Goethe: A kedves közelléte Rád gondolok ha a nap fényét füröszti tengerár, Rád gondolok, forrás vizét ha festi a holdsugár. Téged látlak ha szél porozza távol az utakat s éjjel ha ing a kis padló a vándor lába alatt. Téged hallak, ha tompán zúg a hullám és partra döng a ligetben ha néma csönd borul rám, téged köszönt Lelkünk egymástól bármi messze válva összetalál, A nap lemegy, csillag gyúl nemsokára. Ňh, jössz-e már!

Shakespeare: LXXV. szonett Az vagy nekem, mi testnek a kenyér, Tavaszi zápor, füszere a földnek. Lelkem miattad örök harcban él, Mint a fösvény, kit kincse gondja öl meg. Csupa fény és boldogság büszke elmém, Majd fél az idö ellop, eltemet. Csak az enyém légy néha azt szeretném, Majd hogy a világ lássa kincsemet. Arcod varázsa csordultig betölt, Egy pillantásodért is sorvadok. Nincs más, nem is akarok más gyönyört, Csak amit töled kaptam és még kapok. Koldus-szegény, királyi-gazdagon Részeg vagyok és mindig szomjazom.

Add a kezed, mert beborult, Add a kezed, mert fú a szél add a kezed, mert este lesz Add a kezed, mert reszketek add a kezed, mert szédülök add a kezed, mert összerogyok. Add a kezed, mert álmodok add a kezed, mert itt vagyok add a kezed, mert meghalok.

Zimmermann: A világegyetem mindenkinek saját pénznemével fizet Ha mosolyogsz, válaszul mosolyog Rád, morcosságod morcossággal viszonozza, ha énekelsz vidám társaságokban várnak, ha gondolkozol, gondolkozó emberek fognak szórakoztatni, ha szereted a világot, és azt keresed benne, ami jó, szeretö barátok fognak körülvenni, és a természet szórni fogja Rád a kincseit.

Kosztolányi: Akarsz-e játszani A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni, akarsz-e mindig, mindig játszani, akarsz-e együtt a sötétbe menni, gyerekszívvel fontosnak látszani, nagykomolyan az asztalföre ülni, borból-vízböl mértékkel tölteni, gyöngyöt dobálni, semminek örülni, sóhajtva rossz ruhákat ölteni? Akarsz-e játszani mindent, mi élet, havas telet és hosszú-hosszú öszt, lehet-e némán teát inni véled, rubin-teát és sárga páragözt? Akarsz-e teljes, tiszta szívvel élni, hallgatni hosszan, néha-néha félni, hogy a körúton járkál a november, az utcaseprö, szegény, beteg ember, ki fütyürész az ablakunk alatt? Akarsz játszani kígyót, madarat, hosszú utazást, vonatot, hajót, karácsonyt, álmot, mindenféle jót? Akarsz játszani boldog szeretöt, színlelni sírást, cifra temetöt? Akarsz-e élni mindörökkön, játékban élni, mely valóra vált? Virágok közt feküdni lenn a földön, s akarsz-e, akarsz-e játszani halált?

Petöfi: Szeretlek, mint a hold a csendes éjet, Miként a léget a szabad madár; Szeretlek, oh barátom, míg az élet Köréböl a halál a sírba zár.

Petöfi: Fekete kenyér Miért aggódol, lelkem jó anyám, Hogy kenyeretek barna, emiatt? Hisz meglehet: ha nincs idehaza, Tán fehérebb kenyérrel él fiad. De semmi az! csak add elém anyám, Bármily barna is az a kenyér. Itthon sokkal jobb ízü énnekem A fekete, mint máshol a fehér.

Petöfi. Hazámban Arany kalásszal ékes rónaság, Melynek fölötte lenge délibáb Enyelegve üz tündér játékokat, Ismersz-e még? oh ismerd meg fiad! Rég volt igaz, midön e jegenyék Árnyékain utószor pihenék, Fejem fölött míg öszi légen át Vándordarúid V betüje szállt; Midön az ösi hazának küszöbén A búcsú tördelt hangján rebegém; S a jó anyának áldó végszavát A szellök már régen széthordozák. Azóta hosszú  évsor született, És hosszú évsor veszte életet, S a változó szerencse szekerén A nagyvilágot összejártam én. A nagyvilág az életiskola; Verítékemböl ott sol elfolya, Mert olyan göröngyös, oly kemény az ut, Az ember annyi sivatagra jut. Ezt én tudom - miképp nem tudja más - Kit ürömével a tapasztalás Sötét pohárból annyiszor kínált, Hogy ittam volna inkább a halált! De most bút, a hosszú kínokat, Melyektöl szívem oly gyakran dagadt, És minden szenvedés emlékezetét Egy szent öröm könyüje mossa szét; Mert ahol enyhe bölcsöm lágy ölén Az anyatejnek mézét ízlelém: Vidám napod mosolyg ismét reám, Hü gyermekedre, édes szép hazám!

Ady: Héjanász az avaron Útra kelünk. megyünk az Öszbe, Vijjogva, sírva, kergetözve, Két lankadt szárnyú héjamadár. Új rablói vannak a Nyárnak, Csattognak az új héjaszárnyak, Dúlnak a csókos ütközetek. Szállunk a Nyárból, üzve szállunk, Valahol az Öszben megállunk, Fölborzolt tollal, szerelmesen. Ez az utolsó nászunk nékünk: Egymás husába beletépünk S lehullunk az öszi avaron

Ha még mindig szeretnél olvasni valami szépet, lapozz tovább..

Ha tévedésböl jársz erre vagy másra    számítottál Pókocska visszakísér   az elsö oldalra.