Fekszik:
Szeben vármegyében
|
Fekszik: Szeben vármegyében |
Szeben vármegye elhelyezkedése a történelmi magyarországon
Varjú Elemér "Magyar várak" című, 1932-ben megjelent könyvében így ír Nagyszeben városáról:
 |
agyszeben a legrégibb szász települések sorába tartozik Magyarországon. Lakói II. Géza (1141-1162) alatt vándoroltak | |
| be a Mosel vidékéről. A várost s környékét a Szeben-patakról nevezték el; az előbbinek neve a XIII. század első negyedében a szászok száján Hermannstadtra változott, valamely érdemes városbíró, vagy talán a német lovagoknak II. Endre korában Erdélyben szerepelt főnöke, Hermann után. | ||
1224-ben II. Endre megalakította a szebeni tartományt s a fejlődő helységet ennek fejévé tette. A tatárok betörésekor Szeben is osztozott a legtöbb magyar város sorsában: feldúlták és elhamvasztották. De épp a szomorú tapasztalatok tették parancsoló szükséggé a város megerősítését. Egyébként Szebent a természet is ellátta védőművekkel. Területét körülölelték a patak árterében keletkezett kis tavak s mocsarak; hozzájutni csupán az ezek közt kanyargó keskeny, tehát jól védhető ösvényeken volt lehetséges. A körülzárt térséget középtájon dombhát szeli ketté, ennek megfelelően felső és alsó város keletkezett. Közepütt, a legmagasabb ponton épült fel a már rég eltűnt templom s körülte az első erődítések. Igazi városias alakot Szeben csak a XIV. század közepén kezdett ölteni, amikor a felső várost egészen bekerítették. E régi fal nyomai még itt-ott fellelhetők. Látni lehet, hogy elég sűrűn meg volt rakva tornyokkal.
A város gyors növekedése a keretek tágítását, a XIV. század vége óta egyre fenyegetőbbé váló török veszedelem pedig az erődítések gondosabb kiképzését tette szükségessé. Zsigmond ideje Szebenben a lázas építészeti tevékenység kora. 1424-ben a város megkapta a megszüntetett szebeni prépostság javait s ez lehetővé tette a ma is fennálló hatalmas plébániatemplom elkezdését. Ezzel egyidőben kiterjesztették a külső falakat, hogy az alsó város is védve legyen és szoros egységbe kapcsolódjék a felsővel. Ennek a falnak részletei megvannak s áll még néhány a hozzátartozó pompás, erős tornyokból. Ezek sűrűn követték egymást a fal mentén, számuk meghaladta a harmincat. Alakra, méretekre nem voltak egyformák, aminthogy keletkezésük sem esett ugyanazon időre. Úgy ezeket, mint a város négy, védőművekkel jól megerősített kaputornyát az egyes céhek gondozták s ezek látták el szükség esetén a védelmet. A kapuk, mint a leginkább veszélyeztetett pontok, a legnépesebb testületekre voltak bízva; a Heltai-kapu a mészárosok, a Fűrészmalmi kapu a szabók, a Polgár-kapu a lábbelikészítők és az Erzsébet-kapu a szűcsök céhére. A falakon kívül a külső védővonalat a már említett tavak szolgáltatták. Számukat a középkor végéig egyre szaporították, a víz szintjét csatornák és zsilipek segélyével egységesen tudták szabályozni. A tavacskák részben testületek, részben egyes polgárok tulajdonához tartoztak. Ezek kötelezve voltak a víztükröt nádtól, hínártól mentesen tartani s kotrás által állandóan mélyíteni. A védelmi szempont mellett gazdasági tekintetben is becsesek voltak e kis medencék, amennyiben bőségesen ellátták a várost hallal.
Igaz, hogy a sok víz alkalomadtán védelem helyett romlást hozott a városra. 1533-ban a rohamosan kiáradó Szebenpatak úgy megtöltötte a tavakat, hogy vizük több mint 100 lépésnyi darabon alámosta s bedöntötte a város védőfalát.
