Kirándulás a Rakaca-víztárolóhoz ( I. rész)

Apu nagy utazása Rékával, Bendegúzzal és Kinga-Karinával a Rakaca - víztárolóhoz egy kis otthonka-találkozóval egybekötve

"...és felvirrada az Ő nagy napjok hajnala, és eső hulla ama fellegegekbűl, hogy elvegye az Ő kedvöket az nagy bicziglista utazásoktúl..." (Dénes könyve, 36-ik fejezet)

06.28 5:30-kor indult a vonatunk, úgy beszeltük meg, hogy Nyusz kihozza a csomagokat kocsival, mi meg "lábon" visszük a bringákat. Ébresztő, gyalogolunk le a csomagokkal: esik az eső. No, jól nézünk ki, mi lesz meg itten... Hát az lett, hogy Réka meg én mentünk biciglivel, Bendiét meg benyomtuk a kocsiba, a csomagok mellé. Kiértünk azért még időben.

Szerencsére volt a vonaton külön kocsi, amiben normálisan lehetett szállítani a bicókat, szépen felakasztva.

Bevagoníroztunk, összelakatoltam őket, aztán Nyuszt kellett már csak megvigasztalni, kezdte megbánni, hogy elengedett minket...

"De ha elindul a vonat, a szívem majdnem megszakad..." - írta anno Demjén Rózsi.

A gyerekek egész szépen tűrték az ötórás utazást Miskolcig.

Útközben szaporodtak a biciglik (na nem úgy...), hanem Félegyházán felugrott a vonatra egy Sátoraljaújhelyre igyekvő gárda is, az addigra már szakadóvá dagadt esőben. Kecskeméten már sütött a nap, és így maradt egészen napestig.

Miskolcon 6 percünk volt az átszállásra (3 gyerek, 3 bicigli és 7 csomag, és meg én is ott voltam). Nem tudom mennyire ismeritek az állomást, én csak annyira emlékeztem, hogy aluljárós, persze lépcsőkkel... A kalauzunk legalább tudta, hogy az első vágányról megy a vicinálisunk Szalonnára (itt kellett leszállnunk a tóhoz) és most a hetedik vágányra érkezünk. Valahogy lekeveredtek a gyerekek-csomagok-biciglik a peronra. Következő nekifutás: az egész halmot levinni a lépcsőn az aluljáróba. Háromszor fordultam, az első kettő után mertem a részidőt, és Rékát gyalog előreküldtem, hogy húzza visszafele a másik vonatunkat, nehogy elmenjen az orrunk elől, mert a napi három vonatból a következő bizony este indul.

Szerencsés ötlet volt, mert már rég otthagytak volna minket!

Felkászálódtunk újra a lépcsőkön a peronra, megint megörültem, mert itt is volt egy külön postai csomagszállító rész a vonaton, ahova kényelmesen be lehetett pakolni mindent. (csak két percet késtünk az indulással, talán elnézte nekünk a vonat többi utasa)

Amikor elkanyarodtunk a kazincbarcikai vonalról északnak, onnantól hívták a pályát Bódva-völgyi vasútnak, ami éppen 96-ban volt 100 eves. A patak egész végig ott kanyargott mellettünk-alattunk, szerintem a vasútról neveztek el Bódvának.

A vize tiszta barna volt, mint a föld. Eszembe jutott a szegedi Tisza, hét ettől olyan piszkos nálunk a víz! De hogy ez itt miért piszkos, miért ilyen sötét, arra csak később, 20-30 km-rel följebb kaptam meg a választ: egy csomó "kisebbségi", halmozottan hátrányos helyzetű purdé locspocsozott a patakban, ok áztak benne és festettek a vizet ilyen setétre... (érdekes, ok nem lettek fehérebbek)

Befutottunk Szalonnára, szalonnai, szalonnai állomásra. Lassít a vonat : Bendi kikukucskál és megjegyzi, apu itt köd van? Nem tudtam felelni, mert megálltunk, kapkodás megint a vonaról, csak ugú, a sínek közé. Vonat el, létszam és testrész-ellenőrzés, nem maradt senki keze-lába a sínek között, ráadásul minden csomagunk megvolt.

Megérkeztünk! Az állomáson minden hófehér, még a sínek közötti, máshol fekete kövek is. (megfogta a köd? vagy így ellensúlyozzak a "füstösöket" ?) A választ a közelről hallatszódó zúgás adta meg: az állomástól kb. 15 méterre volt maga a Nagy Fehér Kőtörő, az ontotta magából a "ködöt" (meg a mészkőport...)

Szikrázott minden az 50 fok melegben, éppen háromnegyed tizenkettőt üthetett valahol a toronyóra. Az állomás külterületén értönk földet, a ritkán használt sínek között méteres gaz, (az nagyon szúrós, az ágak végén olyan bogáncs-féle virág van, lila szálakkal...)

(Apu, pisilni kell, apuról dől a víz, hátán a 30 kilós hátizsák, kezében két bicigli...)

Elintéztünk mindent, átverekedtük magunkat a gazon és a síneken, indulás neki a világnak!

Igenám, de a csomagoknak nincs lábuk, őket bizony vinni kell, olyan finnyásak. Pakolom elölről a biciglit, pakolom hátulról, valami mindig kimarad, vagy a gyerek, vagy a hátizsák. Nem lesz ez így jó sehogyse. Hívogatóan tarul fel busz hűs belseje, belémnyilall egy gondolat: tegyünk fel mindent egy buszra... Elég hamar megoldódott a dilemmám, mert a busz egyet gondolt, kettő lett belőle, úgy elporzott, hogy azt se mondta, fapapucs.

fk (gyk: folyt kov)

Hello, Dénes

1998. 08. 26.