A. függelék: A higanymérgezésről

A higany toxikussága

A higany rendkívül mérgező anyag, és nagyon kis mennyiségben (nanomól) is idegrendszeri és egyéb károsodásokat okozhat.

Az amerikai Toxikus Anyagok Hivatala és Betegség Nyilvántartó Iroda (U.S. Agency for Toxic Substances and Disease Registry, ATSDR) a következőképpen összegzi a higanymérgezés tüneteit kisgyerekeknél:⁴⁷

• „A higany fejlődési méreg. ... Az érintett anyák utódainál észlelt tünetek elsősorban neurológiai eredetűek, és a mozgás- és beszédfejlődésbeli elmaradástól egészen a súlyos agykárosodásig terjednek.”
• „Megtörténhet, hogy a gyerek látszólag egészségesen születik, később nyilvánulnak meg a hatások, amelyek a fejlődési mérföldkövek – hány évesen kezd járni és beszélni – lassúbb elérésétől a súlyosabb következményekig terjedhetnek, mint agykárosodás és szellemi elmaradottság, nem egybehangolt mozgás és mozgásképtelenség.”
• „A terhességük alatt erős higanymérgezést szenvedett anyák gyerekeinél olyan súlyos következményeket is megfigyeltek, mint megvakulás, akaratlan izomösszehúzódások és görcsök, izomgyengeség és a beszédképesség hiánya.”
• „Figyelembe kell venni, hogy a hatások súlyossága függ a higanyterhelés mértékétől és idejétől.”

Ez az összefoglalás nagyon hasonlít az autizmus tüneteire.

Három szövetségi hivatal is megállapított „biztonságos” egészségügyi határértéket a higanyterheléssel kapcsolatban. A Környezetvédelmi Ügynökség (Environmental Protection Agency, EPA) szerint ez 0,1 mikrogramm higany testtömeg kilogrammonként naponta; a Toxikus Anyagok Hivatala és Betegség Nyilvántartó Iroda (Agency for Toxic Substances and Disease Registry, ATSDR) szerint 0,3 µg/ttkg/nap; az Élelmiszer- és Gyógyszerellenőrző és Engedélyező Hivatal (Food and Drug Administration, FDA) szerint pedig 0,4 µg/ttkg/nap. Tehát egy 70 kg-os felnőtt esetében a megengedett terhelés 7–28 µg higany/nap.

1890 és 1950 között az USA-ban és más fejlett országokban többezer gyermek szenvedett akrodiniában, más néven „pink disease”-ben.⁴⁸ Ennek a tünetei nagyon hasonlóak voltak az autizmuséihoz, azzal a különbséggel, hogy egyes esetekben súlyosabbak voltak és a gyerekek 20%-a meghalt. 60 évvel később megállapították, hogy a betegséget egy fogzást segítő por használata okozta, aminek az aktív hatóanyaga higanyklorid volt. (J. Adams 50 éves mintákat szerzett a porból és megerősítette, hogy valóban higanykloridról volt szó, mint ahogyan az a címkén is szerepelt). A higanyklorid azért volt hatásos fogzási porként, mert a higany erős idegméreg, és elzsibbasztotta vagy megölte az idegsejteket a fogínyben. A porral érintkező gyerekek közül megközelítőleg csak minden ötszázadik betegedett meg, ami hasonló az autizmus mostani előfordulási arányához. Miután a port kivonták a forgalomból, nem fordultak elő újabb esetek. 60 évbe telt, míg megtalálták az összefüggést a betegség és a porban levő higany között, mivel a higanymérgezés tünetei általában csak a terhelés után 2–3 hónappal jelentkeznek.

A huszadik század első felében a csecsemőknek szánt fogzási porban levő higany okozta akrodinia problémája feltűnően hasonlít a huszadik század második felében az autizmus és a gyermekkori oltásokban levő thimerosal közötti lehetséges kapcsolathoz, amint azt a következőkben részletesen tárgyaljuk.

