pozíciójának mérését, kiválogattuk az értékes képeket. Az idő múlásával a slyone egyre érdekesebbé és idegtépőbbé vált, mint a Ra-Shalom. Brigi állandóan azt hajtogatta, hogy nevezzük át, mert így nem lehet elküldeni az MPCnek. Oda mindenki csak komoly nevű és jelzésű, cifra betű- és számkódú, értelmetlen nevet küld. Mi kitartottunk eredeti ötletünk mellett, habár elnevezhettük volna a Kisherceg B612 kisbolygójáról. Az egy órából, amit Reinertől kaptunk, lassan 3 óra haladék lett, s mi még mindig nem voltunk kész a munkával. 7-et ütött az óra. Ennek két jelentése is volt, egy jó és egy rossz. A rossz az, hogy, mint mindig, akkor sem voltunk kész a munkánkkal és megint időt kell pazarolnunk  a vacsorára, a jó pedig, hogy mint minden rendes csillagász nem vetjük meg a hasunkat ami már kongott-bongott. Így akkor is otthagytuk a munkát, s megtömtük a bendőnket. Közben mindvégig hallgattunk, s vagy bámultunk magunk elé, vagy egymást néztük. Reiner is felébredt, de egy másik asztalnál volt elfoglalva. Mi tanoncok így jobbnak tartottuk, ha nem zavarjuk meg a lelki nyugalmát, s újból felmentünk a csillagvizsgálóba. Engemet bizonyos intőjelek arra a bizonyos kétbetűs helyre vezéreltek 15 percre. Petra fent maradt, s közben Reiner is megérkezett. Brigit Korado elzavarta aludni. Mikor felértem, láttam, hogy nyugalom, csigavér és sűrű lábmosás honol, s Petra suttogva mondja, hogy meséljem el Reinernak a történteket. Ekkor összeszedtem a zegzugos gondolataimat, s bátorságomat, s komoly hangon ezt merészeltem mondani:

-         Reiner!- 2 másodpercnyi szünet, mivel az elektronikus leveleivel bajlódott, majd így szólt:

-         Yes!- ez gyors reagálás volt, s azt jelentette, hogy éppen nem annyira köti le az amit csinál. Felbátorodva, mégkomolyabb hangom folytattam mondanivalómat:

-         We have some problems! We found a new object on the images.

Alig észrevhető megdöbbenés és halvány szemfénycsillanás volt a válasza. Miután ez elmúlt, egyből viccesre fogta a dolgot, és kételkedni kezdett (ennek van egy kis háttere. Előzőnap Giovanni Sosteronak készítettünk néhány CCD képet egy változócsillagról. Mikor Reiner elment őket megnézni, hogy hogyan haladnak a mérésekkel, Giovanni azt mondta, találtak egy furcsa mozgó pontot a képeken, nem ártana ha megnézné. Reiner lelkesedéssel fogadta a hírt, de végül kiderült, hogy csak vicceltek, s Reiner ezt jól megsz...ta). Tehát azt hitte, mi is viccelünk, de miután meglátta Petra rövid összevágását, komoly lett, homloka ráncolódni kezdett, szemöldökét összerántotta és fura hangokat adott ki. Első kérdése a known object overlayre vonatkozott, hogy leellenőriztük-e, hogy valóban új-e. Ezek után hirtelen felgyorsultak az események. Reiner gyorsan belátta, hogy ez egy új felfedezés, és tudta, ha nem közöljük elég gyorsan (habár így is már majd 16 órát késtünk), akkor majd valaki más megteszi, s nem lesz a miénk a felfedezés. Beírta az adatokat a New Object Ephemerides Service oldalra, és az eredmény az volt, hogy a tárgy gyorsan mozog, sűrgősen közzé kell tenni a méréseket. Ekkor lépett be Brigi az ajtón, s mondta, hogy ő már megnézte ezt az oldalt, de nem látta a felhívást. Reiner teljesen kibújt a bőréből, majdnem őrjöngött, hogy nem láttuk a felhívást. Már 4-5 órája közzétehettük volna, de lehet, hogy most késünk. Miután elküldte az adatokat, vártuk, hogy mi vagyunk-e az elsők, s Reiner 5 percig csak az F5 (Refresh) gombot nyomkodta, miközben ”szép kellemes ritmusú” szavakkal fokozta a hangulatot pl. már 2 perce elküldtem, mit sza...kodnak, miért nem frissítik, mi a f...t csinálnak már, Jesus will come and kick your asses. 10 perc próbálgatás után abbahagyta, és elment levegőzni. Mi csak erre vártunk, mint a piranyák (nem tudom hogy írják) csaptunk le a számítógépre, hogy megnézzük, kaptunk-e új levelet. Kb. fél óra múlva frissítették fel a homepage-t. Az egész csillagvizsgáló zengett örömkiáltásainktól, ujjongásunktól, tapsolásunktól és fütyülésünktől, hiszen elfogadták a tárgyat mint új felfedezést (és minket mint felfedezőket). A legkeresettebb objektumok közé tették, amit sürgősen meg kell figyelni. Ekkor még a mi jelölésünket viselte, slyone. Az örömnek hamarosan vége lett. Újra kemény munkába kellett kezdenünk, hiszen a felfedezésünk csak akkor ér valamit, ha a következő este is megtaláljuk azt az izét.