Pedig ezekre a falakra nemcsak a városnak, hanem egész Erdélynek szüksége volt. Brassó mellett Szeben volt az egyik sarokbástyája a délkeleti határnak, ahonnan Zsigmond ideje óta a törökség legerősebb támadásait lehetett várni. Mert Havasalföld vajmi csekély akadályt jelentett az ozmánoknak; áruló, pipogya népe beállt martalócnak a pogány mellé, a keresztények ellen és segített pusztítani határainkat. A török 1420-ban tört be először s az első támadás Szebent 1432-ben érte. Sűrűn követték a többiek; 1437, 1438, 1442 voltak a legveszedelmesebb évek. Az utóbbi alkalommal Hunyadi János Szeben falai előtt verte meg az ellenséget s a győzelem kivívásának a derék polgárok is részesei voltak.
Érthető, ha ilyen körülmények között a város nagy gondot fordított erődítéseire. A lakosság katonailag volt megszervezve. Alig jutott el a tüzifegyverek ismerete Erdélyig, a szebeniek már tűzmestert fogadtak, ágyúkat, várpuskákat szereztek be. Ostrom esetére állandóan volt élelmikészletük. Hatalmas, nem ritkán az utcákon ásott gabonásvermek őrizték a búzát és rozsot. A céhek tornyaiban hombárokban állott a kenyérnek való s az ágyúkhoz megkívántató puskapor.
A mohácsi vészt követő áldatlan időkben Szeben is bekerült a két király közt folyó küzdelmek forgatagába. A szász polgárok Ferdinándhoz szítottak; magatartásuk eredménye három ostrom. Előbb Báthory István erdélyi vajda, aztán Gritti Alajos kormányzó, végül 1535-ben Maylád István zárta körül Szebent, de bevenni egyik sem bírta. 1536-ban aztán önkényt nyíltak meg a kapuk János király előtt. Majd mikor változtak a viszonyok, 1551-ben Castaldo előtt, aki Ferdinánd nevében vette birtokba a várost. Először szállta meg Szebent idegen katonaság, de szívesen látták a császár zsoldosait. Azonban hamar rájöttek, minő oktalan volt örvendezésük. A jórészt spanyol katonaság úgy viselkedett, mintha meghódított helyen lett volna. Vagyon, tisztesség, emberi élet nem volt biztonságban előttük. A szászok fellélekzettek, amikor megszabadultak tőlük.
NAGYSZEBEN A
XVII. SZÁZADBAN
(kép az eredeti könyvből)
A rövid ideig tartott megszállásnak hadtörténeti szempontból érdekes emléke a város felszerelésének a császári fegyvermester által végzett összeírása. Ebből kitűnik, hogy a várfalakon 46 ágyú és 216 várpuska látta el a védelmet. Csakhogy az ágyúk egy része kiskaliberű, nehánya pedig elavult; olyan is volt köztük, amelyet kőgolyók számára még Zsigmond király öntetett.
Castaldo hadmérnökei a város hathatósabb megerősítésére részletes tervet dolgoztak ki. Egy része kivitelre is került; ekkor épült fel Haller Péter felügyelete alatt a város déli oldalán a részben ma is fennálló hatalmas Haller-bástya.
1556-ban tűzvész pusztította el a város egy részét az erődítések is kárt szenvedtek; két puskaporos torony repült a levegőbe. A falak helyreállításához az ország is hozzájárult. Tizenhat év mulva az eset megismétlődött; újból több toronyban robbant fel a lőpor. Akkora volt a kár, hogy a város alig bírta volna maga erejéből jóvá tenni. A fejedelmek tehát évek során át segítették Szebent falai felépítésében. Ez időben készült a Fürészmalmi kapu előtt egy új terjedelmes, barbakánszerű bástya Vajda János városi építőmester tervei szerint. A derék férfiút nem sokkal később érdemei jutalmául polgármesterré választották.
Egyébiránt az erődökön ritkán szünetelt a munka. Ország és fejedelem segítségéből 1577-ben kezdtek bele egy új bástya felrakásába a Heltai-kapu védelmére, 1585-ben átépítették a szabócéh tornyát, 1594-ben a villámcsapés által félig lerombolt Heltai-kaput. A város védművei állandóan a kor színvonalán állottak s a polgárok méltán hitték, hogy mögöttük életük, vagyonuk biztonságban van.