A mérgezés ideje meghatározza a toxikusság mértékét. A fejlődő magzat például 5–10-szer érzékenyebb a higanyra. Az első életévben pedig az emberi agy óriási növekedésen és fejlődésen megy keresztül. A higanyról közismert, hogy akadályozza ezeket a növekedési mechanizmusokat. Azok a terhelések, amelyek kritikus fejlődési periódusokban történnek, sokkal ártalmasabbak.

A higanyérzékenység egyénenként rendkívül eltérő. A genetikai adottságok, életkor, nem és egészségi állapot is befolyásolja az érzékenységet. Felnőtteknél 78-szoros különbségekről számoltak be, kisgyerekeknél ez az eltérés 10.000-szeres is lehet. Az anyagcsere és a higanyürítés is nagyon változó. Állatokon végzett kísérletek azt mutatják, hogy a kicsinyek nem ürítik ki higanyt a szervezetükből csak elválasztás után, és a tejből álló táplálék megnöveli a fémek felszívódását a belekben. Megfelelő epetermelésre is szükség van az ürítéshez, és ez az újszülötteknél gyakran nem elégséges. A bélflórának is szerepe van a higanykiválasztásban, ezért antibiotikumok hatására csökken az ürítés. A stressz és a betegségek csökkentik a glutationszinteket, azok pedig a higanyürítést.

Az USA-ban általános a potenciálisan veszélyes higanyterhelés

A három fő higanyforrás amerikai gyerekeknél az anya tengeri hal fogyasztása és amalgámtömései, valamint a gyermekkori oltások.

Tengeri halak fogyasztása: Az EPA egyik friss jelentése⁴⁹ szerint hat amerikai nő közül egy szervezetében olyan sok higany van, hogy nagyon nagy a neurológiai sérülés kockázata születendő gyermekeinél. Ez több mint 300.000 csecsemőt jelent évente. A becslés alapjául az 1999–2000 NHANES (National Health and Nutrition Examination Survey) egészségügyi felmérésben résztvevő 1709 nő vérében mért higanyértékek szolgálnak. A rendszeresen (havonta 9-szer vagy többször) halat fogyasztó nőknek 7-szer annyi higanyt mértek a vérében, mint azoknak, akik nem ettek halat.
Az EPA és az FDA ezenfelül megjelentette 2004-es javaslatát a halfogyasztásról: azt ajánlják, hogy a terhes nők egyáltalán ne egyenek bizonyos halakat (cápát és kardhalat), és a többiből is keveset. A cápában és a kardhalban általában egy milliomod rész higany van, így egy tipikus 200 grammos adag 200 mikrogramm higanyt tartalmaz.

Fogászati amalgámok: A leggyakrabban használt fogtömő anyag az USA-ban a higany-ezüst amalgám. Ennek 50%-a higany. Számos vizsgálat bizonyította, hogy ezek az amalgámtömések higanygőzt bocsátanak ki, aminek kb. 80%-a szívódik fel.⁵⁰ Naponta 1–10 µg higany szívódik fel a szervezetbe, az amalgámtömések számától függően.^{51 52 53} Ekkora mennyiség önmagában valószínűleg ártalmatlan a legtöbb ember számára, de növeli a szervezet higanyterhelését és a további terhelések veszélyességét.