         Korado úgy döntött, hogy aktív állapotba helyezi a visnjani távcsövet, és szimultán méréseket végzünk a mallorcaival. Így meghatározhatjuk, hogy milyen messze van a Földünktől a slyone. Hamarosan megérkeztek az első képek Spanyolországból, és Brigi elemezte őket. Megint Brigi és Reiner ültek a gépnél, így mi Petraval majdnem unatkoztunk. Úgy döntöttem, segítkezem Koradónak, az mégiscsak több mint a semmi. Mivel a Vesta nevezetű fővezérlő számítógépet már vagy három napja nem tudtuk elindítani, az automatikus keresésről le kellett tenni. Korado kezembe nyomott egy égbolt térképet, és azt mondta, hogy jelöljem be, hol lesz a következő két órában a slyone. Közben jött egy háromtagú érdeklődő család, jó messziről, s megint nekem kellett körbevezetnem. Talán ők voltak az első idegenek, kik hallották és látták a TOP SECRET eseményeket, csak nem fogták fel, mibe is csöppentek. Reiner elküldte az első méréseinket az MPCnek, de az internetkapcsolatok utána megint megszakadtak. Eddig én sacc per kábé berajzoltam a slyone pozícióját. Korado megkereste a távcsővel, s utána részletesebb térképekkel néztük, hogy hol vagyunk. Sikerült azonosítani a helyünk, s akkor elkezdtünk mérni. Kiderült, hogy sz...r programot használunk, ami nem tudja meghatározni az észlelés idejének kezdetét, így ezt a szerepet én vettem át. Közben jöttek a TVsek, hogy a marsmegfigyelő csoportról egy nagykaliberű riportot készítsenek. Hát nekik sem kellett sok, hogy kiszagolják, hogy nem egy hétköznapi nap van az obszervatóriumban (ez könnyű volt, hiszen vasárnap volt). A biztonság kedvéért eltessékeltük őket a marscsoporthoz, hogy mi békében dolgozhassunk. Miután Reiner is, Korado is elkészült, elkezdtem a visszaszámlálást, az egyidőbeli fénykép készítéséhez. Tisztára olyan volt, mintha Houstonban lennénk az űrközpontban, csak éppen az űrrepülőgépek nem röpködtek. Pár perc műlva kiderült, hogy az effajta megoldást kicsit módosítani kell, mert az internet lassúságának köszönhetően a mallorcai CCD 7 s-ot késett. Újból elkezdtem a viszaszámlálást, de most 10-től (tudjátok milyen nehéz angolul visszafelé számolni?). Ha minden igaz idáig még olyan nem történt, hogy a szimultán mérések kezelését egy szobából irányítsák, de a távcsövek 1350 km-re voltak egymástól (de ez az állítás nagyon nem biztos). Ha már a furcsaságoknál tartunk, akkor az is elég furcsa, hogy a slyonet egy amerikai teleszkóppal fedeztük fel, mely Spanyolországban van, négy felfedező van, egy német, egy horvát, egy magyar és én (aki magyar nemzetiségű, de az SZK állampolgára). Kb. 10-13 szimultán képet készítettünk. Mindezt 1 meg egy ½ óra alatt készítettük el. A mallorcai képek azonnal boncasztalra kerültek, és leelemezték őket (az internetkapcsolat még mindig nem volt jó). Korado is küldözgette a képeit a saját gépéről a mi gépeinkre, de a Brigi gépe valamiért nem akarta látni. Ekkor elkönyveltük, hogy a képek szarok. Reiner nem hagyta magát, s megnézte a saját gépén a képeket, s kiderült, hogy azoknak semmi baja. Brigi valamit átállított a programjában s ezért nem láttunk semmit. Lassan sikerült leelemeznünk az összes képet, s elküldtük az eredményt az MPCnek. Újra megérkeztek a tÉvÉsek, és egy iszonyú nagy sztorit akartak belőle faragni. Reinerrel riportot készítettek, mi meg emileket olvastunk a háttérben és hallgattunk valami Kusturica zenét, vagy Hotel Californiát, vagy valami mást. Reiner egész végig azon izgult, hogy a pólójára az van írva, hogy ADULTS ONLY. Pár óra múlva megjött az internet kapcsolat, s megtudhattuk, hogy a slyonet bejegyezték, és a 2003 QA ideiglenes nevet kapta. Jelentése: 2003-ban fedezték fel, Q-augusztus második fele, A-ebben az időszakban az első aszteroida. Addig a pillanatig rajtunk kívül még csak egy spanyol mérte a slyonet (alias 2003 QA), de csak utánunk. Így lettünk mi az abszolút felfedezői egy aszteroidának. Később már csak a Reinernak és nekünk küldött gratulációkat olvastuk (voltak köztük állítólag egész elismert nevek a kisbolygóvadészok körében, de én egyikről sem hallottam). Így ért véget egy kiserejű pillanat a világtörténelemben, de felejthetetlen nap a mi életünkben. Nevezzük ezt az éjszakát a második éjszakának, a slyone igaz történetének.