Azonban egyszer Szebent is elérte a végzet, ha nem is ostrommal vették be. Báthory Gábor fejerlelem joggal felindulva a szebenieknek a moldvai oláh vajdával szőtt árulásán, 1610-ben megszállta a várost megsarcolta a polgárokat s hajdúinak szabad zsákmányolást engedett. A város csak Bethlen Gábortól nyerte vissza szabadságát és önrendelkezési jogát. Jó idöbe telt, amíg Szeben kiheverte a sajátmaga által fejére idézett romlást.
1658-ban csnpán 25.000 tallér váltságdíj árán menekült meg a város a törökdúlástól. II. Rákóczy György egy év mulva vezetett ostromot a város ellen, amely befogadta Bartsai Ákost. Bevenni azonban nem tudta. A falak mindenkor jó karban voltak, mert minden ostrom után tüstént helyreállították a bennük esett károkat. Erre a takarékos szászok legkevésbbé sajnálták a pénzt. Mennyire szívükön feküdt a város védelme, mutatja, hogy Semriger Mátyás királybíró († 1680) végrendeletileg 12.000 forintot (akkor nagy összeget) hagyott az Erzsébet-kapunak megfelelő bástyával leendő megerősítésére.
NAGYSZEBEN
VÁROS ERŐDÍTÉSEINEK ALAPRAJZA
(kép az eredeti könyvből)
Mikor Erdély elvesztette önállóságát, a szebeni erődművek igazgatását a császári katonai kormányzat vette át. 1699-ben Visconti Morando János hadmérnök által felvett tervvázlat őrizte meg az erődök részletes képét ebből a korból. Már ekkor kezdték átalakítani a védőberendezkedést az újabb francia erődítési iskola szellemében. Viszont a város vízövezetét mindinkább elhanyagolták. A polgárok a török veszedelem elmultával sorban kiszárították a tavakat, hogy az őstermékenységű talajt felhasználhassák. Kertek keletkeztek a víztükrök helyén, hiában próbált ellene tiltakozni a városi tanács. A polgárok biztonságban érezték magukat. Valóban a XVII. század végétől a XIX. közepéig Szeben a zavartalan béke és jólét korszakát élvezte. A kormányzat által nyútható minden előny és kiváltság birtokában gyarapodhatott s gazdagodhatott. A falakon kívül külvárosok alakultak, a lakosság száma gyorsan emelkedett, háborús vészedelemtől nem kellett tartani. Ennek dacára fenntartották a régi falakat, bástyákat, gondozták a céhek tornyait. És az ősi erődök még egyszer szerephez jutottak.
Ismeretes, hogy a szabadságharc alatt Szeben polgársága hazafiatlanul viselkedett s oktalan gyűlöletének az őt befogadott magyarság ellen minden módon kifejezést adott. 1848 végén Bem közeledésének hírére az osztrák helyőrség a polgárok segítségével lázasan hozzáfogott az erődítések megújításához. A külső sáncokat kiegészítették, védőárkokat húztak, a bástyákat megrakták ágyúkkal. A mindössze 5000 emberrel és 18 ágyúval rendelkező Bem nem tudta áttörni az erődvonalat s kénytelen volt elvonulni Szeben alul. Csak két hónap mulva, megerősített csapatokkal bírta bevenni a várost honvédeivel.
Azonban a város falai hiába állták meg helyüket még a XIX. században is, a következő évtizedekben áldozatul estek a városrendezésnek. A bástyák és tornyok nagy részét lebontották, eltüntették, csak mutatóba maradt meg belőlük egy-egy részlet, hogy emlékeztessen a harcos időkre.
A NAGYSZEBENI VÁROSFAL
RÉSZLETE
(kép az eredeti könyvből)
Irodalom:
 |
A Műemlékek Országos Bizottsága és a Könyvbarátok Szövetsége kiadása Budapest 1932. |