Thimerosal a gyermekkori oltásokban

A thimerosal egy tartósítószer, ami számos gyógyszerben megtalálható, például a gyermekkori oltásokban és az immunglobulin termékekben. Tömegének 49,6%-a etilhigany. Oltásokban való használatának hosszú története van. Először az 1930-as évek végén kezdték beletenni, és ahogy nőtt a gyerekeknek beadott oltások száma, úgy nőtt a befecskendezett thimerosal mennyisége is. A thimerosalt az 1990-es évek elején kivonták az állatoknak szánt oltásokból. Az Élelmiszer- és Gyógyszerellenőrző és Engedélyező Hivatal (Food and Drug Administration, FDA) folyamatosan vizsgálja a biológiai termékeket, és 1999-ben bejelentette, hogy azok a kisdedek, akik több higannyal tartósított oltást kaptak, olyan kumulatív higanyterhelésnek lehettek kitéve, ami meghaladja a szövetségi biztonsági határértékeket. Az Amerikai Gyermekgyógyászati Társaság (American Academy of Pediatrics, AAP) 1999-ben azt javasolta, hogy a higanyt vonják ki a gyermekkori oltásokból⁵⁴, és 2001-ben az FDA megkérte (de nem követelte) az oltóanyaggyártókat, hogy vegyék ki a gyermekkori oltásokból. Mostanra a thimerosalt kivonták a legtöbb gyermekkori oltásból, de nem mindegyikből. 2004 szeptemberében Kalifornia állam törvényben tiltotta meg a thimerosal használatát gyermekkori oltásokban, és több állam is hasonló törvényeket hozott.

A thimerosal egy higanyalapú tartósítószer, 50%-a higany, és egészen a legutóbbi időkig alkotórésze volt a legtöbb gyermekkori oltásnak. Néhány példa a gyermekkori oltások thimerosal-tartalmára: HepB (12,5 µg), DTaP (25 µg), HiB (25 µg) és PCV (25 µg). A HepB oltást születés után adják be, és egy 3,4 kg-os csecsemőt alapul véve, akinek „biztonságos” terhelési határértéke az EPA szerint 0,34 µg, ezzel az oltással a biztonsági határérték 36-szorosát kapja meg. A kisebb súlyú csecsemők nagyobb veszélynek vannak kitéve, mivel az oltások azon ritka szerek közé tartoznak, amelyeknél a dózis nem függ a kortól vagy a testsúlytól, azaz ugyanannyit kap egy felnőtt ember mint egy koraszülött. Ha egy gyerek minden előírt oltást megkapott az 1990-es években, akkor élete első 15 hónapja alatt kb. 237,5 µg higany került a szervezetébe.

Figyelmet érdemel, hogy a thimerosalt az 1930-as évek végén tették az oltásokba, és néhány évre rá Dr. Leo Kanner egy új elmezavart írt le, ami „határozottan és egyedülálló módon különbözött minden azelőttitől”. Az autizmust kezdetben többször diagnosztizálták tehetős családokban, de az 1970-es években egyenletesebben oszlott meg társadalmilag-gazdaságilag. Ez a nyilvánvaló demográfiai kiszélesedés párhuzamosan történt az oltások egyre elérhetőbbé válásával minden gyermek számára az államilag finanszírozott programok keretében. Az 1980-as éveg végén és az 1990-es évek elején a Hepatitis B és a HiB oltást is bevették az oltási rendbe. Mindkét oltást háromszor kapták meg a csecsemők életük első 6 hónapjában. Oltási rendbe való iktatásuk potenciálisan háromszorosára növelte a kisgyerekek higanyterhelését, feltéve hogy megkapták az összes thimerosaltartalmú oltást.

Az 1980-as és 1990-es években az amerikai Szülészeti és Nőgyógyászati Társaság (Academy of Obstetrics and Gynecology) azt javasolta, hogy minden Rh-negatív terhes nő kapjon a terhesség 28. hetében egy adag anti-Rho-D immunglobulint. A megelőzést az invazív műveletekre is javasolták, mint magzatvíz-mintavétel vagy chorionboholy mintavétel, és minden vérzéses incidensre a terhesség idején. Mivel a lakosság kb. 15%-a Rh-negatív, és sok nő idősebb korban szül, azonkívül invazív eljárásoknak is aláveti magát a kromoszóma-rendellenességek feltárásához, ezért az injekciók miatt megnőtt a magzatok higanyterhelése az elmúlt évtizedben. Ugyanebben az időszakban, az 1980-as, de főleg az 1990-es években rendkívül megnőtt az autista spektrumzavar előfordulása. A Rho-D miatti terhelés szintje 7,5 µg-tól 65 µg-ig terjedt dózisonként. Néha többszörös dózisokat adtak be a terhesség folyamán.