         Fárasztó, izgalomteljes és eredményes volt az az este. Ha máskor nem, de aznap megérdemeltük az alvást. Mindannyian azt hittük, hogy ez az esemény majd belevési magát az álmainkba, de én személy szerint, ahhoz is fáradt voltam, hogy álmodjam. Úgy éreztem, hogy megengedhetem magamnak a délig alvást, de a neheze még hátra volt. El kellett készítenünk az utolsó nagy beszámolót. Ebédig megint csak a képeket nézegettük, majd elemezgettünk néhány képet, s végre sikerült feladnom a képeslapjaimat. Utána lassan, nem elkapkodva, de ötlettelenül nekiláttunk elkészíteni a beszámolót. 20 órára kellett kész lennünk. Az utolsó percekben dobtuk be az utolsó slide-okat, s nekem jutott beszámolóul az eredmények címszó. Hibát hibára halmozva, a dolgokat félremagyarázva, mintha a 10 nap alatt nem tanultam volna semmit, tartottam az előadást. Ha minden igaz (remélem) csak a csapattársaim vették ezt észre, és meg is kaptam a magamét. Estére pihenőt terveztünk, s szerveztek egy kis rostélyost, úgyhogy megint finomat reggeliztünk. Közben a legkülönfélébb dolgokról beszélgettünk, s valami barackdarabkákkal teli bort iszogattunk. Szeretem az édeset, de az már durva volt. A tábor egy része elkezdte játszani a híres nevezetes Maffiát, és mint általában ezt nem lehet csöndben játszani. Az egész falu visszhangzott. Néhányan jobbnak láttuk, ha elmegyünk egy brainstormingra, a toronyhoz, ami mellett egy templom áll. (Minden elismerésem azoké, akik eljutottak idáig az olvasással. Minden ilyen embert meghívok egy italra, feltéve, ha nem a honlapkészítő az). Annak a templomnak a falán egy olyan szem leskelődött, mint ami az egyiptomiak kultúrájában megszokott. Hát nem tudom... A vita tárgy a jövő évi tábor volt. Több részvevő kellene, több vezető, s több pénz.

         Gyorsan közelgett az idő, mikor a buszunk indulásra készen áll. Felkészítettem magam az utazásra. Gondoltam nem alszok, mert úgyis egész napos utazásnak nézek elébe. 6:10-kor elbúcsúztunk attól a falutól, mely ebben az évben kifejezetten sok emlékkel járult hozzá életünk könyvtárához. Hipp-hopp Porecbe értünk, s megvettük a jegyünket Rijekaba. Megvettem a Glas Istre nevű újságot, s mit ad isten, benne van a NEO csapat. Hogy mennyi hülyeséget beleírtak. Rijekaig az utat nagyjából át aludtam, mert nem emlékszem semmire. Fiuméban megreggeliztünk, mi mást mint pizzát. Megint találkoztam, avval a hajléktalannal, akivel odafelemenet is találkoztam, csak nem tettem róla említést. Idős, 60 év körüli megviselt öregasszony, nagyon rámenős (amire neki szüksége is van), de ami meglepett, hogy amikor szóbaelegyettünk, tudta, hol van Zenta. Mindenki maga vonja le a következtetést.

         A Budapestre utazás teljesen simán ment, csak 1 órát késtünk, szóval 10 órát vonatoztunk. Megint Líviáéknál éjszakáztam. Ismét szuper ételekkel leptek meg, csirkecomb, saláta, valami tésztás saláta meg még valami. Megpróbáltam ünnepélyesen közölni velük, hogy nem hiába voltam a terhükre, s egy általam, Horvátországból ”átcsempészett” borral próbáltuk megünnepelni a kisbolygónkat. Csak úgy halkan megjegyzem, az a bor nem volt valami nagyon jó, s már kissé szégyeltem is magam miatta. Norbi újra gitározni kezdett, de én már másfél napja nem aludtam, szóval az ezután történtekre nem teljesen emlékszem. Annyit tudok, hogy reggel kikísértek a Nyugatiba, s feltettek a vonatra, s onnan már biztosítva volt az utam haza. 2-re megérkeztem.

         Hát itt a vége, fuss el véle. Minden elismerésem azoknak, kik képesek végigolvasni ezt a beszámolót, azoknak valóban van kitartásuk.