Kismártoni várkastély

Fekszik: Sopron vármegyében

Németül: Eisenstadt

(Ma: Ausztria - Burgenland)

Sopron vármegye elhelyezkedése a történelmi magyarországon

Varjú Elemér "Magyar várak" című, 1932-ben megjelent könyvében így ír Kismárton (ma inkább Kismarton néven ismert) várkastélyáról:

ismárton (mert ez az igazi, magyar neve) régi határvárosa volt Magyarországnak az Ausztria felé eső végeken. Alapítója Gát és

Keled, a régi krónikások által németnek mondott, de valószínűleg magyar eredetű nemzetsége. Nevét bizonyosan attól a Márton ispántól vette, aki 1140 körül családja temetkezőhelyéül a híres csatári monostort alapította. Első lakói nem lehettek németek, mert a város Eisenstadt neve csak a XIV. században bukkan fel, abban az időben, amikor Kismárton (vagy, ahogy a XIII-XIV, században néha nevezik: Szabó-Márton) városias képet kezd ölteni. Már ekkor a Gut-Keledek kiadták a kezükből s a városka a Kanizsaiaké. Ezek 1371-ben kaptak királyi engedelmet rá, hogy megerősíthessék. Be is kerítették fallal és a város egyik sarkában várat építtettek maguknak. Ahogy egy XVI. századi képről látható, a vár négyszögre épült, a kor szokása szerint sarkain tornyokkal, amelyek közül három négyszögletes, egy pedig kerek volt. 1373-ban már készen állott, mert ekkor várnagyáról is említés történik.

KISMÁRTON A XVI. SZ. VÉGÉN
BRAUN & HOGENBERG, THEATRUM TOTIUS MUNDI URBIUM VI. KÖTETÉBŐL
(kép az eredeti könyvből)

A XV. század első harmadában a Kanizsaiak elvesztették Kismártont s az, a nyugati szélek sok más szép várával, Albrecht osztrák herceg kezébe jutott, aki hamarosan eladta bátyjának, III. Frigyesnek. Ez is sietett a kétes jogcímű szerzeményen túladni. Amikor Mátyás a bitorolt széleket visszaszerezte, már a német lovagrend nagymesterétől kellett a várat kiváltania, hogy Corvin Jánosnak adhassa. Alig húnyta be szemét a nagy király, ismét az osztrák ház tette rá kezét Kismártonra s az uralkodók hol egy, hol más hívüknek adogatták zálogba. A XVI. század végén II. Miksa visszaváltotta s Ernő főherceget telepítette bele, aki, állítólag az alsó-ausztria kamara költségén, megnagyobbíttatta s berendezte.

KISMÁRTON 1686-BAN (kép az eredeti könyvből)

1622-ben II. Rudolf gróf Esterházy Miklósnak adta zálogba Fraknó várával együtt 400.000 forint, akkoriban hallatlanul nagy summáért. Esterházy Miklós fiai 1648-ban 62.000 forint ráfizetéssel végleges adományt kaptak rá. Ugyanakkor kieszközölték, hogy az 1649-i országgyűlés közigazgatásilag is visszacsatolta két várukat Magyarországhoz.

KISMÁRTON VÁROSA
(kép az eredeti könyvből)

Az 1657-ben Vezekénynél hősi halált halt Esterházy László halálával Kismárton testvérére, Pálra, a későbbi herceg- és nádorra szállott, aki egy kiváló olasz mester, Carlo Martino Carlone tervei alapján a régi vár helyére s részben az alapok felhasználásával, új várkastélyt építtetett az akkor virágkorát élő barokk stílusban.

ESTERHÁZY PÁL HERCEG (kép az eredeti könyvből)

Az építész nagy körültekintéssel dolgozott. A régi vár falait a lehetőségig megkímélte s felhasználta. A négy szárnyat kivülről egy-egy szobasorral toldotta meg, tehát megkettőzte az eredeti szélességet. Nem bántotta a négyszögletű saroktornyokat sem, a földszint magasságáig, hanem ezeket is körülépítette, úgy hogy a máig álló toronyszerű kiugrásokban belső mag gyanánt a régi tornyok bentfoglaltatnak. Ily módon imponáló tömegű, de terjedelmes jelentékeny magassága dacára zömöknek mondható, hatalmas épület keletkezett, amely külsőleg semmit sem árult el a helyén állott késő középkori jellegű várból. A gyönyörű rezidenciát szabályos vízárok vette körül, nem annyira védelmi célból, mint sokkal inkább azért, hogy a várkastély ebből a keretből még hatásosabban s festőiebben emelkedjék ki.