Az oltásokban levő thimerosal potenciális toxikussága csak nemrégiben került a figyelem középpontjába, és csak nagyon kevés vizsgálatot végeztek a thimerosal hatásáról állatkölyköknél. A thimerosal potenciális veszélyét hangsúlyozta Hornig et al. 2004-es kísérlete is⁵⁵, ami azt vizsgálta, milyen hatással van a befecskendezett thimerosal az egérkölykökre, ha a dózis és az ütemezés megfelel egy csecsemő beoltásának 2, 4, 6 és 12 hónapos korban (a HepB, DTaP és HiB oltások thimerosaltartalmát véve alapul). Arra az eredményre jutott, hogy ez két egérfajtát egyáltalán nem károsított, de a harmadik egérfajtánál, amely hajlamos az autoimmun betegségekre, számos súlyos probléma jelentkezett: elmaradás a fejlődésben, csökkent mozgás, túlzott reakció az újdonságokra, és az idegsejtek és szinapszisok rendellenes fejlődése. Ez a fontos kísérlet azt sugallja, hogy bár a legtöbb kisgyereket nem károsítja a gyermekkori oltásokban levő thimerosalmennyiség, némely gyerekek genetikai alapon sebezhetőbbek lehetnek és ekkora dózis is megbetegítheti őket. Fontos megjegyezni, hogy az autista gyerekek családjában gyakori az immunzavar, ami azt jelezheti, hogy ezek a gyerekek érzékenyebbek a thimerosalra.

A thimerosal toxikussága

Mivel kevés az információ az etilhigany (a thimerosalban levő higanyvegyület) toxikusságáról, mérgező hatását általában a metilhigany alapján próbálják megbecsülni. Burbacher azonban 2004-ben a főemlősöket vizsgálva azt dokumentálta, hogy az etilhigany felezési ideje a vérben rövidebb mint a metilhiganyé, ami magasabb vér:agy arányhoz vezet, és az etilhigany gyorsan átalakul szervetlen higannyá, ami toxikus és évekig is az agyban maradhat. Pichichero egy vizsgálatában (2002) csecsemők vérhigany-szintjét mérte thimerosaltartalmú oltások beadása után, és egy 2 hónapos csecsemőnél 20,55 nmol/l-t mért öt nappal egy 37,5 µg-os thimerosal-adag után (a szint valószínűleg még nagyobb volt az injekció beadása után közvetlenül). Dr. Neal Halsey egyik levelében azt írta a szerkesztőnek, hogy 62,5 µg-os dózis után a higany csúcsértéke a vérben akár 48,3 nmol/l is lehetett volna. Ha alkalmazzuk Burbacher agy/vér eloszlási arányát, ebben az esetben az agyi higanykoncentráció elérné a 217,35 ng/g-ot. Baskin et al. (2003) DNS-károsodásról, caspase-3 aktiválásról, sejtmagmembrán károsodásról és sejtek elhalásáról számolt be felnőtt emberi idegsejt és fibroblast tenyészetben, amit 201 µg/l etilhigany-terhelésnek tett ki 6 óra vagy annál rövidebb inkubáció után, ezért valószínűnek tűnik, hogy az 1990-es évek megszokott oltási gyakorlata idegfejlődési károsodásokat okozott egyes gyerekeknél.
Hasonlóképpen, Waly et al. egyik vizsgálata (2004) azt dokumentálta, hogy a thimerosal, alacsony nanomoláris koncentrációknál gátolta az inzulinszerű növekedési faktort (IGF-1) és a dopamin által stimulált metilezést az emberi neuroblastoma sejtekben, ami azt jelzi, hogy képes megbontani a normális növekedési faktor kontrollt és a metilezést. Ezeket a rendellenességeket sokkal kisebb thimerosalterhelések okozták, mint amilyenek a csecsemőket érik a thimerosaltartalmú oltások beadása után a fentebb említett Pichichero vizsgálatban. Ez a vizsgálat molekuláris szinten magyarázza meg, miért vonhatja maga után az oltások számának növekedése az autizmus gyakoriságának növekedését.