Egyelőre csak két kép, de remélem, lesz még sokkal több is. Nagyon nehéz jó közelképeket készíteni. Ezek sem azok, de azért már meg lehet őket mutatni.
 

	Egy csiga. Legalább fél óráig tartott, amíg sikerült lefényképeznem. Fújt a szél, imbolygott a fűszál, nem tudtam élesre állítani. Természetes fénynél, állványról készült.
	Ezt a szöcskét kb. egy fél óráig üldöztem, mert — nem tudom miért — nem akart szerepelni az Interneten. Alkonyodott már, hűlt a levegő, és egy idő után egyre ritkábban és egyre kisebbeket ugrott, végül megvárta, míg elkészült a sztárfotó. A képen sajnos erősen meglátszik, hogy beépített vakuval készült.
	Azt hiszem ez egy tátika. Párás, borús időben, naplemente előtt, állványról készült. Aznap már egészen elkedvetlenedtem a rossz fényviszonyok miatt. Ilyen virág-közelképekhez azonban éppenhogy ez a legalkalmasabb.
	Pillangókat általában elég nehéz fényképezni, mert nem engednek közel magukhoz. Aznap hirtelen lehült az idő, és ettől nagyon lelassultak a pillangók; hagyták, hogy pár centire matassak tőlük. Fény alig volt, ezért vakut használtam, a pillangó feje felől felülről. Hogy a vaku ne vessen durva árnyékot, egy szoftboxba tettem, így irányított, de mégis szórt fényt adott. A vakut igyekeztem minél messzebb tartani, hogy a vaku–pillangó illetve vaku–háttér távolság minél közelebb legyen egymáshoz, hogy a háttér ne legyen túl sötét. A háttérből kiretusáltam a virág szárának a felmeredő folytatását.
	Ez a rózsa (a barátnőm édesanyjának születésnapi rózsája) vázában volt, megtetszett. Kivittem a lépcsőházba, ahol szórt fényt kapott, egy orrspray-vel bepermeteztem, illetve egészen finoman — hogy ne keletkezzenek durva árnyékok, de a vízcseppek megcsillanjanak — rávillantottam egy vakuval.