Az egész kastély kétemeletes, de az első és második emeletsor közé ott, ahol a termek nem nyúlnak fel magasságban a második emeletig, egy alacsony közemelet van beiktatva. A főhomlokzaton a közemelet ablakai helyére fülkéket alkalmazott a tervező s azokba a magyar királyok másfélszeres életnagyságú terrakotta mellszobrait helyezte. A belső elrendezés méltó volt a külsőhöz; pompás kápolna, hatalmas dísztermek, szobák hosszú sorai tették a kismártoni várkastélyt valódi fejedelmi székházzá. Érthető, hogy a kapzsi Lipótnak is szemetszúrt; minden módon rá akarta venni a nádort, cserélje el vele más birtokért Kismártont, hogy így megkaparinthassa a kastélyt, amely az ő laxemburgi lakóhelyét úgy terjedelemre, mint pompára messze felülmúlta. Szerencsére ez a szándék megtört a nádor erélyén és pompás rezidenciájához való ragaszkodása.

A fejedelmi épület egykori külseje erősen megváltozott napjainkig, A négy torony eredeti kettős hagymafedelét egyszerű lapos tetőzettel cserélték ki; a tetőkre manzard-ablakokat alkalmaztak, a főhomlokzat elé oszlopokon nyugvó erkélyt húztak s betömték a vízárkot, amely egykor szorosan körülvette a várkastély falait.

A várkastélyon a későbbi tulajdonosok nem sok szerencsével építettek. Mária Terézia korában különösen a belső díszítés foglalkoztatta a hercegeket. A XVIII. század végén készültek el a főhomlokzattal szemben a pompás istállók és kocsiszínek. A XIX. század elején Miklós herceg a hátsó homlokzatot empíre-stílusban alakíttatta át, megtoldta egy óriási oszlopcsarnokkal s a főhomlokzaton a már említett erkéllyel. A Carl Ritter von Moreau bécsi építész (†1841) által tervezett s csak részben végrehajtott átalakítás semmikép sem vált előnyére a pompás várkastélynak. A minden díszüktől megfosztott óriási faltömegek ijesztő sivársága megdöbbenti a szemlélőt s ezt a hatást nem igen enyhíti az épület elé illesztett hatalmas oszlopcsarnok sem. Csak sajnálni lehet, hogy az üres klasszicizáló divat kedveért az ország egyik legszebb kastélyát így elrontották. Ugyanekkor a régi francia díszkertet angol parkká alakították át, nagyszerű pálmaházakkal s a legromantikusabb ponton klasszikus ízlésű kis templommal, amelyben Esterházy Leopoldina hercegnő Canova által faragott életnagyságú szobra kapott helyet.

A várkastély történetével s érdekességeivel kötetet lehetne megtölteni, kivált, ha azok az idők kerülnének szóba, amikor a hátsó szárny nagytermében világhírű művészek, köztük a hercegi ház udvari karmestere, Haydn gyönyörködtették hangversenyeikkel a fejedelmi vendégeket. A kastély csodáiról az egykorúak nem győznek eleget mesélni. Csak kuriozumként említjük meg, hogy 1819-ben Ferenc Károly főherceg (Ferenc József király atyja) itt látta a monarchia első személyfelvonóját, aminő ekkor még Anglián kívül sehol sem volt. A főherceg nem bírt betelni vele s többször fel- s levitette magát az ördöngős masinával.

A KISMÁRTONI VÁRKASTÉLY
(kép az eredeti könyvből)

Irodalom:

A Műemlékek Országos Bizottsága és a Könyvbarátok Szövetsége kiadása Budapest 1932.